Negyven évvel ezelőtt, az 1978-as Olasz Nagydíj startja után elszenvedett baleset nyomán halt az az 1970-es évtized egyik leggyorsabb és legnépszerűbb pilótája, a svéd Ronnie Peterson. Meghalt, holott csak lábtörései voltak.
Pár perccel a csattanás után: a Lotus mellett fekszik Ronnie (égett, sárga overállban), az előtérben Regazzoni Shdow-ja és Hunt McLarenje
Ronnie Peterson egy csöndes svéd versenyző volt, ha a youtube-on rékeresünk egy-egy rövidke interjújára, nem beszél sokkal többet, mint manapság Kimi Räikkönen. Ő is a pályán szeretett szerepelni, és ezt meg is tette, méghozzá pokoli sebességre képesen. Igaz, mindössze 10 versenyt nyert, de az, hogy nem lehetett világbajnok 1973-ban vagy 1978-ban, nem annyira rajta, mint a körülményeken múlott. Néhány elvesztegetett szezon után úgy szerződött vissza a Lotushoz 1978-ra, hogy beleegyezett: a csapat deklaráltan No.1. pilótája az amerikai Mario Andretti, és amíg ő versenyben van, Peterson nem előzheti meg. Mivel a Lotus alapítója és főkonstruktőre, Colin Chapman erre az évadra fejlesztette tökéletesre a szárnyas autó (wing car) koncepcióját, a Lotus 79-esek voltaképp verhetetlenek voltak: mire Monzába ért a F1, Andretti 6, Peterson 2 futamot nyert. Elméletileg Petersonból még lehetett volna világbajnok, de mivel tudható volt, mi áll a szerződésében, és mivel mindenki biztos volt benne, hogy ez nem szegi meg, Andretti gyakorlatilag már bajnoknak számított, miként a csapat is.
Előre ittak a medve bőrére: Andretti, Peterson és (balra) Chapman a monzai rajt előtt
Peterson, aki 1973-ban, 1974-ben és 1976-ban is nyert az olasz pályán, tehát mondhatni, specialistának számított itt, 1978-ban nem sok örömét lelte az Olasz Nagydíjban. A saját Lotus 79-ese elromlott az időmérő idejére, így aztán a régi, Lotus 78-assal kellett részt vennie az időmérőn – ez volt első lépés a balesethez vezető úton, hiszen ha Ronnie a Lotus 79-cal teljesíti a kvalifikációt, valószínű, hogy nem az 5. helyen végez, hanem előrébb. A második lépés az ő hibája volt, amikor a vasárnap bemelegítőn (akkoriban fél óra „warm up” szerepelt a programban a verseny délelőttjén) kicsúszott, és az addigra megjavított saját Lotus 79-ese úgy összetört, hogy a startig már nem tudták megreparálni, tehát a futamon is a Lotus 78-asba kényszerült.
Peterson Lotus 79-ese a vasárnap délelőtti bemelegítés során tört össze, ezért kellett a régi Lotusszal indulnia
A harmadik lépés a versenybíró, Gianni Rastelli kapkodása volt. Az indítóbíró nem várta ki, hogy a formációs körről visszaérkező mezőny hátsó alakzatai is elfoglalják a helyüket és teljesen megálljanak. Már akkor pirosról zöldre váltotta a startlámpát, amikor az 5. rajtsortól hátrább lévők még gurultak. Így ezeknek a pilótáknak csak gyorsítani kellett, és a célegyenes végére, ahol jócskán összeszűkült a pálya, egyszerűen túl sokan voltak a kis helyen. A 12. helyről indult Riccardo Patrese James Huntnak koccant, a keresztbe forduló McLaren pedig Peterson Lotusát lökte a bal oldali korlátnak, ami szinte azonnal kigyulladt. A mezőny mögöttük száguldó része szinte kivétel nélkül ütközött, pár pillanat alatt roncsteleppé változtatva a pályát.
Teljes káosz a baleset helyszínén - mentőt véletlenül sem látni sehol
Hunt, a francia Depailler és a svájci Regazzoni segítségével hamar kihúzták a svédet a lángoló Lotusból, és lefektették az aszfaltra. Huntot hősies viselkedése elismeréseképp az év végén a Svéd Királyi Autóklub aranyérmével tüntették ki.
