Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Közelmúlt: Indiai Nagydíj

Mintha csak most lett volna, mégis már 5 éve lesz, hogy az utolsó Indiai Nagydíjat futották, ami csupán a 3. volt. Hogy lesz-e még valaha is? A pálya üzemeltetői nagyon reménykednek benne, és mint ahogy a helyszínen meggyőződhettünk róla, mindent meg is tesznek érte.

 

A 2000-es évektől kezdve Bernie Ecclestone olyan országokba vitte el a Formula-1-et, amikről korábban szinte elképzelhetetlen volt, hogy ez az elit sportág valaha is beteszi oda a lábát. A szaporodó távol-keleti futamok egyike lett az Indiai Nagydíj. Hermann Tilke szokás szerint szépen tervezett egy pályát, mintegy 150 millió dollárból meg is építették, és Uttar Pradesh államban, Delhitől 40 kilométerre délre létre jött egy hiper-szuper létesítmény.

Erről ma, az elkészülte után hét évvel bárki meggyőződhet, ha éppen arra jár. Mint ahogy tettem ezt én is indiai utam során. Időben jelentkeztem a Buddh International Circuit holnapján fellelhető elérhetőségeken, és rögvest választ kaptam Rajiv Murishwartól, hogy várnak szeretetettel.

 

Nem tudtam, mire számítsak öt évvel az utolsó Indiai Nagydíj után. Jártam már olyan pályákon, ahol valaha volt F1-es futam, de aztán valamiért kiestek a pikszisből, és vagy felszántották őket (lásd régi A1-Ring) vagy takaréklángon működtetik, mint például a belga Zoldert.

Indiában persze semmi sem olyan, mint ahogy azt európai ésszel várható lenne. A Delhi felé vezető autópálya (tehenek is járnak rajta néha) táblái között egyszer csak tényleg feltűnik a Buddh pályát jelző felirat, de amint lekanyarodunk, különböző semmibe vezető utakon leljük magunkat, úgyhogy csak hosszas keresgélés után akadunk rá a déli kapura. Ha már beengednek, azt rögtön érzékelni lehet, hogy minden hatalmas. Elképesztő méretű parkolókon gurulunk keresztül, majd gyanakvó őrök állják utunkat, ám hosszas telefonálgatás után végül lekerül a lánc az elhúzható torlaszról.

 

Az rögvest feltűnik, hogy a terület nem csak hogy rendezett, tehát nem kelt elhagyatott benyomást, hanem serény jövés-menés tapasztalható. A működtető magáncég irodaépülete valamelyest a paddock mögött húzódik meg, először ide megyünk. Rajiv Murishwar örvendezve fogad, majd kisvártatva még két kollégája jelenik meg, az egyikük Pasthesh Pandey, korábbi autóversenyző, aki verseny-tevékenységért felel – ő visz majd körbe a továbbiakban.

Igazából az a legkínzóbb kérdés, hogy egy ilyen létesítmény felhúzása után hogyhogy csak három verseny adatott a számukra (mindannyiszor Vettel nyert egyébként). És nem a nézőhiány vagy a bevétel elmaradása az ok, ahogy feltételeztem. Nem, ugyanis a központi állam tett keresztbe a vállalkozásnak: olyan adókat sózott a konzorcium nyakába, hogy egyszerűen nem volt értelme a részükről tovább csinálni, mert nem kerestek rajta egy fityinget sem, sőt, inkább vesztettek. Persze, hogy a pénzről szól ez is – de ezúttal nem Ecclestone tehet róla, ő szokás szerint 5 éves szerződést kötött a rendezőkkel, akik aztán nem bírták anyagilag…

 

– Imádták az emberek a Formula-1-et – mondja mosolyogva Murishwar úr, és látszik rajta, hogy ő is közéjük tartozik. – Talán legkedvesebb emlékem Michael Schumacherhez köt, akivel egy szponzori eseményen volt alkalmam kicsit elbeszélgetni, és Michael azt mondta, hogy sok pályán járt életében, de mindegyik közül ez nyűgözte le a legjobban.

