f1classic

Azt, hogy a Forma-1-es boxban veszélyes tud lenni az élet, én is megtapasztalhattam rögtön legelső látogatásomkor: Alessandro Nannini kis híján áthajtott a lábfejemen, ha egy szemfüles Benetton-szerelő nem ránt hátra. Viszont akik rendszeresen itt dolgoznak, néha tényleg pórul járnak, mint a Bahreini Nagydíjon a Ferrari bokszmunkása.

Szegény Francesco Cigarinit nagyon elkapta Kimi Räikkönen kocsijának bal hátsó kereke. Rossz volt nézni, ahogy a szerelő bal lába, amit telibe talált a kerék (ami nem akart lejönni a helyéről), nagyon természtellenes alakot ölt… Kiderült, hogy a síp- és szárkapocscsontja is eltört, ami pokoli fájdalmas lehetett, de a Cigarini már a verseny utáni kedden vidám, mankózó képeket posztolt a bahreini kórházból.

Tény, hogy különböző súlyosságú balesetek elő-előfordulnak a boxban. Most a tűzeseteket nem is említem, csak azokat, amikor verenyautó vagy annak egy alkatrésze okoz a sérülést, netán annál is rosszabbat.

Igen, sajnos, halálos következménye is volt már a pit lane-en történteknek. Az 1981-es Belga Nagydíjon, Zolderban a pénteki edzésen a williamses Carlos Reutemann vétlenül ment neki, már viszonylag nagy sebességgel a boxutca faláról hirtelen eléje ugró Osella-szerelőnek, Giovanni Amadeónak. A 20 éves olasz fiú olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy belehalt. Ugyanezen a hétvégén, a vasárnapi futam a boxok túloldalán, vagyis már a pályán egy másik szerelő is súlyosan megsérült: a rajt előtt Riccardo Patrese Arrowsa lerobbant, mire ő vad integetésbe kezdett. Jellemző az akkori biztonsági és figyelmi viszonyokra, hogy Dave Luckett, az Arrows egyik szerelője erre átugrott a boxfalon és elkezdte bütykölni a lerobbant kocsit. Közben indult a mezőny, és pont a másik Arrowsban ülő dél-tiroli Sigfried Stohr, mivel semmit sem látott az előtte történő esetből, belehajtott a Patrese járgányába – illetve az ott guggoló szerencsétlen Luckettbe! Túlélte, de hosszú kórházi ápolásra szorult.

Luca di Montezemolo is megjárta, még 1974-ben, ifjú sportigazgató korában, amikor a Francia Nagydíjon ő is elővigyázatlanul lépett az érkező Ronnie Peterson Lotusa elé – az eredmény lábtörés, a következő két futamon gipszben és mankóval lehetett látni a boxban.

A kerékcserék során egyébként sok kisebb-nagyobb baleset történt az utóbbi tizenöt-húsz évben, igazán komoly sérülés nélkül. Főleg, amíg az autó orrát emelő ember teljesen szemben helyezkedett el az érkező versenygéppel, és bizony Schumachertől Montoyán át Kazuki Nakadzsimáig sokan rosszul mérték fel az érkezési sebességet, illetve nem fékeztek eléggé, így aztán egy-egy szerelő látta kárát a sietségnek.

Elég durva eset volt a 2013-as Német Nagydíjon, amikor Mark Webber Red Bulljáról repült el egy kerék és a FOM egyik operatőrét találta telibe – na, őt kisebb sérülésekkel és sokkos állapotban hordágyon vitték ki a boxutcából.

Bizony, nem véletlen, hogy még a sajtósok nyakában lógó belépőn is ott áll a figyelmeztetés: Motorsport is dangerous!

Negyven éve, az 1978-as évad elején egy különös történet borzolta a kedélyeket: a középmezőny egyik csapatát, a Shadow-t elhagyta a gárda nagy része, és megalapították saját istállójukat, az Arrowst. És majdnem nyertek a második futamukom. Aztán mégsem - és soha.

