Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy úriember veszíteni is tud - Ausztrál Nagydíj, 1998

Pontosan húsz éve ugyanúgy Melbourne-ben kezdődött a világbajnokság, mint az idén. A McLaren-Mercedes tarolt, Mika Häkkinen nyert csapattársa, David Coulthard előtt. Ám mégsem volt olyan sima ez a győzelem, ahogy az alábbiakból kiderül…

 

1998 Ausztrál Nagydíj Melbourne Mika Häkkinen David Coulthard Ron Dennis Adrian Newey

Indul a szezon: 1998-ban a két McLaren-Mercedes volt az élen

Egy máig ismerős figura a történet egyik kulcsszereplője: Adrian Newey, aki 1997 derekán szerződött át a Williamstől Wokingba, a McLarenhez. És megalkotta az MP4/13-ast, amibe a Mario Illien által tuningolt Mercedes-motor került – mint kiderült, verhetetlen kombinációt alkotva. Ez már a téli teszteken is világossá vált, így igazából senki nem lepődött meg, amikor a fél-Ezüstnyilak simán megszerezték az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon az első rajtsort, elöl Häkkinennel.

De mielőtt belefognánk 1998-ba, kicsit menjünk vissza 1997 végére. A brit-német házasság már 1995 óta tartott, nagyon lassan csordogáló sikerekkel. 1997-re érett be a McLaren-Mercedes, és David Coulthardnak összejött két győzelem – ám Häkkinennek egyszerűen semmi akart sikerülni, hiába vezetett

 

1998 Ausztrál Nagydíj Melbourne Mika Häkkinen David Coulthard Ron Dennis Adrian Newey

Mika Häkkinen 1997-ben többször is az élről esett ki

Silverstone-ban, Spielbergben és a Nürburgringen is, mindig kiesett valami ostoba műszaki hiba miatt. Az évadzáró versenyen, Jerezben a bajnoki cím volt a tét Jacques Villeneuve (Williams) és Michael Schumacher (Ferrari) között. Miután a német élete legnagyobb hibáját elkövetve a 48. körben belehajtott az őt előzni készölő kanadaiba, ám végül ő kötött ki a homokágyban, Villeneuve-nek nem volt más dolga, mint hogy a kissé megtépázott Williams-Renault behozza a célba, és számára elég volt a 3. hely is. A Williams és a McLaren hirtelen kupaktanácsot tartott, és megegyeztek, hogy élre állhat a két West-es, Jacques meg becsorog a számára a bajnoki címet jelent 3, helyen. Igen ám, de a McLaren főnöke, Ron Dennis szinte remegett azért, hogy kedvence, Häkkinen végre nyerni tudjon, mert úgy érezte, ha megtörik az átok, onnantól a finn szárnyalni fog.

Így született meg a döntés, hogy megkérje Coulthardot, engedje előre csapattársát. DC utóbb bevallotta, hogy hosszan, kemény argumentációk közepette zajlott a győzködés, aminek végén győzött az az érv, hogy ha nem teszi meg, amit kérnek, azzal kockáztatja a helyét csapatban. Ezért előre engedte Mikát, aki így megszerezte első Grand Prix-sikerét – és tényleg szárnyalni kezdett.

 

1998 Ausztrál Nagydíj Melbourne Mika Häkkinen David Coulthard Ron Dennis Adrian Newey

Az 1997-es Európa Nagydíj dobogója: Häkkinen először nyert, Coulthard először mondott le az első helyről, Villeneuve először lett világbajnok

Néhány hónappal később, az új évad hajnalán a McLarennek csak egy aggódnivalója volt: a megbízhatóság.

Coulthard emlékei szerint:

– A teszteken piszok gyorsak voltunk, de nem tudtunk megtenni egyben egy egész versenytávot. Ez azért kellemetlen volt.

Dennis is tartott az esetleges kudarctól, ezért alaposan kiokította pilótáit: nem kell, hogy kipréseljék egymásból a szuszt, és főleg nem a MP4/13-asokból. Az ukáz egyszerűen hangzott: a verseny az első kanyarig tart, aki az élen fordul be, azé a futamgyőzelem.

Häkkinen megtarotta az 1. helyet az élről indulva, és miután a legnagyobb ellenlábasnak számító Schumacher már az 5. körben kiesett motorhibával, a két McLaren úgy húzott el a mezőnytől, ahogy csak akart.

