f1classic

Förbannade78 – Az a pokoli '78 – címmel készült film arról az évről, amikor néhány hónap alatt megszűnt a svéd Forma–1, ami olyannyira meghatározó volt az 1970-es években. Gunnar Nilssonról már az év elején lehetett tudni, hogy rákkal küszködik, Ronnie Peterson meghalt az Olasz Nagydíjat követő napon, az 1973 óta létező Svéd Nagydíjat törölték a versenynaptárból.

1977-ben még együtt a pályán: Petersson Tyrrellben (3), Nilsson Lotusszal (6)

A rendező, Jonas Vesanto így beszélt minderről:

– Svédországban ez a generáció úgy nőtt fel, hogy a játékok polcán szinte mindenkinél ott állt egy fekete JPS-Lotus. Aztán azon rémes reggelen, nyolc évesen megtudtam, hogy Ronnie meghalt. Micsoda? Hiszen csak a lábát törte! És két hónappal később Nilsson is halott volt. Az egész hihetetlen volt. Abban az évben adta először élőben a svéd tévé a futamokat, nyáron egész ország Forma–1-es lázban égett, azt vártuk, hogy Peterson világbajnok lesz. Már az keserű csalódás volt, hogy kiderült, csupán No.2. pilóta a Lotusnál. De aztán jött a tragédia. Emlékszem, voltak olyan politikai hangok is, amik azt sürgették, hogy nálunk be kell tiltani az autósportot... Azért kezdtem el forgatni a Förbannade78-at, hogy megtudjam, mit is jelentett Peterson és Nilsson az embereknek. Keresztbe-kasul utaztam az országban, interjúkat készítettem. És azt láttam, hogy erre a két versenyzőre felnéztek. Igaz, el voltunk kényeztetve: Björn Borg zsinórban nyerte a wimbledoni bajnokságokat, Ingemar Stenmark a síben bizonyult verhetetlennek, az ABBA a csúcson volt, de mégis, a Peterson-Nilsson páros külön helyet foglalt és foglal el a svédek szívében!

Milyen érdekes, hogy Nilsson egyetlen győzelmekor (1977, Belga Nagydíj - Zolder), Petersson is ott állt a dobogón 3-ként 

Mi is történt, nézzük kronologikusan.

1977-ben Gunnar Nilsson a Colin Chapman vezette Lotus csapatnál második szezonját teljesítette, és megszerezte első győzelmét Belgiumban. Az ázsiója felszökött, és már meg is egyezett egy újonnan alakult csapattal, az Arrowsszal, hogy átmegy hozzájuk első számú pilótának. Amiből nem lett semmi: a télen Nilssonnál rákot állapítottak meg, és ettől fogva gyakorlatilag a londoni Charing Cross Kórház rákosztályán töltötte az idejét. Az 1978-ban még ugyan megjelent egy-egy futamon, a kemoterápia miatt immár teljesen kopaszon, ám természetesen bízott a gyógyulásában.

Furcsa gondolat, hogy mi történt volna Monzában, ha abban az Arrowsban nem Patrese, hanem Nilsson ül – ugyanúgy előre nyomult volna-e Rastelli bíró korai rajtjelére, és neki ütközött volna-e Peterson Lotusának?

Együtt a pályán 1978-ban, de mennyire másképp. A nagybeteg Nilsson már csak egy-egy futamra látogathatott el

De persze ilyen kérdés nincs is...

Nilsson a kórházi tartózkodása során nagyon szoros, baráti kapcsolatba került a kórház orvosgárdájával, a teljes személyzettel. Tisztában volt vele, hogy az egészségügyisek milyen ádáz harcot vívnak a kór ellen, sok esetben milyen nehéz körülmények között; különösen megrázta a beteg gyerekek sorsa, akiket alig néhány évesen ragadott magával a rák. Ezért döntött úgy, hogy létre hozza Gunnar Nilsson Rák Alapítványt (www.cancerstiftelsen.se), ami mára komoly szervezetté nőtte ki magát: különböző programokat, fiatal rákkutatókat támogat több millió svéd korona értékben.

