f1classic

Enzo Ferrari számára a monzai Olasz Nagydíj bizonyos értelemben fontosabb volt, mint a világbajnoki cím.

Piero Ferrari, aki először az 1961-es futamon volt jelen, így mesélte nekem: - Apám mindig azt kérte a csapattól, a mérnököktől és persze a pilótáktól: a legjobb autót, a legjobb motort vigyétek, és a legjobb teljesítményt nyújtsátok a rajongóknak!

Maga Enzo, aki amúgy sosem bújt elő maranellói sasfészkéből, a szombati edzésre mindig ellátogatott Monzába. Itt aztán, mint a F1 pápája megtartotta a maga kis audenciáit, de magát a versenyt természetesen már otthon követte figyelemmel, az 1950-es évek végétől televízión.

Enzo Ferrari szombati inspekciója Monzában, 1961-ben

Az biztos, hogy a csapatok közül a legtöbbször a Ferrari nyert Monzában, összesen 19-szer, majd jön a McLaren 12 győzelemmel és Mercedes 10-zel – köztük az utóbbi négy évvel, vagyis 2014-2017 között csak az Ezüstnyilak nyertek, míg a Ferrari utoljára 2010-ben, még Feranando Alonsóval…

Ami a múltat illeti, Monza a sok siker mellett tragédiákat is hozott. Míg Alberto Ascari a Forma-1-ben 1951/52-ben diadalmaskodott, három évvel később egy sportkocsi kipróbálása közben, (orrtöréssel és agyrázkódással járó) monacói balesete után három nappal, azon a helyen lelte a halálát, amit sok-sok éve Variante Ascari néven emlegetnek…

Philip Hill 1960-ban nyert Monzában, és ez volt utolsó GP-siker a sportág történetében, amit orrmotoros autóval értek el. Egy évvel később Hill ugyanitt világbajnok lett – de tragikus körülmények között. Csapattársa, Wolfgang von Trips volt a legádázabb ellenfele, és kettejük közül kellett kikerüljön az 1961-es világbajnok. Von Trips a verseny 2. körében karambolozott a Parabolica-kanyar előtt, és 13 (többségében svájci) nézőt rántott magával a halálba. Hill megint nyert, és ő lett a bajnok…

Von Trips balesetének helyszíne - a pilóta és 13 néző halt meg aznap

Majdnem egy évtizeddel később, 1970-ben a szombati edzésnapon halt meg Jochen Rindt (Lotus) egy fékhiába miatt – ugyanott, ahol von Trips is. Másnap viszont új győztest avattak, Clay Regazzoni a Ferrarival mindössze élete 5. versenyén nyerni tudott, míg szegény Rindt holtában „versenyzett” tovább a másik ferrarissal, Jacky Ickx-szel.

Regazzoni 1975-ben megismételte sikerét, csak akkor még tetézte az olaszok örömét, hogy a futamon 3. helyen célba érő Niki Lauda 11 év után visszahódította a világelsőséget Maranellónak.

Volt minek örülni 1975-ben: Regazzoni (jobbról) nyert, Lauda pedig világbajnok lett

1979-ben Jody Scheckter biztosította be Monzában a bajnoki címét egy győzelemmel – ám a következő sikerre 1988-ig kellett várni. Abban az évben a 16 futamból 15-öt a McLaren-Hondák nyertek, és Monzában sem volt sok esélye a Ferrarinak. Ám Alain Prost gépe kivételesen felmondta a szolgálatot, míg a versenyben vezető Ayrton Senna bemutatta egyik, rá néha oly jellemző, türelmetlen manőverét: ott és akkor akarta lekörözni Jean-Louis Schlessert, amikor nem lehetett. A McLaren kipördült, fennakadt a rázószegélyen, és ezzel a Berger-Alboreto páros állt az élre, majd nyert is. Mindenki egy véleményen volt: a három hete elhunyt Enzo Ferrari intézte „odafent”.

Alboreto (balról) és Berger az 1988-as Olasz Nagydíj dobogóján

A Schumacher-korszakban 1996-2006 között összesen 7 monzai sikerül született, noha kettőt Barrichello neve mellé könyveltek el.

Fernando Alonso pedig, aki 2010-ben érkezett a Ferrarihoz, Monzában is győzni tudott – csak a vb-cím nem jött neki össze vörös színben.

2018 lehet a fordulópont? Kimi Räikkönen pole-ja és a teljes Ferrari-első rajtsor e tekintetben sokat ígérő!

Utóirat, vasárnap este: egyelőre nem úgy fest a dolog...

Räikkönen idei első pole-ját épp Monzában szerezte meg

Adva van egy Forma-1 világbajnok, Phil Hill, aki 1961-ben hódította el az elsőséget. Nem tartjuk számon a legnagyobbak között. Most viszont Inside Track címmel egy akkora könyv jelent meg a neve alatt, ami 10,5 kilót nyom. Nem csak hogy róla szól, de a javát ő fotózta! Csak így tudom minősíteni: Huge and Great.

