Mansell hagyta veszni a repjegyét

Sok-sok éve, 1989-ben is Ferrari-győzelemmel kezdődött a szezon – méghozzá vaskos meglepetéssel. A frissen szerződtetett Nigel Mansell nyert a Brazil Nagydíjon egy olyan Ferrarival, ami a teszteken 30 körnél többet nem tudott megtenni egyben.

 

A McLaren-Honda totális uralma kellős közepén történt mindez. Az 1988-as évben a wokingi csapat 16 futamból 15-öt nyert meg, és bár épp véget ért az első turbó-korszak, és 1989-től megint csak szívómotorokat lehetett használni, ez nem változtatott a tényen, hogy a McLaren párosa, a bajnok Ayrton Senna és Alain Prost számított továbbra is a fő esélyesnek.

Ahogy az lenni szokott, fél szemmel azért mindenki figyelt a Ferrarira, több okból is. 1988 nyarán meghalt a cégalapító Enzo, továbbá várható volt, hogy az 1987-ben Maranellóba szerződött, korábbi mclarenes sikerkovács, John Barnard munkája is lassan beérik. A téli tesztek azonban nem ezt ígérték. Barnard ugyan kitalált valami nagyon újat, a félautomata váltót (máig ezt használják), de ez egy bonyolult szerkezet, rengeteg elektronikával, és eleinte bizony nem akart működni. Nigel Mansell ma is büszke rá, hogy ő volt az utolsó pilóta, akit Enzo Ferrari maga szemelt ki a Scuderia számára, úgyhogy lelkesen érkezett a Williamstől a gyengécske Judd-motorral elvesztegetett szezon után. Ám neki és csapattársának, Gerhard Bergernek is azzal kellett szembesülnie, hogy a 640-es csodaautó rendre megáll alatta. A tél folyamán egyben 30 körnél nem tudtak többet megtenni műszaki hiba nélkül, ami pedig csak a fele egy versenytávnak…

 

Realistaként a brit nem sok jót várt az első futamtól, amit riói Jacarepagua pályán futottak a Brazil Nagydíj keretében. Olyannyira fel volt készülve a fiaskóra, hogy hazafelé, Londonba szóló repülőjegyét még a verseny vége előtti indulással váltotta meg, gondolván, úgyis egykettőre kiesik. Ezt a gondolatmenetet alátámasztotta a pénteki és szombati produkció: a négy edzésen háromszor romlott el a váltó hidraulikája. Az olasz sajtó cinikusai 10 körre taksálták a Ferrari állóképességét. Mire Mansell szárazon megjegyezte: - Tipikus, mindig csak a túlozni tudnak. Szerintem csak 5 körig jutok…

De mégis minden másképp történt, mint bárki várta vagy jósolta.

 

Ehhez persze, mint a Formula-1-ben sok esetben, szerencse is kellett. Kezdve ott, hogy rögtön a start után két fő riválisa, Senna és Berger összeütközött, úgyhogy ennyivel kevesebb ellenfelet kellett megelőznie a 6. helyről rajtoló Mansellnek. Nyomta, ahogy tudta, és várta, hogy mikor esik szét a félautomata váltó, ahogy azt már megszokta. De az nem csak egyben maradt, hanem a V12-es Ferrari-motor ereje is megtette a magáét, mivel Nigel már a 3. körben harmadik volt az incidensnek köszönhetően, majd Patresét szépen megelőzve 15. körben az élre állt. Ugyan a két kerékcsere miatt néhány kör erejéig nem ő vezetett, de mindennek semmi köze nem volt a retteget félautomata váltóhoz. Alain Prostot is simán megelőzte, és onnantól fogva már senki sem veszélyeztette a Ferrarit. És amilyen groteszk tud lenni az élet, no meg a F1, míg a Ferrari váltója tökéletesen működött, a McLaren-Honda kuplungja rakoncátlankodni kezdett, ezért Prost nem mert megkockáztatni még egy kerékcserét, nehogy lefulladjon, így aztán esélye sem volt Mansell ellen.