De amilyen a sors, a két F1-es pilóta közül nem ő halt meg előbb.

Gunnar Nilsson és Ronnie Petersson, az 1970-es évek svéd ászai 

A végstádiumban lévő Nilsson volt az, aki ott kellett gyalogoljon barátja, Ronnie Peterson koporsója mögött. A boncolás után, szeptember 13-án repült el Chapman fekete privátgépe Ronnie holttestével Svédországba, a szülőhelyére, Örebroba. A temetésre szeptember 15-én került sor, a koporsót John Watson, Emerson Fittipaldi, James Hunt, Niki Lauda, Jody Scheckter és Ake Strandberg vitte, mögöttük Nilsson.

Petersson temetés Örebroban - Nilsson még ott tudott lenni...

Az a Nilsson, akinek még két hónapja volt hátra: november 20-án hunyt el Londonban.

Svédország egy csapásra Forma–1-es pilóta nélkül maradt.

A Svéd Nagydíj sorsa is megpecsételődött ezzel. Az anderstorpi pályán csak öt éve, 1973-tól rendeztek futamokat, tehát pilótáik fénykorában, ám egyikük sem tudott odahaza nyerni. 1979-től pedig versenyük sem volt több: sem érdeklődés, sem pénz nem volt már ekkor Svédországban a Forma–1-re. Csak a gyász maradt, és az emlékezés.

Förbannade – a svédeknek tényleg pokoli év volt az az 1978-as...

„Ha ez Jimmyvel megtörténhetett, mi ugyan miben reménykedhetünk?” – így kesergett Chris Amon, amikor megtudta, hogy Jim Clark meghalt azon a németországi Forma-2-es futamon, ahol ott sem kellett volna lennie. Pontosan 50 éve történt.

Jim Clark az 1960-as évek legnagyobb autóversenyzője volt - máig tisztázatlan haláláig

A kétszeres F1-es skót világbajnok halála akkor, 1968. április 7-én olyan volt, mint majd’ negyedszázaddal később Senna tragédiája – elképzelhetetlen és felfoghatatlan. Clark az 1960-as évek abszolút szupersztárja volt, akit gyakorlatilag közmegegyezéssel a legjobb autóversenyzőnek tartottak. Aki megdöntötte Juan Manuel Fangio győzelmi rekordját, aki 33 pole-t ért el 72 versenyen, és második világbajnoki címe felé robogva, mintegy mellesleg, megnyerte az Indy500-at is.

És mindezt Lotusszal.

Clark mind a 72 F1-es versenyét Lotusszal teljesítette

Mint ahogy a halálát is egy Lotusban lelte.

De mért kellett ennek bekövetkeznie?

Clark az 1968-as szezont rögvest győzelemmel nyitotta a Dél-afrikai Nagydíjon, ez alkalommal történt, hogy 25. sikerével Fangio elé került az örökranglistán. Ezen a versenyen a Lotusok még a hagyományos brit sötétzöld színben futottak, ám hamarosan arany-fehér-pirosra festették át őket. Ugyanis a cégalapító zseni, Colin Chapman nem csak a műszaki megoldások terén volt nagy újító, de üzletemberként is megállta a helyét. Ő ismerte fel, hogy az autó nagy felületeit „hirdetőoszlopként” értékesítheti, így érkezett meg a F1-be a szponzoráció. Az Imperial Tobacco cigarettagyár Gold Leaf márkája lett a Lotus új ruhája. Geoffrey Kent, a dohányosok vezére az üzlet létrejöttére így emlékszik: - Nem ment túl jól a cégnek, ezért körülnéztünk, hogy lehetne sok embert elérni. Angliában akkoriban az autóversenyzők voltak a legsikeresebbek a nemzetközi porondon, ezért próbáltunk ebbe az irányba lépni. A Lotus logikus választás volt.

Clark az 1968-as Dél-afrikai Nagydíjon szerezte meg 25. és egyben utolsó Forma-1-es győzelmét

Olyannyira összebarátkoztak az évek során, hogy Kent egykettőre a Lotus igazgatótanácsába is bekerült Chapman révén.

