Frank Williams 1969 óta van jelen a Forma-1-ben, ám jelenlegi istállóját, 1977-ben alapította. Két év múlva futamot nyertek, 1980-ban jött az első bajnoki cím. Világverők voltak hosszú éveken át – és most sokak fájdalmára megint sereghajtók.


A fizetős pilóta, Szergej Szirotkin a 2018-as Francia Nagydíjon - esélytelenül © MÉHES K.

A korai időkből számtalan történet maradt fel Frankről, aki gyakorlatilag bármire képes volt, hogy kis csapatát életben tartsa. Illet rá a híres angol film címe, A hosszútávfutó magányossága – eltökéltsége miatt, és azért is, mert 1986-os balesete előtt lelkes maratonfutó volt, és ha néha némi pénzdíjat nyert, az a pár font is jól jött az első Williams istálló működéséhez. Úgy tűnt, hogy Walter Wolffal megfogta az isten lábát 1975 végén, ám ez egy elvetélt kapcsolatnak bizonyult. Viszont ez eredményezte, hogy 1977-ben újabb mérföldkőhöz érkezett: a 31 éves Patrick Head mérnökkel megalapította a ma is létező Williams Grand Prix Engineering céget.

Ez persze még nem jelentett nagy előre lépést, mert Williams jó szervezőkészségén és Head műszaki zsenije mellett egyetlen dolog hibádzott: pénz. A csapat 1977 továbbra is hátul kullogott, és bizony pilóta fronton sem tudott emiatt nagyon ugrálni, a belga Patrick Neve neve díszelgett a kocsi oldalán…

Patrick Neve a Williamsben, mögötte Jones, még Shadow-ban, 1977-ben

De mint a nagy történetek kezdetekor, itt is fontos szerep jutott a szerencsének. Nevezetesen egy találkozásnak. Williams egy partin belebotlott egykori osztálytársába, aki egy reklámcégnél épp azon buzgólkodott, hogy a Saudia Airlines és az Albilad hotellánc számára megfelelő reklámhordozót kerítsen. Ekkor még senkit sem érdekelt az az apró körülmény, hogy az utóbbi cég alapítója Muhamad Bin Laden, aki egyébként 1967-ben elhunyt, ám 126 gyermeket hagyott maga után, egyikük volt Osama. A lényeg, hogy egykettőre Williams és Head is Szaud-Arábia utazott, majd megköttetett a nagy üzlet, és 1978-tól hosszú évekig főképp szaudi pénzből működött a csapat. Méghozzá egyre jobban.  

Ehhez kellett még valami – illetve valaki.

Williams nem vacakolt: először a korszak nagy sztárját, Ronnie Petersont környékezte meg, aztán Jochen Masst, Hans-Joachim Stuckot, Gunnar Nilssont és Riccardo Patresét – ám egyikük sem akart hozzá, egy sereghajtóhoz szerződni. A kívánságlista végén jött a képbe az ausztrál Alan Jones. Aki 1977-ben a Shadow-nál versenyt nyert (Osztrák Nagydíj), és a konstruktőri bajnokság 7. helyén végző csapatot végül képes volt ott hagyni a Williamsért, amelyik ugyanabban az évben egy fia pontot sem gyűjtött, és az összetettben is ennek megfelelően a vert mezőnyben foglalt helyet.

Alan Jones, Frank Williams és Patrick Head, a nyerő triász

Jones így emlékszik vissza döntésére: - Mintegy két órán ültem Patrickkel a jövő évi autó tervei fölött, és ő mindent apróra elmagyarázva meggyőzött: itt a helyem!

Kétségtelen, hogy ez a hármas, vagyis a Williams-Head-Jones trió elképesztően jól tudott együttműködni. Ahogy a csapat másik oszlopos tagja, Williams régi barátja, Charlie Crichton-Stuart mesélte: - Együtt nőttünk naggyá. A Williams nem lett volna az, ami, Jones nélkül; és Jones sem érett volna be a Williams nélkül.

A felfelé ívelés eléggé látványos volt. Már 1978-ban, a FW06-ossal is jó autót hozott össze Head, de ez az évad a Lotus 79, a „szárnyas autó” sikeréről szólt, különben is, a Williams még eléggé megbízhatatlan volt. Ám pontosan ezért kellettek az arab dollármilliók, hogy a kocsit folyamatosan fejleszthessék, csiszolgathassák. 1979-re azt is megengedhették maguknak, hogy két autóval induljanak, és Jones mellé a veterán, 40 éves Clay Regazzonit hívták el Didcotba. Head új kreálmánya, az FW07 tökéletes „szárnyas autó” lett – csak két hónappal később készült el, mint a Ferrari csodafegyvere, a 312T4. Ráadásul az akkor bevezetett idióta pontrendszer szerint a bajnokságot két félidőre osztották, és mind a két felében csak a legjobb 4 eredmény számított bele a pontversenybe.

