f1classic

Toto Wolff Mercedes sportigazgató újból felvetette, hogy a fogyó mezőny ellensúlyozásaképpen legyenek három autósak a nagy csapatok, és e harmadikat egy fiatal tehetség rendelkezésére kellene bocsátani. Nem mintha ez újdonság lenne.Az 1950-es, 1960-as években eleve 3-4, sőt akár 5 fős istállók is voltak, úgyhogy inkább koncentráljunk arra, amikor az 1970-es évektől jobbára 2 autós csapatok néha mégis indítottak egy-egy harmadik kocsit – és való igaz, egy ígéretes újoncnak.

A leginkább fontos efféle alkalmak két nagy név debütásáláshoz köthetőek. Az 1977-e Brit Nagydíjon a McLaren állandó pilótái mellett kapott lehetőséget egy harmadik kocsiban egy ismeretlen kanadai, Gilles Villeneuve. James Hunt, a McLaren világbajnok menője még 1976 őszén vett részt egy kanadai futamon, ahol ez a bizonyos helyi hős alaposan elverte a vendégeskedő F1-es sztárokat. Jellemző az akkori viszonyokra, hogy Hunt, ahelyett, hogy felhúzta volna az orrát a vereség miatt, hazatérve inkább melegen ajánlotta Villeneuve-öt a McLaren-főnökség figyelmébe. Így jött létre a később legendává vált apró québeci bemutatkozására. Alastair Caldwell, aki akkor a McLaren csapatmenedzsere volt, kérésemre minderre így emlékezett nemrégiben:

– Logikus volt a Brit Nagydíjat választani, mert otthon voltunk, a harmadik kocsit (az előző évi modellt) könnyen oda tudtuk szállítani. A srác jól ment, és annak ellenére nem törte össze az autót, hogy nem volt olyan kanyar pályán, ahol pördült volna meg legalább egyszer. De erre megvolt a maga magyarázata, azt mondta, különben sosem tudja, hol vannak a kocsi határai, míg ki nem próbálja…

Villeneuve ezen a nyitófutamon a legtöbb szakembert elkápráztatta, mivel szinte könnyű szerrel tartotta a tempót nagyokkal, Andrettivel, Hunttal, Laudával – és ha a M23-as hűtővíz hőmérséklet-jelzője nem kergült volna, nem ment volna be a bokszba ellenőrzésre, a számítások szerint akár 4. is lehetett volna – így csak a 11. helyen végzett. A vicc az, hogy a nemzetközi ováció ellenére Teddy Mayer, a McLaren főnöke nem kapott két kézzel Villeneuve után. Caldwell szerint a főszponzor Marlboro volt a ludas a döntésben, mert ők minden áron európai pilótát akartak 1978-ra Hunt mellé. Ezzel szemben John Hogan, a Philip Morris szponzorálásért felelős igazgatja azt mesélte nekem, hogy ők csodálkoztak a legjobban Mayer elutasításán:– Teddy valahogy nem bízott Villeneuve-ben, azt mondta, sokat pörgött össze-vissza, félt, hogy jónéhány kocsit törne össze. Ezzel szemben ott volt a szintén újonc Patrick Tambay, aki legalább olyan jónak tűnt, nem forgott annyit, így őt választották. Mi meg bevetettük magunkat, hogy amikor Lauda felmondott a Ferrarinál, a Commendatore Villeneuve mellett döntsön…

Három évvel később a Lotus is indított egy harmadik autót Mario Andretti és Elio de Angelis mellett. A 27 éves debütánst Nigel Mansellnek hívták, aki pár hónappal korábba, egy Le Castellet-i teszten nyerte el a megtisztelő lehetőséget. A 43-as rajtszámú Lotus vezetőjének nem volt épp könnyű hétvégéje, messze nem okozott olyan szenzációt, mint Villeneuve. Mansell a rajtrács legutolsó helyét csípte meg, vagyis 24. lett, és nyilván nem volt vigasz a számára, hogy világbajnok csapattársa, Andretti is csak 17. lett. A versenyben sem mutatott túl sokat, ráadásul már a rajt előtt kilyukadt a benzintartálya, és a nafta a pilótafülkébe folyt… Szerelői, mivel már semmit nem tudtak tenni, felajánlották Nigelnek, hogy el sem kell indulnia, de ő persze erről hallani sem akart. Azonban az ülésére csordogáló benzin teljesen átáztatta az overállját, ami rém kellemetlen hatással járt. Úgyhogy amikor a 40. körben bedöglött a Cosworth-motor, Mansell hálát adott az égnek, hogy végre kiszállhat a benzinfürdőből.– Másod fokú égési sérüléseket szereztem az alfelemen – mesélte aztán. Pár napig ülni sem tudtam, folyton borogatni kellett a fenekemet…

De megérte a sok nyűg, mert végül is Colin Chapman, a Lotus aslapító-főnöke látott valamit a honfitársában, és leszerződtette 1981-re. Aztán eltartott több mint egy évtizedig, de Mansell, a Piros 5-ös (immár Williamsszel, persze) világbajnok lett 1992-ben.

A harmadik autó azonban sosem sem állandó. Az utolsót a gyári Renault vetett be 1985-ben, amikor Tambay és Derek Warwick mellett egy feltörekvő francia tehetséget, Francois Hesnault-t hívták meg, aki már nem számított újoncnak, mivel korábban a Ligier-nél és a Brabhamnél is futott pár versenyt. Hesnault a 23. helyről indulva már a 8. körben kiesett – és se legenda, se világbajnok nem lett később. Minden esetre ez, az 1985-ösNémet Nagydíj volt az utolsó alkalom máig, amikor egy Forma-1-es istálló három autóval állt rajthoz.