 

Aki győzelme után Olaszországban azonnal elkereszteltek Il Leonénak, vagyis Oroszlánnak, annyira tetszett a tifosinak Mansell sosem lankadó harci kedve. Ám jellemző, hogy amellett, hogy új repülőjegyet kellett vennie, még a dobogón történt vele egy malőr: a díszes győzelmi serleg girlandjaival úgy összevagdosta a kezét, hogy ömlött belőle a vér…

Ebből is látszik, milyen veszélyes sport a Formula-1!

 

0 Tovább

Ha a Ferrari nyeri az idénynyitót...

A Ferrari egyetlen csapatként részt vett az eddigi összes, 1950-től megrendezett Formula-1 világbajnokságon. Nézzük, mit hozott a konyhára, ha megnyerték az évad első versenyét – 2018-cal együtt összesen 15-ször?

 

Sebastian Vettel 2017 után ismét győzelemmel kezdte az új évadot

Részükről a sorozat 1952-ben kezdődött, amikor egyébként Alberto Ascari volt az abszolút sztár, ám abban az évben az első, nevezetesen Svájci Nagydíjat nem ő, hanem csapattársa, ősz haja miatt Ezüst Rókának becézett Piero Taruffi nyerte – ám az év végén már Ascari diadalmaskodott. 1953-ban ezt folytatta, és az évadnyitó az övé volt Argentínában.

Alberto Ascari, a Ferrari első világbajnoka 1953-ban az új szezonban győzelemmel kezdte a címvédést az Argentín Nagydíjon

Három évvel később, 1956-ban szintén a dél-amerikai országban indult a bajnokság, ahol a frissen szerződtetett, már háromszoros legenda, Juan Manuel Fangio lett az 1., igaz, az akkori szabályok miatt még megengedett autócsere miatt Luigi Musso is győztesnek számít, mivel Fangio az ő kocsijába ült át. Mindegy, az év végén a Maestro világbajnok lett negyedszer is, és rögvest távozott Maranellóból.

Ezután azonban egy jókora ugrás következik: bár a Ferrari nyert közben vb-címeket (1958, 1961, 1964), az első futamokon sosem volt sikeres. Nem úgy, mint 1971-ben, amikor a Dél-afrikai Nagydíjon az amerikai Mario Andretti haladt át elsőként a célvonalon. Más kérdés, hogy Mariónak ez maradt az egyetlen ferraris sikere, és a Scuderia sem szerepelt túl fényesen ebben az évben – sem a következő pár szezonban.

 

Mario Andretti egyszer nyert csak Ferrarival, méghozzá az 1971-es évadnytón, a Dél-afrikai Nagydíjon

Niki Laudáig kellett várni az újabb vb-címig, és Niki az első, 1975-ös bajnoksága után, 1976-ban is rögvest megadta az alaphangot: a Brazil Nagydíjon fölényesen nyert. Nagyon úgy nézett ki, hogy simán megvédi a címét, de aztán jött a nürburgringi balesete és a McLarenben James Hunt…

A Ferrari-rajongók mindig lelkesen várták az új és új szezon első futamát, de megint jó hosszan kellett ácsingózniuk. És a siker pont akkor jött, amikor senki sem várta: 1989-ben a friss szerzemény, Nigel Mansell, annak ellenére, hogy az új gép a teszteken sose ment 30 körnél többet műszaki hibák nélkül, az azóta az olimpia miatt ledózerolt riói pályán győzni tudott.

 

Jött, látott, győzött: Nigel Mansell első ferraris versenyén rögtön nyerni tudott az 1989-es Brazil Nagydíjon

Aztán újabb egy évtized kellett egy efféle sikerhez. 1999-ben, már Melbourne-ben – mintha csak az egész szezon előképe lenne – Eddie Irvine nyert nagy meglepetésre (első sikere volt), aki aztán Schumacher silverstone-i lábtörése után kis híján világbajnok lett.

Ám valójában csak Schumi lett világbajnok, még hozzá zsinórban ötször, amit négy ízben is melbourne-i győzelemmel alapozott meg: 2000-ben, 2001-ben, 2002-ben és 2004-ben is jól indult és végződött a szezon a Ferrari számára.