 

1998 Ausztrál Nagydíj Melbourne Mika Häkkinen David Coulthard Ron Dennis Adrian Newey

A McLarenek külön versenyt vívtak a győzelemért - némi kalajmajkával fűszerezve

Egészen a 36. körig nem is történt semmi különösebben érdemleges. De ekkor Häkkinen váratlanul a box felé vette az irányt – ahol senki sem várta! A finn vadul gesztikulált, majd végighajtott a boxutcán, és visszaállt a versenybe, ám már csak Coulthard mögött, a 2. helyen.

A skót „It Is What It is” című önéletrajzában erről így vélekedett:

– Az egész egyértelműen Mika hibája volt. Azt hiszem, hogy az 1995-ös, súlyos adelaide-i balesete óta nem volt tökéletes a hallása. A versenymérnöke mondott neki valamit, amit úgy hallott, hogy menjen be a boxba. Ott azonban senki sem várta.

Néhány kör zavarodottság után Dennis kiadta az ukázt, hogy mindennek ellenére Häkkinennek kell nyernie. Steve Hallam versenymérnök hozta mindezt Coulthard tudomására, vagyis zsinórban másodszor kellett előre engednie Häkkinent, amivel voltaképp a jövőt tekintve is megalapozta saját helyzetét a McLarenen belül, vagyis hogy No.2-ként tekintsenek rá. Az már nem segített rajta, hogy azt is megüzenték neki, ne aggódjon, a győztesnek járó pénzt ő kapja meg.

 

1998 Ausztrál Nagydíj Melbourne Mika Häkkinen David Coulthard Ron Dennis Adrian Newey

Ez már befutó a helyreállt sorrend szerint: 1. Häkkinen, 2. Coulthard 

Coulthard akkor még elfogadta ezt a helyzetet, a „gentlemen’s agreement”-re hivatkozott, később azonban benne is tudatosodott, hogy hibázott:

– Akkor ez nekem is ésszerű lépésnek tűnt, de igazából a számomra nem volt az…

Nem csoda, hogy még a brit sajtó is rajta köszörülte a tollát: „DC-t kedvelhetik a lányok, mert megelégszik vele, ha csak a másodikként ér célba” – írta egy bulvárlap, némi erotikus felhanggal. 

Mi több, a FIA is felbőszült a látványos csapatutasításon – Coulthard ugyanis csak 3 körrel a cél előtt, a célegyenesben lelassítva adta vissza az 1. helyet Häkkinennek –, beidézte a két pilótát és megfenyegette őket, hogy ilyen többé ne forduljon elő. (Más kérdés, hogy a csapatutasítás hivatalos tiltására csak 2002-től került sor az ennél sokkal durvább Schumacher-Barrichello affér után, ami az Osztrák Nagydíjon történt.) 

 

1998 Ausztrál Nagydíj Melbourne Mika Häkkinen David Coulthard Ron Dennis Adrian Newey

Coulthard is mosolyog, holott ekkor lett belőle örök második

A két McLaren mögött az 1998-as Ausztrál Nagydíjon Heinz-Harald Frentzen ért célba a 3. helyen, de az igazán fontos tényleg az volt, hogy Häkkinen megtette az első, tán legfontosabb lépést a jövendő bajnoki cím felé – szinte azonnal leszámolhatott legveszélyesebb ellenfelével, az ugyanolyan remek autóban ülő csapattárssal, Coultharddal. Aki végül sosem lett bajnok – hogy is lehetett volna, vélik ma sokan, ha futamgyőzelmeket ajándékoz oda, csak mert szépen kérik… Hát tett volna ilyet egy Schumacher, egy Alonso vagy egy Hamilton?

1 Tovább

Massa után - brazilok nélkül

Felipe Massa végleges visszavonulása után 1970 óta első ízben nem lesz brazil versenyző a melbourne-i rajtrácson. Nézzük, kik jöttek a Formula-1-be ebből a hatalmas országból, ahol a Formula-1 imádata az egeket ostromolja.

 

Emerson Fittipaldi 1972-ben a Lotusszal lett először világbajnok, mindössze 25 évesen

A nagy nevek sora kétségtelenül Emerson Fittipladival kezdődik. Ugyan előtt is volt egy-egy kósza brazil a Formula-1-ben, ám a legjelentősebb figura is, egy bizonyos Chico Landi csupán 6 versenyen indult, és 1,5 pontot tudott szerezni.