Ám az Imperial Tobacco sajnos Clark halálában is fontos tényezővé lépett elő.

Ugyanis az eredeti tervek szerint Clark ezen a hétvégén mindenképp versenyzett volna – mint akkoriban ez teljesen bevett szokás volt, hogy a Forma-1 mellett szinte minden vasárnapra akadt valamiféle futam – a BOAC 1000 kilométeres sportkocsi-futamon Brands Hatchben az Alan Mann-csapat Ford Cortinájával, aminek a Lotus motorszállítója nyilván sokkal jobban örült volna. Hiszen ez, a sportautó-világbajnokság egyik állomásaként sokkal fontosabb eseménynek számított, mint az európai pályák között akkor még alig ismert Hockenheimringen esedékes Forma-2-es verseny. Ám egy szponzor érkezésével nem csak pénz, hanem kötelezettségek is járnak: Chapmant az Imperial Tobacco vezérei arra kérték (utasították?), hogy a nagyon fontos német piac miatt az új színekben pompázó Lotusok legyenek ott a rajtrácson Baden Württembergben, és ehhez a gumiszállító Firestone is szívesen csatlakozott.

Az 1968. április 7-i futam hivatalos plakátja

Hiszen nem kisebb személyisekről volt szó, mint Graham Hillről, aki 1962-ben volt világelső és Clarkról.

Bár „csak” egy F2-es futamról beszélünk, a nevezési listán ezúttal is sok ismert név szerepelt, Jean-Pierre Beltoise-tól Clay Regazzonin és Piers Courage-on át Peter Gethinig vagy Guy Ligier-ig (sőt, a még egy ifjú fél-amatőr pilóta, bizonyos Max Mosley is az indulók között volt egy Brabham F2-essel). Ugyanakkor érdekes mellékzönge, hogy Chapman viszont nem volt ott, inkább családi síelésre ment St. Moritzba.

Clark a német futam előtt egy héttel ugyanezzel az autóval szerepelt a barcelonai, Montjuich Parki versenyen, ahol az első körben kiesett, mivel Jacky Ickx hátulról belehajtott. A Deutsche Trophäe alkalmával az első perctől fogva elégedetlen volt a versenygépével. Nyirkos, ködös, esős áprilisi idő volt végig, ami amúgy nem lehetett szokatlan a számára skótként, ám a Lotus 48-at nem tudta jól beállítani, kétszer is megpördült. A helyzetet mi sem jellemzi jobban, mint hogy csak 7. lett az időmérőn, 2,4 másodperccel maradva el Jean-Pierre Beltoise pole-idejétől. Olyan nevek verekedték magukat eléje, mint Kurt Ahrens vagy Derek Bell. Ez utóbbi tisztán emlékszik rá ma is, hogy Clark a szombati kvalifikáció után félig komolyan, félig viccesen azt mondta neki, hogy a versenyben majd szépen félrehúzódik, amikor Bell lekörözi. A kezdőnek számító honfitárs nem akart hinni a fülének: - Mi? Hogy én majd lekörözöm Jimmyt?

A nem túl bíztató kilátások ellenére Clark jól érezte magát Németországban.

A ZDF élő műsorában: Clark és az F2-es Brabhamben Kurt Ahrens

Szombat estére meghívták a ZDF élő sportműsorába, a Lotusával együtt! A csapat ezt nem engedte, hiszen még sok munka volt a 48-assal, mert a barcelonai ütközés miatt nem volt tökéletes a futóműve, meg a motor is ki-kihagyott. Végül abban maradtak, hogy mivel Kurt Ahrens is megy a show-ba, ő oda szállítja a maga Brabhamjét, Clark pedig a nagynevű díszvendég lesz. A két pilóta – már overállban – együtt ment át Wiesbadenbe Ahrens Mercedes 280-asával. Végül elég hosszú este lett belőle, mert a versenyzőkre csak 22.15 órakor került sor. A koreográfia szerint a Brabhamben pózoló Anrenst Clark gurította be a színre, mire a moderátor viccesen meg is kérdezte, hogy az az úr, aki segít neki, a szerelője-e. Ahrens némileg kínban így felelt: - Nem éppen, mivel ő Jim Clark Angliából…

A riporter kéz- és lábtörést kíván búcsúzóul Clarknak...

