Lewis Hamiltonnak idén lejár a szerződése a Mercedesnél. Piero Ferrari több mint érdekes kijelentéseket tett a brit világbajnokról. Mi következik ebből?
Utcai Ferrarija már van néhány. Vajon a Formula-1-ben is átül a vörös gépbe Lewis Hamilton?
A 73 éves Piero Ferrari, Enzo második fia, aki ma is a cég 10 százalékának tulajdonosa, a La Gazzetta dello Sportnak adott interjút, amiben pár gondolatot nem másnak, mint Lewis Hamiltonnak szentel. Így beszél róla:
- Jó néhány autót vásárolt már tőlünk. Nem tudom, pontosan mennyit, de legalább hármat. Ilyenkor eljön a gyárba, átveszi a kocsit, aztán elhajt vele.
Majd folytatta a morfondírozást:
– Mi az, ami benne megvan, míg másokban nincs? Az ösztönös vezetési talentum. Nyilván kell egy csapat és egy jó autó a sikerhez, de az igazi bajnokok a saját különös képességeiket teszik hozzá az egészhez. És Lewisnak efféléből jócskán kijutott. A külső szemlélő számára egy extravagáns figuráról van szó, holott valójában nem az. Michael Schumacherrel ugyanez volt a helyzet. Ő inkább zárkózottnak tűnt, de baráti körben, egy vacsorán, mondjuk, felszabadultan kedves tudott lenni.
Sergio Marchionne elnök, Piero Ferrari és Maurizio Arrivabene - tényleg akarják Hamiltont?
Eddig az alelnök.
És tán nem véletlen, hogy Piero Ferrari kapásból Michael Schumacherhez hasonlítja Hamiltont, aki a Scuderia (és a Formula-1) történetének legsikeresebb versenyzője.
Lehet, hogy készülődik valami, ami nagyon nagyot szólna, ha tényleg megtörténne…!
A Ferrari története olyan hosszú, hogy természetesen volt már rá példa a múltban, hogy egy-egy nagyágyút sikerült elcsábítaniuk. Nézzük, kik voltak azok a sztárok, akik világbajnokként engedtek Maranello hívásának – és vajon jól jártak-e vele?
Az argentín Maestro egy évig volt a Ferrari versenyzője 1956-ban, és itt is világbajnok lett
Juan Manuel Fangio 1955 végén szintén a Mercedestől és mercedeses bajnokként fogadta el Enzo Ferrari ajánlatát. Más kérdés, hogy némileg kényszerhelyzetbe került, mert a stuttgarti gyár visszavonulót fújt, és Fangio, hiába volt akkorra háromszor világelső, nem nagyon válogathatott. Ez az 1956-os év különösen alakult a számára: bár negyedszer is megnyerte a bajnokságot, mégsem volt számára komfortos Enzo csapata.
Ezt nem is titkolta:
– Sosem éreztem otthon magamat Maranellóban. Az ifjú csapattársak persze tiszteltek, tán szerettek is, mindig mondták, Juan, te vagy a főnök! De a csapatvezetés, a szerelők végig tartózkodóak maradtak. Azt hiszem, azért, mert annyi éven át én voltam a nagy ellenfél, aki ráadásul nyert is ellenük, és egyszerűen fura volt a számukra, hogy most egyszerre ott ülök az ő autójukban…
Ferrari sem fukarkodott a csípős megjegyzésekkel:
– Fangióból hiányzott mindennemű lojalitás. Csak arra használta a különböző csapatokat és autókat, hogy neki mindig a legjobb legyen. Az emlékirataiban úgy ír 1956-ról, mintha az egész szezon egy rémtörténet lett volna. Egy ellene irányuló összeesküvés, szabotázs, csalás, csupán azért, hogy kitoljanak vele.
Enzo Ferrari és Juan Manuel Fangio: nem volt mindig ilyen szívélyes a hangulat kettejük között
Fangio erre nem kontrázott rá, sőt, utóbb már inkább dicsérte korábbi kenyéradóját:
– Ferrari kemény fickó volt. Őneki csak az számított, hogy a nevét viselő autók nyerjenek. De nekem ezzel nem volt semmi bajom, mert sosem csak a magam dicsőségére versenyeztem, hanem a csapatomért is.
Aztán sok-sok évtizeden át a Scuderiához nem nagyon szerződtettek sztárokat, inkább ők maguk neveltek az ifjú reménységekből nagydíj-győzteseket, és több esetben is világbajnokot.