 

Michael Schumacher 2000-ben győzelemmel kezdett Melbourne-ben, majd ugyanígy nyert még 2001-ben, 2002-ben és 2004-ben is

Utódja, Kimi Räikkönen 2007-ben szintén végbe tudta vinni azt a fegyvertényt, hogy első ferraris versenyén nyerjen – majd az év végén elhódította a bajnoki címet is. Ez azóta sem sikerült a Scuderiának, tehát hiába nyerték meg az első futamot 2010-ben Alonsóval (aki szintén az első maranellói futamán lett 1. Bahreinben), majd tavaly Vettellel, a jó kezdet nem eredményezett végül bajnokságot.

Nos, 2018-ban újra neki lehet futni – az első lépés már megtörtént az Ausztrál Nagydíjon, Vettel győzelmének köszönhetően.

 

A Vettel-ujj a 2017-es idénynyitón szerzett elsőség után

Ferrari sikerek az évad első futamán:  

1952 Svájci Nagydíj – Taruffi; világbajnok: Ascari
1953 Argentin Nagydíj - Ascari; világbajnok: Ascari
1956 Argentin Nagydíj - Fangio / Musso; világbajnok: Fangio
1971 Dél-afrikai Nagydíj - Andretti
1976 Brazil Nagydíj - Lauda
1989 Brazil Nagydíj – Mansell

1999 Ausztrál Nagydíj - Irvine
2000 Ausztrál Nagydíj - Schumacher; világbajnok: Schumacher
2001 Ausztrál Nagydíj - Schumacher; világbajnok: Schumacher
2002 Ausztrál Nagydíj - Schumacher; világbajnok: Schumacher
2004 Ausztrál Nagydíj - Schumacher; világbajnok: Schumacher
2007 Ausztrál Nagydíj - Räikkönen; világbajnok: Räikkönen
2010 Bahrein Nagydíj - Alonso
2017 Ausztrál Nagydíj – Vettel

2018 Ausztrál Nagydíj - Vettel

 

0 Tovább

Egy úriember veszíteni is tud - Ausztrál Nagydíj, 1998

Pontosan húsz éve ugyanúgy Melbourne-ben kezdődött a világbajnokság, mint az idén. A McLaren-Mercedes tarolt, Mika Häkkinen nyert csapattársa, David Coulthard előtt. Ám mégsem volt olyan sima ez a győzelem, ahogy az alábbiakból kiderül…

 

1998 Ausztrál Nagydíj Melbourne Mika Häkkinen David Coulthard Ron Dennis Adrian Newey

Indul a szezon: 1998-ban a két McLaren-Mercedes volt az élen

Egy máig ismerős figura a történet egyik kulcsszereplője: Adrian Newey, aki 1997 derekán szerződött át a Williamstől Wokingba, a McLarenhez. És megalkotta az MP4/13-ast, amibe a Mario Illien által tuningolt Mercedes-motor került – mint kiderült, verhetetlen kombinációt alkotva. Ez már a téli teszteken is világossá vált, így igazából senki nem lepődött meg, amikor a fél-Ezüstnyilak simán megszerezték az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon az első rajtsort, elöl Häkkinennel.

De mielőtt belefognánk 1998-ba, kicsit menjünk vissza 1997 végére. A brit-német házasság már 1995 óta tartott, nagyon lassan csordogáló sikerekkel. 1997-re érett be a McLaren-Mercedes, és David Coulthardnak összejött két győzelem – ám Häkkinennek egyszerűen semmi akart sikerülni, hiába vezetett

 