A csevegés mintegy negyedórán át tartott, a végén jó német szokás szerint a riporter „Hals- und Beinbruch”-ot, azaz kéz- és lábtörést kívánt… Aztán régi szokás szerint, a műsor vendégeit meghívták a stúdióhoz közeli Adlerstübchen nevű fogadóba vacsorára. Jó lehetett a hangulat, mivel a fennmaradt fotók szerint Clark hatalmas, egyliteres korsót, egy úgy nevezett „mass”-t emelget. Végül éjfél felé kerekedtek fel, és még egy jó 100 kilométeres út várt rájuk a hotelig. Ám ez sem ment simán, mivel úgy 70 kilométer után Ahrens Mercedese elkezdett dadogni, mire a jó fülű pilóták egykettőre megállapították, hogy valószínűleg alig van benne olaj, és Ahrens elismerte, hogy az effélével nem nagyon szokott törődni. Lépésben mentek a következő benzinkútig, ahol felverve a kutast, az derült ki, hogy Ahrensnél alig néhány márka van csak, ami nem elég egy kanna olajra, ezért Clark fizetett, bár a kutas először nem akarta elfogadni a dollárt…

A tv-show után még egy kis kocsmázásra is sor került, de sörivásról szó sem lehetett

Míg Clark végül éjjeli 2 óra után Speyerban, a Luxhof Hotelban nyugovóra tért, Derek Bell a pálya mellett panzióban a következőt vette észre: - Jimmy panaszkodott arra, hogy a motor kihagy, majd fél másodperc múlva teljes erővel újból dolgozni kezd, ami nem kellemes jelenség. Az este során egyszer csak arra lettem figyelmes a szobámban, hogy az országúton a Lotus-szerelők fel-alá száguldoznak Clark gépével, próbálgatják, mi a baja. Én is jól hallottam, pontosan úgy volt, ahogy mondta: a motor egy pillanatra elhallgatott, majd mintha csak lélegzetet vett volna, újra felbömbölt.

Másnap, április 7-én a két szakaszban megrendezendő F2-es futam reggelén továbbra is nyűgös, ködös idő várta a mezőnyt.

Rajt esős pályán, bordázott gumikkal. Clark mellett Chris Amon

Az első futam 5. körében, 12 óra 39 perckor következett be a tragédia. Chris Irwin, aki Clark mögött haladt, ezt látta: - Nyílegyenes szakaszon haladtunk, jó 200 kilométeres tempóban, amikor a Lotus egyszerűen kitört, és kirepült a fák közé. Szerintem biztos valami műszaki hibája volt.

Ebben mindenki egyetértett – egy ilyen tudású pilóta, mint Clark, a körülmények ellenére sem hibázott. Sokan azonban úgy vélték, hogy az egyenes előtti kanyarból kijőve a Lotus hátsó kerekei elveszthették a tapadást, amiben esetleg része volt a futómű hibájának, netán még a barcelonai karambolnak is. Irwinnel ellentétben a közelben álló pályaőr, Winfried Kolb szerint észlelhető volt, hogy a Lotust az egyenesben már alig lehetett az úton tartani, Clark mintegy 300 méteren át küzdött, de nem bírt vele, noha – a motor vizsgálata kiderítette utóbb – a lábát mindeközben nem vette le a gázról. A pályáról letérve három szaltót vetett, és utána csapódott egy méteres magasságban egy vaskosabb bükkfának. Mivel az F2-es autókban akkoriban még biztonsági öv sem volt, Clark a három részre szakadó autóból hátrafelé zuhant ki.

Clark kirepült a pilótafülkéből és gyakorlatilag azonnal meghalt

Azonnal életét vesztette.