Negyven évvel ezelőtt, az 1978-as Olasz Nagydíj startja után elszenvedett baleset nyomán halt az az 1970-es évtized egyik leggyorsabb és legnépszerűbb pilótája, a svéd Ronnie Peterson. Meghalt, holott csak lábtörései voltak.

Pár perccel a csattanás után: a Lotus mellett fekszik Ronnie (égett, sárga overállban), az előtérben Regazzoni Shdow-ja és Hunt McLarenje

Ronnie Peterson egy csöndes svéd versenyző volt, ha a youtube-on rékeresünk egy-egy rövidke interjújára, nem beszél sokkal többet, mint manapság Kimi Räikkönen. Ő is a pályán szeretett szerepelni, és ezt meg is tette, méghozzá pokoli sebességre képesen. Igaz, mindössze 10 versenyt nyert, de az, hogy nem lehetett világbajnok 1973-ban vagy 1978-ban, nem annyira rajta, mint a körülményeken múlott. Néhány elvesztegetett szezon után úgy szerződött vissza a Lotushoz 1978-ra, hogy beleegyezett: a csapat deklaráltan No.1. pilótája az amerikai Mario Andretti, és amíg ő versenyben van, Peterson nem előzheti meg. Mivel a Lotus alapítója és főkonstruktőre, Colin Chapman erre az évadra fejlesztette tökéletesre a szárnyas autó (wing car) koncepcióját, a Lotus 79-esek voltaképp verhetetlenek voltak: mire Monzába ért a F1, Andretti 6, Peterson 2 futamot nyert. Elméletileg Petersonból még lehetett volna világbajnok, de mivel tudható volt, mi áll a szerződésében, és mivel mindenki biztos volt benne, hogy ez nem szegi meg, Andretti gyakorlatilag már bajnoknak számított, miként a csapat is.

Előre ittak a medve bőrére: Andretti, Peterson és (balra) Chapman a monzai rajt előtt

Peterson, aki 1973-ban, 1974-ben és 1976-ban is nyert az olasz pályán, tehát mondhatni, specialistának számított itt, 1978-ban nem sok örömét lelte az Olasz Nagydíjban. A saját Lotus 79-ese elromlott az időmérő idejére, így aztán a régi, Lotus 78-assal kellett részt vennie az időmérőn – ez volt első lépés a balesethez vezető úton, hiszen ha Ronnie a Lotus 79-cal teljesíti a kvalifikációt, valószínű, hogy nem az 5. helyen végez, hanem előrébb. A második lépés az ő hibája volt, amikor a vasárnap bemelegítőn (akkoriban fél óra „warm up” szerepelt a programban a verseny délelőttjén) kicsúszott, és az addigra megjavított saját Lotus 79-ese úgy összetört, hogy a startig már nem tudták megreparálni, tehát a futamon is a Lotus 78-asba kényszerült.

Peterson Lotus 79-ese a vasárnap délelőtti bemelegítés során tört össze, ezért kellett a régi Lotusszal indulnia

A harmadik lépés a versenybíró, Gianni Rastelli kapkodása volt. Az indítóbíró nem várta ki, hogy a formációs körről visszaérkező mezőny hátsó alakzatai is elfoglalják a helyüket és teljesen megálljanak. Már akkor pirosról zöldre váltotta a startlámpát, amikor az 5. rajtsortól hátrább lévők még gurultak. Így ezeknek a pilótáknak csak gyorsítani kellett, és a célegyenes végére, ahol jócskán összeszűkült a pálya, egyszerűen túl sokan voltak a kis helyen. A 12. helyről indult Riccardo Patrese James Huntnak koccant, a keresztbe forduló McLaren pedig Peterson Lotusát lökte a bal oldali korlátnak, ami szinte azonnal kigyulladt. A mezőny mögöttük száguldó része szinte kivétel nélkül ütközött, pár pillanat alatt roncsteleppé változtatva a pályát.

Teljes káosz a baleset helyszínén - mentőt véletlenül sem látni sehol 

Hunt, a francia Depailler és a svájci Regazzoni segítségével hamar kihúzták a svédet a lángoló Lotusból, és lefektették az aszfaltra. Huntot hősies viselkedése elismeréseképp az év végén a Svéd Királyi Autóklub aranyérmével tüntették ki.

És itt jön be a negyedik, a tragédia tán legfontosabb faktora: az idő. A nagy káoszban a mentés hihetetlenül gyatrán működött. Egyetlen mentő állt rendelkezésre, de mivel volt még egy sérült, az olasz Vittorio Brambilla, vele foglalkoztak. Valamelyest érthető, mert Brambillát fejen találta egy elszabadult kerék, és eszméletét vesztette – első látásra az ő állapota súlyosabbnak tetszhetett, mint Petersoné, akinek ugyan láthatóan voltak fájdalmai, de teljesen magánál volt és kommunikált kollégáival, Hunttal, Pironival és többiekkel. Amit nem lehetett tudni, hogy a két lábszárán és lábfején összesen 27 törés keletkezett a becsapódáskor, és ezeket is minél gyorsabban el kellett volna látni. A régi felvételeken jól megfigyelhető, amint nagy sokára érkezik egy másik mentő, de a szerte heverő F1-es roncsok miatt elég messze tud csak megállni, és a hordágyra pakolt Petersonnal több száz métert tesznek meg laza futólépésben a mentőig…

