f1classic

Évtizedekig járta a mondás, hogy Olaszországban két vallási hely létezik: Vatikán és Maranello. E kettő először 1988-ban, 30 éve találkozott, amikor II. János Pál felkereste Enzo Ferrari székhelyét. Karol Woytilát 40 éve, 1978. október 16-án  választották pápává.A Commendatore kapcsolata a vallással, az egyházzal sosem volt különösebben elmélyült. Hogyan is lett volna, amikor saját bevallása szerint legalább 3000 nővel volt intim kapcsolata élete során, és második fia, Piero házasságon kívül született 1945-ben Nina Larditól. De hát mindezt még az emberi gyengeségek számlájára is lehetne írni, amikért, tudjuk, megfelelő megbánás esetén a katolikus egyház megbocsát. Mert különben Ferrari jó kapcsolatot ápolt különböző egyházfiakkal. Ilyen személyiség volt a nemrégiben, 92 évesen elhunyt Don Sergio Montavani, a "pilóták papja", ahogy Modena környékén hívták: egykor, az 1950-es években maga is versenyzett Ferrarival, foga közé fogott rózsafüzérrel; később elképzelhetetlen volt nélküle az imolai vagy monzai futam, emlékművet emelt az elhunyt versenyzők emlékére. És az is közismert tény, hogy 1983 óta, amikor egy Ferrari versenyautó győztesen halad át a célvonalon valamelyik nagydíj végén, a maranellói plébános, elsőként Don Erio Belloi, megkondítja a Reggio Emilia-i kisváros tornyában a harangokat.

De ez a viszony nem volt mindig ilyen felhőtlen. Amikor az 1957-es Mille Miglia-n Alfonso de Portago és a mellette ülő amerikai Eddy Nelson Guidizzolo közelében a tömegbe rohant, és a halálba magukkal rántottak tizennégy nézőt, köztük öt gyereket, az egyház úgy érezte, oda kell hatnia. A L’Osservatore Romano az egész autóversenysport elleni tamádást indított (kétségtelen: alig két évvel korábban történt a 86 halottat követelő Le Mans-i tragédia, és Guidizzolot pár hónappal megelőzően lelete halálát Modenában Eugenio Castellotti). Természetesen kellett egy főkolompos, ez lett Enzo Ferrari. Vatikán Szaturnuszhoz hasonlította, aki tudvalevőleg felfalta a saját gyermekeit – nos, Enzo is így tett a lap szerint, amikor a halálba hajszolta a pilótáit… Kétségtelen, hogy nem lehetett azt állítani, hogy semmiben sem volt igazuk.

Aztán eltelt harminc év, és a viszonyok megváltoztak. 1988-at írtunk, Enzo februárban betöltötte a 90. évét, már valóban öreg és gyenge volt. Talán ezért is érezték úgy egyesek, hogy még megvalósulhatna az a látogatás, ami meghozhatja a Vatikán és Ferrari összeborulását. A pápa a Po-folyó mentén tett látogatást, és Don Galassao Andreoli közvetítése nyomán látogatott el június 4-én tehát Maranellóba. Andreoli atya a közeli Baggiovara plébánosa volt, aki ugyan nem tartozott Ferrari közeli barátai közé, de ő volt a modenai vasmunkások szakszervezetének lelkipásztora…

II. János Pál a fioranói tesztpályára, ahol a Commendatore lakóháza is áll, már egy nyitott, piros, 8 hengertes Ferrari Mondial 3000-essel gördült be, mellette ott volt Agostino Casaroli, a titkára. A fogadásukra felsorakozott helybéliek élén Piero Ferrari állt – a nagy öreg viszont épp lázasan nyomta az ágyat modenai házában. Dél körül a pápa telefonon hívta fel Ferrarit. A beszélgetés természetesen olaszul zajlott, és amennyiben lehet hinni egyes forrásoknak, a lényegét tekintve körülbelül így:

– Szentatyám, tudom, hogy nem éltem példás katolikus életet, de a magam módján mindig kapcsolatban álltam Istennel - rebegte Enzo.

– Ferrari – felelte erre a Szentatya -, mindannyian vétkezünk, de ha megbánjuk bűneinket, a Mindenható bizonyosan megbocsát. Te sok örömet okoztál autóiddal és pilótáiddal az embereknek. Én most ezért feloldozlak téged.

