Pontosan húsz éve ugyanúgy Melbourne-ben kezdődött a világbajnokság, mint az idén. A McLaren-Mercedes tarolt, Mika Häkkinen nyert csapattársa, David Coulthard előtt. Ám mégsem volt olyan sima ez a győzelem, ahogy az alábbiakból kiderül…
Indul a szezon: 1998-ban a két McLaren-Mercedes volt az élen
Egy máig ismerős figura a történet egyik kulcsszereplője: Adrian Newey, aki 1997 derekán szerződött át a Williamstől Wokingba, a McLarenhez. És megalkotta az MP4/13-ast, amibe a Mario Illien által tuningolt Mercedes-motor került – mint kiderült, verhetetlen kombinációt alkotva. Ez már a téli teszteken is világossá vált, így igazából senki nem lepődött meg, amikor a fél-Ezüstnyilak simán megszerezték az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon az első rajtsort, elöl Häkkinennel.
De mielőtt belefognánk 1998-ba, kicsit menjünk vissza 1997 végére. A brit-német házasság már 1995 óta tartott, nagyon lassan csordogáló sikerekkel. 1997-re érett be a McLaren-Mercedes, és David Coulthardnak összejött két győzelem – ám Häkkinennek egyszerűen semmi akart sikerülni, hiába vezetett
Mika Häkkinen 1997-ben többször is az élről esett ki
Silverstone-ban, Spielbergben és a Nürburgringen is, mindig kiesett valami ostoba műszaki hiba miatt. Az évadzáró versenyen, Jerezben a bajnoki cím volt a tét Jacques Villeneuve (Williams) és Michael Schumacher (Ferrari) között. Miután a német élete legnagyobb hibáját elkövetve a 48. körben belehajtott az őt előzni készölő kanadaiba, ám végül ő kötött ki a homokágyban, Villeneuve-nek nem volt más dolga, mint hogy a kissé megtépázott Williams-Renault behozza a célba, és számára elég volt a 3. hely is. A Williams és a McLaren hirtelen kupaktanácsot tartott, és megegyeztek, hogy élre állhat a két West-es, Jacques meg becsorog a számára a bajnoki címet jelent 3, helyen. Igen ám, de a McLaren főnöke, Ron Dennis szinte remegett azért, hogy kedvence, Häkkinen végre nyerni tudjon, mert úgy érezte, ha megtörik az átok, onnantól a finn szárnyalni fog.
Így született meg a döntés, hogy megkérje Coulthardot, engedje előre csapattársát. DC utóbb bevallotta, hogy hosszan, kemény argumentációk közepette zajlott a győzködés, aminek végén győzött az az érv, hogy ha nem teszi meg, amit kérnek, azzal kockáztatja a helyét csapatban. Ezért előre engedte Mikát, aki így megszerezte első Grand Prix-sikerét – és tényleg szárnyalni kezdett.
Az 1997-es Európa Nagydíj dobogója: Häkkinen először nyert, Coulthard először mondott le az első helyről, Villeneuve először lett világbajnok
Néhány hónappal később, az új évad hajnalán a McLarennek csak egy aggódnivalója volt: a megbízhatóság.
Coulthard emlékei szerint:
– A teszteken piszok gyorsak voltunk, de nem tudtunk megtenni egyben egy egész versenytávot. Ez azért kellemetlen volt.
Dennis is tartott az esetleges kudarctól, ezért alaposan kiokította pilótáit: nem kell, hogy kipréseljék egymásból a szuszt, és főleg nem a MP4/13-asokból. Az ukáz egyszerűen hangzott: a verseny az első kanyarig tart, aki az élen fordul be, azé a futamgyőzelem.
Häkkinen megtarotta az 1. helyet az élről indulva, és miután a legnagyobb ellenlábasnak számító Schumacher már az 5. körben kiesett motorhibával, a két McLaren úgy húzott el a mezőnytől, ahogy csak akart.
A McLarenek külön versenyt vívtak a győzelemért - némi kalajmajkával fűszerezve
Egészen a 36. körig nem is történt semmi különösebben érdemleges. De ekkor Häkkinen váratlanul a box felé vette az irányt – ahol senki sem várta! A finn vadul gesztikulált, majd végighajtott a boxutcán, és visszaállt a versenybe, ám már csak Coulthard mögött, a 2. helyen.
A skót „It Is What It is” című önéletrajzában erről így vélekedett:
– Az egész egyértelműen Mika hibája volt. Azt hiszem, hogy az 1995-ös, súlyos adelaide-i balesete óta nem volt tökéletes a hallása. A versenymérnöke mondott neki valamit, amit úgy hallott, hogy menjen be a boxba. Ott azonban senki sem várta.
Néhány kör zavarodottság után Dennis kiadta az ukázt, hogy mindennek ellenére Häkkinennek kell nyernie. Steve Hallam versenymérnök hozta mindezt Coulthard tudomására, vagyis zsinórban másodszor kellett előre engednie Häkkinent, amivel voltaképp a jövőt tekintve is megalapozta saját helyzetét a McLarenen belül, vagyis hogy No.2-ként tekintsenek rá. Az már nem segített rajta, hogy azt is megüzenték neki, ne aggódjon, a győztesnek járó pénzt ő kapja meg.
Ez már befutó a helyreállt sorrend szerint: 1. Häkkinen, 2. Coulthard
Coulthard akkor még elfogadta ezt a helyzetet, a „gentlemen’s agreement”-re hivatkozott, később azonban benne is tudatosodott, hogy hibázott:
– Akkor ez nekem is ésszerű lépésnek tűnt, de igazából a számomra nem volt az…
Nem csoda, hogy még a brit sajtó is rajta köszörülte a tollát: „DC-t kedvelhetik a lányok, mert megelégszik vele, ha csak a másodikként ér célba” – írta egy bulvárlap, némi erotikus felhanggal.
Mi több, a FIA is felbőszült a látványos csapatutasításon – Coulthard ugyanis csak 3 körrel a cél előtt, a célegyenesben lelassítva adta vissza az 1. helyet Häkkinennek –, beidézte a két pilótát és megfenyegette őket, hogy ilyen többé ne forduljon elő. (Más kérdés, hogy a csapatutasítás hivatalos tiltására csak 2002-től került sor az ennél sokkal durvább Schumacher-Barrichello affér után, ami az Osztrák Nagydíjon történt.)
Coulthard is mosolyog, holott ekkor lett belőle örök második
A két McLaren mögött az 1998-as Ausztrál Nagydíjon Heinz-Harald Frentzen ért célba a 3. helyen, de az igazán fontos tényleg az volt, hogy Häkkinen megtette az első, tán legfontosabb lépést a jövendő bajnoki cím felé – szinte azonnal leszámolhatott legveszélyesebb ellenfelével, az ugyanolyan remek autóban ülő csapattárssal, Coultharddal. Aki végül sosem lett bajnok – hogy is lehetett volna, vélik ma sokan, ha futamgyőzelmeket ajándékoz oda, csak mert szépen kérik… Hát tett volna ilyet egy Schumacher, egy Alonso vagy egy Hamilton?
Utolsó kommentek