f1classic

Augusztus 14-e óta tudjuk, hogy jövőre megint szabad lesz a 14-es rajtszám. Fernando Alonso 17 év Forma-1 (vagy inkább 4 év McLaren) után érezte úgy, hogy elég volt. Mit hagy maga után?

2005-ben nyerte meg első világbajnoki címét a Renault-val © RENAULT F1

Már 3 évesen gokartban ült, és még csak 17 volt, amikor Flavio Briatorét a kémei riasztották: van itt Spanyolországban egy srác, aki egészen különösnek tűnik. A Benetton főnöke odarepült, megnézte, és menedzserként azonnal le is szerződtette.

Én először 2001. február 7-én találkoztam vele, amikor a Benetton a velencei Szent Márk téren tartotta a bemutatóját, és Button meg Fisichella társaságában ott volt a két tesztpilóta, Mark Webber és a kölyökképű 19 éves Fernando Alonso. Briatore a Minardihoz rakta be tanulni 2001-re, aztán 2002-ben egy év szünet következett tesztelőként, majd 2003-tól a Renault-s karrier.

A 19 éves Fernando Alonso még a Benetton tesztelőjeként 2001-ben © MÉHES K.

Nem fogom most részletesen végigvenni Alonso 17 szezonnyi pályafutását, csak emlékezek és elmélkedek a történtek felett.

Igen, a Renault-nál (első) időszaka alatt, vagyis 2003-2006 között lehetett érezni valamiféle csodát. És az ember kezdett elismerően tekinteni Briatoréra is, aki, lám, Michael Schumacher után másodszor is véghez tudja vinni ugyanazt a kunsztot: egy nagyon ifjú szupertehetség alá rak egy versenygépes autót, és olyanná a formálja számára a környezetet, hogy neki csak egy dologra kelljen koncentrálni, a versenyre – és a győzelemre. Hát hogyne esett volna le az ember álla, amikor Fernando 2003-ban pole-ból indulva megnyerte a Magyar Nagydíjat, amivel a sportág történetének legfiatalabb GP-győztese lett, elvéve ezt a rekordot Bruce McLarentől, aki 1959 óta viselte ezt a büszke címet (tán emiatt jött a „bosszú” a McLarennél?); aztán 2005-ben a legifjabb világbajnok lett, és ezzel pedig Emerson Fittipaldit fosztotta meg 1972 óta tartott rekordjától. Mindez persze csak számokkal való játék, mert a lényeg az volt, hogy Alonso fantasztikusan versenyzett, és 2006-ban ő volt az, aki hosszú-hosszú évek után meg tudta verni Michael Schumachert, és így védte meg a címét.

Alonso 2006-ben kapta meg a Lorenzo Bandini Trófeát © MÉHES K.

Más kérdés, hogy ekkor már egy éve aláírt a McLarenhez, vagyis vitte magával az 1-es rajtszámot. Alapvetően jó döntés volt, hogy már 2005 végén elfogadta Ron Dennis ajánlatát, elvégre a Renault még a bajnoki cím(ek) ellenére sem volt ugyanolyan kategóriájú csapat, mint a McLaren. A légy akkor került a levesbe, amikor Dennis a 22 éves Lewis Hamiltont ültette be a másik autóba, aki valószínűleg senki által nem várt módon brillírozott: az első 9 versenyén végig dobogón végzett, majd Kanadától már nyert is. Dennist ez elvakította. Hiába volt neki egy kétszeres világbajnok világsztárja Alonso személyében, még többet akart, nevezetesen azt, hogy a saját nevelésű Hamiltonból rögvest első szezonjában világbajnokot csináljon – ilyen még sosem volt a F1-ben, és ha sikerül, ez is az ő nevéhez fűződik majd, ábrándozott.

