f1classic

Felipe Massa végleges visszavonulása után 1970 óta első ízben nem lesz brazil versenyző a melbourne-i rajtrácson. Nézzük, kik jöttek a Formula-1-be ebből a hatalmas országból, ahol a Formula-1 imádata az egeket ostromolja.

Emerson Fittipaldi 1972-ben a Lotusszal lett először világbajnok, mindössze 25 évesen

A nagy nevek sora kétségtelenül Emerson Fittipladival kezdődik. Ugyan előtt is volt egy-egy kósza brazil a Formula-1-ben, ám a legjelentősebb figura is, egy bizonyos Chico Landi csupán 6 versenyen indult, és 1,5 pontot tudott szerezni.

De aztán 1970-től beindult a brazil henger, és évtizedeken át csak csodálkozott az ember, hogy egyre-másra érkeztek a dél-amerikai pilóták.

Brazil generációk: Fittipaldi és Senna fogja közre Chico Landit

Emerson Fittipaldi és bátyja, Wilson voltak az első komoly tényezők. Igaz, pilótaként csak Emerson alkotott nagyot, hiszen már a 4. futamán, az 1970-es USA Nagydíjon egy Lotusszal nyerni tudott, amivel egyben bebiztosította a már halott Jochen Rindt bajnoki címét. Majd két évvel később ő lett világelső a csodás JPS-Lotus 72-vel. Ekkor még 25 éves sem volt, és egészen Fernando Alonso 2005-ös győzelméig ő számított a F1 legifjabb világbajnokának. Emmo – bár így csak jóval később, az USA-ban, Indy-pályafutása alatt nevezték el – 1974-re átment a McLarenhez, ahol másodszor is világbajnok lett. Wilson közben összehozta a brazil nemzeti csapatot, a Copersucart, ami annyira fellelkesítette a bajnokot, hogy 1976-tól ő is ott versenyzett – siralmas eredményekkel.

Fittipaldi kétszeres bajnokként állt át a Copersucarhoz 1976-ban

Közben megjelent a színen Carlos Pace, szintén Sao Paolóból (a legtöbb brazil onnan érkezett), aki nagy szenzációként győzött az 1975-ös Brazil Nagydíjonegy Brabhammel. Sajnos, a Moco névre hallgató tehetség 1977 márciusában repülő-szerencsétlenség áldozata lett, pedig főnöke, Bernie Ecclestone azt mondta róla: - Ha Pace nem hal meg, nem lett volna szükségem Laudára!

A Copesucarnál persze más brazilok is fel-feltűntek. Ilyen volt egy fura alak, Alex Ribeiro, aki nem sok vizet zavart, de mivel sisakján és az autóján a Jesus Saves feliratot viselte, mindenképp emlékezetes maradt.

Jézus megvéd - hirdette sisakján is Ribeiro

Fittipaldi épp kifelé tartott már a F1-ből, amikor megvolt az utód: Nelson Piquet. A brazil egészségügyi miniszter fiát amúgy Soutomayornak hívták, de épp apja miatt vette fel édesanyja nevét, a Piquet-t. Szimbolikus is lehet az 1980-as Long Beach pódium képe, ahol Piquet először nyert, és Emerson utoljára állt dobogón, ő emeli fel a magasba az utód karját.

Az 1980-as USA Nyugat Nagydíj dobogója: Fittipaldi, Piquet és Patrese

És így is lett, elvégre Piquet túlszárnyalta a Mestert: 1981-ben, 1983-ban és 1987-ben is bajnok lett, és még legutolsó szezonjában, 1991-ben is nyert futamot, igaz, nagy mázlival győzött Kanadában, ahol Nigel Mansell az élen állva már a közönségnek integetett, és véletlenül kikapcsolta a Williams motorját…

Piquet a fegyelmezett, a F1 biztonságáért mindig is aggódó Fittipaldival szemben maga volt a bohém lazaság, James Hunt-stílusú playboy. Számtalan nőtől született jó néhány gyermeke (Nelsinho már megjárta – szó szerint a F1-et -, most a feltörekvő Pedro van soron); egy időben nem is volt háza, hanem Anaconda nevű jachtján éldegélt, és sosem volt rest egy kis bolondozásra. Ma sem az, tehetjük hozzá, elég csak Niki Laudának adott csókjára gondolni!