De aztán 1970-től beindult a brazil henger, és évtizedeken át csak csodálkozott az ember, hogy egyre-másra érkeztek a dél-amerikai pilóták.

 

Brazil generációk: Fittipaldi és Senna fogja közre Chico Landit

Emerson Fittipaldi és bátyja, Wilson voltak az első komoly tényezők. Igaz, pilótaként csak Emerson alkotott nagyot, hiszen már a 4. futamán, az 1970-es USA Nagydíjon egy Lotusszal nyerni tudott, amivel egyben bebiztosította a már halott Jochen Rindt bajnoki címét. Majd két évvel később ő lett világelső a csodás JPS-Lotus 72-vel. Ekkor még 25 éves sem volt, és egészen Fernando Alonso 2005-ös győzelméig ő számított a F1 legifjabb világbajnokának. Emmo – bár így csak jóval később, az USA-ban, Indy-pályafutása alatt nevezték el – 1974-re átment a McLarenhez, ahol másodszor is világbajnok lett. Wilson közben összehozta a brazil nemzeti csapatot, a Copersucart, ami annyira fellelkesítette a bajnokot, hogy 1976-tól ő is ott versenyzett – siralmas eredményekkel.

 

Fittipaldi kétszeres bajnokként állt át a Copersucarhoz 1976-ban

Közben megjelent a színen Carlos Pace, szintén Sao Paolóból (a legtöbb brazil onnan érkezett), aki nagy szenzációként győzött az 1975-ös Brazil Nagydíjonegy Brabhammel. Sajnos, a Moco névre hallgató tehetség 1977 márciusában repülő-szerencsétlenség áldozata lett, pedig főnöke, Bernie Ecclestone azt mondta róla: - Ha Pace nem hal meg, nem lett volna szükségem Laudára!

A Copesucarnál persze más brazilok is fel-feltűntek. Ilyen volt egy fura alak, Alex Ribeiro, aki nem sok vizet zavart, de mivel sisakján és az autóján a Jesus Saves feliratot viselte, mindenképp emlékezetes maradt.

 

Jézus megvéd - hirdette sisakján is Ribeiro

Fittipaldi épp kifelé tartott már a F1-ből, amikor megvolt az utód: Nelson Piquet. A brazil egészségügyi miniszter fiát amúgy Soutomayornak hívták, de épp apja miatt vette fel édesanyja nevét, a Piquet-t. Szimbolikus is lehet az 1980-as Long Beach pódium képe, ahol Piquet először nyert, és Emerson utoljára állt dobogón, ő emeli fel a magasba az utód karját.

 

Az 1980-as USA Nyugat Nagydíj dobogója: Fittipaldi, Piquet és Patrese

És így is lett, elvégre Piquet túlszárnyalta a Mestert: 1981-ben, 1983-ban és 1987-ben is bajnok lett, és még legutolsó szezonjában, 1991-ben is nyert futamot, igaz, nagy mázlival győzött Kanadában, ahol Nigel Mansell az élen állva már a közönségnek integetett, és véletlenül kikapcsolta a Williams motorját…

Piquet a fegyelmezett, a F1 biztonságáért mindig is aggódó Fittipaldival szemben maga volt a bohém lazaság, James Hunt-stílusú playboy. Számtalan nőtől született jó néhány gyermeke (Nelsinho már megjárta – szó szerint a F1-et -, most a feltörekvő Pedro van soron); egy időben nem is volt háza, hanem Anaconda nevű jachtján éldegélt, és sosem volt rest egy kis bolondozásra. Ma sem az, tehetjük hozzá, elég csak Niki Laudának adott csókjára gondolni!

 

Nelson Piquet nyerte az első és második Magyar Nagydíjat 1986/87-ben

Piquet sikerei csúcsán járt, amikor megjelent a következő brazil reménység: Ayrton Senna. Na, ők ketten aztán nem is tudták nagyon elviselni egymást. Senna, ha lehet, még inkább Nelson ellentéte volt, a F1-en kívül szinte semmi sem érdekelte, ugyanakkor a pályán nem ismert lehetetlen és könyörületet. A sportág történetének egyik legendájává nőtte ki magát, amit aztán 1994-es halála is tovább táplált.

 

Senna első győzelmét ünnepli az 1985-ös Portugál Nagydíjon

Amikor Senna meghalt, a Jordannél már ott volt egy újabb 22 éves sao paolói fiú, Rubens Barrichello. Tőle várta mindenki, hogy Senna örökébe lépjen – azonban ez nem történt meg. Rubinho egy végtelenül kedves és jólelkű fiú volt, de épp az a plusz szikra hiányzott belőle, ami eggyel magasabb szintre röpíthette volna.