Mire a második mentőautó előkerült és Petersont odacipelték, valószínűleg már késő volt  

Minden lassan, körülményesen, szervezetlenül zajlott. A sérültet előbb bevitték a pálya ambulanciájára, majd onnan a közeli Niguarda kórházba. Itt sem uralkodtak épp ideális állapotok – amikor már este, a lerövidített futam után (Lauda nyert Andretti és Villeneuve 1 perces büntetése miatt) Chapman és Andretti megérkezett, hogy Ronnie után érdeklődjenek, megdöbbentek, milyen kosz van, cigarettacsikkek hevertek a folyosó padlóján. Minden esetre megnyugtatták őket, hogy bár Peterson törései súlyosak, de pár hónap alatt simán rendbe fog jönni.A Forma-1 nyár elején kinevezett főorvosa, Sid Watkins londoni idegsebész Life at the Limit című könyvében arról írt, hogy a pálya orvosi helyiségébe ő maga alig tudott bejutni, annyi zsurnaliszta, nézelődő és beszivárgott tifosi tömörült a sérül körül. Ahogy megjegyezte: „Valaki a lábam között kibújva próbált fotókat csinálni – egy jó nagyot belerúgtam!”. Vagyis, enyhén szólva sem voltak professzionálisak a körülmények…

Peterson a kórházban: törései, felületi égései nem voltak életveszélyesek - mégis meghalt

A professzor hajnalban tudta meg, hogy nagy a baj, mert a szétnyílt csontokból a hosszú várakozási idő alatt csontvelő-részecskék szivárogtak, amik bekerültek Peterson vérkeringésébe, és elzárták az ereket: egyszer csak leállt a veséje, a tüdeje, és miután az agya nem kapott vért, a klinikai halál állapotába került, majd elhunyt.

Mindenki megdöbbent a hír hallatán. Andretti, e pillanatban már világbajnok, ezt mondta: - Mennyire nem így képteltem el! Milyen jó lett volna örülni a bajnokságnak, a győzelemnek, de most mindez mellékessé vált.

Ronnie Peterson (1944-1978) a kórházban felállított ravatalon hétfő reggel

Peterson egy évtized alatt kereken harminc, komolyabb balesetet szenvedett, háromszor került kórházba. Egyszer, még 1969-ben egy fejjel lefelé történt landolás után eltörött a nyaka is, akkor majd’ egy fél évet ki kellett hagynia.

A Peterson-tragédiának, a mentés és a szervezés terén tapasztalt anomáliáknak alapvető befolyása volt Watkins prof tevékenységére, ahogy a következő két évtizedben felépített a F1-es orvosi ellátást és mentést, hiszen a gyors és hatékony beavatkozásnak köszönhetően mentették meg többek között Gerhard Berger (Imola 1989) vagy Martin Donnelly (Jerez 1990) életét.

Az biztos, hogy az 1922 óta üzemelő monzai pálya legendájához sajnos az is hozzátartozik, hogy itt lelte halálát Wolfgang von Trips (1961), Jochen Rindt (1970) és szeptember 10-én pontosan negyven éve, Ronnie Peterson is.

A Szuper Svéd legendája azóta is él, szülővárosában, Örebroban múzeum és egy (kissé fura) szobor őrzi emlékét.

Az örebroi temetésen a pilótatársak - Scheckter, Fittipaldi, Lauda, Watson és a háttérben a rákos beteg Nilsson - vitték a koporsóját.

Amikor a bécsi Rindt Múzeumot megalapító és működtető Erich Walitsch 1995-ben meglátta az összetört, rozsdás Lotus 72-est, azt érezte: - Számomra akkor másodszor is meghalt Jochen. A monzai baleset immár 48 éve történt, ma Rindt még mindig csak 76 éves lenne.

Jochen Rindt 1970-ben magabiztosan száguldott a világbajnokság felé - haláláig

A grazi Griesgasse egyik kiskocsmájának Formel Eins a neve. A tulaj csak déli egykor nyit, éjfélig megy az üzem. Törzsvendégek járnak ide. Söröznek, isszák a Gössert, a Puntigamert, kártyáznak. A fejük fölött, a falon egy bekeretezett újságoldal. A helyi lap, a Kleine Zeitung 1970. szeptember 6-i számának címoldala. Óriási, fekete betűkkel csak ennyi áll rajta: JOCHEN RINDT IST TOT

Az osztrákok vallják, hogy Rindt halála számukra olyasmi sokk volt, mint a Kennedy-gyilkosság, vagy majdan John Lennon lelövése: az emberek ma is pontosan meg tudják mondani, mit csináltak, hol voltak, amikor megtudták, Rindt nincs többé. Ahogy alkalmi sörpartnerem mondja beszívott ajakkal:

- Ja, der Jochen, der war ein echter Typ.

Valahogy úgy: - A Jochen, na ő aztán volt egy figura!

Karl Jochen Rindt ugyan a németországi Mainzban született, de egy éves krától Grazban élt és osztráknak vallotta magát 

És ezt sokan állítják. Többek között a versenyzők közül legjobb barátja, svájci szomszédja, Jackie Stewart is:

- Rindt volt közülünk a leggyorsabb. Az autója nem volt mindig a legjobb, de ha a technika engedte, Rindtet képtelenség volt megfogni.