Lent, az udvaron néhány régi modell mellett az aktuális, Forma-1-es gép várta II. János Pált, és a két akkori versenyző, az olasz Michéle Alboreto és az osztrák Gerhard Berger, aki erre a jeles alkalomra Christina nevű kislányát is magával hozhatta. Wojtyla a maga kedélyes módján mindenkivel eltársalgott és a megáldotta a Kanadai Nagydíjra készülő csapatot (nem sokat használt, mindkettő lerobbant a versenyen…).Enzo Ferrari két hónappal később, augusztus 14-én hunyt el.

II. János Pál még hosszan ült Szent Péter trónján. És mintha az élet ismételné magát, csak ezúttal megfordítva: amikor már túl volt a nyolcvanon, Parkinson-kórja egyre inkább elhatalmasodott rajta, a sikerei csúcsán lévő Ferrari istálló küldöttsége ellátogatott a beteg pápához a Vatikánba. Megint ott volt Piero Ferrari, Montezemolo elnök, Jean Todt sportigazgató és természetesen a pilóták: Michael Schumacher, Rubens Barrichello és a tesztelő Luca Badoer is. Egy pompás Ferrari F1-modellel ajándékozták meg a Szentatyát, aki ezúttal is kijelentette, hogy a Ferrari fontos példa, mert megmutatja a küzdés és a munka értelmét a fiataloknak, és egyben örömforrás is a rajongótábor számára. Még a kőkemény Schumacher is azt mondta a vizit után: – Mélyen megindító volt a pápa társaságában lenni. Érezni lehetett, hogy ebben a törékeny, gyenge testben is mekkora erő rejtezik.

Amikor 2005 februárjában Maranellóban leleplezték az azévi F1-es autót, Montezemolo elnök első mondata az volt, hogy e helyről kívánnak jobbulást II. János Pálnak. Aki azonban nem sokkal később, április 2-án halt meg. 2011-ben előbb boldoggá, majd 2014 áprilisában szentté avatták.

Don Sergio Mantovani 92 éves korában megtért Teremtőjéhez. A F1-es versenyzők plébánosának is nevezett Don Sergio életét ugyan elsősorban Istennek szentelte, de utána a pilóták következtek.

Aki előtt még Niki Lauda is örömmel megemelte a sapkáját © MÉHES K.

Ahogy a földön mindenféle szerzetnek van valamilyen szentje, aki kezét felé nyújtja, még ha nem is látszik, Sergio Mantovanit az autóversenyzők papjának hívták, és ez elég is volt, nem kellett hozzá szent legyen. Épp elég jel volt az, hogy ugyanezzel a névvel létezett egy pilóta is, aki amolyan úrvezetőként rajthoz állt néhány nagydíjon az ötvenes években, igaz, minden különösebb siker nélkül. Aztán egy balesetben, az 1955-ös Valentino Nagydíjon elvesztette az egyik lábát, de legalább életben maradt, és ez akkoriban már önmagában eredménynek számított. Ahogy a nagy Fangio mondta az 1958-as monzai futam végeztével: - Jó kis verseny volt, senki sem halt meg.
A mi Don Sergionk 1953-ban öltözött be, és mint aki Isten szolgálatát egy különös területen vélte elmélyíteni, mind több időt töltött szülővárosának, Modenának egyik büszkeségénél, a Maserati cégnél. Az olaszok istenes népek, ki ne örült volna egy eleven őrangyalnak: szerelőtől versenyzőig mindenki szívesen látta. A korszak nagyjaival, Jean Behrával, Juan Manuel Fangióval és Stirling Moss-szal is baráti viszonyba került.