Az első, 2011-es futamról pedig valószínűleg mindenkiben megmaradt Mr. Bean alakítása, aki a McLaren-boxban drukkolt fergeteges grimaszokat vágva…!

 

Az indiaiak az 500 hektáros területet 2013 óta is rendben tartják, működtetik, méghozzá olyannyira, hogy majd’ minden hétvégén zajlik itt valamilyen autós vagy motoros futam, vagy ha az nem, akkor biztonságtechnikai kurzus, és persze rendre bérbe is veszik a pályát a száguldozni vágyó helybéliek. Ezért nincs megállás, az üres napokon is nyitva tart a Buddh. Ugyanúgy működik az 52 kamerás versenyigazgatóság, mintha Charlie Whiting ülne benne, továbbá a két orvosi egységtől kezdve az öt helikopter-leszállóig üzemel a pálya minden egysége.

Ha a Formula-1 visszatérne, amiben rendületlenül bíznak, elvégre India a maga 1,3 milliárd lakosával hatalmas piac, a helyiek szerint nem lenne más dolguk, mint elvégezni egy tisztasági festést, és készen állnának a következő F1-es nagydíjra. Egyébként a két eddigi indiai F1-essel jó a kapcsolatuk: Narain Karthikeyan és Karun Chandhok rendszeres vendégük, akiket a honfitársaik ma is istenítenek. Más kérdés, hogy érdekes módon a Force Indiára és VJ Mallyára vonatkozó érdeklődésem felett elegánsak átsuhantak az urak.

 

Aztán amikor paddocktól a sajtóteremig mindent végiglátogatunk, teszünk egy kört a szolgálati Mercedes terepjáróval, tényleg meggyőződhetünk róla, hogy nem tódítottak: minden rendben lévőnek tűnik, némi ablakpucolás és portalanítás után jöhetnének Hamiltonék.

A legmegindítóbb a boxutca volt. A garázsok fölött még ott vannak az öt évvel ezelőtti táblák a csapatok és versenyzők nevével. Vettel és Webber a Red Bull színeiben, Alonso és Massa és a Ferrarival – és így tovább. Ugye milyen réginek tűnik? Aztán a sor végén a Marussia jön, és egy tényleg szíven ütő felirat: Jules Bianchi neve. Valószínűleg ez az egyetlen F1-es pálya, ahol még ugyanúgy szerepel szegény, mint valaha, életében…

Úgy válunk el a vendéglátóktól, hogy hamarosan újra találkozunk: a reménybeli 4. Indiai Nagydíjon.

 

0 Tovább

Rajtrácstól a börtönrácsig

Nem csak a téli hírszegénység tette szenzációvá, hogy Flavio Briatorét, Schumacher és Alonso menedzserét, a Benetton csapat egykori főnökét másfél év börtönre ítélték adócsalásért. Az olasz ezzel – sajnos – egy "illusztris" Formula-1-es társaságba került…

Formula-1 bűnözés börtön csalás pénz Colin Chapman Joachim Lüthi David Thieme Bertrand Gachot Didier Calmels Akira Akagi Larrousse Lotus Brabham Onyx van Rossem Vijay Mallya Force India Bernie Ecclestone Flavio Briatore

Az F1 olyan sportág, amelyben évtizedek óta nagyon sok pénz forog. Épp Briatore mondta, hogy itt úgy lehet egy kisebb vagyonra szert tenni, ha előtte már volt egy nagyobb vagyonod. Ám az is ő volt, akivel ennek az ellenkezője történt, mert a F1-ben töltött bő két évtizede alatt ugyancsak megtollasodott.

Talán nem véletlen, hogy a F1 körül megjelenő szponzorok, befektetők az 1980-as évektől kerültek a címlapokra kétes ügyeikkel, hiszen ebben az évtizedben ugrásszerűen nőtt a sportág pénzigénye.

Alább jöjjön egy kis „bűnlajstrom”.