Sok pilóta halála kapcsán (Rindt, Senna) a teljes igazság, az okok évtizedek múltán sem teljesen világosak – és ez igaz Jim Clarkra is. Bár egészen vad teóriák is napvilágot láttak, például, hogy egy gyerek szaladt át Clark előtt a pályán és őt akarta kikerülni, maradjunk a szakmaibb fejtegetéseknél.

Ez esetben a Firestone, ha kényszerűen is, annyit magára vállalt, hogy „valószínűleg” defekt miatt következhetett be a tragédia. De ezt több komoly vélemény is cáfolja. Köztudomású volt Chapman és Clark egészen különös, nem csupán baráti, de szinte apai-fiúi viszonya. Mivel leginkább futómű, vagyis konstrukciós hibára tippeltek, a bennfentesek attól tartottak, hogy Chapman, aki amúgy is teljesen odavolt, ha megtudja, hogy Clark kifejezetten az ő tervezési hibája miatt vesztette életét, valami őrültséget követ el, vagy netán kiszáll a versenysportból. Így jött az ötlet, hogy a gumikra kenjék a balesetet, amit Chapman szívesen elfogadott, élete végéig tartotta is magát ehhez a verzióhoz.

A Lotus 48 roncsai szétszóródva a pálya menti kiserdőben

Derek Bell szerint azonban ez szinte hihetetlen: - Egy esős futamon a gumik sokkal kisebb terhelésnek vannak kitéve, mint rendesen. Ráadásul egy versenygumi nem úgy durran ki általában, hogy pukk, és kimegy belőle minden levegő, az autó meg irányíthatatlanná válik. Egy eresztő gumi nem lehetett volna gond a világ legjobb pilótájának!

Mentőautó a pályán - a halálos sérüleseket szerzett Clarkot még bevitték a heidelbergi klinikára 

Clark holttestét hétfőn szállították haza Skóciába, és 1968. április 10-én helyezték örök nyugalomra.

Időről időre megkísérlik összeállítani a Forma-1 legjobb pilótáinak rangsorát, ami voltaképp reménytelen vállalkozás. De bármilyen lista is szülessen, Jim Clark neve biztos nem hiányzik az a Top 5-ből, de többnyire az első háromból sem…

Clark emlékhelye a régi hockenheimi pálya azon pontján, ahol a tragédia bekövetkezett

Nem csak a téli hírszegénység tette szenzációvá, hogy Flavio Briatorét, Schumacher és Alonso menedzserét, a Benetton csapat egykori főnökét másfél év börtönre ítélték adócsalásért. Az olasz ezzel – sajnos – egy "illusztris" Formula-1-es társaságba került…

Az F1 olyan sportág, amelyben évtizedek óta nagyon sok pénz forog. Épp Briatore mondta, hogy itt úgy lehet egy kisebb vagyonra szert tenni, ha előtte már volt egy nagyobb vagyonod. Ám az is ő volt, akivel ennek az ellenkezője történt, mert a F1-ben töltött bő két évtizede alatt ugyancsak megtollasodott.

Talán nem véletlen, hogy a F1 körül megjelenő szponzorok, befektetők az 1980-as évektől kerültek a címlapokra kétes ügyeikkel, hiszen ebben az évtizedben ugrásszerűen nőtt a sportág pénzigénye.

Alább jöjjön egy kis „bűnlajstrom”.

Az amerikai David Thieme 1979-ben lett a Lotus csapat szponzora. Mintha még tetszelgett is volna a fél-maffiózó szerepben, mindig széles karimájú fekete kalapot, napszemüveget viselt a kecskeszakállához. Az Essex olajtársaság tulajdonosaként már súlyos milliárdos volt, és nagyon élvezte a F1 dőzsölő világát, egykettőre híresek lettek az Essex-partik. A Lotusnak egyébként nem nagyon ment ebben az időben, ezért duplán érzékenyen érinthette az alapító Colin Chapmant, amikor Thieme-t 1981 áprilisában letartóztatták a zürichi reptéren egy szerény, 6,7 millió dolláros csalás miatt, amit a svájci bankóriás, a Credit Suisse kárára követett el. Bár Thieme-t óvadék ellenében két hét múlva kiengedték, azonnal eltűnt a Formula-1 környékéről, és az Essex sem élte túl a botrányt.