 

Barrichello és Burti a Ferrarinál együtt dolgoztak 2002-ben

Mint ahogy a következő generáció képviselőjével is ez volt a helyzet, akit Felipe Massának hívnak. Remek versenygépekben ülve Barrichello és Massa is nyert egy csomó versenyt, de nem tudtak odaérni a csúcsra. Persze, szegény Massáról azért illő megjegyezni, hogy 38 másodpercen át bajnoknak érezhette magát 2008 végén, de aztán Hamilton megelőzte Timo Glockot… Más kérdés, ha összejön neki a vb-cím, egyáltalán nem lett volna rá méltatlan, volt akkora kaliber ő is, mint egy-egy korábbi bajnok, akik nála sok esetben szürkébb figurák voltak. Massa nekünk, magyaroknak külön fontos amiatt, hogy 2009-ben itt érte életveszélyes balesete, épp Barrichello Brawnjáról lerepült rugó találta fejbe, és hetekig izgulhattunk érte – ő pedig sosem feledkezett el a magyar orvosok áldozatos ápolásáról és az itteni rajongók szeretetéről.

 

Felipe Massa nehezen tudott megválni a Formula-1-től

Az utóbbi két évtizedben egyébként számos brazil járta meg a F1-et, Luciano Burtin kezdve, Antonio Pizzonián át Felipe Nasrig. Tény, hogy azért nem mindenki isten áldotta tehetség, aki Brazíliából érkezik, ezt pont a nevezett urak és további társaik pályája illusztrálja; noha, mint tudjuk, a F1-ben nem mindig a tehetség a legfontosabb követelmény...

 

Pedro Diniz égése az 1995-ös Argentin Nagydíjon - szó szerint és képletesen is

De akkor is furcsa és persze némiképp szomorú, hogy az évtizedeken át tartó brazil áradat egyszer csak megszűnt, és 2018-ra oda jutottunk, hogy Massa végleges távoztával 1970 óta nem lesz egyetlen brazil sem a mezőnyben.

Chico Landi              1951–1953, 1956

Gino Bianco             1952

Nano da Silva Ramos        1955–1956

Fritz d'Orey                        1959

Emerson Fittipaldi             1970–1980

Wilson Fittipaldi Jr.           1972–1973, 1975

José Carlos Pace           1972–1977

Luiz Pereira Bueno            1973

Ingo Hoffmann      1976–1977

Alex Dias Ribeiro         1976–1977, 1979

Nelson Piquet           1978–1991

Chico Serra       1981–1983

Raul Boesel        1982–1983

Roberto Pupo Moreno    1982, 1987, 1989–1992, 1995

Ayrton Senna         1984–1994

Maurício Gugelmin           1988–1992

Christian Fittipaldi           1988–1992

Rubens Barrichello            1993–2011

Pedro Paulo Diniz             1995–2000

Ricardo Rosset              1996–1998

Tarso Marques       1996–1998

Ricardo Zonta         1999–2001, 2004–2005

Luciano Burti          2000–2001

Enrique Bernoldi          2001–2002

Felipe Massa           2002, 2004-2017

Cristiano da Matta        2003–2004

Antônio Pizzonia        2003–2005

Nelsinho Piquet           2008–2009

Bruno Senna           2010–2012

Lucas di Grassi        2010

Felipe Nasr           2015–2016

 

Luciano Burti legemlékezetesebb jelenete a 2000-es Német Nagydíjon

0 Tovább

A 44-es rajtszám mítosza

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Lewis Hamilton 2014 óta használja a 44-es rajtszámot

Amióta a Forma-1-ben megreformálták a rajtszámokat, minden pilóta magának választhat rajtszámot, amit aztán F1-es szereplése végéig használhat, függetlenül attól, melyik csapatnál versenyzik. Elméletileg kivételt jelenthet a világbajnok személye, hiszen címvédőként őt a büszke 1-es rajtszám illetné meg, ám az új szisztéma bevezetése óta erre nem volt példa. Lewis Hamilton mindvégig ragaszkodott és ragaszkodik a maga 44-es rajtszámához, míg Nico Rosberg eleve visszavonult még a bajnoki éve (2016) végén.