Az amerikai David Thieme 1979-ben lett a Lotus csapat szponzora. Mintha még tetszelgett is volna a fél-maffiózó szerepben, mindig széles karimájú fekete kalapot, napszemüveget viselt a kecskeszakállához. Az Essex olajtársaság tulajdonosaként már súlyos milliárdos volt, és nagyon élvezte a F1 dőzsölő világát, egykettőre híresek lettek az Essex-partik. A Lotusnak egyébként nem nagyon ment ebben az időben, ezért duplán érzékenyen érinthette az alapító Colin Chapmant, amikor Thieme-t 1981 áprilisában letartóztatták a zürichi reptéren egy szerény, 6,7 millió dolláros csalás miatt, amit a svájci bankóriás, a Credit Suisse kárára követett el. Bár Thieme-t óvadék ellenében két hét múlva kiengedték, azonnal eltűnt a Formula-1 környékéről, és az Essex sem élte túl a botrányt.

Formula-1 bűnözés börtön csalás pénz Colin Chapman Joachim Lüthi David Thieme Bertrand Gachot Didier Calmels Akira Akagi Larrousse Lotus Brabham Onyx van Rossem Vijay Mallya Force India Bernie Ecclestone Flavio Briatore

Sajnos, Chapmannel kell, hogy folytassuk, mivel a zseniális konstruktőr a fentiek után egy évvel újabb zűrbe keveredett, ám ezúttal ő volt a hunyó. A történet bonyolult, elég legyen belőle annyi, hogy az amerikai John DeLorean egy sportkocsi-gyárat alapított Ulsterben, és munkahely-teremtés címén a brit kormánytól is pénzt kért a projekthez. A műszaki partner a Lotus lett, és Chapmanék munkájának fejében 15 millió fontot át is utaltak Norwichbe, ami szőrén-szálán eltűnt, és a szuperkocsiból nem lett semmi. Mivel állami pénzről volt szó, nyomozás kezdődött az ügyben. DeLorean megszökött az USA-ba, Chapman pedig 1982-ben hirtelen meghalt, így csak a buli harmadik, legkisebb kaliberű tagját, egy bizonyos Fred Bushellt kapták el és ültették le. DeLorean és Chapman egyébként csúnyán megjárhatta volna, csalásért akár 10 év börtönt is kiróhattak volna rájuk. Utóbb hosszú évekig tartotta magát a pletyka, hogy Chapman halálát csak megrendezték, és így tűnt el az igazságszolgáltatás elől. Ezt az elméletet látszott alátámasztani, hogy a temetés után Chapman felesége (özvegye?), Hazel rendszeresen utazgatott Brazíliába, ahol a feltételezés szerint Chapman bujkált.

Formula-1 bűnözés börtön csalás pénz Colin Chapman Joachim Lüthi David Thieme Bertrand Gachot Didier Calmels Akira Akagi Larrousse Lotus Brabham Onyx van Rossem Vijay Mallya Force India Bernie Ecclestone Flavio Briatore

Néhány évnyi csönd után a legendás Brabham csapat körül akadtak problémák. Bernie Ecclestone 1987-ben döntött úgy, hogy teljes mértékben a F1 irányítására (és a vagyonszerzésre) koncentrál, ezért két bajnoki cím után eladta az istállót Walter Brunnak, aki egykettőre tovább passzolta honfitársának, Joachim Lüthi svájci ingatlan-befektetőnek. A helyzet rendezése miatt az 1988-as évadot ki is hagyták, majd Lüthi vezérletével 1989-ben visszatértek. A csapat a középmezőnyben vitézkedett, ám a menedzsment hamar összeomlott, mivel még a szezon derekán Lüthit csalásért, valamint az USA-ban álnéven elkövetett egyéb törvénytelenségekért letartóztatták. Nem úszta meg, börtön várt rá. A Brabhamet a Middlebridge nevű befektőti csoport vette meg.