Don Sergio imáiból sosem felejtette ki a versenyzőket - de ennél többet is tett értük

Mintha csak elöljárói is jó szemmel nézték volna a versenyzők papjának ténykedését, 1959-ben kinevezték a Szent Katalin plébánia élére, ami ott állt a Viale Ciro Menotti melletti hídnál, egy kőhajításnyira a Maserati-főhadiszállástól. 
A padre különösen jóban lett a francia Jean Behrával, akivel mély beszélgetésekbe bonyolódtak, többek között arról, vajon mi marad egy autóversenyző után, ha meghal. Behra – aki egyik fülét már elvesztette egy írországi futamon – komolyan hitt benne, hogy az autóversenyzők nem gazdag playboyok, se nem veszélyt kereső félőrültek, akiknek a közvélemény gyakran hiszi őket. Elhivatott, intelligens, átlagos felüli reflexekkel rendelkező férfiakról van szó, mondogatta, máskülönben nem lennének képesek egy 200 kilométeres sebességgel száguldó versenygépet uralni. Aztán egy ízben, a modenai autodromo boxfalán ücsörögve Behra különös módon arról kezdett el beszélni, hogy milyen fontos a gyerekek nevelése, főképp kicsi korban.
– Építsen egy szép nagy, világos óvodát a gyerekeknek, atyám. Ebben az életkorban hadd legyen még öröm az élet a számukra, lesz még elég sötét nap az életükben később – filozofált a francia, és mintha csak saját sorsát vizionálta volna: egy héttel később a berlini AVUS-on Porschéjával karambolozott, egy villanyoszlopnak ütközve szörnyet halt.

Don Sergio szívesen emlékezett Enzo Ferrarira, akinek jó barátjának tudhatta magát

Mint kiderült, Behra nem a levegőbe beszélt, amikor az óvodalapításról ábrándozott. Egy csekély összegett hagyott Don Sergiora, majd amikor mindez a nyilvánosság elé került, több pilóta és csapattulajdonos is hozzájárult a nemes cél megvalósításához. Az óvoda megépülhetett, és az első csoportot, amit elindítottak benne, természetesen Behráról nevezték el. A második egy, a helybéli Junior Formulaban időközben (1960 októberében) halálát lelt Giuseppe Farandáról kapta a nevét, míg a harmadik csoport Eugenio Castellotti nevét vette fel, aki 1957-ben hunyt el a modenai pályán, egy Ferrari tesztelése közben. Sajnos, mire az óvoda teljesen elkészült, Monzában meghalt Wolfgang von Trips is, aki még ott volt az alapkő letételekor – az ő nevét kapta a negyedik a csoport. Egész Modenában ez volt akkoriban a legmodernebb gyermekintézmény: nagy, világos terekkel, kápolnával, terasszal, kerttel és sok szép játékkal. 1961 december 3-án avatták fel, a már visszavonult Juan Manuel Fangio vágta át a szalagot. Jelen voltak Faranda szülei, Castellotti édesanyja, Behra özvegye, és tiszteletét tette a Maserati részéről Omer Orsi és a Serenissima csapat alapítója, Volpi herceg is. Ott álltak az első kis óvódások, frissen vasalt köténykéjükben és masnijaikkal, míg a modenai püspök megható beszédet mondott:
– Legyenek ezek a gyerekek a már elhunyt autóversenyzők őrző angyalkái, és főképp azoké, akik még élnek, és a pályákon köröznek a jövőben is!

Don Sergio a versenyzők emlékműve előtt

Don Sergio azonban nem elégedett meg ennyivel. Továbbra is áldozatos istápolója volt az örök versenypályákra távozott pilóták emlékének, így aztán az intézmény falán egyre több emlékfelirat sorakozott az évek múltával. A lista csak nőttön nőtt... Bonetto, Marimon, Ascari, Castellotti, de Portago, Sighinolfi, Musso, Collins, Hawthorn, Schell, Faranda, Cabianca, Crivellari, von Trips, Rodriguez. 
Egész falak teltek meg nevekkel és emléksorokkal. De jöttek tovább a többiek: Bandini, Clark, Scarfiotti, Courage, McLaren, Rindt és Giunti....
Don Sergio pedig, amellett, hogy továbbra is elengedhetetlen szereplője volt az olasz futamoknak, fáradhatatlanul dolgozott – a szó minden értelmében vehető módon – emlék-művén: az iskolává felfejlődő intézmény kertjében 1971-ben elkészült a modenai szobrász, Marino Quartieri szobra, a 6 méter magas Ara-emlékmű. Egy versenykocsiból kinövő óriási szárny szökik az ég felé, ami egy hatalmas talapzaton áll: ide vannak felvésve az eltávozott versenyzők nevei, és körben mindazoknak a cégeknek, gyártóknak a szimbóluma, amelyek valamilyen módon kapcsolatban állnak az autóversenyzéssel.