És itt jön be a negyedik, a tragédia tán legfontosabb faktora: az idő. A nagy káoszban a mentés hihetetlenül gyatrán működött. Egyetlen mentő állt rendelkezésre, de mivel volt még egy sérült, az olasz Vittorio Brambilla, vele foglalkoztak. Valamelyest érthető, mert Brambillát fejen találta egy elszabadult kerék, és eszméletét vesztette – első látásra az ő állapota súlyosabbnak tetszhetett, mint Petersoné, akinek ugyan láthatóan voltak fájdalmai, de teljesen magánál volt és kommunikált kollégáival, Hunttal, Pironival és többiekkel. Amit nem lehetett tudni, hogy a két lábszárán és lábfején összesen 27 törés keletkezett a becsapódáskor, és ezeket is minél gyorsabban el kellett volna látni. A régi felvételeken jól megfigyelhető, amint nagy sokára érkezik egy másik mentő, de a szerte heverő F1-es roncsok miatt elég messze tud csak megállni, és a hordágyra pakolt Petersonnal több száz métert tesznek meg laza futólépésben a mentőig…
Mire a második mentőautó előkerült és Petersont odacipelték, valószínűleg már késő volt
Minden lassan, körülményesen, szervezetlenül zajlott. A sérültet előbb bevitték a pálya ambulanciájára, majd onnan a közeli Niguarda kórházba. Itt sem uralkodtak épp ideális állapotok – amikor már este, a lerövidített futam után (Lauda nyert Andretti és Villeneuve 1 perces büntetése miatt) Chapman és Andretti megérkezett, hogy Ronnie után érdeklődjenek, megdöbbentek, milyen kosz van, cigarettacsikkek hevertek a folyosó padlóján. Minden esetre megnyugtatták őket, hogy bár Peterson törései súlyosak, de pár hónap alatt simán rendbe fog jönni.A Forma-1 nyár elején kinevezett főorvosa, Sid Watkins londoni idegsebész Life at the Limit című könyvében arról írt, hogy a pálya orvosi helyiségébe ő maga alig tudott bejutni, annyi zsurnaliszta, nézelődő és beszivárgott tifosi tömörült a sérül körül. Ahogy megjegyezte: „Valaki a lábam között kibújva próbált fotókat csinálni – egy jó nagyot belerúgtam!”. Vagyis, enyhén szólva sem voltak professzionálisak a körülmények…
Peterson a kórházban: törései, felületi égései nem voltak életveszélyesek - mégis meghalt
A professzor hajnalban tudta meg, hogy nagy a baj, mert a szétnyílt csontokból a hosszú várakozási idő alatt csontvelő-részecskék szivárogtak, amik bekerültek Peterson vérkeringésébe, és elzárták az ereket: egyszer csak leállt a veséje, a tüdeje, és miután az agya nem kapott vért, a klinikai halál állapotába került, majd elhunyt.
Mindenki megdöbbent a hír hallatán. Andretti, e pillanatban már világbajnok, ezt mondta: - Mennyire nem így képteltem el! Milyen jó lett volna örülni a bajnokságnak, a győzelemnek, de most mindez mellékessé vált.
Ronnie Peterson (1944-1978) a kórházban felállított ravatalon hétfő reggel
Peterson egy évtized alatt kereken harminc, komolyabb balesetet szenvedett, háromszor került kórházba. Egyszer, még 1969-ben egy fejjel lefelé történt landolás után eltörött a nyaka is, akkor majd’ egy fél évet ki kellett hagynia.
A Peterson-tragédiának, a mentés és a szervezés terén tapasztalt anomáliáknak alapvető befolyása volt Watkins prof tevékenységére, ahogy a következő két évtizedben felépített a F1-es orvosi ellátást és mentést, hiszen a gyors és hatékony beavatkozásnak köszönhetően mentették meg többek között Gerhard Berger (Imola 1989) vagy Martin Donnelly (Jerez 1990) életét.
Az biztos, hogy az 1922 óta üzemelő monzai pálya legendájához sajnos az is hozzátartozik, hogy itt lelte halálát Wolfgang von Trips (1961), Jochen Rindt (1970) és szeptember 10-én pontosan negyven éve, Ronnie Peterson is.
A Szuper Svéd legendája azóta is él, szülővárosában, Örebroban múzeum és egy (kissé fura) szobor őrzi emlékét.
Az örebroi temetésen a pilótatársak - Scheckter, Fittipaldi, Lauda, Watson és a háttérben a rákos beteg Nilsson - vitték a koporsóját.
Utolsó kommentek