A Williams FW07 csodás versenygép volt, csak későn lett készen 1979-ben

Mivel az új Williams eleve csak a Belga Nagydíjon debütált, és a szezon első felében még elég sokszor romlott el, Jonesnak a végső győzelemre esélye sem maradt. Mert aztán beindult a Williams-gőzhenger: a csapat első sikerét Regazzoni szállította (miután Jones újból az élről esett ki) Silverstone-ban, hazai közönség előtt. Frank számára tíz évnyi küszködés után ez volt a legtökéletesebb elégtétel. Felesége, Virginia Williams az Another Kind of Life című lebilincselő és megható könyvében így ír erről: „Már majdnem teljesen kiürült a paddock. Mi pedig csak ültünk a lenyugvó nyári nap sugarai mellett, a maradék pezsgőt kortyolgatva, és szótlanul néztük egymást. Nem akaródzott hazamenni erről a helyről, ahol minden álmunk beteljesült…”

A diadal pillanata: Clay Regazzoni szerezte meg az első williamses győzelmet az 1979-es Brit Nagydíjon

Holott ez tényleg csak első lépés volt a felfelé vezető úton. Jones 1979-ben még négyszer nyert, és a bajnokság 3. helyén végzett, majd 1980-ben világbajnok lett – csapattársával, az argentin Carlos Reutemann-nal együtt pedig Didcotba szállították a csapat első konstruktőri bajnoki címét.

Azonban az is hamar kiderült, hogy Williams egy valamiben nem jeleskedik: nevezetesen képtelen kordában tartani pilótái egóját. Ha szűken számolunk, legalább három bajnoki címet passzolt el a csapat amiatt, hogy a két versenyzője egymás ellen harcolt, míg egy nevető harmadik lett a bajnok. 1981-ben ez történt Jones és Reutemann esetében, majd 1986-ban Piquet és Mansell kakaskodása miatt, illetve jó eséllyel 2003-ban is nyerhetett volna valamelyik Williams-pilóta, ha Juan Pablo Montoyát és Ralf Schumachert keményebb kézzel irányítják. Ráadásul ezeknek az afféroknak súlyos utóélete is volt: 1981 végén Jones valószínűleg nem vonult volna vissza, ha ő bajnok; 1987-ben nem szakít a csapattal az lepuskázott ’86-os bajnokság miatt a Honda, és tán Piquet sem áll odébb…

Az immár kerekesszékes Williams Mansell-el és Piquet-vel 1986-ban

Persze, egy Forma-1-es istálló 40 éves történetében megvannak a hullámvölgyek, de épp az mutatja meg egy csapat erejét, hogy mindig kimászik a gödörből, sőt, ismét felér a csúcsra.

A motor-váltást általában megsínyli egy cég, de épp a Williams volt rá a példa, hogy a gyengélkedés mindig csak átmeneti. Amikor a jó öreg Cosworth-szöt Hondára cserélték 1983 végén, tudták, hogy szűkebb időszak következik, de 1984-ben már nyertek (Rosberg Dallasban), majd 1985 végétől szinte verhetetlenek voltak, végig 1986/87-ben. Aztán 1989-től jött a Renault-korszak: a bizonytalan kezdés ellenére már az első évben szereztek győzelmeket, majd 1991/1992-től gyakorlatilag 1997-ig zsinórban meg kellett volna nyerniük minden bajnokságot. Amikor aztán BMW-motort kaptak, vagyis 2000-től, szintén csak egy évet kellett várni az első sikerre (Ralf Schumacher győzött a 2001-es San Marinoi Nagydíjon).

Montoya, Ralf Schumacher a főnök társaságában 2004-ben, Imolában © MÉHES K.