Formula-1 bűnözés börtön csalás pénz Colin Chapman Joachim Lüthi David Thieme Bertrand Gachot Didier Calmels Akira Akagi Larrousse Lotus Brabham Onyx van Rossem Vijay Mallya Force India Bernie Ecclestone Flavio Briatore

A sok csaló után végre egy gyilkos – mondhatnánk rettentő cinikusan, de tényleg ez történt. Az 1987-ben alapított Larrousse istálló csendestársa volt Gerard Larrousse mellett Didier Calmels, pénzügyi, jogi háttérember, remek kapcsolatokkal. Egészen addig, míg 1989-ben a feleségét rajta nem kapta egy másik férfival, és felindultságában lelőtte az asszonyt. Tettéért 7 év börtönre ítélték.

A paddockban 1989-ben tűnt fel egy újabb furcsa figura, Jean-Pierre van Rossem belga komputerzseni és üzletember. Az elhízott, hosszú hajú van Rossem inkább egy hippi-kolónia vezetőjének tűnt, ám révedezés helyett Moneytron nevű cégét igazgatta, amivel az akkor már általa birtokol Onyx csapatot támogatta. Azt sütötte ki ugyanis, hogy épít egy olyan szuperkomputert, amivel modellálni tudja a vezető tőzsdék mozgását, ami által lehet „látni a jövőt”. Az ígéretnek sokan bedőltek, dúsgazdag bankárok, üzletemberek is. Ő szélhámosság miatt került rács mögé, noha az Onyx egész jól ment, Stefan Johansson 3. helyet ért el az 1989-es Portugál Nagydíjon – de ezt a bíróságon nem értékelték…

Formula-1 bűnözés börtön csalás pénz Colin Chapman Joachim Lüthi David Thieme Bertrand Gachot Didier Calmels Akira Akagi Larrousse Lotus Brabham Onyx van Rossem Vijay Mallya Force India Bernie Ecclestone Flavio Briatore

És akkor egy pilóta jött a sorban. A belga-luxemburgi Gertrand Gachot, az újonc Jordan pilótája az 1991-es Magyar Nagydíjon még megfutotta a verseny leggyorsabb körét, de a következő futamon már nem volt ott. Történt, hogy Gachot Londonban taxival igyekezett egy eseményre, ám szerinte a kocsi túl lassan ment. Hiába nógatta a sofőrt, az nem akart száguldozni. Szó szót követett, majd a fejét elvesztő Gachot előrántott egy gázspay-t, és lefújta vele a taxis. Ott helyben őrizetbe vette a rendőrség, majd gyorsított eljárással két hónapos börtönt róttak ki rá, amit le is töltött. A pilótatársak „Free Gachot” pólókban tüntettek a szabadon engedéséért Spában.

Formula-1 bűnözés börtön csalás pénz Colin Chapman Joachim Lüthi David Thieme Bertrand Gachot Didier Calmels Akira Akagi Larrousse Lotus Brabham Onyx van Rossem Vijay Mallya Force India Bernie Ecclestone Flavio Briatore

Egy másik nagy múltú istálló, a March megszűnése is felettébb kellemetlen mellékzöngékkel történt. Akira Akagi japán üzletember 1987 végén vásárolta fel a Marchot, és 1989-től át is keresztelte Leyton House-zá, saját ingatlanfejlesztő cége után. A csapat – főképp a fiatal főtervezőnek, Adrian Newey-nak köszönhetően – meghökkentően jól teljesített. Ivan Capelli kis híján megnyerte az 1990-es Francia Nagydíjat. De a fejlődés értelemszerűen megtorpant akkor, amikor Akagi belekeveredett a Fuji Bank botrányba, és elítélték pénzmosásért, szélhámosságért és csalásért. A Leyton House, illetve újból March nevű csapat 1993 végén szűnt meg végleg.