Don Sergio az első Magyar Nagydíjon is jelen volt 1986-ban, itt épp Regazzonival társalog a Ferrari-boxban © SZ. KONCZ I.

Újabb hét évvel később, azaz 1978-ra Don Sergio elérte, hogy új plébánia épüljön fel, majd 1987-re elkészült a Casa della Gioia e del Sole, vagyis az Öröm és a Nap Háza: egy modern, minden kényelemmel ellátott szociális otthon, ahol 87 idős embert tudtak elhelyezni. Itt töltötte élete utolsó három évét a nagy Gigi Villoresi, a háború előtti, majd azt követő évek egyik legjelesebb olasz pilótája. A legújabb építkezés 1997-ben ért véget, amikor elkészült az új tornaterem, amit az 1986-ban elhunyt pilótáról, Elio de Angelisről neveztek el. És ennek a kapcsolatnak is micsoda története van! Don Sergio nem csupán a versenypályákról ismerte de Angelist, de a családdal is baráti kapcsolatba került. Fia halála után Giulio de Angelis egy különösen értékes festményt ajándékozott a Santa Caterinai plébániának, támogatandó a jó célokat. Ám 15 nappal később a dúsgazdag üzletembert túszul ejtették szardíniai villájában. Don Sergio azonnal „szolgálatba helyezte magát”, és közvetítőnek ajánlkozott a túszejtők és a család között. Ebben a minőségében bizonyos éjszakákon száz és száz kilométert vezetett le a leglehetetlenebb szardíniai utakon, hogy információkat adjon át az egyik és a másik félnek. Öt hónapon át ment ez az egyezkedés, míg végül mindenki beleegyezett, hogy mennyiért engedik szabadon Giulio de Angelist. Ekkor jött Don Sergio részéről az igazi hőstett: elvállalta, hogy ő marad a banditák fogságában addig, a pénz meg nem érkezik. Végül is három napon át tartották fogva, majd szabadon engedték.

Imolából szinte sosem hiányzott a közeli Modenában szolgáló atya © MÉHES K.

Én már úgy ismerkedtem meg vele 1993-ban, mint egy élő legendával. Először Imolában láttam: egy pap, fekete öltönyben, hajtókáján ezüst kereszttel, kezében fekete aktatáska, a nyakában a FIA-belépő. Két Ferrari-kamion között állt, mosolygott, és örült, hogy mindenki odasiet hozzá, igyekszik megszorítani a kezét. És aztán találkoztunk Monzában, aztán megint Imolában, Monzában – és így tovább. Egy idő után mi is régi ismerősként paroláztunk. Olaszul beszélt hozzám, én meg csekélyke szókincsemmel válaszolgattam. Si, si, bene..., Ungheria..., molto grazie.
Utoljára a 2016-os monacói hétvégén futottunk össze, és úgy üdvözölt, mint régi jó cimboráját, mi több, ő kérte, hogy készüljön rólunk egy közös fotó.

Isten nyugosztalja, Don Sergio!

Az utolsó találkozás Don Sergioval 2016-ban, Monte Carloban. Ő kérte a közös fotót...

Charles Leclerc 21 éves lesz, és már a Scurderia Ferrari pilótája. Míg Enzo Ferrari élt, jellemzően fiatal, még versenyt sem ígéreteket választott csapata számára.

Enzo Ferrari mindig szívesen szavazott bizalmat a fiatal tehetségeknek

A Forma-1 kezdetekor persze azok a pilóták jelentek meg a színen, akik sok esetben már a II. világháború előtt is versenyeztek, ők alkották az első néhány szezon rajtrácsait.

Az egyetlen csapat, ami a kezdetek óta jelen van a F1-ben, ezt mindenki tudja, a Ferrari. Enzo csapata az első bajnoki évben így nézett ki: Luigi Villoresi – 41 éves, Alboreto Ascari – 31 éves, Raymond Sommer – 43 éves és Dorino Serafini – 41 éves.

Lehet mondani, legalábbis mai szemmel, hogy szinte mind túlkorosak. Ascari aztán világbajnok lett 1952/53-ban, vagyis 30-as évek közepén.