Alonso, mi tagadás, nem viselte jól ezt a szituációt. Egyrészt átverve érezte magát, megcsalatva, másrészt tény, ami tény, Hamilton piszok jó volt már akkor is, és a címvédőnek meg kellett szenvednie ellene minden egyes pozícióért. Nyilván azt várta, hogy Dennis mellé áll, kicsit megfegyelmezi Hamiltont, hogy ő meg kényelmesen besöpörhesse a harmadik bajnoki címet a mezőny legjobb autójában ülve. És pontosan az ellenkezője történt.

A kétszeres világbajnok McLaren színekben és egy, a számára felettébb kellemetlen, ifjú csapattárssal 2007-ben © MÉHES K.

És Alonso itt kezdte kimutatni foga fehérjét – amiről mára elhíresült, és miközben képességeit senki sem vitatja, kivívta magának a „bajkeverő” státuszt is. A Magyar Nagydíj időmérőjén például mintha elvesztette volna a realitásérzékét, amikor direkt nem hajtott ki a McLaren-boxból, hogy feltartsa Hamiltont; persze, hogy megkapta érte a maga 5 rajthelyes büntetését… És akkor még nem is beszéltünk a kémbotrányból, amiről Alonso is tudott, nevezetesen a Ferraritól titokban megszerzett tervrajzokban való elmélyedéséről.

Tehát a McLarennél bukott egy bajnoki címet (mert végül Kimi Räikkönen nevető harmadikként lett az első), és ki tudja, tán többet is, mert nyilván, ha nyer 2007-ben, maradt volna 2008-ra is, amikor megint esélyes lett volna.

Gyanús győzelem a 2008-as Szingapúri Nagydíjon, ami Flavio Briatore fejébe került

Az ezt követő újabb Renault-s kényszerpálya két éve alatt nem sok esélye volt, ám újfent gyanús események főszereplője lett, amikor a 2008-as Szingapúri Nagydíjon úgy nyert a 15. helyről rajtolva, hogy egy korai kerékcsere után csapattársa, Nelson Piquet jr. – mint utóbb bebizonyosodott – szándékosan a falnak hajtott, és a Safety Car ideje alatt Alonso az élre kerülve végül nyert. Bár úgy lett beállítva az egész, mint Briatore ördögi terve, amiért örökre el is tiltották a F1-től, nehezen képzelhető el, hogy épp az ne tudott volna erről a „remek” stratégiáról, akinek érdekében az egész történt.

Talán legfájóbb Alonso lassan véget érő F1-es karrierjében, hogy öt éves Ferrari-szolgálata alatt egy bajnoki cím sem jött össze a számára. Mindig is úgy éreztem, ha valaki kiköpött Ferrari-pilóta, Alonso biztosan az. Ott voltam 2010-ben az F10 maranellói bemutatóján – szinte kézzel tapintható, össznépi lelkesedés és szeret nyilvánult meg Fernando irányába, mindenki biztosra vette, ha a Ferrari megint bajnok lesz, csakis Alonsóval.

Amikor 2010-ben megérkezett a Ferrarihoz, mindenki istenként tekintett rá © MÉHES K.

És nem lett. Végig lehetne szálazni a 2010, 2012 és részben a 2013-as szezont is, hol ment el az elsőség – majdnem mindegy. Nem lett meg a 3. cím a Ferrarinál sem, és amikor 2014 végén távozott, azzal indokolta, hogy „elegem van a 2. helyekből”. Ha tudta volna, mi vár rá a McLaren-Hondánál…

A „politikus” Alonso imidzse ekkorra már megvolt. Elég csak a híres „Fernando is faster than you” üzenetre gondolni – minden esetre, amikor az olasz F1-es újságírás nagy öregjét, Pino Allievit arról kérdeztem 2017 nyarán, hogy szerinte a mai mezőnyből Enzo Ferrari kit szerződtetne, Alonsóra ezt mondta: - Imádná a pilóta Alonsót, de nagyon nem komálná kavarógép Alonsót!

2014 végén továbbállt a Ferraritól, mert elege lett az örökös 2. helyekből... © MÉHES K.