1998 Ausztrál Nagydíj Melbourne Mika Häkkinen David Coulthard Ron Dennis Adrian Newey

Mika Häkkinen 1997-ben többször is az élről esett ki

Silverstone-ban, Spielbergben és a Nürburgringen is, mindig kiesett valami ostoba műszaki hiba miatt. Az évadzáró versenyen, Jerezben a bajnoki cím volt a tét Jacques Villeneuve (Williams) és Michael Schumacher (Ferrari) között. Miután a német élete legnagyobb hibáját elkövetve a 48. körben belehajtott az őt előzni készölő kanadaiba, ám végül ő kötött ki a homokágyban, Villeneuve-nek nem volt más dolga, mint hogy a kissé megtépázott Williams-Renault behozza a célba, és számára elég volt a 3. hely is. A Williams és a McLaren hirtelen kupaktanácsot tartott, és megegyeztek, hogy élre állhat a két West-es, Jacques meg becsorog a számára a bajnoki címet jelent 3, helyen. Igen ám, de a McLaren főnöke, Ron Dennis szinte remegett azért, hogy kedvence, Häkkinen végre nyerni tudjon, mert úgy érezte, ha megtörik az átok, onnantól a finn szárnyalni fog.

Így született meg a döntés, hogy megkérje Coulthardot, engedje előre csapattársát. DC utóbb bevallotta, hogy hosszan, kemény argumentációk közepette zajlott a győzködés, aminek végén győzött az az érv, hogy ha nem teszi meg, amit kérnek, azzal kockáztatja a helyét csapatban. Ezért előre engedte Mikát, aki így megszerezte első Grand Prix-sikerét – és tényleg szárnyalni kezdett.

 

1998 Ausztrál Nagydíj Melbourne Mika Häkkinen David Coulthard Ron Dennis Adrian Newey

Az 1997-es Európa Nagydíj dobogója: Häkkinen először nyert, Coulthard először mondott le az első helyről, Villeneuve először lett világbajnok

Néhány hónappal később, az új évad hajnalán a McLarennek csak egy aggódnivalója volt: a megbízhatóság.

Coulthard emlékei szerint:

– A teszteken piszok gyorsak voltunk, de nem tudtunk megtenni egyben egy egész versenytávot. Ez azért kellemetlen volt.

Dennis is tartott az esetleges kudarctól, ezért alaposan kiokította pilótáit: nem kell, hogy kipréseljék egymásból a szuszt, és főleg nem a MP4/13-asokból. Az ukáz egyszerűen hangzott: a verseny az első kanyarig tart, aki az élen fordul be, azé a futamgyőzelem.

Häkkinen megtarotta az 1. helyet az élről indulva, és miután a legnagyobb ellenlábasnak számító Schumacher már az 5. körben kiesett motorhibával, a két McLaren úgy húzott el a mezőnytől, ahogy csak akart.

 

1998 Ausztrál Nagydíj Melbourne Mika Häkkinen David Coulthard Ron Dennis Adrian Newey

A McLarenek külön versenyt vívtak a győzelemért - némi kalajmajkával fűszerezve

Egészen a 36. körig nem is történt semmi különösebben érdemleges. De ekkor Häkkinen váratlanul a box felé vette az irányt – ahol senki sem várta! A finn vadul gesztikulált, majd végighajtott a boxutcán, és visszaállt a versenybe, ám már csak Coulthard mögött, a 2. helyen.

A skót „It Is What It is” című önéletrajzában erről így vélekedett:

– Az egész egyértelműen Mika hibája volt. Azt hiszem, hogy az 1995-ös, súlyos adelaide-i balesete óta nem volt tökéletes a hallása. A versenymérnöke mondott neki valamit, amit úgy hallott, hogy menjen be a boxba. Ott azonban senki sem várta.

Néhány kör zavarodottság után Dennis kiadta az ukázt, hogy mindennek ellenére Häkkinennek kell nyernie. Steve Hallam versenymérnök hozta mindezt Coulthard tudomására, vagyis zsinórban másodszor kellett előre engednie Häkkinent, amivel voltaképp a jövőt tekintve is megalapozta saját helyzetét a McLarenen belül, vagyis hogy No.2-ként tekintsenek rá. Az már nem segített rajta, hogy azt is megüzenték neki, ne aggódjon, a győztesnek járó pénzt ő kapja meg.