Alberto Ascari a kezdektől a Ferrari pilótája volt, és első világbajnoka

De ettől fogva a Commendatore szinte tudatosan törekedett arra, hogy ő legyen nagy felfedező, aki meglátja az ifjakban a tehetséget, a jövő bajnokát.

Nézzük csak végig néhány lépésben az ő élete végéig (1988) tartó Ferrari-pilóták sorát.

Mike Hawthorn 24 évesen került Maranellóba 1953-ban – ott szerezte első győzelmét, majd 1958-ban bajnok lett.

Kivétel a nagy Juan Manuel Fangio, aki egy évet töltött Enzo szolgálatában, 1956-ban: ő már 45 éves volt ekkor, és immár 3-szoros bajnok, és persze a Ferrarival is tovább nyert, majd távozott a Maseratihoz.

Peter Collins, Juan Manusel Fangio és Mike Hawthorn - mind nyertek Ferrarival

Farina, az első világbajnok 1950-ből szintén megfordult a Ferrarinál, de hát ő már a háború előtt is vezetett Enzónál, amikor még Alfák alkották a Scuderiát.

Az 1950-es években Ferrari több ígéretes ifjút szerződtetett, köztük Luigi Mussót és Peter Collinsot – mindketten nyertek itt versenyt, majd meg is haltak egy Ferrari kormánya mögött.

Phil Hill, 1961 világbajnoka is névtelenül került a Ferrarihoz, és 1960-ban itt nyert először. Nagy vetélytársa, a tragikus sorsú Wolfgang von Trips ugyanezt a pályát futotta be: Ferrari felfedezte, megszerezte, versenyeket nyert – majd ő is meghalt.

A ’60-as években Ferrarival nyert Giancarlo Baghetti – egy teljesen névtelen olasz ifjú, ám, máig rekorder, mivel az 1961-es Francia Nagydíjon szerzett győzelmével élete első versenyén érte el ezt a sikert.

Az 1961-es Francia Nagydíj: Giancarlo Baghetti megnyeri élete első F1-es versenyét. Ezt senki nem tudta még utána csinálni

John Surtees 7-szeres motoros bajnokként lépett át a F1-be, 29 évesen érkezett meg Maranellóba, de itt nyert először, majd 1964-ben bajnok lett. Chris Amon 22 évesen lett Ferrari-pilóta (ő sosem nyert), Jacky Ickx 23 évesen (rögvest nyert is 1968-ban). Az 1970-es évek rögtön úgy kezdődtek, hogy Clay Regazzoni és Ignazio Giunti eleve itt kezdte a F1-es pályafutását. Regazzoni 5. versenyét megnyerte, ráadásul Monzában. Híres sztori Niki Lauda esete, aki 25 évesen szerződött Enzo szolgálatába, első évadában (1974) már nyert, majd egy évvel később bajnok lett. Az argentin Carlos Reutemann, aki már nagydíj-győztes volt és nem épp ifjú (34 éves) voltaképp kivétel, mert őt 1976-ban a balesetet szenvedett Lauda helyére hívták át a Brabhamtől. Ám egy évvel később Lauda utóda már az a Gilles Villeneuve lett, aki mindössze egy versenyt futott addig a McLarennél. Jody Scheckter már befutott sztárként jött át Maranellóba, de Jody sokkal később elárulta, hogy Ferrari már 1974-ben megkörnyékezte, bemutatkozó, 1973-as éve után.

Enzo Ferrari, Luca di Montezemolo és Niki Lauda 1974-ben

Utolsó éveiben Ferrari még mindig maga döntött a pilótákról. Így került hozzá a Tyrrell-lel versenyt nyerő Michele Alboereto, majd Gerhard Berger. Tény, hogy Nigel Mansell voltaképp kivételnek számít, hiszen a bajszos brit már két vb-t bukott el a Williamsszel, amikor Maranellóba hívták. Viszont arra máig büszke, hogy ő volt az utolsó, aki Enzo Ferrari személyesen szemelt ki a csapata számára.

Az utóbbi harminc évben azonban egyáltalán nem volt jellemző, hogy a Ferrari szinte újonc ígéreteknek szavazott volna bizalmat. Charles Leclerc most ilyen. Szerintem a Nagy Öreg örülne neki.