Tény, hogy ekkor már a harmadik szörnyű mclarenes évnél tartottunk, és túl voltunk a „GP2 engine!” sikoltozáson és a brazíliai napozáson. Igazából mindenki számára gyötrelem volt az elmúlt négy év. Elvégre a mai F1-es mezőny egyik legjobb, legkompaktabb és még mindig leggyorsabb pilótáját láttuk szenvedni, erőlködni – és gyakorlatilag folyamatosan kudarcot vallani. Volt persze 2017-ben az Indy500-as kiruccanás és idén a Le Mans-i győzelem – de én például úgy vagyok vele, hogy legtöbbre a F1-et tartom, és minden egyéb csak olyasmi, mint amikor az ember gyereke valami szavalóversenyen szerez egy oklevelet, de a legfontosabb mégis csak az év végi jó bizonyítvány.

Alonso F1-es bizonyítványa kicsit olyan, mint Emerson Fittipaldié, aki szintén nagyon hamar nyert két bajnokságot (1972, 1974), aztán saját elhatározásából elszerződött a Copersucar csapathoz, és eltűnt a süllyesztőben. Alonso Copersucarja fájdalmas módon a McLaren lett, és bár most többen is a fejére olvassák – Jody Scheckter, Jacques Villeneuve –, hogy mindezt a balsikerű végjátékot csakis magának köszönheti, ez nem vigasz arra, hogy a Forma-1-et szerető közönség (mindegy, kinek a hibájából) meg lett fosztva egy nagy versenyző élbolyban való vitézkedésétől.

Négy évet gürcölt végig a McLarennél, siralmas eredményekkel © MÉHES K.

Mostanra neki is elege lett belőle, miután megértette, hogy nem nagyon tud hová moccanni a McLarentől, amiben a jelek szerint már nincsen bizodalma.

Még nehéz pontosan megmondani, hogy Fernando Alonso hol foglal majd helyet a Forma-1 panteonjában, de hogy nem lehet csak úgy elsiklani az általa produkált 17 év fölött az biztos.

A legkedvesebb emlék: 2011-ben a Hungaroringen én adtam át neki születésnapi ajándékát, Szabó Cecília Fernandót ábrázoló anamorfózisát, ami teljesen elbűvölte © EMBER F.

Nem csak a téli hírszegénység tette szenzációvá, hogy Flavio Briatorét, Schumacher és Alonso menedzserét, a Benetton csapat egykori főnökét másfél év börtönre ítélték adócsalásért. Az olasz ezzel – sajnos – egy "illusztris" Formula-1-es társaságba került…

Az F1 olyan sportág, amelyben évtizedek óta nagyon sok pénz forog. Épp Briatore mondta, hogy itt úgy lehet egy kisebb vagyonra szert tenni, ha előtte már volt egy nagyobb vagyonod. Ám az is ő volt, akivel ennek az ellenkezője történt, mert a F1-ben töltött bő két évtizede alatt ugyancsak megtollasodott.

Talán nem véletlen, hogy a F1 körül megjelenő szponzorok, befektetők az 1980-as évektől kerültek a címlapokra kétes ügyeikkel, hiszen ebben az évtizedben ugrásszerűen nőtt a sportág pénzigénye.

Alább jöjjön egy kis „bűnlajstrom”.

Az amerikai David Thieme 1979-ben lett a Lotus csapat szponzora. Mintha még tetszelgett is volna a fél-maffiózó szerepben, mindig széles karimájú fekete kalapot, napszemüveget viselt a kecskeszakállához. Az Essex olajtársaság tulajdonosaként már súlyos milliárdos volt, és nagyon élvezte a F1 dőzsölő világát, egykettőre híresek lettek az Essex-partik. A Lotusnak egyébként nem nagyon ment ebben az időben, ezért duplán érzékenyen érinthette az alapító Colin Chapmant, amikor Thieme-t 1981 áprilisában letartóztatták a zürichi reptéren egy szerény, 6,7 millió dolláros csalás miatt, amit a svájci bankóriás, a Credit Suisse kárára követett el. Bár Thieme-t óvadék ellenében két hét múlva kiengedték, azonnal eltűnt a Formula-1 környékéről, és az Essex sem élte túl a botrányt.