A pőre számadatok nem sejtetik a kivételes klasszist: Rindt 1964-1970 között kereken 60 versenyen indult, 6-szor nyert, 10-szer állt az első rajtkockában. Győzelmeit 9 hónapon belül érte el: az 1969-es USA Nagydíjon kezdődött a nagy sorozat a Lotusszal, ami az 1970-es Német Nagydíjon ért véget. Rindt négyszer nyert zsinórban, és toronymagas favorit volt hazája első steiermarki versenyén is, ahol, ez a sors fintora, motorhiba miatt kiesett. Monzában már megnyerhette volna a bajnokságot.

Jochen és Nina - a finn modell és az oszták pilóta szinte ikonikus jelenséggé vált rövid idő alatt

Pénteken csak a 4. volt a szabadedzésen, három Ferraris állt az élen, Jacky Ickx, Clay Regazzoni és Ignazio Giunti.

- Ők csak ünnepeljenek ma - mondta Rindt -, én inkább holnap szeretnék. Szerintem legalább egy másodpercet tudok faragni az időn, és az elég kell legyen a pole-hoz. A péntek történetéhez tartozik még, hogy Emerson Fittipaldi a Parabolica kanyarban kicsúszott, a védőkorlátba rohant, de megúszta.

 Este még egy gálán is részt vett, ahol Stewarttal és a motoros bajnok Agostinivel együtt őt is kitüntették a "küzdőszelleméért".

Szombaton, szeptember 5-én, Monzában a szokásos módon készülődtek az Olasz Nagydíj időmérő edzésére. Illetve, mégsem. Colin Chapman, a Lotus 72-es modell zseniális konstruktőre azt találta ki, hogy a gépeket terelőszárny nélkül futtatja. Rindtnek már akadt egynéhány oltári balesete a Lotussal, a legemlékezetesebb tán a 1969-es barcelonai volt, amikor akkorát bukott, hogy még a kocsi kormánya is összevissza görbült (a Walitsch-féle múzeum birtokában van ma, Nina Rindt ajándéka…).

Rindt ezt az 1969-es barcelonai balesetet még túlélte - már Lotusszal 

Jochen Rindt 1969. május 9-i keltezéssel, ezután a barcelonai balesete után (kettétört a hátsó szárny, a Lotus 49-es a korlátba vágódott, a csurom véres Rindtet a korábban szintén ugyanilyen balesetet szenvedett csapattárs, Graham Hill húzta ki a roncsból) levelet írt főnökének, Colin Chapmannek.
„Nos, Colin, az egészről a következőket gondolom. Öt éve versenyzek a F1-ben, és eddig csak egyszer hibáztam (nekimentem Chris Amonnak Clermont Ferrand-ban), és egyetlen balesetem volt váltóhibából kifolyólag Zandvoortban, máskülönben nem történt velem semmi veszélyes. Ez a helyzet viszont nagyon gyorsan megváltozott, mióta a te csapatodhoz szerződtem. Levin, Eifelrace, FII, felfüggesztés és most a barcelonai.
Az igazat megvallva, a te autóid olyan gyorsak, hogy akkor sem vesztenének a versenyképességükből, ha néhány dekával nehezebbek lennének azáltal, hogy a gyenge részeket megerősítenéd. Mi több, azt gondolom, jobban oda kellene figyelned arra, hogy mivel foglalkoznak bizonyos alkalmazottaid, szerintem, akkor a felfüggesztések a FII-esen biztosan másképp néznének ki. Kérlek, gondold át a felvetéseimet, mert csak olyan autót vagyok képes vezetni, amiben legalább kis bizodalmam van, mivel a teljes bizalomvesztés elérése már eléggé közel kerültem.”
Kőkemény, de érthető - nem?

Máshol, egy interjúban ezt is kijelentette:

- A Lotusszal vagy világbajnok leszek, vagy halott.

A Colin Chapman megalkotta Lotus 72 új standardot állított fel a Forma-1-ben

Ott, akkor, Monzában sem tetszett neki Chapman megoldása. Csapattársa, John Miles egyenesen megtagadta, hogy ezzel a géppel akár csak még egy kört is tegyen, de Jochen csak magában morgott. Az időt is húzták a szervezők, előbb Regazzonit köszöntötték a születésnapján, majd az egyik autó elsodort egy fotóst. Az osztrák tévé stábja a monzai boxutcában már azt próbálgatta, hogy másnap, Rindt esedékes vb-címe után miképp csinálják majd az élő interjút az első osztrák bajnokkal. A Motorama műsorba fel is vesznek egy rövid anyagot, de már közben megy az edzés. - Szerintem túl nagy a zaj - mondja Rindt a szerkesztő Lucky Schmidtleitnernek. - Hallgassátok meg, használható-e. Ha nem, felvesszük még egyszer, amikor visszajöttem...

Rindt pedig a pályán egyre gyorsabb köröket futott: 1:27,59 után 1:27,24 és végül 1:26,65. Megelőzte Hulme-ot. Aztán, ahogy az már lenni szokott, egyszerre csak "halálos csönd" lett az autódromban. A pályáról lassan gurultak vissza a kocsik a garázsok elé, a boxutca végén pirosra váltott a lámpa.