Formula-1 bűnözés börtön csalás pénz Colin Chapman Joachim Lüthi David Thieme Bertrand Gachot Didier Calmels Akira Akagi Larrousse Lotus Brabham Onyx van Rossem Vijay Mallya Force India Bernie Ecclestone Flavio Briatore

Csoda-e, hogy a Formula-1 ura, Bernie Ecclestone sem hiányozhat a listáról? Ugyan nem lett belőle börtön, de nagyon sokáig komolyan fenyegetett ennek a réme 2014-ben. A vád szerint Ecclestone 2006-ban lefizette Gerhard Gribkowsky német bankárt, hogy segítse elő a Bayern LB tulajdonában lévő részesedés eladását, hogy Ecclestone hatalmon maradhasson az F1-ben. Mindezért Gribkowsky nagyjából 32 millió eurót kapott, a Bayern LB-t viszont sokkal nagyobb kár érte, ezért pereltek. Már a müncheni tárgyalás kezdete előtt 25 millió fontot, vagyis nagyjából 32 millió eurót kínált Ecclestone a megegyezésért, melyet a végkifejletben emelt 100 millióra, de dollárban (ez euróban nagyjából 75 millió). Erre Peter Noll bíró csak azt kérdezte tőle, hogy tud-e egy héten belül fizetni, mire a válasz Ecclestone egyik képviselőjétől az volt, hogy „megoldható.” Az ajánlatot az államügyész a 84 éves Ecclestone idős korára és egyéb körülményekre hivatkozva el is fogadta, noha amúgy 10 év börtönt kért rá. Szóval Bernie a bíróságon is hozta magát, hiszen ekkora összeget korábban még senki nem fizetett Németországban peren kívüli megállapodásért.

Formula-1 bűnözés börtön csalás pénz Colin Chapman Joachim Lüthi David Thieme Bertrand Gachot Didier Calmels Akira Akagi Larrousse Lotus Brabham Onyx van Rossem Vijay Mallya Force India Bernie Ecclestone Flavio Briatore

A mai Formula-1-ben is akad egy szereplőnk, Vijay Mallya személyében, akinek üzlettársa már börtönben ül Indiában, de Mallya – egyelőre még – Angliában rejtőzhet, hiába, hogy kiadatását többször kérték. A Force India tulajdonosa főleg az indiai alkoholbizniszben szedte meg magát, nem véletlenül virítottak korábban autói oldalán különböző sör- és viszkimárkák, de érdekeltségei voltak több más iparágban is. 2016-ban távozott Indiából, és bár 17 indiai bank összesen 1,4 milliárd dollárnyi csalás miatt perli, egyelőre nem tudtak tenni ellene semmit.

Formula-1 bűnözés börtön csalás pénz Colin Chapman Joachim Lüthi David Thieme Bertrand Gachot Didier Calmels Akira Akagi Larrousse Lotus Brabham Onyx van Rossem Vijay Mallya Force India Bernie Ecclestone Flavio Briatore

És most ehhez a díszes társasághoz csatlakozik Flavio Briatore, adócsalás miatt. Még jól is jött ki a slamasztikából, hiszen az 1,1 milliárd forintnyi síbolás fejében eredetileg négy év börtön fenyegette, ebből lett a per végére másfél év.

Azt még nem tudni, hogy a 67 éves playboy mikor kezdi meg büntetése letöltését, ha ugyan valóban sor kerül rá…

Formula-1 bűnözés börtön csalás pénz Colin Chapman Joachim Lüthi David Thieme Bertrand Gachot Didier Calmels Akira Akagi Larrousse Lotus Brabham Onyx van Rossem Vijay Mallya Force India Bernie Ecclestone Flavio Briatore

0 Tovább

Szép gridgörlök, ne sírjatok...

Felhördült a Formula-1 világa, amikor a Liberty Media bejelentette: 2018-től nem lesznek többé rajtrácslányok, vagyis eredeti szóhasználattal, gridgörlök. De vajon lehetséges-e teljesen száműzni a csinos hölgyeket a F1 közeléből?