Sajnos, Chapmannel kell, hogy folytassuk, mivel a zseniális konstruktőr a fentiek után egy évvel újabb zűrbe keveredett, ám ezúttal ő volt a hunyó. A történet bonyolult, elég legyen belőle annyi, hogy az amerikai John DeLorean egy sportkocsi-gyárat alapított Ulsterben, és munkahely-teremtés címén a brit kormánytól is pénzt kért a projekthez. A műszaki partner a Lotus lett, és Chapmanék munkájának fejében 15 millió fontot át is utaltak Norwichbe, ami szőrén-szálán eltűnt, és a szuperkocsiból nem lett semmi. Mivel állami pénzről volt szó, nyomozás kezdődött az ügyben. DeLorean megszökött az USA-ba, Chapman pedig 1982-ben hirtelen meghalt, így csak a buli harmadik, legkisebb kaliberű tagját, egy bizonyos Fred Bushellt kapták el és ültették le. DeLorean és Chapman egyébként csúnyán megjárhatta volna, csalásért akár 10 év börtönt is kiróhattak volna rájuk. Utóbb hosszú évekig tartotta magát a pletyka, hogy Chapman halálát csak megrendezték, és így tűnt el az igazságszolgáltatás elől. Ezt az elméletet látszott alátámasztani, hogy a temetés után Chapman felesége (özvegye?), Hazel rendszeresen utazgatott Brazíliába, ahol a feltételezés szerint Chapman bujkált.

Néhány évnyi csönd után a legendás Brabham csapat körül akadtak problémák. Bernie Ecclestone 1987-ben döntött úgy, hogy teljes mértékben a F1 irányítására (és a vagyonszerzésre) koncentrál, ezért két bajnoki cím után eladta az istállót Walter Brunnak, aki egykettőre tovább passzolta honfitársának, Joachim Lüthi svájci ingatlan-befektetőnek. A helyzet rendezése miatt az 1988-as évadot ki is hagyták, majd Lüthi vezérletével 1989-ben visszatértek. A csapat a középmezőnyben vitézkedett, ám a menedzsment hamar összeomlott, mivel még a szezon derekán Lüthit csalásért, valamint az USA-ban álnéven elkövetett egyéb törvénytelenségekért letartóztatták. Nem úszta meg, börtön várt rá. A Brabhamet a Middlebridge nevű befektőti csoport vette meg.

A sok csaló után végre egy gyilkos – mondhatnánk rettentő cinikusan, de tényleg ez történt. Az 1987-ben alapított Larrousse istálló csendestársa volt Gerard Larrousse mellett Didier Calmels, pénzügyi, jogi háttérember, remek kapcsolatokkal. Egészen addig, míg 1989-ben a feleségét rajta nem kapta egy másik férfival, és felindultságában lelőtte az asszonyt. Tettéért 7 év börtönre ítélték.

A paddockban 1989-ben tűnt fel egy újabb furcsa figura, Jean-Pierre van Rossem belga komputerzseni és üzletember. Az elhízott, hosszú hajú van Rossem inkább egy hippi-kolónia vezetőjének tűnt, ám révedezés helyett Moneytron nevű cégét igazgatta, amivel az akkor már általa birtokol Onyx csapatot támogatta. Azt sütötte ki ugyanis, hogy épít egy olyan szuperkomputert, amivel modellálni tudja a vezető tőzsdék mozgását, ami által lehet „látni a jövőt”. Az ígéretnek sokan bedőltek, dúsgazdag bankárok, üzletemberek is. Ő szélhámosság miatt került rács mögé, noha az Onyx egész jól ment, Stefan Johansson 3. helyet ért el az 1989-es Portugál Nagydíjon – de ezt a bíróságon nem értékelték…