Kedves kollégám, Helmut Zwickl, az osztrák Forma-1-es újságírás egyik nagy öregje így emlékszik vissza még ma is lúdbőrözve a történtekre:

- Yes, Rindt - ezt hallottam valakitől. Láttam, amint Stewart a Lotus-boxhoz siet, felugrik a boxfalra, mond valamit Nina Rindtnek, aki elrakja a stopperjét és a táblázatot, amin a köridőket vezette. Chapman is ott áll, a hajába túr, valahová messze néz, a tekintete üres, zavart, majd lehajtja a fejét, az olajfoltos aszfaltot bámulja. Az egyik szerelő egy csavarkulccsal játszik idegességében, s mint aki nem tudja, mit tesz, akár egy gyerek, oda-odakoccantja a fémet a boksz falához, mintha egy torz dallamot játszana. Frank Williams az órájára nézett: 15.35-öt mutatott.

A monzai Parabolica kanyar bejárata 1970. szeptember 5-én: a roncs, immár a halott Rindt nélkül

Hulme, aki Rindt mögött haladt, az faggatózok gyűrűjében szűkszavúan mesélte, amit látott:

- A Parabolicában repült ki - Elég csúnyán nézett ki... A kocsi egyszer csak balra húzott, neki a védőkorlátnak... A kerekek repültek mindenfelé... Benn maradt az autóban, nem szállt ki...

Nem, mert szinte azonnal meghalt. Eddig alig esett szó róla, mert olyan hajmeresztő: a korlát vasa, ahová belefúródott a Lotus orra, szabályszerűen levágta a versenyző egyik lábfejét. Két perc alatt elvérzett. Bernie Ecclestone, aki Rindt menedzsere volt, gyalog rohant a boxok felől a Parabolicába. Tenni már ő sem tehetett semmit. Visszafelé csak a fehér színű, véres sisakot és az egyik versenyzőcipőt hozta a kezében.

Nina Rindt ekkor egy papot lát meg, s bár Stewart azzal nyugtatgatja, hogy Monzában mindig hemzsegnek a papok, ez a tiszteletes egyenesen hozzájuk lép, és kezét Nina vállára téve csak ennyit mond:

- Bátorság, Signora Rindt.

Ecclestone és Chapman a milánói Niguarda Klinikára robogott, de ott csak a halál tényének megerősítését kapták.

Az osztrák rádió és televízió, megszakítva adásukat néhány perccel 6 óra előtt közölték a visszavonhatatlan hírt: Jochen Rindt Monzában meghalt.

Hat nappal később, szeptember 11-én tartották a temetést Grazban. A Forma-1-es "család" (amelyik abban az évben nem először vett részt temetésen, Zandvoortban Piers Courage halt meg) 34 különböző méretű és rangú repülővel érkezett a stájer fővárosba. Joakim Bonnier ezt mondta a sírnál:

- Bármi is történjék a hátralévő három futamon, az 1970-es év egyetlen és valós világbajnoka Jochen Rindt marad.

És tényleg így történt.

A nagyvilág így látta utoljára Rindt halálautóját: egy kampón lóbálózva szállították el, úgy tűnt, örökre

Itt jöjjön akkor néhány szó a roncsról. Az olasz államügyészség azonnal lefoglalta az összetört Lotus 72-öt: utoljára egy daruskocsi kampóján himbálózva látta a világ. Amúgy visszavitték a garázssorra, betették egy üres boxba, amit lelakoltak, és két carabinieri állt őrt, amíg el nem szállították. A Lotus-kamion a két megmaradt, ép versenykocsival (Miles és Fittipaldi Lotusai) hat óra tájt gyorsan elhagyta a monzai paddockot, nehogy azokat is lefoglalják. A baleset hivatalos vizsgálata szeptember 14-én kezdődött meg, a jelentés 37 oldalt tett ki és fékhibát állapított meg. Chapmant felmentették a „gondatlanságból elkövetett emberölés” vádja alól, és 1976-ban (!) telexen üzentek neki, hogy hazaviheti a roncsot. Chapman azonban nem mozgatta a füle botját se, így aztán a kocsi maradéka egy monzai roncstelepre került, ahol a szabad ég alatt rozsdásodott tovább - egészen 1985-ig. Akkor tűnt fel egy ingatlan-befektetőnek, aki csupán a szállítási költségek fejében elvihette a Lotust. Ám ő maga igazából a Lolák iránt érdeklődött, így keresett egy Lotus-gyűjtőt, akivel végül cseréltek. Így került a halál-autó egy, a baleset színhelyétől alig 2 kilométerre fekvő bádoggarázsba, ahol jelenleg is pihen, immár megóvva a további romlástól.

Rindt Lotusának roncsa évtizedekkel később került elő egy olasz garázsból

A jelek szerint 2019-re a Mercedesen kívül minden csapatnál lesz legalább egy csere. A nagy istállók a jelek szerint az ifjúságra szavaznak.

Míg 2017-ről 2018-ra alig pár pilótacserére került sor, az idei évről jövőre annál alaposabban felfordul a mezőny. A bajnokság most lép az utolsó harmadába, de már egy csomó minden eldőlt, méghozzá vaskos meglepetésekkel tarkítva – és hol van még a vége.

Daniel Ricciardo úgy döntött, jobban jár, ha elhagyja a Red Bullt © MÉHES K.