Nelson Piquet nyerte az első és második Magyar Nagydíjat 1986/87-ben

Piquet sikerei csúcsán járt, amikor megjelent a következő brazil reménység: Ayrton Senna. Na, ők ketten aztán nem is tudták nagyon elviselni egymást. Senna, ha lehet, még inkább Nelson ellentéte volt, a F1-en kívül szinte semmi sem érdekelte, ugyanakkor a pályán nem ismert lehetetlen és könyörületet. A sportág történetének egyik legendájává nőtte ki magát, amit aztán 1994-es halála is tovább táplált.

Senna első győzelmét ünnepli az 1985-ös Portugál Nagydíjon

Amikor Senna meghalt, a Jordannél már ott volt egy újabb 22 éves sao paolói fiú, Rubens Barrichello. Tőle várta mindenki, hogy Senna örökébe lépjen – azonban ez nem történt meg. Rubinho egy végtelenül kedves és jólelkű fiú volt, de épp az a plusz szikra hiányzott belőle, ami eggyel magasabb szintre röpíthette volna.

Barrichello és Burti a Ferrarinál együtt dolgoztak 2002-ben

Mint ahogy a következő generáció képviselőjével is ez volt a helyzet, akit Felipe Massának hívnak. Remek versenygépekben ülve Barrichello és Massa is nyert egy csomó versenyt, de nem tudtak odaérni a csúcsra. Persze, szegény Massáról azért illő megjegyezni, hogy 38 másodpercen át bajnoknak érezhette magát 2008 végén, de aztán Hamilton megelőzte Timo Glockot… Más kérdés, ha összejön neki a vb-cím, egyáltalán nem lett volna rá méltatlan, volt akkora kaliber ő is, mint egy-egy korábbi bajnok, akik nála sok esetben szürkébb figurák voltak. Massa nekünk, magyaroknak külön fontos amiatt, hogy 2009-ben itt érte életveszélyes balesete, épp Barrichello Brawnjáról lerepült rugó találta fejbe, és hetekig izgulhattunk érte – ő pedig sosem feledkezett el a magyar orvosok áldozatos ápolásáról és az itteni rajongók szeretetéről.

Felipe Massa nehezen tudott megválni a Formula-1-től

Az utóbbi két évtizedben egyébként számos brazil járta meg a F1-et, Luciano Burtin kezdve, Antonio Pizzonián át Felipe Nasrig. Tény, hogy azért nem mindenki isten áldotta tehetség, aki Brazíliából érkezik, ezt pont a nevezett urak és további társaik pályája illusztrálja; noha, mint tudjuk, a F1-ben nem mindig a tehetség a legfontosabb követelmény...

Pedro Diniz égése az 1995-ös Argentin Nagydíjon - szó szerint és képletesen is

De akkor is furcsa és persze némiképp szomorú, hogy az évtizedeken át tartó brazil áradat egyszer csak megszűnt, és 2018-ra oda jutottunk, hogy Massa végleges távoztával 1970 óta nem lesz egyetlen brazil sem a mezőnyben.