Alain Prost 1990-ben csatlakozott a Ferrarihoz és kis híján világbajnok lett
1989 végén azonban – már Enzo halála után – egy újabb nagy név érkezett: Alain Prost. Igazából ő is menekült, méghozzá Ayrton Senna mellől, attól a McLarentől, ahol három bajnoki címet szerzett. Prost egykettőre megtalálta a helyét az olaszoknál, és hamar háttérbe tudta szorítani Nigel Mansellt, annak ellenére, hogy brit már egy éve ott dolgozott és elszánt versenyzésével kiérdemelte az Il Leone, az Oroszlán becenevet. Csakhogy Prostot addigra meg Professzornak hívták – nem véletlenül. Már a második ferraris versenyét megnyerte, összesen pedig ötször diadalmaskodott, Mexikóban például a 13. helyről rajtolva. A szezon második felére a Ferrari beérte, sőt egy hajszállal le is hagyta a McLaren-Hondát, és Prostnak jó esélye volt rá, hogy megvédje bajnoki címét, régi istállója ellenében. A suzukai Japán Nagydíjon azonban Senna nem ismert kegyelmet: a jobban rajtoló Prost mellé érve egyszerűen belehajtott a francia Ferrarijába. Mindketten kiestek, ami egyben azt jelentette, hogy a pontversenyben vezető Senna lett a világbajnok. Prost 1991-ben már nem volt olyan sikeres, mivel az új Ferrari nem muzsikált túl jól, még egy győzelemre sem futotta. Ehhez nem volt hozzászokva, hiszen 1981-től nem volt évad, amikor ne nyert volna legalább kettő futamot. Lassan elmérgesedett a viszony közte és a csapatvezetés között, majd amikor a Professzor egy traktorhoz hasonlította versenyautóját, szépen kitették az szűrét – a szezonzáró futamon már nem is vehetett részt.
Ez már nem az öröm arckifejezése: Prost 1991-ben egy győzelmet sem szerzett a Scuderiánál, majd kirakták a szűrét
Fél évtizeddel később jött a még nagyobb szenzáció: a kétszeres világbajnok, Michael Schumacher ott hagyta a sikerei csúcsán lévő Benettont, és átszerződött ahhoz a Ferrarihoz, amelyik a Prost utáni öt évben mindössze két győzelmet tudott csak összekaparni (ebből az egyik, Jean Alesi 1995-ös, montreali elsősége épp Schumacher elromlott kormánya miatt jött össze). De Niki Lauda, aki akkor Ferrari tanácsadója volt, meggyőzte Willi Webert, Schumacher menedzserét, hogy innen lesz szép nyerni…
Szép is lett, noha további öt évbe telt, mire a német első ízben, vagyis 2000-ben bajnok lehetett a Ferrarival. Igaz, utána nem volt megállás, és Schumacher úgy vonult vissza 2006 végén (először), hogy öt bajnokságot nyert a vörösöknek, és máig rekordtartó összesen 7 vb-címével.
Michael Schumacher a Ferrari történetében mindenben rekorder
Fernando Alonso volt a következő bajnok, aki a Renault-s sikerévek és az első, McLarennél tett kirándulás után elfogadta a maranellói meghívást. Kétszer, 2010-ben és 2012-ben végig harcban volt a spanyol a bajnoki címért, ám vegül e tekintetben üres kézzel kellett távoznia, sőt, utolsó évében, 2014-ben még csak egy győzelemre sem futotta...
Fernando Alonso sok szép győzelmet aratott Ferrari-pilótaként, a vb-cím mégsem jött össze
Schumacher nyomdokaiban járva érkezett meg aztán Sebastian Vettel, aki nem is titkolta, hogy „le akarja másolni” példaképe és barátja pályáját abban a tekintetben, hogy kezdeti – esetében Red Bull-lal nyert – bajnoki címei után a Ferrarinál teszi majd fel a koronát a sikerekre. Ez eleddig nem sikerült teljes mértékben, ami – legalábbis 2017-et érintve – részben az ő és a csapat hibájából adódott. Vettel nagyon jól kezdett tavaly, de aztán Bakuban ő ütközött szándékosan Hamiltonnal, majd az év második felében a Ferrari mondott csődöt több ízben is, úgyhogy a már-már kézzel fogható közelségbe került bajnoki cím elúszott.
Idén megint jók a sanszok – persze megint csak Hamilton ellenében.
A 2017-es bakui baki: Vettel ráhúzza a Ferrarit Hamiltonra
Nagy kérdés, hogy Hamilton, aki az utóbbi időben tényleg bevásárolt pár Ferrarit és folyamatosan hangoztatja, hogy a vörös a kedvenc színe (ilyenre lakkoztatta Bombardieri 600 repülőjét is), tényleg elérkezettnek látja-e az időt a váltásra. És kérdés, hogy Vettel tapsikolna-e az új csapattársnak, aki minden bizonnyal jobban megkeserítené a csapaton belüli életét, mint tette (eddig) Kimi Räikkönen.
Az azonban, hogy nagyon húzós páros lenne belőlük, egy percig sem kétséges.
Szemlélődés a Parc Fermében - vajon kényelmes lenne-e?
Utolsó kommentek