A 44-es rajtszám viszonylag sűrűn szerepelt az 1950-es, 1960-as években különböző gépeken – de akkoriban még sorsolták a rajtszámot, úgyhogy voltaképp véletlenszerű volt, hogy egy esélyes pilóta autójára került-e fel vagy sem.

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Piero Taruffi volt az első, aki 1952-ben 44-éssel lett dobogós

Ennek fényében nem meglepő, hogy 44-essel nem értek el sok sikert Hamilton előtt. Egyetlen győzelmet szerzett 44-essel induló autó, 1955-ben Maurice Trintignant (Ferrari) révén – továbbá még két dobogós helye akadt egy-egy 44-esnek.

Aztán 2014-től beindult a Hamilton-féle gőzhenger. Eddig 4 szezon alatt háromszor lett világbajnok, 39-szer nyert és pontosan 40-szer indult az élről.

És minden bizonnyal a sorozat folytatódik 2018-ban. Talán már Melbourne-ben is…

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Hamilton világbajnoki címei ellenére sem váltott az 1-esre

1950 Monacói Nagydíj – Franco Rol, Maserati – DNF

1950 Svájci Nagydíj – Harry Schell, Talbot – 8.

1950 Francia Nagydíj – Robert Manzon, Simca-Gordini – 4., 3 pont

1950 Olasz Nagydíj - Robert Manzon, Simca-Gordini – DNF

1951 Svájci Nagydíj – Piero Taruffi, Ferrari – 2., 6 pont

1951 Francia Nagydíj – Eugene Chaboud, Talbot – 8.

1951 Olasz Nagídij – Franco Rol, Osca – 9.

1951 Spanyol Nagydíj – Paco Godia, Maserati Milano – 10.

1952 Svájci Nagydíj – Peter Hirt, Ferari – 7.

1952 Belga Nagydíi – Robert O’Brien, Simca – 14.

1952 Francia Nagydíj – Maurice Trintignant, Gordini – 5., 1 pont

1953 Francia Nagydíj – Louis Rosier, Ferrari – 8.

1953 Olasz Nagydíj – Prince Bira, Maserati – 11.

1954 Francia Nagydíj – Roy Salvadori, Maserati – DNF

1954 Olasz Nagydíj – Jean Behra, Gordini – DNF

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Maurice Trintignant szerezte Hamilton előtt az egyetlen győzelmet 44-essel az 1955-ös Monacói Nagydíjon

1955 Monacói Nagydíj – Maurice Trintignant, Ferrari – 1., 8 pont

1955 Brit Nagydíj – Roy Salvadori, Maserati – DNF

1955 Olasz Nagydíj – Ken Wharton, Vanwall – DNF

1956 Francia Nagydíj – Olivier Gendebien, Ferrari – DNF

1956 Olasz Nagydíj - Roy Salvadori, Maserati – DNF

1957 –

1958 –

1959 Monacói Nagydíj – Bruce Halford, Lotus – DNF

1959 Francia Nagydíj – Ron Flokhart, BRM – 6.

1960 Argentin Nagydíj – Ettore Chimeri, Maserati – DNF

1960 Monacói Nagydíj – Maurice Trintignant, Cooper – DNF

1960 Francia Nagydíj – Olivier Gendebien, Cooper – 2., 6 pont

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Joakim Bonnier egy Porsche volánja mögött a 44-es rajtszámmal

1961 Belga Nagydíj – Masten Gregory, Cooper – 10.

1961 Francia Nagydíj – Jackie Lewis, Cooper – DNF

1961 Brit Nagydíj – Ian Burgess, Lotus – 14.

1961 Olasz Nagydíj – Jo Bonnier, Porsche – DNF

1962 Brit Nagydíj – Wolfgang Seidel, Lotus – DNF

1962 Olasz Nagydíj – Roy Salvadori, Lotus – DNF

1963 Francia Nagydíj – Jo Bonnier – DNF

1964 –

1965 Olasz Nagydíj – Jo Siffert, Brabham – DNF

1966 Francia Nagydíj – John Taylor, Brabham – 6., 1 pont

1966 Olasz Nagydíj – Giancarlo Baghetti, Ferrari – DNF

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Giancarlo Baghetti is ment 44-éssel, de nem sok sikerrel 

1967 –

1968 –

1969 –

1970 Olasz Nagydíj – Jack Brabham, Brabham – DNF

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Hamilton előtt Jack Brabham használta utoljára a 44-est - épp 44 éves korában, 1970-ben!