Charles Leclerc minden bizonnyal Enzo Ferrari figyelmét is felkeltette volna idei teljesíytményével

Enzo Ferrari számára a monzai Olasz Nagydíj bizonyos értelemben fontosabb volt, mint a világbajnoki cím.

Piero Ferrari, aki először az 1961-es futamon volt jelen, így mesélte nekem: - Apám mindig azt kérte a csapattól, a mérnököktől és persze a pilótáktól: a legjobb autót, a legjobb motort vigyétek, és a legjobb teljesítményt nyújtsátok a rajongóknak!

Maga Enzo, aki amúgy sosem bújt elő maranellói sasfészkéből, a szombati edzésre mindig ellátogatott Monzába. Itt aztán, mint a F1 pápája megtartotta a maga kis audenciáit, de magát a versenyt természetesen már otthon követte figyelemmel, az 1950-es évek végétől televízión.

Enzo Ferrari szombati inspekciója Monzában, 1961-ben

Az biztos, hogy a csapatok közül a legtöbbször a Ferrari nyert Monzában, összesen 19-szer, majd jön a McLaren 12 győzelemmel és Mercedes 10-zel – köztük az utóbbi négy évvel, vagyis 2014-2017 között csak az Ezüstnyilak nyertek, míg a Ferrari utoljára 2010-ben, még Feranando Alonsóval…

Ami a múltat illeti, Monza a sok siker mellett tragédiákat is hozott. Míg Alberto Ascari a Forma-1-ben 1951/52-ben diadalmaskodott, három évvel később egy sportkocsi kipróbálása közben, (orrtöréssel és agyrázkódással járó) monacói balesete után három nappal, azon a helyen lelte a halálát, amit sok-sok éve Variante Ascari néven emlegetnek…

Philip Hill 1960-ban nyert Monzában, és ez volt utolsó GP-siker a sportág történetében, amit orrmotoros autóval értek el. Egy évvel később Hill ugyanitt világbajnok lett – de tragikus körülmények között. Csapattársa, Wolfgang von Trips volt a legádázabb ellenfele, és kettejük közül kellett kikerüljön az 1961-es világbajnok. Von Trips a verseny 2. körében karambolozott a Parabolica-kanyar előtt, és 13 (többségében svájci) nézőt rántott magával a halálba. Hill megint nyert, és ő lett a bajnok…

Von Trips balesetének helyszíne - a pilóta és 13 néző halt meg aznap

Majdnem egy évtizeddel később, 1970-ben a szombati edzésnapon halt meg Jochen Rindt (Lotus) egy fékhiába miatt – ugyanott, ahol von Trips is. Másnap viszont új győztest avattak, Clay Regazzoni a Ferrarival mindössze élete 5. versenyén nyerni tudott, míg szegény Rindt holtában „versenyzett” tovább a másik ferrarissal, Jacky Ickx-szel.

Regazzoni 1975-ben megismételte sikerét, csak akkor még tetézte az olaszok örömét, hogy a futamon 3. helyen célba érő Niki Lauda 11 év után visszahódította a világelsőséget Maranellónak.

Volt minek örülni 1975-ben: Regazzoni (jobbról) nyert, Lauda pedig világbajnok lett

1979-ben Jody Scheckter biztosította be Monzában a bajnoki címét egy győzelemmel – ám a következő sikerre 1988-ig kellett várni. Abban az évben a 16 futamból 15-öt a McLaren-Hondák nyertek, és Monzában sem volt sok esélye a Ferrarinak. Ám Alain Prost gépe kivételesen felmondta a szolgálatot, míg a versenyben vezető Ayrton Senna bemutatta egyik, rá néha oly jellemző, türelmetlen manőverét: ott és akkor akarta lekörözni Jean-Louis Schlessert, amikor nem lehetett. A McLaren kipördült, fennakadt a rázószegélyen, és ezzel a Berger-Alboreto páros állt az élre, majd nyert is. Mindenki egy véleményen volt: a három hete elhunyt Enzo Ferrari intézte „odafent”.

Alboreto (balról) és Berger az 1988-as Olasz Nagydíj dobogóján

A Schumacher-korszakban 1996-2006 között összesen 7 monzai sikerül született, noha kettőt Barrichello neve mellé könyveltek el.

Fernando Alonso pedig, aki 2010-ben érkezett a Ferrarihoz, Monzában is győzni tudott – csak a vb-cím nem jött neki össze vörös színben.