Hatalmas vállalkozás, minden tekintetben - immár at erkélyasztalomon © MÉHES K.

Phil Hillről maga Enzo Ferrari is azt mondta, elsőrangú sportkocsi versenyző volt – háromszor nyert Le Mans-ban –, de a F1-ben nem számított nagy ásznak. Jellemző, hogy nagydíjat is csak háromszor nyert, köztük az 1960-as olaszt, aminek értékét jelentősen csökkenti, hogy gyakorlatilag csak a hazai gépek álltak rajthoz. Ám 1961-re a Ferrari előállt első farmotoros gépével, a cápaorrú 156-ossal, ami az akkori mezőny leggyorsabbja volt. Hill csapattársa a német őrgróf, Wolfgang von Trips és az amerikai Richie Ginther volt. Von Tripset mindenki elsőrangú pilótának tartotta, de persze Hill is összekapta magát, és felváltva nyerték a futamokat. Végül a bajnoki cím a lehető legragikusabb módon dőlt el: von Trips az Olasz Nagydíj 2. körében halálos balesetet szenvedett, Hill pedig nyert, ezért ő lett a Forma-1 történetének első amerikai világbajnoka.

Phil Hill Imolában 2002-ben. Szívesen és kedvesen mesélt a múltról © MÉHES K.

Én magam kétszer találkoztam vele. Elsőségéről 2002-ben ezt mesélte nekem: – Kicsit fáj, hogy mindenki azt hiszi, csak azért lettem én a bajnok, mert von Trips meghalt. Holott mivel motorcserét kértem, teljesen friss motorom volt, erősebb, mint az övé, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy simán nyertem volna ellene a pályán!

Akárhogy is, Hill világbajnok lett, majd a F1-ben többé voltaképp semmilyen komolyabb sikert nem ért el. Ettől függetlenül az amerikai élete végéig népszerű figura maradt, és főképp a San Marinói és az Olasz Nagydíjon mindig jelent volt, gazdag amerikai vendégeket kalauzolt a paddockban.

Pompás kivitel, sosem látott privát fotók © THE GP LIBRARY

A The GP Library majd tíz évvel Hill halála után rukkolt elő egy fantasztikus könyvvel. A hatalmas, több mint 10 kilós album nem csupán Hill autóversenyzői pályafutását dolgozza fel. Hanem voltaképp Hill, a fotós fényképeivel illusztrálva mutatja be a korszak, vagyis az 1950-es és 1960-as évek autósportjának világát. Akad néhány legendás fotóriporter, akik a F1 e kezdeti korszakát szorgosan dokumentálta, mint például Louis Klemantaski vagy Bernard Cahier, de bizton állítható, hogy Hill simán hozza azt a szintet, mint a korszak fotós nagyjai. Ennek egyik kézenfekvő oka, hogy ő aztán mindig ott volt az események sűrűjében. Akkor is jelen volt egy-egy versenyen, futamon, ha éppen nem indult, vagy sportkocsi-versenyeken váltásban tette a dolgát – és közben, mintegy mellékesen fotózott.

Az Inside Trackben felváltva jönnek a Hill által és a Hillről készült képek © THE GP LIBRARY

Már pedig aki épp ott áll a Ferrari-boxban, amikor csapattársa bezúg vagy kifele cseter egy tankolás után, az olyan képeket tud csinálni, mint senki más. Kis Leica gépével serényen kattingatott, és amit e téren hagyatékként hátra hagyott, arról bizton állítható, hogy sporttörténeti jelentőségű. Hill képei tényleg bepillantást engednek a kulisszák mögé, holott akkoriban nem is nagyon voltak kulisszák – de mégis. A gigászi könyv (ára 375 euró) megalkotásában részt vett Hill fia, Derek is, aki már apja életében beindította a projektet, majd 2008 után, ha lassan is, de végig felügyelte az Inside Track létrejöttét.

Hill szokás szerint egy sport Ferrariban - ezt biztos nem ő fotózta © THE GP LIBRARY

Az albumot lapozgatni borzongató élmény – tény, hogy külön asztal kell hozzá, mert még csak kézben tartani is lehetetlenség. De a méretét tekintve nem baj, hogy ekkora az Inside Track, legalábbis, ami az oldalakat illeti, mert ezek a képek ilyen nagyságban igazán ütősek. Más kérdés, hogy egy átlag (magyar) rajongó számára jó lenne, ha egy jobban kézbe vehető, esetleg csak a fotókat tartalmazó könyv is készülne Phil Hill különös és eddig kevéssé ismert fotográfiáiból.

http://phil-hill-book.com/