0 Tovább

25 éve Dél-afrikai Nagydíj nélkül

A Dél-afrikai Nagydíj 1962-től fogva téli időszak egyik meghatározó versenye lett, de épp 25 éve volt az utolsó. És bár fel-felröppen a hír, hogy visszakerül a naptárba, erre a kevés az esély.

 

East London volt az első megálló, ahol előfordult az a huncutság is, hogy az edzések még az óévben voltak, a verseny maga pedig január 1-én.

1967-ben költözött át a futam az 1800 méteres magasságban épült Kyalami pályára, és a továbbiakban, apróbb módosításokkal már ezt használták.

A majd’ harminc éve alatt, míg a F1 Dél-Afrikába járt, természetesen lezajlott néhány olyan futam, ami külön említést érdemel.

1968: Jim Clark Lotus-Fordjával megszerzi 25. győzelmét, és ezzel megdönti Juan Manuel Fangio rekordját, aki 1950-1957 között 24 sikert ért el. Sajnos, ez lett Clark utolsó győzelme, mivel néhány hét múlva egy F2-es futamon halálos balesetet szenvedett.

 

1970: Jack Brabham szintén utolsó F1-es elsőségét éri el a Dél-Afrikai Nagydíjon, saját autójában ülve, 44 évesen.

1971: Mario Andretti viszont első győzelmét ünnepelheti, ami egyetlen ferraris sikere maradt.

1974: A futam előtte teszt során Peter Revson (Shadow-Ford) halálos balesetet szenved.

1975: Nagy nap, mivel a helyi sztár, Jody Scheckter nyer Tyrrell-Fordjával.

1977: A F1 történetének egyik legbizarrabb balesete során Tom Pryce elüti az előtte átszalad fiatal pályaőrt, a fiú kezében tartott tűzoltó készülék Pryce fejének csapódik, és a 28 éves walesi azonnal szörnyethal.

 

1981: Ugyan megtartják a nagydíjat, de turbós csapatok nem vesznek részt rajta, a sporthatóság pedig törli a verseny eredményét. Holott a győztes Carlos Reutemann (Williams-Ford) az év végén a Kyalamiban szerzett plusz 9 pontjával simán világbajnok lett volna.

1992-1993: Hét év szünet után tér vissza a F1 Dél-Afrikába, és mindkétszer a szezon első versenye. Az Adrian Newey által épített Williams-Renault-k tarolnak a két bajnok, Nigel Mansell és Alain Prost keze között.

 

És azóta pontosan 25 év telt el.

A jeles dél-afrikai F1-es szakíró, a RaceFans.net-nek dolgozó Dieter Rencken kérdéseimre az alábbi válaszokat adta a futam múltjáról és jövőjéről szólva.

Hogyan emlékszel azokra az időkre, amikor még volt Dél-Afrikai Nagydíj?

Természetesen fontos volt a futam, hogy a világ legjobb pilótáit láthattuk élőben versenyezni. Benne voltunk abban a 15-16 országban, ahol futamot rendeztek, úgyhogy erre büszkék voltunk. Amúgy volt egy hazai F1-es bajnokságunk is az 1970-es évek végéig, fix szabályokkal (például egy-egy autóval akár 5 évet is végig lehetett csinálni), és ezáltal a helyi versenyzők össze tudták mérni magukat a legnagyobbakkal. Amikor 1985-ben elvették a futamot az országtól, nagyon nem értettük, mi ez, mivel politikai okokra, az apartheid rendszerre hivatkoztak. Ugyanakkor a helyünkre betették Magyarországot, egy kommunista országot! Rendben, az apartheid miatt Dél-Afrikától tényleg el lehetett venni a rendezést, de ettől függetlenül máig azt érzem, ez kettős mérce volt…

 

Mért volt fontos a nagydíj az országnak és a versenyzőiteknek?