2018 lehet a fordulópont? Kimi Räikkönen pole-ja és a teljes Ferrari-első rajtsor e tekintetben sokat ígérő!

Utóirat, vasárnap este: egyelőre nem úgy fest a dolog...

Räikkönen idei első pole-ját épp Monzában szerezte meg

A Belga Nagydíjon aratott győzelmével Sebastian Vettel már egészen előkelő helyet vívott ki magának a Ferrari-történelemben: 13. maranellói sikerével Schumacher és Lauda mögött már a 3., Alberto Ascarival közösen.

A Ferrari köztudomásúlag az egyetlen csapat, amelyik a Forma-1 kezdete, vagyis 1950 óta részt vesz a sorozatban. Első győzelmét az 1951-es Brit Nagydíjon érte el, az argentin José Froilan Gonzalez révén – Sebastian Vettel 67 évvel később a Scuderia 234. sikerét aratta.

Vettel ezzel személyes karrierje 52. győzelmét aratta, amivel megelőzte Alain Prostot (51), és így csak ketten vannak előtte: Michael Schumacher (91) és idei nagy ellenfele, Lewis Hamilton (67).

A német ugyanígy a 3. a Ferrari házi örökranglistán: ott is, természetesen, Schumacher vezet toronymagasan: 72 győzelmet szerzett vörös színekben – jellemző a 7-szeres bajnok legenda dominanciájára, hogy utána a 2. helyen Niki Lauda áll, ehhez képes szerény, 15 győzelemmel, majd jön Alberto Ascari és immár Vettel 13-13 elsőséggel.

Idei 5. győzelmével összesen már 13-nál tart a német, de maranellói bajnoki címe még nincs 

Ha kicsit megvizsgáljuk, hogy mit tesz az a mágikus 13-as szám, sok érdekességet találunk körülötte.

Alberto Ascari 1950-1953 között versenyzett a Ferrarinál, tehát ugyanúgy 4 évet, mint Vettel. De ő összesen 32 futamon indult, ebből 27-szer Ferrarival – és ebből nyert meg 13-at, tehát majdnem a itteni versenyeinek a felét, ami által 1952/53-ban világbajnok lett. Ha még szigorúbban nézzük: első győzelmét az 1951-es Német Nagydíjon aratta, a 9. bevetését, míg az utolsót, a 13-at az 1953-as Svájci Nagyíjon, a 25. versenyén – vagyis 17 futamból nyerte meg ezt a bizonyos 13-at!

Vettel 2015-ben jött át a Ferrarihoz a Red Bulltól, igaz, már négyszeres bajnokként, 39 futamgyőzelemmel a tarsolyában. Ő már a 2. ferraris versenyén nyert, Malajziában, de ahhoz, hogy a mostani, 13. győzelméhez eljusson, 73 versenyre volt szüksége – két és félszer annyi, mint ahány nagydíjon Ascari összesen elindult (32).

Alberto Ascari elképesztő hatékonysággal versenyzett: 27 ferraris futamán 13-szor nyer

Csak összehasonlítás végett: Niki Lauda 1974-1977 között szintén négy szezonon át volt Enzo Ferrari szolgálatában, és ő is két vb-címmel távozott. Első sikerére az 1974-es Spanyol Nagydíjig kellett várnia, ami a 4. ferrari versenye volt, míg a 13. győzelmét az 1977-es Dél-Afrikai Nagydíjon szerezte, ami számára a 46. futam volt Maranellóban.

Niki Lauda 13- győzelmét utolsó ferrari évében, 1977-ben érte el - ez is kellett második vb-címéhez

Mindez Schumacher esetében úgy nézett ki, hogy a német 1996-ban érkezett a Ferrarihoz kétszeres világelsőként. A Spanyol Nagydíjon már nyert is, ami a 7. versenyen volt, aztán már két év múlva, épp az 1998-as Magyar Nagydíjon megszerezte a 13. sikerét – a 45. ferraris bevetésén.

Schumacher az 1998-as Magyar Nagydíjon nyert 13-szor - aztán meg sem állt 72-ig

Tehát, ha innen nézzük, Vettel lassacskán araszol előre, de biztosan. Aztán hogy a vb-címmel mi lesz, majd meglátjuk.