Gridgörlök Bratches Ecclestone Liberty Media

Sean Bratches, a Liberty Media kereskedelmi igazgatója csak azt erősítette meg, amit Ross Brawn már 2017 december elején beharangozott, miszerint:

– Felülvizsgáljuk a hölgyek által történő promóció eddigi gyakorlatát.

Nos, e felülvizsgálat vezetett oda, hogy Bratches szerint:

– Bár a rajtrács-lányok szerepeltetése évtizedek óta hozzátartozott a Formula-1-hez, úgy érezzük, hogy ez a szokás nem felel meg az általunk képviselt értékrendszernek, és nyilvánvalóan ellenébe megy napjaink társadalmi normáinak.

Majd így érvelt tovább:

– Ez a gyakorlat nem méltó a Formula-1-hez és annak rajongóihoz, legyenek idősebbek vagy ifjabbak.

Tény, hogy egy felmérés szerint nem voksoltak sokkal többen a rajtrácslányok szerepeltetése mellett, mint ellene, ugyanis az arány 60-40%- volt.

Gridgörlök Bratches Ecclestone Liberty Media

Különböző sportpolitikai és a női sportot képviselő szervezetek elégedetten vették tudomásul a döntést, mint például a silverstone-i versenypálya ügyvezetője, Stuart Pringle is:

– Itt volt az ideje. Ez már nagyon ódivatú szokásként létezett csak, nem volt helye a sportban.

Vele szemben a legendás Alastair Caldwell, a McLaren és a Brabham 1970-es évekbeli csapatmenedzsere az F1Classic megkeresésére ezt nyilatkozta:

– Egyáltalán nem helyeslem. A szép hölgyek mindig a sportághoz tartoztak, fokozták az érdeklődést a pályán és a rendezvényeken egyaránt. Szerintem ez az egész csak a médiahisztéria eredménye, amivel nem kellene törődni. A nők csodálatosak és jobbá teszik az életet. Mi a cél, hogy végén mindenki burkában járjon?

Gridgörlök Bratches Ecclestone Liberty Media

Az "old school" másik jeles képviselője, Jo Ramirez, aki 1962-2001 között számtalan csapatnál (Ferrari, Tyrrell, Copersucar, Shadow, McLaren) szolgált szerelőtől csapatmenedzseri beosztásban, kérdésemre szintén megmondta a magáét:

– Valami nagyon nem jól megy akkor, amikor csak azért változtatnak meg valamit, mert változtatni kell. Csak arra gondolok most, hogy a mai munkanélküliség mellett elvesznek egy csomó embertől olyan munkalehetőséget, amit a lányok szívesen és odaadással végeztek. Talán megoldás lenne, hogy rajtrácslányok mindig az adott ország népviseletét viseljék, amire egyébként már sokszor volt példa. Remélni tudom csak, hogy a nézők közül nem tiltják ki a hölgyeket...  

Ugyanakkor álljon itt magyar női Formula-1-rajongó véleménye:

– Mindenféle biodíszletet helytelenítek, még úgy sem tudnám elfogadni, ha egy lány, egy fiú lenne a rendszer. Úgy gondolom, hogy azok, akik szeretik a Formula-1-et és kijárnak a versenyekre, nem a lányok miatt teszik ezt. Illetve, ne a lányok miatt tegyék!

Kétségtelen, a „csinos lányok a versenyautók közelében” című történet mostantól három fejezetre oszlik.

Nem voltak – voltak – és mostantól újból nem lesznek.

Ha felütjük a Formula-1-gyel foglalkozó 1950-es, 1960-as évekbeli könyveket, alig-alig találkozunk női szereplőkkel. Reklámhölgyekkel egyáltalán nem. A korabeli bulvárt a versenyzők feleségei, barátnői képviselik. Fangio mellől nem hiányozhat Beba, Peter Collins szívesen fényképezkedett színésznő feleségével, Louise Kinggel, a Graham Hillt ábrázoló paddock-béli fotókon szinte mindig ott van neje, a nemrég elhunyt Bette. De még egy-másfél évtizeddel később is majdnem olyan népszerű volt Helen Stewart, Nina Rindt, Maria-Helena Fittipaldi vagy Barbro Peterson, mint a férjeik.