Egy tuti, hogy Mercedes megmarad a Hamilton-Bottas párosnál, és ezt már s Német Nagydíj táján be is jelentették, ráadásul még így is késve, mivel s brit világbajnok meghosszabbítására így is tovább kellett várni, mint hittük. Aztán a nyári szünetben egymás után két bomba robbant: előbb Daniel Ricciardo közölte a teljesen megdöbbent Red Bull-vezetéssel és a közvéleménnyel, hogy elszerződött a Renault-hoz. Az ausztrál mintha kicsit frusztrálttá vált volna attól, hogy bár felkínálta magát a Ferrarinak és a Mercedesnek is, sehol sem csaptak le rá, pedig ezekhez a csapatokhoz elegánsabb lett volna lelépni a fenyegető Max Verstappen mellől, mint ami végül maradt, a Renault. A franciák negyven éve csinálják ezt, hogy megjelennek a Forma-1-ben, néhány év alatt előre dolgozzák magukat, majd pár vb-cím után visszavonulnak, aztán jönnek újra. Most megint az építkezés fázisában vannak, nekem Alain Prost azt vizionálta 2017 elején, 2018-ban már dobogós helyeket fognak szerezni (még nem történt meg), majd 2019-től nyerni szeretnének, előbb versenyeket, aztán bajnokságot. Gondolom, ezt Ricciardónak is előadták, ő meg hitt nekik, noha Monzában is egy Renault-motor esett szét alatta éppen…

Carlos Sainz nem sok időt töltött a Renault-nál, 2019-ben már a McLarennél vezet, igaz, Renault-motorral © MÉHES K.

A sárga-feketék Hülkenberget tartották meg és Sainzot bocsátották el, akit – vélhetően – honfitársa ajánlott be a McLarenhez. Igen, mert augusztus 14-én meg Fernando Alonso kürtölte világgá, hogy elege lett a F1-ből, és 18 év után távozik. Mivel őt sem hívták sehová, jobb csapathoz, úgy érezte, hogy nem rongálja saját és szurkolói idegeit még egy McLaren-Renault-s évvel – elvégre maga a főnök, Zak Brown ismerte el, hogy szerinte 2-3 év múlva lesznek újra nyerőképesek. Alonsónak erre már nincs ideje – egy Sainznak még van. Nem is beszélve a 18 éves Lando Norrisról, aki a csapattársa lesz 2019-ben. Ezzel megköszönték Stoffel Vandoorne szogálatait is – van ilyen, hogy valaki sziporkázik a GP2-ben, aztán eggyel feljebb jelentéktelen mellékszereplő lesz belőle. Tény, hogy a kocsi, ami szegény belga fiú alatt dolgozott, nem kínált nagy kiugrási lehetőségeket, de épp egy Alonso mellett mutathatott volna többet, legalább házon belül.

Stoffel Vandoorne-nak a McLarentől mennie kell, kérdés, a F1-ben lesz-e maradása © MÉHES K.

Még nem tudni, Vandoorne-tól csak a McLaren, vagy mi is búcsúzunk. A Sauber első embere, Frédéric Vasseur, mint a belga volt GP2-es csapatának, az ART-nak volt főnöke, állítólag nagy rajongója, ám a Sauber az Alfa Romeo brand miatt erős Ferrari-hatás alatt áll, és megvan a saját jelöltjük Ericsson mellé – méghozzá Antonio Giovanazzi személyében.

Mert hogy a másik idei sauberes fiú, a szezon sztárjának számító Charles Leclerc most már szinte biztosan bekerül a Ferrarihoz. Ez egy elég kacifántos történet lett. A Ferrari az utóbbi évtizedekben nem nagyon szavazott bizalmat túl fiatal versenyzőknek. Beérett, már bizonyított sztárokat hozott Maranellóba (Mansell, Prost, Schumacher, Räikkönen, Alonso, Vettel), legfeljebb második számú pilótaként jöhetett szóba egy-egy ifjú, mint volt Alesi, Irvine, Barrichello és Massa. Azt senki sem gondolta volna 2014-ben, amikor Räikkönent meglepetésre visszahozták a Lotustól, hogy a finn annak ellenére még 2018-ban is itt tekeri a kormányt, hogy egyetlen versenyt sem nyert 5 év alatt (tény, sokszor elképesztő balszerencsék sorozatának „köszönhetően”). Sőt, 2015-ben sokáig makacsul tartotta magát a pletyka, hogy Kimi megy, és helyette a másik finn, Valtteri Bottas jön a Williamstől – aki végül is a Mercinél kötött ki.

Kimi, a közönségkedvenc - erősen kérdéses, látjuk-e még jövőre a Hungaroringen? © MÉHES K.