Chico Landi              1951–1953, 1956

Gino Bianco             1952

Nano da Silva Ramos        1955–1956

Fritz d'Orey                        1959

Emerson Fittipaldi             1970–1980

Wilson Fittipaldi Jr.           1972–1973, 1975

José Carlos Pace           1972–1977

Luiz Pereira Bueno            1973

Ingo Hoffmann      1976–1977

Alex Dias Ribeiro         1976–1977, 1979

Nelson Piquet           1978–1991

Chico Serra       1981–1983

Raul Boesel        1982–1983

Roberto Pupo Moreno    1982, 1987, 1989–1992, 1995

Ayrton Senna         1984–1994

Maurício Gugelmin           1988–1992

Christian Fittipaldi           1988–1992

Rubens Barrichello            1993–2011

Pedro Paulo Diniz             1995–2000

Ricardo Rosset              1996–1998

Tarso Marques       1996–1998

Ricardo Zonta         1999–2001, 2004–2005

Luciano Burti          2000–2001

Enrique Bernoldi          2001–2002

Felipe Massa           2002, 2004-2017

Cristiano da Matta        2003–2004

Antônio Pizzonia        2003–2005

Nelsinho Piquet           2008–2009

Bruno Senna           2010–2012

Lucas di Grassi        2010

Felipe Nasr           2015–2016

Luciano Burti legemlékezetesebb jelenete a 2000-es Német Nagydíjon

1975 végén a Formula-1-ben olyasmi történt, amire sem előtte, sem utána nem nagyon volt példa: a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi ott hagyta a McLarent, hogy a bátyja, Wilson által létrehozott új, maszek istállónál versenyezzen. Brazil szívvel, nemzeti büszkeségből. Ez lett a Copersucar istálló, ami szinte csak szenvedést hozott a számukra, ám 40 éve, épp a Brazil Nagydíjon elérték legjobb helyezésüket, egy 2. helyet. 

A cukoripar által támogatott kaland sajnos inkább csak keserű szájízt hagyott mindenkiben. Édes emlék tényleg csak ez az 1978-as Brazil Nagydíj lehet. A szurkolóknak máig fájó arra gondolni, hogy Fittipaldi, aki mindössze 29 éves volt, amikor belevágott a Copersucar-projektbe, mi mindent érhetett volna el, ha marad a McLarennél, vagy esetleg elfogadja Enzo Ferrari ajánlatát Niki Lauda balesete után…

A Copersucar csapat egyébként 1975-től létezett, az első modell bemutatóján megjelent a brazil elnök és a fél kormány – a lelkesedés nem ismert határokat.

Az első szezonban még csak Wilson Fittipaldi próbálkozott valami értékelhetőt felmutatni, nem sok sikerrel. Nagy kérdés, hogy a szaporábban verő brazil szíven kívül mi győzte meg Emersont arról, hogy ott a helye, hiszen a McLarennél nem csak hogy világelső lett 1974-ben, de folyamatosan nyerőképes autót adtak alája.

A „cukrosoknál” meg…

– El sem tudják képzelni, milyen baromi nehéz volt Brazíliában megépíteni egy F1-es autót, mindezt brazil pénzből, ami egyben azt jelentette, hogy hatalmas volt a nyomás és várakozás. Nem úgy ment, hogy megvettünk egy már működő istállót, és átkereszteltük. Nem. A nulláról, a semmiből kellett elkezdenünk.

Wilson nagyon értékelte az öccse hozzáállását:

– Már 1975-ben eszméletlenül sokat dolgoztunk. De amikor Emerson megérkezett, ez meghatványozódott! 

Fittipaldi nyilván számításba vette, hogy a sikerek nem azonnal jönnek majd, de 1976 legelső versenyétől kezdve tényszerűen kellett szembesülni azzal, hogy sereghatóvá vált. Olyannyira, hogy volt futam, amire be sem jutott a kvalifikációk után. Emerson sosem volt egy pole-király, 1972-1974 között mindössze 6-szor indult az élről, de az, hogy 1976-ban és 1977-ben is akadtak versenyek, amiken el sem indulhatott, ugyancsak rombolta a tekintélyét.

– A legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Egész Brazília azt várta, hogy versenyeket nyerek, erre még bejutni sem tudok… Rémes volt! – mondta a bajnok.

Wilson e téren is csak magasztaló szavakat talált:

– Mások már rég odébbálltak volna. De Emerson nem csüggedt, sőt, ő öntött lelket mindenkibe. Nagyon megkövetelte mindenkitől az ezer százalékos munkát, miközben ő mutatott példát. És ezt nem azért mondom, mert a testvéremről van szó.