Gridgörlök Bratches Ecclestone Liberty Media

1968-ban azonban nem csak a párizsi diáklázadások és Csehszlovákia megszállása miatt volt történelmi év, hanem a Formula-1-es kocsikon ekkor jelentek meg a szponzori feliratok. Colin Chapman, a Lotus alapítója nem csak konstruktőrként volt zseniális, hanem üzletemberként is. Neki jutott eszébe, hogy a versenyautók karosszériájának nagy felületein hirdetéseket lehet elhelyezni. A Gold Leaf cigaretta neve és logója jelent meg az addig zöld Lotusokon, és ettől fogva a folyamat megállíthatatlan volt. Pár év múlva már ott volt a F1-ben a Marlboro (Philip Morris), a Lotusnál a Gold Leafet 1972-től a John Player Special váltotta, de itt volt már addigra például a kozmetikai ipar (Yardley), az italgyárak, mint a Martini-Rossi, a Warsteiner, és sokkal markánsabbá vált a sportággal amúgy régóta kapcsolatban álló vállalatok, a Goodyear, a Shell, az Elf stb. jelenléte.

Gridgörlök Bratches Ecclestone Liberty Media

Tény és való, a pilóták mellett szinte minden terméket csinos lányok reklámoztak – a kornak megfelelő ruházatban. Az 1970-es években vagy miniben vagy trapéznadrágban. Felül pedig szinte semmi, és ez nem is változott a 2000-es évek elejéig, illetve csak annyiban, hogy egyre minimálisabbak lettek a reklámozásra is alkalmas ruhafelületek, mint a jordanes Benson&Hedges vagy a BAR-szponzor Brunotti esetében.

Ami a rajtrácslányokat illeti, már az 1970-es évek közepén meg-megjelentek (például az 1975-ös Olasz Nagydíjon), de egészen az 1990-es évekig teljesen rapszodikus volt, hogy felvonultak-e a rajtkockák mellé a versenyzők nevével ellátott táblát tartó hölgyek.

Gridgörlök Bratches Ecclestone Liberty Media

Miután Ecclestone igyekezett minden versenyhelyszínt uniformizálni, a rajtrács-lányok automatikusan a vasárnapi rajtceremónia részévé váltak, sőt, már pénteken, szombaton lehetett látni őket a paddockban és a célegyenesben, amint fel-alá vonulva gyakorlatoznak. Az ifjú hölgyek többnyire az adott futam szponzorának színeiben pompáztak, hol konszolidáltabb, hol merészebb ruházatban. De egy-egy helyszínen egyszerűen az ország tradicionális ruháját viselték a lányok, például Spielbergben, ahol mindig osztrák drindliben jelentek meg a többnyire copfos szépségek, nagy népszerűségnek örvendve. Kirívó eset volt, amikor a 2015-ös Monacói Nagydíjon gridboyok, azaz rajtrács-fiúk ácsorogtak a versenygépek mellett, ami csak keveseknek tetszett. Vettel is értetlenül állt a jelenség előtt:

– Most ez mi a fene? Valaki ráunt a lányokra? Mért jobb egy George vagy Dave? Nem értem…

Gridgörlök Bratches Ecclestone Liberty Media

Nos, mindennek 2018-tól vége. De vajon meg lehet-e tiltani a nagy cégeknek azt is, hogy – mintegy vissza a jövőbe alapon – szponzor-hölgyekkel ajánlják termékeiket a paddockban vagy szurkolói területeken, mint 40 vagy ötven évvel ezelőtt?

Majd figyelünk…

Gridgörlök Bratches Ecclestone Liberty Media

1 Tovább

f1classic

blogavatar

Ami a Formula-1 történetében érdekes, különleges, lenyűgöző és drámai - All you would know about F1's past & present: stories, dramas and excitements.

Utolsó kommentek