Räikkönen Vettel mellett mintha bele is nyugodott volna a No2. pilóta szerepébe, elvégre nem olyan vészes a Ferrarinál évente 12 millió eurót keresni és duzzogva viselni a hihetetlen népszerűséget. Mi több, 2018-ban egészen meg(jég)emberelte magát, jól megy, és ha nem éri valami pech, általában a dobogón végez (Monzában épp 100-adszor, idén 9-edszer). Ennek ellenére úgy nézett ki, hogy Sergio Marchionne elnök a bravúrosan teljesítő 20 éves Leclercet szemelte ki Vettel mellé 2019-re, sőt, olyan hírek jöttek a nyár elején, hogy már Spában átülhet a Ferrariba, Kimi pedig – mintegy vigaszdíjként – mehet a Sauberhez, ahol 2001-ben F1-es pályáját kezdte. Ám Marchionne hirtelen meghalt, és a nagy Räikkönen-barát Loius Camilleri lett az új elnök, úgyhogy fordulni látszott a kocka: a finn marad, Leclerc pedig mehet a Haashoz, egyet előre lépve, de még csak tanuljon tovább. Monzára vártuk a nagy bejelentést, hogy Kimi 1+1 évre marad – ám ez elmaradt. A legújabb fejlemény az, hogy Leclerc menedzsere, Nicolas Todt (Jean Todt fia) már megegyezett Marchionnéval, sőt, valamiféle szerződést is aláírtak, és John Elkann, illetve Camilleri ezt nem akarják vagy inkább nem tudják negligálni. Mellesleg, a FIA elnökének fiával sem ajánlatos összerúgni a patkót. Ha Leclerc tényleg jön, a hamarosan 21 éves monacói a Ferrari történetének második legfiatalabb versenyzője lesz, csak az 1961-ben szerződtetett, 19 éves Ricardo Rodriguez volt nála fiatalabb maranellói debütálásakor. Az is igaz, hogy valaha olyan is előfordult, hogy egy-egy kivételesen szerencsés pilóta egyenesen a Ferrarinál mutatkozhatott be, mint például Clay Ragazzoni, vagy mindössze egyetlen, McLarennel futott nagydíj után szerezték meg Gilles Villeneuve-öt.

Charles Leclerc, a szupertehetség. Mikor érkezik meg a végső üzenet a Ferraritól? © MÉHES K.

Mindezek fényében nem tudni, Räikkönen mihez tud kezdeni, mert igazából neki sem maradt hely sehol, tehát Alonso mellett tőle is búcsúzni kell valószínűleg.

Folytatva a sort, a Haasnál Grosjean sorsa bizonytalan, bár mostanában egyre jobb eredményeket gyűjtöget a silány első féléve után; amennyiben Leclerc nem jön, se – mint felröppent Monza előtt – Pérez, lehet, hogy maradhat, és akkor az amerikaiaknál sem változik a felállás.

Ezzel már ott is vagyunk a másik nagy talány, a Racing Point Force Indiánál, ami Lawrence Stroll többségi tulajdonába ment át még Spa előtt. Az biztos, hogy ennek folytán Lance Stroll átül az egyik rózsaszín masinába, a számítások szerint Esteban Ocon helyére. De ha Pérez – ki tudja, miért? – mégis odábbállna a Haashoz, akár Ocon maradhat is. Pérez évek óta a Ferrariba vágyik, ez magyarázhatja, hogy legalább egy Ferrari-motoros csapathoz menjen, de ha ott Leclercbe helyezik a bizalmat, akkor pár évig nem nagyon lesz hely senki számára (ha csak Vettel hirtelen vissza nem vonul).

Lance Stroll, akitől az apuka semmit sem sajnál. Most vett neki egy F1-es csapatot, a Force Indiát © MÉHES K.

A szupertehetséges Ocon járhat a fenti körforgás nyomán a legrosszabbul. A Mercedes utánpótlása ő, ennél fogva még a Williamsnél lehetne helye, de az elég nagy büntetés a középmezőnyben tündöklő Force India után. Lehet, hogy sima tartalék pilóta lesz Brackley-ben, és majd Bottast váltja, ha eljön az idő, elvégre még ő is csak 22 éves lesz a napokban. Tény, hogy már bizonyított annyit, amivel kiérdemel egy jó helyet, és nem kell a cserepadon érlelni, mint 2002-ben a fiatal Alonsót a Renault-nál, vagy ugyanígy Massát 2003-ban Ferrari-tesztelőként.

Ráadásul lehet, hogy a Williamsnél se nagyon lenne hely Ocon számára. Stroll távozása után valószínűleg Robert Kubica megejtheti a mindenki által remegve várt visszatérését, de kétséges, hogy 2019-re is marad, ha csak nem alkot valami fenomenálisat. Elvégre Szergej Szoritkin milliói mellé jönnének Nyikita Mazepin milliói (szintén oligarcha csemete), és erre az agonizáló didcoti csapatnak szüksége is van, mint egy falat kenyérre. Strollék pénzeszsákukkal együtt távoznak, a Martini pedig az év végén befejezi a szponzori tevékenységet – tehát üres a kassza. De most álljunk meg megint egy pillanatra: két fizetős orosz pilótasuhanc annál a csapatnál, ahol egykor Nigel Mansell és Nelson Piquet, vagy Alain Prost és Damon Hill alkotott párost…

Robert Kubica a nagy lehetőség előtt: 2010 után újra versenyezhet? © MÉHES K.

A két energiaital-fentartású csapat is változás előtt áll. A Red Bullnál a legnagyobb csere motor fronton jön: négy vb-cím és az utóbbi években elég sok nyűgös egymásra mutogatás után megválnak a Renault-tól és érkezik a Honda. Ami akár még jól is sülhet el, elvégre a japán gyártónak ez lesz az ötödik éve visszatérésük után, és hogy fejlődnek, arra épp Pierre Gasly az ékes bizonyíték: a szintén csak 22 éves francia olyan jól ment az idén a már hondás Toro Rossóval, hogy Ricciardo meglepetésszerű távozása után simán megörökölte a helyét Verstappen mellett. Így viszont maga a Toro Rosso keresgélhet, mert Brendon Hartley-val sincsenek épp megelégedve, úgyhogy lehet, két új pilótára lesz szükségük. Az új azonban akár régi is lehet, mert a nagy keresgélésben odáig jutottak, hogy megint szóba került Daniil Kvijat, sőt, még Jean-Eric Vergne is; minden esetre itt felettébb képlékeny még a helyzet.