 

1998 Ausztrál Nagydíj Melbourne Mika Häkkinen David Coulthard Ron Dennis Adrian Newey

Ez már befutó a helyreállt sorrend szerint: 1. Häkkinen, 2. Coulthard 

Coulthard akkor még elfogadta ezt a helyzetet, a „gentlemen’s agreement”-re hivatkozott, később azonban benne is tudatosodott, hogy hibázott:

– Akkor ez nekem is ésszerű lépésnek tűnt, de igazából a számomra nem volt az…

Nem csoda, hogy még a brit sajtó is rajta köszörülte a tollát: „DC-t kedvelhetik a lányok, mert megelégszik vele, ha csak a másodikként ér célba” – írta egy bulvárlap, némi erotikus felhanggal. 

Mi több, a FIA is felbőszült a látványos csapatutasításon – Coulthard ugyanis csak 3 körrel a cél előtt, a célegyenesben lelassítva adta vissza az 1. helyet Häkkinennek –, beidézte a két pilótát és megfenyegette őket, hogy ilyen többé ne forduljon elő. (Más kérdés, hogy a csapatutasítás hivatalos tiltására csak 2002-től került sor az ennél sokkal durvább Schumacher-Barrichello affér után, ami az Osztrák Nagydíjon történt.) 

 

1998 Ausztrál Nagydíj Melbourne Mika Häkkinen David Coulthard Ron Dennis Adrian Newey

Coulthard is mosolyog, holott ekkor lett belőle örök második

A két McLaren mögött az 1998-as Ausztrál Nagydíjon Heinz-Harald Frentzen ért célba a 3. helyen, de az igazán fontos tényleg az volt, hogy Häkkinen megtette az első, tán legfontosabb lépést a jövendő bajnoki cím felé – szinte azonnal leszámolhatott legveszélyesebb ellenfelével, az ugyanolyan remek autóban ülő csapattárssal, Coultharddal. Aki végül sosem lett bajnok – hogy is lehetett volna, vélik ma sokan, ha futamgyőzelmeket ajándékoz oda, csak mert szépen kérik… Hát tett volna ilyet egy Schumacher, egy Alonso vagy egy Hamilton?

0 Tovább

Massa után - brazilok nélkül

Felipe Massa végleges visszavonulása után 1970 óta első ízben nem lesz brazil versenyző a melbourne-i rajtrácson. Nézzük, kik jöttek a Formula-1-be ebből a hatalmas országból, ahol a Formula-1 imádata az egeket ostromolja.

 

Emerson Fittipaldi 1972-ben a Lotusszal lett először világbajnok, mindössze 25 évesen

A nagy nevek sora kétségtelenül Emerson Fittipladival kezdődik. Ugyan előtt is volt egy-egy kósza brazil a Formula-1-ben, ám a legjelentősebb figura is, egy bizonyos Chico Landi csupán 6 versenyen indult, és 1,5 pontot tudott szerezni.

De aztán 1970-től beindult a brazil henger, és évtizedeken át csak csodálkozott az ember, hogy egyre-másra érkeztek a dél-amerikai pilóták.

 

Brazil generációk: Fittipaldi és Senna fogja közre Chico Landit

Emerson Fittipaldi és bátyja, Wilson voltak az első komoly tényezők. Igaz, pilótaként csak Emerson alkotott nagyot, hiszen már a 4. futamán, az 1970-es USA Nagydíjon egy Lotusszal nyerni tudott, amivel egyben bebiztosította a már halott Jochen Rindt bajnoki címét. Majd két évvel később ő lett világelső a csodás JPS-Lotus 72-vel. Ekkor még 25 éves sem volt, és egészen Fernando Alonso 2005-ös győzelméig ő számított a F1 legifjabb világbajnokának. Emmo – bár így csak jóval később, az USA-ban, Indy-pályafutása alatt nevezték el – 1974-re átment a McLarenhez, ahol másodszor is világbajnok lett. Wilson közben összehozta a brazil nemzeti csapatot, a Copersucart, ami annyira fellelkesítette a bajnokot, hogy 1976-tól ő is ott versenyzett – siralmas eredményekkel.