Sajnos, Chapmannel kell, hogy folytassuk, mivel a zseniális konstruktőr a fentiek után egy évvel újabb zűrbe keveredett, ám ezúttal ő volt a hunyó. A történet bonyolult, elég legyen belőle annyi, hogy az amerikai John DeLorean egy sportkocsi-gyárat alapított Ulsterben, és munkahely-teremtés címén a brit kormánytól is pénzt kért a projekthez. A műszaki partner a Lotus lett, és Chapmanék munkájának fejében 15 millió fontot át is utaltak Norwichbe, ami szőrén-szálán eltűnt, és a szuperkocsiból nem lett semmi. Mivel állami pénzről volt szó, nyomozás kezdődött az ügyben. DeLorean megszökött az USA-ba, Chapman pedig 1982-ben hirtelen meghalt, így csak a buli harmadik, legkisebb kaliberű tagját, egy bizonyos Fred Bushellt kapták el és ültették le. DeLorean és Chapman egyébként csúnyán megjárhatta volna, csalásért akár 10 év börtönt is kiróhattak volna rájuk. Utóbb hosszú évekig tartotta magát a pletyka, hogy Chapman halálát csak megrendezték, és így tűnt el az igazságszolgáltatás elől. Ezt az elméletet látszott alátámasztani, hogy a temetés után Chapman felesége (özvegye?), Hazel rendszeresen utazgatott Brazíliába, ahol a feltételezés szerint Chapman bujkált.

Néhány évnyi csönd után a legendás Brabham csapat körül akadtak problémák. Bernie Ecclestone 1987-ben döntött úgy, hogy teljes mértékben a F1 irányítására (és a vagyonszerzésre) koncentrál, ezért két bajnoki cím után eladta az istállót Walter Brunnak, aki egykettőre tovább passzolta honfitársának, Joachim Lüthi svájci ingatlan-befektetőnek. A helyzet rendezése miatt az 1988-as évadot ki is hagyták, majd Lüthi vezérletével 1989-ben visszatértek. A csapat a középmezőnyben vitézkedett, ám a menedzsment hamar összeomlott, mivel még a szezon derekán Lüthit csalásért, valamint az USA-ban álnéven elkövetett egyéb törvénytelenségekért letartóztatták. Nem úszta meg, börtön várt rá. A Brabhamet a Middlebridge nevű befektőti csoport vette meg.

A sok csaló után végre egy gyilkos – mondhatnánk rettentő cinikusan, de tényleg ez történt. Az 1987-ben alapított Larrousse istálló csendestársa volt Gerard Larrousse mellett Didier Calmels, pénzügyi, jogi háttérember, remek kapcsolatokkal. Egészen addig, míg 1989-ben a feleségét rajta nem kapta egy másik férfival, és felindultságában lelőtte az asszonyt. Tettéért 7 év börtönre ítélték.

A paddockban 1989-ben tűnt fel egy újabb furcsa figura, Jean-Pierre van Rossem belga komputerzseni és üzletember. Az elhízott, hosszú hajú van Rossem inkább egy hippi-kolónia vezetőjének tűnt, ám révedezés helyett Moneytron nevű cégét igazgatta, amivel az akkor már általa birtokol Onyx csapatot támogatta. Azt sütötte ki ugyanis, hogy épít egy olyan szuperkomputert, amivel modellálni tudja a vezető tőzsdék mozgását, ami által lehet „látni a jövőt”. Az ígéretnek sokan bedőltek, dúsgazdag bankárok, üzletemberek is. Ő szélhámosság miatt került rács mögé, noha az Onyx egész jól ment, Stefan Johansson 3. helyet ért el az 1989-es Portugál Nagydíjon – de ezt a bíróságon nem értékelték…