Ennek köszönhető tán, hogy 1977-ben már összejött egy-egy jobb hétvége, Fittipaldi háromszor is 4-ként ért célba, amit a kis brazil csapat szédületes fejlődésként értékelt. Ám ettől még nem lett hirtelen kolbászból a kerítés…

Viszont 1978 január 29-én eljött a Copersucar életében a legfényesebb siker napja.

Emerson karrierje 101. futamán indult, immár a harmadik szezon nyűve a hazai csapatnál. És mint minden évad elején 1973 óta, otthon, Brazíliában, noha nem szülővárosában, Sao Paulóban, hanem a Rio de Janeiro mellett épített vadonatúj pályán, a Jacarepaguán (a neve krokodilfarkat jelentett).

A kétszeres bajnok, miután megnyerte a pályán tartott kerékpárversenyt, már az edzésen masszív meglepéssel szolgált az elért 7. hellyel. Csak aztán jött egy kis malőr, mivel a verseny napján nem tudták beindítani a kocsiját, ezért a tartalékautóval kellett induljon a 45 fokos pokoli hőségben. Ez azonban nem nagyon zavarta a rajt után, mert rögvest feljött az 5. helyre. Innen pedig kíméletlenül tört előre, és nem csupán azért, mert kiestek előle: erőből képes volt legyűrni Villeneuve-öt és Petersont is, és mivel Andretti lelassult, a verseny utolsó harmadában megszerezte a 2. helyet, amit a Michelin-gumikon száguldó ferraris Carlos Reutemann mögött meg tudott tartani a 63. kör végéig.

Amikor befutott a célba, már emberek sorfala között haladt, akik extázisban fogadták istenített kedvencüket.

Nem csoda, hogy Emerson alig találta a szavakat:

– Amikor lecsapódott előttem a kockás zászló, olyan megkönnyebbülést éreztem, ami elmondhatatlan. Hihetetlen volt látni a szurkolók tombolását, és érezni azt az örömöt, amiben már több mint két éve nem volt részem. Ez a 2. hely ezzel az autóval sokkal többet ér a számomra, mint a 14 győzelem, amit eddig elértem a Formula-1-ben!

Majd kicsit lehiggadva vonta meg a futam végső mérlegét:

– Ez a 2. hely iszonyú fontos. Egyrészt amiatt, hogy értékeljék a munkánkat, hogy lássák, jó úton járunk, az irány jobb, mint eddig bármikor. Talán ezután több támogatást kapunk, mint kritikát. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik eddig is támogattak, és nem érzem, hogy most adtam egy fricskát azoknak, akik csak fanyalogtak. Tisztelem a kritikusaimat is, de azt látni kell, hogy mi még nem vagyunk a Ferrari vagy a Lotus. Talán nem kell bizonygatnom, hogy amit a Copersucarral csinálok, azt szerelemből teszem és nem pénzért. Szeretném, ha mindenki tudná, mennyire fontos nekem a brazíliai F1-es csapat!

Ami addig sem volt kétséges – nem úgy, mint a folytatás.

Hiszen ebben a csapatban (ami a Copersucar két évvel későbbi kivonulása után egyszerűen Fittipaldira változtatta a nevét) az 1980-as Argentin Nagydíjon Keke Rosberg tudott még 3. lenni, és maga  Emerson szintén már csak egyetlen 3. helyet ért el az 1980-as Long Beach-i USA Nagydíjon – és annak az évnek a végén vissza is vonult.

Utóbb maga Emmo sem csinál belőle titkot, hogy hiba volt elhagyni a McLarent, de akkor még fűtötte a lelkesedés:

– Nagyon nagy kihívásnak éreztem. Ma már nyilván látom, ha nem lépem meg, ha maradok a McLarennél, lehet, hogy még világbajnokságot, világbajnokságokat nyerhettem volna, akár rögvest ’76-ban, amikor Hunt végül legyűrte Nikit. De persze ez csak feltételezés, nem lehetek benne biztos...

De az is biztos, hogy kevés ország mondhatja el magáról, hogy volt egy „saját” Formula-1-es csapata!