A nagydíj mindenkit inspirált, a fiatal pilóták számára kijelölte a célt. Nem hinném, hogy Jody Scheckter elért volna a F1-ig (és a bajnoki címig) a futam, meg az ebből fakadó támogatás nélkül. Ám ezzel együtt úgy vélem, hogy egy nagydíjnak akkor van igazán értelme, ha beindít egyfajta utánpótlás-programot. Mióta a F1-ben a kereskedelmi jogok gyakorlása lett a legfontosabb, és az effajta háttérprogramok túl drágának tűnnek, mert megkurtítják az F1-ből kivehető nyereséget, nem túl bíztató a helyzet. Ha végignézünk az utóbbi évek futamain: hiába voltak versenyek Koreában, Törökországban, Bahreinben, az Emirátusokban, az USA-ban, Bakuban, Kínában, Malajziában vagy éppen Magyarországon, nem sok tehetséges ifjú pilóta érkezett ezekből az országokból, ha ugyan érkezett egyáltalán. Ugyanakkor, Finnországnak már három F1-es bajnoka van, holott még sosem rendeztek ott futamot… Szóval, egy futamból származó efféle előnyök nem mindig egyértelműek.

 

25 év telt el az utolsó, 1993-as verseny óta. Bánod, hogy nincs Dél-Afrikai Nagydíj?

Őszintén? Nem bánom. Egy F1-es futam eszelősen sokba kerül, és Dél-Afrikának nagyon sok egyéb, temérdek pénzbe kerülő feladatot kell megoldania. Dél-Afrika csakis állami pénzből tudna versenyt rendezni, és ezt a pénzt sokkal okosabb másra költeni. Továbbá, a nagydíj megrendezése minden, jelenleg motorsportra felhasználható pénzt elnyelne. Mindazon cégeket, akik jelen vannak a dél-afrikai versenysportban – gumigyárak, benzincégek, italok stb. – arra kényszerítenék, hogy a nagydíjba pumpálják a pénzüket, és nem maradna semmi a hazai szériákra. 

 

Időről időre felröppen a pletyka, hogy visszatér a futam a naptárba. Van erre esély, szerinted a Liberty Mediát érdekelheti Dél-Afrika?

Ezek tényleg csak pletykák. Az utcai futam vagyonokba kerül, a Kyalami pályán zajló verseny meg csakis masszív állami dotációval képzelhető el, mint arról már szóltam. Ha a Dél-Afrikai Nagydíj olyan remek és jövedelmező ötlet, javasolnám a Liberty Mediának, hogy béreljék ki a pályát és rendezzenek rajta versenyt ők!

 

0 Tovább

Közelmúlt: Indiai Nagydíj

Mintha csak most lett volna, mégis már 5 éve lesz, hogy az utolsó Indiai Nagydíjat futották, ami csupán a 3. volt. Hogy lesz-e még valaha is? A pálya üzemeltetői nagyon reménykednek benne, és mint ahogy a helyszínen meggyőződhettünk róla, mindent meg is tesznek érte.

 

A 2000-es évektől kezdve Bernie Ecclestone olyan országokba vitte el a Formula-1-et, amikről korábban szinte elképzelhetetlen volt, hogy ez az elit sportág valaha is beteszi oda a lábát. A szaporodó távol-keleti futamok egyike lett az Indiai Nagydíj. Hermann Tilke szokás szerint szépen tervezett egy pályát, mintegy 150 millió dollárból meg is építették, és Uttar Pradesh államban, Delhitől 40 kilométerre délre létre jött egy hiper-szuper létesítmény.

Erről ma, az elkészülte után hét évvel bárki meggyőződhet, ha éppen arra jár. Mint ahogy tettem ezt én is indiai utam során. Időben jelentkeztem a Buddh International Circuit holnapján fellelhető elérhetőségeken, és rögvest választ kaptam Rajiv Murishwartól, hogy várnak szeretetettel.

 

Nem tudtam, mire számítsak öt évvel az utolsó Indiai Nagydíj után. Jártam már olyan pályákon, ahol valaha volt F1-es futam, de aztán valamiért kiestek a pikszisből, és vagy felszántották őket (lásd régi A1-Ring) vagy takaréklángon működtetik, mint például a belga Zoldert.

Indiában persze semmi sem olyan, mint ahogy azt európai ésszel várható lenne. A Delhi felé vezető autópálya (tehenek is járnak rajta néha) táblái között egyszer csak tényleg feltűnik a Buddh pályát jelző felirat, de amint lekanyarodunk, különböző semmibe vezető utakon leljük magunkat, úgyhogy csak hosszas keresgélés után akadunk rá a déli kapura. Ha már beengednek, azt rögtön érzékelni lehet, hogy minden hatalmas. Elképesztő méretű parkolókon gurulunk keresztül, majd gyanakvó őrök állják utunkat, ám hosszas telefonálgatás után végül lekerül a lánc az elhúzható torlaszról.