Öröm Gaslyéknál: Pierre olyan jól megy 2018-ban, hogy máris Red Bull-pilóta lett belőle © MÉHES K.

A 2019-es mezőny – jelenleg:

MERCEDES: Hamilton, Bottas

FERRARI: Vettel, Laclerc (Räikkönen)

RED BULL: Verstappen, Gasly

RENAULT: Ricciardo, Hülkenberg

McLAREN: Sainz, Norris

HAAS: Magnussen, Grosjean / Pérez

RACING POINT: Pérez, Stroll

WILLIAMS: Szirotkin, Mazepin / Ocon

SAUBER: Ericsson, Giovinazzi / Vandoorne

TORO ROSSO: Kvijat / Vergne / Hartley / Ocon

Enzo Ferrari számára a monzai Olasz Nagydíj bizonyos értelemben fontosabb volt, mint a világbajnoki cím.

Piero Ferrari, aki először az 1961-es futamon volt jelen, így mesélte nekem: - Apám mindig azt kérte a csapattól, a mérnököktől és persze a pilótáktól: a legjobb autót, a legjobb motort vigyétek, és a legjobb teljesítményt nyújtsátok a rajongóknak!

Maga Enzo, aki amúgy sosem bújt elő maranellói sasfészkéből, a szombati edzésre mindig ellátogatott Monzába. Itt aztán, mint a F1 pápája megtartotta a maga kis audenciáit, de magát a versenyt természetesen már otthon követte figyelemmel, az 1950-es évek végétől televízión.

Enzo Ferrari szombati inspekciója Monzában, 1961-ben

Az biztos, hogy a csapatok közül a legtöbbször a Ferrari nyert Monzában, összesen 19-szer, majd jön a McLaren 12 győzelemmel és Mercedes 10-zel – köztük az utóbbi négy évvel, vagyis 2014-2017 között csak az Ezüstnyilak nyertek, míg a Ferrari utoljára 2010-ben, még Feranando Alonsóval…

Ami a múltat illeti, Monza a sok siker mellett tragédiákat is hozott. Míg Alberto Ascari a Forma-1-ben 1951/52-ben diadalmaskodott, három évvel később egy sportkocsi kipróbálása közben, (orrtöréssel és agyrázkódással járó) monacói balesete után három nappal, azon a helyen lelte a halálát, amit sok-sok éve Variante Ascari néven emlegetnek…

Philip Hill 1960-ban nyert Monzában, és ez volt utolsó GP-siker a sportág történetében, amit orrmotoros autóval értek el. Egy évvel később Hill ugyanitt világbajnok lett – de tragikus körülmények között. Csapattársa, Wolfgang von Trips volt a legádázabb ellenfele, és kettejük közül kellett kikerüljön az 1961-es világbajnok. Von Trips a verseny 2. körében karambolozott a Parabolica-kanyar előtt, és 13 (többségében svájci) nézőt rántott magával a halálba. Hill megint nyert, és ő lett a bajnok…

Von Trips balesetének helyszíne - a pilóta és 13 néző halt meg aznap

Majdnem egy évtizeddel később, 1970-ben a szombati edzésnapon halt meg Jochen Rindt (Lotus) egy fékhiába miatt – ugyanott, ahol von Trips is. Másnap viszont új győztest avattak, Clay Regazzoni a Ferrarival mindössze élete 5. versenyén nyerni tudott, míg szegény Rindt holtában „versenyzett” tovább a másik ferrarissal, Jacky Ickx-szel.

Regazzoni 1975-ben megismételte sikerét, csak akkor még tetézte az olaszok örömét, hogy a futamon 3. helyen célba érő Niki Lauda 11 év után visszahódította a világelsőséget Maranellónak.

Volt minek örülni 1975-ben: Regazzoni (jobbról) nyert, Lauda pedig világbajnok lett

1979-ben Jody Scheckter biztosította be Monzában a bajnoki címét egy győzelemmel – ám a következő sikerre 1988-ig kellett várni. Abban az évben a 16 futamból 15-öt a McLaren-Hondák nyertek, és Monzában sem volt sok esélye a Ferrarinak. Ám Alain Prost gépe kivételesen felmondta a szolgálatot, míg a versenyben vezető Ayrton Senna bemutatta egyik, rá néha oly jellemző, türelmetlen manőverét: ott és akkor akarta lekörözni Jean-Louis Schlessert, amikor nem lehetett. A McLaren kipördült, fennakadt a rázószegélyen, és ezzel a Berger-Alboreto páros állt az élre, majd nyert is. Mindenki egy véleményen volt: a három hete elhunyt Enzo Ferrari intézte „odafent”.

Alboreto (balról) és Berger az 1988-as Olasz Nagydíj dobogóján

A Schumacher-korszakban 1996-2006 között összesen 7 monzai sikerül született, noha kettőt Barrichello neve mellé könyveltek el.

Fernando Alonso pedig, aki 2010-ben érkezett a Ferrarihoz, Monzában is győzni tudott – csak a vb-cím nem jött neki össze vörös színben.

2018 lehet a fordulópont? Kimi Räikkönen pole-ja és a teljes Ferrari-első rajtsor e tekintetben sokat ígérő!

Utóirat, vasárnap este: egyelőre nem úgy fest a dolog...

Räikkönen idei első pole-ját épp Monzában szerezte meg