És akkor egy pilóta jött a sorban. A belga-luxemburgi Gertrand Gachot, az újonc Jordan pilótája az 1991-es Magyar Nagydíjon még megfutotta a verseny leggyorsabb körét, de a következő futamon már nem volt ott. Történt, hogy Gachot Londonban taxival igyekezett egy eseményre, ám szerinte a kocsi túl lassan ment. Hiába nógatta a sofőrt, az nem akart száguldozni. Szó szót követett, majd a fejét elvesztő Gachot előrántott egy gázspay-t, és lefújta vele a taxis. Ott helyben őrizetbe vette a rendőrség, majd gyorsított eljárással két hónapos börtönt róttak ki rá, amit le is töltött. A pilótatársak „Free Gachot” pólókban tüntettek a szabadon engedéséért Spában.

Egy másik nagy múltú istálló, a March megszűnése is felettébb kellemetlen mellékzöngékkel történt. Akira Akagi japán üzletember 1987 végén vásárolta fel a Marchot, és 1989-től át is keresztelte Leyton House-zá, saját ingatlanfejlesztő cége után. A csapat – főképp a fiatal főtervezőnek, Adrian Newey-nak köszönhetően – meghökkentően jól teljesített. Ivan Capelli kis híján megnyerte az 1990-es Francia Nagydíjat. De a fejlődés értelemszerűen megtorpant akkor, amikor Akagi belekeveredett a Fuji Bank botrányba, és elítélték pénzmosásért, szélhámosságért és csalásért. A Leyton House, illetve újból March nevű csapat 1993 végén szűnt meg végleg.

Csoda-e, hogy a Formula-1 ura, Bernie Ecclestone sem hiányozhat a listáról? Ugyan nem lett belőle börtön, de nagyon sokáig komolyan fenyegetett ennek a réme 2014-ben. A vád szerint Ecclestone 2006-ban lefizette Gerhard Gribkowsky német bankárt, hogy segítse elő a Bayern LB tulajdonában lévő részesedés eladását, hogy Ecclestone hatalmon maradhasson az F1-ben. Mindezért Gribkowsky nagyjából 32 millió eurót kapott, a Bayern LB-t viszont sokkal nagyobb kár érte, ezért pereltek. Már a müncheni tárgyalás kezdete előtt 25 millió fontot, vagyis nagyjából 32 millió eurót kínált Ecclestone a megegyezésért, melyet a végkifejletben emelt 100 millióra, de dollárban (ez euróban nagyjából 75 millió). Erre Peter Noll bíró csak azt kérdezte tőle, hogy tud-e egy héten belül fizetni, mire a válasz Ecclestone egyik képviselőjétől az volt, hogy „megoldható.” Az ajánlatot az államügyész a 84 éves Ecclestone idős korára és egyéb körülményekre hivatkozva el is fogadta, noha amúgy 10 év börtönt kért rá. Szóval Bernie a bíróságon is hozta magát, hiszen ekkora összeget korábban még senki nem fizetett Németországban peren kívüli megállapodásért.

A mai Formula-1-ben is akad egy szereplőnk, Vijay Mallya személyében, akinek üzlettársa már börtönben ül Indiában, de Mallya – egyelőre még – Angliában rejtőzhet, hiába, hogy kiadatását többször kérték. A Force India tulajdonosa főleg az indiai alkoholbizniszben szedte meg magát, nem véletlenül virítottak korábban autói oldalán különböző sör- és viszkimárkák, de érdekeltségei voltak több más iparágban is. 2016-ban távozott Indiából, és bár 17 indiai bank összesen 1,4 milliárd dollárnyi csalás miatt perli, egyelőre nem tudtak tenni ellene semmit.

És most ehhez a díszes társasághoz csatlakozik Flavio Briatore, adócsalás miatt. Még jól is jött ki a slamasztikából, hiszen az 1,1 milliárd forintnyi síbolás fejében eredetileg négy év börtön fenyegette, ebből lett a per végére másfél év.

Azt még nem tudni, hogy a 67 éves playboy mikor kezdi meg büntetése letöltését, ha ugyan valóban sor kerül rá…