 

Fittipaldi kétszeres bajnokként állt át a Copersucarhoz 1976-ban

Közben megjelent a színen Carlos Pace, szintén Sao Paolóból (a legtöbb brazil onnan érkezett), aki nagy szenzációként győzött az 1975-ös Brazil Nagydíjonegy Brabhammel. Sajnos, a Moco névre hallgató tehetség 1977 márciusában repülő-szerencsétlenség áldozata lett, pedig főnöke, Bernie Ecclestone azt mondta róla: - Ha Pace nem hal meg, nem lett volna szükségem Laudára!

A Copesucarnál persze más brazilok is fel-feltűntek. Ilyen volt egy fura alak, Alex Ribeiro, aki nem sok vizet zavart, de mivel sisakján és az autóján a Jesus Saves feliratot viselte, mindenképp emlékezetes maradt.

 

Jézus megvéd - hirdette sisakján is Ribeiro

Fittipaldi épp kifelé tartott már a F1-ből, amikor megvolt az utód: Nelson Piquet. A brazil egészségügyi miniszter fiát amúgy Soutomayornak hívták, de épp apja miatt vette fel édesanyja nevét, a Piquet-t. Szimbolikus is lehet az 1980-as Long Beach pódium képe, ahol Piquet először nyert, és Emerson utoljára állt dobogón, ő emeli fel a magasba az utód karját.

 

Az 1980-as USA Nyugat Nagydíj dobogója: Fittipaldi, Piquet és Patrese

És így is lett, elvégre Piquet túlszárnyalta a Mestert: 1981-ben, 1983-ban és 1987-ben is bajnok lett, és még legutolsó szezonjában, 1991-ben is nyert futamot, igaz, nagy mázlival győzött Kanadában, ahol Nigel Mansell az élen állva már a közönségnek integetett, és véletlenül kikapcsolta a Williams motorját…

Piquet a fegyelmezett, a F1 biztonságáért mindig is aggódó Fittipaldival szemben maga volt a bohém lazaság, James Hunt-stílusú playboy. Számtalan nőtől született jó néhány gyermeke (Nelsinho már megjárta – szó szerint a F1-et -, most a feltörekvő Pedro van soron); egy időben nem is volt háza, hanem Anaconda nevű jachtján éldegélt, és sosem volt rest egy kis bolondozásra. Ma sem az, tehetjük hozzá, elég csak Niki Laudának adott csókjára gondolni!

 

Nelson Piquet nyerte az első és második Magyar Nagydíjat 1986/87-ben

Piquet sikerei csúcsán járt, amikor megjelent a következő brazil reménység: Ayrton Senna. Na, ők ketten aztán nem is tudták nagyon elviselni egymást. Senna, ha lehet, még inkább Nelson ellentéte volt, a F1-en kívül szinte semmi sem érdekelte, ugyanakkor a pályán nem ismert lehetetlen és könyörületet. A sportág történetének egyik legendájává nőtte ki magát, amit aztán 1994-es halála is tovább táplált.

 

Senna első győzelmét ünnepli az 1985-ös Portugál Nagydíjon

Amikor Senna meghalt, a Jordannél már ott volt egy újabb 22 éves sao paolói fiú, Rubens Barrichello. Tőle várta mindenki, hogy Senna örökébe lépjen – azonban ez nem történt meg. Rubinho egy végtelenül kedves és jólelkű fiú volt, de épp az a plusz szikra hiányzott belőle, ami eggyel magasabb szintre röpíthette volna.

 

Barrichello és Burti a Ferrarinál együtt dolgoztak 2002-ben

Mint ahogy a következő generáció képviselőjével is ez volt a helyzet, akit Felipe Massának hívnak. Remek versenygépekben ülve Barrichello és Massa is nyert egy csomó versenyt, de nem tudtak odaérni a csúcsra. Persze, szegény Massáról azért illő megjegyezni, hogy 38 másodpercen át bajnoknak érezhette magát 2008 végén, de aztán Hamilton megelőzte Timo Glockot… Más kérdés, ha összejön neki a vb-cím, egyáltalán nem lett volna rá méltatlan, volt akkora kaliber ő is, mint egy-egy korábbi bajnok, akik nála sok esetben szürkébb figurák voltak. Massa nekünk, magyaroknak külön fontos amiatt, hogy 2009-ben itt érte életveszélyes balesete, épp Barrichello Brawnjáról lerepült rugó találta fejbe, és hetekig izgulhattunk érte – ő pedig sosem feledkezett el a magyar orvosok áldozatos ápolásáról és az itteni rajongók szeretetéről.