És akkor egy pilóta jött a sorban. A belga-luxemburgi Gertrand Gachot, az újonc Jordan pilótája az 1991-es Magyar Nagydíjon még megfutotta a verseny leggyorsabb körét, de a következő futamon már nem volt ott. Történt, hogy Gachot Londonban taxival igyekezett egy eseményre, ám szerinte a kocsi túl lassan ment. Hiába nógatta a sofőrt, az nem akart száguldozni. Szó szót követett, majd a fejét elvesztő Gachot előrántott egy gázspay-t, és lefújta vele a taxis. Ott helyben őrizetbe vette a rendőrség, majd gyorsított eljárással két hónapos börtönt róttak ki rá, amit le is töltött. A pilótatársak „Free Gachot” pólókban tüntettek a szabadon engedéséért Spában.

Egy másik nagy múltú istálló, a March megszűnése is felettébb kellemetlen mellékzöngékkel történt. Akira Akagi japán üzletember 1987 végén vásárolta fel a Marchot, és 1989-től át is keresztelte Leyton House-zá, saját ingatlanfejlesztő cége után. A csapat – főképp a fiatal főtervezőnek, Adrian Newey-nak köszönhetően – meghökkentően jól teljesített. Ivan Capelli kis híján megnyerte az 1990-es Francia Nagydíjat. De a fejlődés értelemszerűen megtorpant akkor, amikor Akagi belekeveredett a Fuji Bank botrányba, és elítélték pénzmosásért, szélhámosságért és csalásért. A Leyton House, illetve újból March nevű csapat 1993 végén szűnt meg végleg.

Csoda-e, hogy a Formula-1 ura, Bernie Ecclestone sem hiányozhat a listáról? Ugyan nem lett belőle börtön, de nagyon sokáig komolyan fenyegetett ennek a réme 2014-ben. A vád szerint Ecclestone 2006-ban lefizette Gerhard Gribkowsky német bankárt, hogy segítse elő a Bayern LB tulajdonában lévő részesedés eladását, hogy Ecclestone hatalmon maradhasson az F1-ben. Mindezért Gribkowsky nagyjából 32 millió eurót kapott, a Bayern LB-t viszont sokkal nagyobb kár érte, ezért pereltek. Már a müncheni tárgyalás kezdete előtt 25 millió fontot, vagyis nagyjából 32 millió eurót kínált Ecclestone a megegyezésért, melyet a végkifejletben emelt 100 millióra, de dollárban (ez euróban nagyjából 75 millió). Erre Peter Noll bíró csak azt kérdezte tőle, hogy tud-e egy héten belül fizetni, mire a válasz Ecclestone egyik képviselőjétől az volt, hogy „megoldható.” Az ajánlatot az államügyész a 84 éves Ecclestone idős korára és egyéb körülményekre hivatkozva el is fogadta, noha amúgy 10 év börtönt kért rá. Szóval Bernie a bíróságon is hozta magát, hiszen ekkora összeget korábban még senki nem fizetett Németországban peren kívüli megállapodásért.

A mai Formula-1-ben is akad egy szereplőnk, Vijay Mallya személyében, akinek üzlettársa már börtönben ül Indiában, de Mallya – egyelőre még – Angliában rejtőzhet, hiába, hogy kiadatását többször kérték. A Force India tulajdonosa főleg az indiai alkoholbizniszben szedte meg magát, nem véletlenül virítottak korábban autói oldalán különböző sör- és viszkimárkák, de érdekeltségei voltak több más iparágban is. 2016-ban távozott Indiából, és bár 17 indiai bank összesen 1,4 milliárd dollárnyi csalás miatt perli, egyelőre nem tudtak tenni ellene semmit.

És most ehhez a díszes társasághoz csatlakozik Flavio Briatore, adócsalás miatt. Még jól is jött ki a slamasztikából, hiszen az 1,1 milliárd forintnyi síbolás fejében eredetileg négy év börtön fenyegette, ebből lett a per végére másfél év.

Azt még nem tudni, hogy a 67 éves playboy mikor kezdi meg büntetése letöltését, ha ugyan valóban sor kerül rá…