 

Az rögvest feltűnik, hogy a terület nem csak hogy rendezett, tehát nem kelt elhagyatott benyomást, hanem serény jövés-menés tapasztalható. A működtető magáncég irodaépülete valamelyest a paddock mögött húzódik meg, először ide megyünk. Rajiv Murishwar örvendezve fogad, majd kisvártatva még két kollégája jelenik meg, az egyikük Pasthesh Pandey, korábbi autóversenyző, aki verseny-tevékenységért felel – ő visz majd körbe a továbbiakban.

Igazából az a legkínzóbb kérdés, hogy egy ilyen létesítmény felhúzása után hogyhogy csak három verseny adatott a számukra (mindannyiszor Vettel nyert egyébként). És nem a nézőhiány vagy a bevétel elmaradása az ok, ahogy feltételeztem. Nem, ugyanis a központi állam tett keresztbe a vállalkozásnak: olyan adókat sózott a konzorcium nyakába, hogy egyszerűen nem volt értelme a részükről tovább csinálni, mert nem kerestek rajta egy fityinget sem, sőt, inkább vesztettek. Persze, hogy a pénzről szól ez is – de ezúttal nem Ecclestone tehet róla, ő szokás szerint 5 éves szerződést kötött a rendezőkkel, akik aztán nem bírták anyagilag…

 

– Imádták az emberek a Formula-1-et – mondja mosolyogva Murishwar úr, és látszik rajta, hogy ő is közéjük tartozik. – Talán legkedvesebb emlékem Michael Schumacherhez köt, akivel egy szponzori eseményen volt alkalmam kicsit elbeszélgetni, és Michael azt mondta, hogy sok pályán járt életében, de mindegyik közül ez nyűgözte le a legjobban.

Az első, 2011-es futamról pedig valószínűleg mindenkiben megmaradt Mr. Bean alakítása, aki a McLaren-boxban drukkolt fergeteges grimaszokat vágva…!

 

Az indiaiak az 500 hektáros területet 2013 óta is rendben tartják, működtetik, méghozzá olyannyira, hogy majd’ minden hétvégén zajlik itt valamilyen autós vagy motoros futam, vagy ha az nem, akkor biztonságtechnikai kurzus, és persze rendre bérbe is veszik a pályát a száguldozni vágyó helybéliek. Ezért nincs megállás, az üres napokon is nyitva tart a Buddh. Ugyanúgy működik az 52 kamerás versenyigazgatóság, mintha Charlie Whiting ülne benne, továbbá a két orvosi egységtől kezdve az öt helikopter-leszállóig üzemel a pálya minden egysége.

Ha a Formula-1 visszatérne, amiben rendületlenül bíznak, elvégre India a maga 1,3 milliárd lakosával hatalmas piac, a helyiek szerint nem lenne más dolguk, mint elvégezni egy tisztasági festést, és készen állnának a következő F1-es nagydíjra. Egyébként a két eddigi indiai F1-essel jó a kapcsolatuk: Narain Karthikeyan és Karun Chandhok rendszeres vendégük, akiket a honfitársaik ma is istenítenek. Más kérdés, hogy érdekes módon a Force Indiára és VJ Mallyára vonatkozó érdeklődésem felett elegánsak átsuhantak az urak.

 

Aztán amikor paddocktól a sajtóteremig mindent végiglátogatunk, teszünk egy kört a szolgálati Mercedes terepjáróval, tényleg meggyőződhetünk róla, hogy nem tódítottak: minden rendben lévőnek tűnik, némi ablakpucolás és portalanítás után jöhetnének Hamiltonék.

A legmegindítóbb a boxutca volt. A garázsok fölött még ott vannak az öt évvel ezelőtti táblák a csapatok és versenyzők nevével. Vettel és Webber a Red Bull színeiben, Alonso és Massa és a Ferrarival – és így tovább. Ugye milyen réginek tűnik? Aztán a sor végén a Marussia jön, és egy tényleg szíven ütő felirat: Jules Bianchi neve. Valószínűleg ez az egyetlen F1-es pálya, ahol még ugyanúgy szerepel szegény, mint valaha, életében…

Úgy válunk el a vendéglátóktól, hogy hamarosan újra találkozunk: a reménybeli 4. Indiai Nagydíjon.

 

0 Tovább

f1classic

blogavatar

Ami a Formula-1 történetében érdekes, különleges, lenyűgöző és drámai - All you would know about F1's past & present: stories, dramas and excitements.

Utolsó kommentek