A BMW-s házasság 2004 végén ért véget – lassan másfél évtizede. Ezalatt egyetlen futamgyőzelem jött össze a számukra, amikor valami csoda folytán Pastor Maldonado megnyerte a 2012-es Spanyol Nagydíjat. Előtte még Montoya nyert 2004-ben – azóta pedig senki. (Minden gonoszkodás nélkül: utólag már-már szimbolikusnak hat, hogy a venezuelai barcelonai sikere után pár perccel  tűz ütött ki a Williams-garázsban, mintha itt hamvadt volna el végleg a csapat dicsősége…)

Holott a már amúgy is elég keserves 2010-es évek során, az új turbókorszak beköszöntekor volt rá némi remény, hogy a Williams visszatalál régi önmagához. 2014-ben, immár Mercedes erőforrást használó Grove-i alakulat meglepően jól szerepelt akkor, amikor a gyári Mercedes gyakorlatilag tönkre verte a mezőnyt, se a McLaren, se a Ferrari nem volt sehol. Spielbergben azonban megtörtént az a kisebb fajta csoda, hogy a Massa-Bottas páros kibérelte az első rajtsort, és bár győzelem nem lett a dologból, a szezon során 9 dobogós helyett szedtek össze a fiúk. Vagyis tényleg abban lehetett bízni, hogy ez egy új aranykorszak nyitánya. Hát nem az volt.

Felipe Massa a maga és a csapat utolsó pole-ját ünnepli a 2014-es Osztrák Nagydíj szombatján © MÉHES K.

A csapatot Claire Williams irányította már ekkor, Frank tehát nem legidősebb fiát, Jonathant bízta meg az utódlással, hanem lányát – ez bennfentes információk szerint el is hidegítette egymástól a két testvért. A viszonylagos sikerek éveiben (2014/15) Pat Symonds volt a technikai igazgató, aki valaha Ross Brawn mellett csinált világbajnok csapatot a Benettonból; nem is csoda, hogy Brawn, immár Liberty Mediás szerepében gyorsan magához édesgette volt kollégáját. Gondolhatták volna, nem gond, mert közben 2016 végén a zsinórban három világelsőséget begyűjtő Mercedestől Grove-ba igazolt Paddy Lowe – csakhogy semmit sem tehetett a mélyrepülés ellen. Ő maga mondta, az idei rettenetesre sikeredett Brit Nagydíj után (a Williams Silvertsone-ban szerezte 1. és 100. győzelmét egyaránt): - Ha a csapat múltját nézem, hogy mit jelent a Williams a Forma-1-nek, vagy ha – még inkább – magát Franket nézem, hogy ő mit épített fel, hát… nagyon rosszul érzem magam a bőrömben!

Arrivabene és Wolff társaságában Claire Williams © MÉHES K.

Érezheti is, mert nem csak hogy siralmasan áll a Williams szénája, és tényleg fájóan méltatlan a helyzetük a dicskorszakokhoz képest, de ráadásul nem sok jóra számíthatnak. Már a sajtó és a rajongók is nagyon elverte rajtuk a port, amikor a fizetős Lance Stroll mellé 2018-ra odavették Szergej Szirotkint. Mi, a Williamsnél két fizetős pilóta tekeri kormányt? Ilyen még a legcsórobb időkben sem volt soha, hiszen a szűk esztendők során is olyan nevek bukkantak fel a Williams házatáján, mint Jacques Laffite vagy Jacky Ickx. Legutolsó (1997) világbajnokukat, az odamondogatós Jacques Villeneuve-öt már tavaly „nemkívánatos személynek” minősítették a Williams motorhome-ban, miután azt harsogta, hogy a Williams eladta lelkét a Stroll-famíliának… (Becslések szerint a felkészítő, 2016-os tesztprogrammal együtt 40 milliót áldozott Strall apuka fia előmenetelésre.)

Stroll bekászálódik dollármilliókért megvásárolt ülésébe © MÉHES K.

Tény, hogy egy kutyaütő autóval még világbajnokok sem tudnak csodát tenni – a legfrissebb példa erre Fernando Alonso mclarenes, 2015 óta zajló kálváriája. Ráadásul Stroll a legfrissebb fejlemények fényében úgy van ott a Williamsnél, hogy már nincs is, miután a kedves papa, Lawrence többségi tulajdont szerzett a Force Indiában (Force Canadában?). Mondjuk, ennek fényében már csakazértis lehetőséget kéne adni a tartalékpilótájuknak, egy bizonyos Robert Kubicának, hiszen már nem veszthetnek vele sem semmit, sőt. És sajnos azt sem szabad elfelejteni, hogy a főszponzoruk, a Martini távozik az év végén, ami további 15 millió dollár mínuszt jelent.

A dicső múlt záróakkordja máig: Jacques Villeneuve volt a Williams utolsó világbajnoka 1997-ben

Claire Williams nem nagyon csodálható módon Silverstone után közhírré tette, hogy fontolgatja lemondását – a kérdés csak az, hogy ezzel előre lök-e egyet a kátyúban vergődő csapaton, és ha lök, a szakadék irányába-e… Vagy mint annak idején, megint el kellene utazni Szaud-Arábiába!