 

Felipe Massa nehezen tudott megválni a Formula-1-től

Az utóbbi két évtizedben egyébként számos brazil járta meg a F1-et, Luciano Burtin kezdve, Antonio Pizzonián át Felipe Nasrig. Tény, hogy azért nem mindenki isten áldotta tehetség, aki Brazíliából érkezik, ezt pont a nevezett urak és további társaik pályája illusztrálja; noha, mint tudjuk, a F1-ben nem mindig a tehetség a legfontosabb követelmény...

 

Pedro Diniz égése az 1995-ös Argentin Nagydíjon - szó szerint és képletesen is

De akkor is furcsa és persze némiképp szomorú, hogy az évtizedeken át tartó brazil áradat egyszer csak megszűnt, és 2018-ra oda jutottunk, hogy Massa végleges távoztával 1970 óta nem lesz egyetlen brazil sem a mezőnyben.

Chico Landi              1951–1953, 1956

Gino Bianco             1952

Nano da Silva Ramos        1955–1956

Fritz d'Orey                        1959

Emerson Fittipaldi             1970–1980

Wilson Fittipaldi Jr.           1972–1973, 1975

José Carlos Pace           1972–1977

Luiz Pereira Bueno            1973

Ingo Hoffmann      1976–1977

Alex Dias Ribeiro         1976–1977, 1979

Nelson Piquet           1978–1991

Chico Serra       1981–1983

Raul Boesel        1982–1983

Roberto Pupo Moreno    1982, 1987, 1989–1992, 1995

Ayrton Senna         1984–1994

Maurício Gugelmin           1988–1992

Christian Fittipaldi           1988–1992

Rubens Barrichello            1993–2011

Pedro Paulo Diniz             1995–2000

Ricardo Rosset              1996–1998

Tarso Marques       1996–1998

Ricardo Zonta         1999–2001, 2004–2005

Luciano Burti          2000–2001

Enrique Bernoldi          2001–2002

Felipe Massa           2002, 2004-2017

Cristiano da Matta        2003–2004

Antônio Pizzonia        2003–2005

Nelsinho Piquet           2008–2009

Bruno Senna           2010–2012

Lucas di Grassi        2010

Felipe Nasr           2015–2016

 

Luciano Burti legemlékezetesebb jelenete a 2000-es Német Nagydíjon

0 Tovább

A 44-es rajtszám mítosza

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Lewis Hamilton 2014 óta használja a 44-es rajtszámot

Amióta a Forma-1-ben megreformálták a rajtszámokat, minden pilóta magának választhat rajtszámot, amit aztán F1-es szereplése végéig használhat, függetlenül attól, melyik csapatnál versenyzik. Elméletileg kivételt jelenthet a világbajnok személye, hiszen címvédőként őt a büszke 1-es rajtszám illetné meg, ám az új szisztéma bevezetése óta erre nem volt példa. Lewis Hamilton mindvégig ragaszkodott és ragaszkodik a maga 44-es rajtszámához, míg Nico Rosberg eleve visszavonult még a bajnoki éve (2016) végén.

A 44-es rajtszám viszonylag sűrűn szerepelt az 1950-es, 1960-as években különböző gépeken – de akkoriban még sorsolták a rajtszámot, úgyhogy voltaképp véletlenszerű volt, hogy egy esélyes pilóta autójára került-e fel vagy sem.

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Piero Taruffi volt az első, aki 1952-ben 44-éssel lett dobogós

Ennek fényében nem meglepő, hogy 44-essel nem értek el sok sikert Hamilton előtt. Egyetlen győzelmet szerzett 44-essel induló autó, 1955-ben Maurice Trintignant (Ferrari) révén – továbbá még két dobogós helye akadt egy-egy 44-esnek.

Aztán 2014-től beindult a Hamilton-féle gőzhenger. Eddig 4 szezon alatt háromszor lett világbajnok, 39-szer nyert és pontosan 40-szer indult az élről.

És minden bizonnyal a sorozat folytatódik 2018-ban. Talán már Melbourne-ben is…

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Hamilton világbajnoki címei ellenére sem váltott az 1-esre

1950 Monacói Nagydíj – Franco Rol, Maserati – DNF

1950 Svájci Nagydíj – Harry Schell, Talbot – 8.

1950 Francia Nagydíj – Robert Manzon, Simca-Gordini – 4., 3 pont

1950 Olasz Nagydíj - Robert Manzon, Simca-Gordini – DNF

1951 Svájci Nagydíj – Piero Taruffi, Ferrari – 2., 6 pont

1951 Francia Nagydíj – Eugene Chaboud, Talbot – 8.

1951 Olasz Nagídij – Franco Rol, Osca – 9.

1951 Spanyol Nagydíj – Paco Godia, Maserati Milano – 10.

1952 Svájci Nagydíj – Peter Hirt, Ferari – 7.

1952 Belga Nagydíi – Robert O’Brien, Simca – 14.

1952 Francia Nagydíj – Maurice Trintignant, Gordini – 5., 1 pont

1953 Francia Nagydíj – Louis Rosier, Ferrari – 8.

1953 Olasz Nagydíj – Prince Bira, Maserati – 11.

1954 Francia Nagydíj – Roy Salvadori, Maserati – DNF

1954 Olasz Nagydíj – Jean Behra, Gordini – DNF

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Maurice Trintignant szerezte Hamilton előtt az egyetlen győzelmet 44-essel az 1955-ös Monacói Nagydíjon

1955 Monacói Nagydíj – Maurice Trintignant, Ferrari – 1., 8 pont

1955 Brit Nagydíj – Roy Salvadori, Maserati – DNF

1955 Olasz Nagydíj – Ken Wharton, Vanwall – DNF

1956 Francia Nagydíj – Olivier Gendebien, Ferrari – DNF

1956 Olasz Nagydíj - Roy Salvadori, Maserati – DNF

1957 –

1958 –

1959 Monacói Nagydíj – Bruce Halford, Lotus – DNF

1959 Francia Nagydíj – Ron Flokhart, BRM – 6.

1960 Argentin Nagydíj – Ettore Chimeri, Maserati – DNF

1960 Monacói Nagydíj – Maurice Trintignant, Cooper – DNF

1960 Francia Nagydíj – Olivier Gendebien, Cooper – 2., 6 pont

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Joakim Bonnier egy Porsche volánja mögött a 44-es rajtszámmal

1961 Belga Nagydíj – Masten Gregory, Cooper – 10.

1961 Francia Nagydíj – Jackie Lewis, Cooper – DNF

1961 Brit Nagydíj – Ian Burgess, Lotus – 14.

1961 Olasz Nagydíj – Jo Bonnier, Porsche – DNF

1962 Brit Nagydíj – Wolfgang Seidel, Lotus – DNF

1962 Olasz Nagydíj – Roy Salvadori, Lotus – DNF

1963 Francia Nagydíj – Jo Bonnier – DNF

1964 –

1965 Olasz Nagydíj – Jo Siffert, Brabham – DNF

1966 Francia Nagydíj – John Taylor, Brabham – 6., 1 pont

1966 Olasz Nagydíj – Giancarlo Baghetti, Ferrari – DNF

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Giancarlo Baghetti is ment 44-éssel, de nem sok sikerrel 

1967 –

1968 –

1969 –

1970 Olasz Nagydíj – Jack Brabham, Brabham – DNF

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Hamilton előtt Jack Brabham használta utoljára a 44-est - épp 44 éves korában, 1970-ben!

0 Tovább

f1classic

blogavatar

Ami a Formula-1 történetében érdekes, különleges, lenyűgöző és drámai.

Utolsó kommentek