A 2017-ben elhunyt amerikai Don Nichols a kezdeti, USA-béli szériákban tett kísérletek után 1973-ban jelent meg a Forma-1-ben. És bizony nem is muzsikáltak rosszul újonc létükre, noha rögvest a második szezonjuk elején első számú pilótájuk, az amerikai Peter Revson halálos balesetet szenvedett a Kyalami pályán tartott, a Dél-Afrikai Nagydíjat megelőző teszten, felfüggesztés-törés miatt. Nichols a Revlon-birodalomból származó Revson elvesztése után nagy sztárokat nem tudott szerződtetni, de végül is Jean-Pierre Jarier 1975-ben két pole-t ért el Shadow-val, Tom Pryce ugyanabban az évben megnyerte a Race of Champions-t. Sajnos, szegény Pryce is egy Shadowban lelte halálát, és ismét csak Kyalami volt a helyszín 1977-ben, bár erről sem ő, sem a Shadow nem tehetett: a pilóta előtt a vigyázatlan pályaőr szaladt át, akit Pryce elütött, és a fiú kezében tartott nyolc kilós poroltó a fejéhez csapódott, azonnali halálát okozta. Némi kárpótlás volt a gyászra, hogy a walesi fiú utódja, az ausztrál Alan Jones nagy-nagy meglepetésre megnyerte az Osztrák Nagydíjat, megelőzve a második bajnoki címe felé lépegető Niki Laudát.​

Szóval úgy nézett ki 1977-ben, hogy ígéretes jövő elé néznek az amerikaiak, ám a csapaton belül egészen más volt a helyzet.

Ugyanis a szezon végével, novemberben a Shadow négy meghatározó tagja, Alan Rees, Jackie Oliver, Dave Wass és a főtervező Tony Southgate faképnél hagyták a northamptoni istállót, és egyik napról a másikra megalakítottak egy újat Milton Keynes-ben, az Arrowst. Jó pár ügyes szerelő is velük tartott. Még a támogatót is magukhoz csábították, az olasz Franco Ambrosio személyében, így jött létre maga az Arrows név is, az alapítók kezdőbetűiből (Ambrosio, Rees, Oliver, Wass, Southgate – egy „R”-t persze be kellett szúrni), a leendő új autó kódjele, az FA1 pedig szintén a szponzor monogramjára utalt. Vitték magukkal a Shadow ifjú pilótáját, Riccardo Patresét, és leszerződtették a Lotustól a svéd Gunnar Nilssont, akiről azonban kiderült, hogy rákos, és végül soha nem versenyzett az Arrowsszal. Az egyre romló egészségi állapota miatt utóbb a német Rolf Stommelent szerződtették Patrese mellé. A Shadow Hans-Joachim Stuckot szerezte meg már pár héttel korábban, aki akkor még azt nyilatkozta: - Öröm lesz egy olyan csapathoz tartozni, ahol nem a politika, hanem a komoly munka a fontos! (Stuck az Ecclestone birtokában lévő Brabhamtől érkezett…)

Az új Arrowsnál a társaság, miután összeszokott csapatot alkottak, hamar összerakták ezt a bizonyos FA1-et, mindössze 53 nap (és ugyanennyi éjszaka!) kellett az alapítástól számítva, míg január 20-án, a havas Silverstone-ban bemutatták, a Varig brazil légitársaság szponzori feliratával. Egy baj volt csak: az FA1 kísértetiesen hasonlított az új Shadow DN9-hez, ami nem volt nagy csoda, hiszen Southgate pár hónappal korábban még azon dolgozott. Don Nichols sem volt rest, az árulástól eleve feltüzelt amerikai a londoni Legfelsőbb Bíróságon beperelte az Arrowst „szellemi tulajdon lopása” miatt.

Az 1978-as bajnokság első versenyén az új istálló még nem vett részt, de a per ellenére Brazíliában már ott voltak. Az edzés keservesen alakult, Patrese rengeteg műszaki- és kasztniproblémával küzdve csak a 18. helyről tudott indulni. A versenyben Watson Brabhamjével ütközött és kipördült, úgyhogy a mezőny végén találta magát a 3. körben, ám ennek ellenére célba ért 10-ként. Egész tisztes bemutatkozás, mondhatjuk, de nem ígért semmi különöset.

És akkor jött a Dél-Afrikai Nagydíj, az Arrows mindössze 2. futama – ami egyébként a F1 történetének 300. nagydíja volt.

Mivel Nilsson rákos állapota rosszabbodott, itt már a második autóval Stommelen jelent meg a színen, méghozzá a vele együtt érkező Warsteiner sörgyári milliókkal. Emiatt az utókat is Warsteiner-aranyra piungálták, miközben Ambrosionak már semmi jele nem maradt, hiába, hogy a helyi műsorfüzetben még a csapat is úgy szerepelt, mint „Ambrosio Racing Team”…

Patrese 9. lett az edzésen, a német csupán 22.  De ennél sokkal fájóbb volt a cserben hagyott Don Nichols számára, hogy sem Stuck, sem a nagy öreg Regazzoni, aki az Ensingtől igazolt át hozzá, nem jutott be a rajtrácsra… Ahogy Jo Remirez magyarázza önéletrajzában: - A sajtó ízekre szedett bennünket. Papíron jogosan, csak éppen azt nem vették figyelembe, hogy gyakorlatilag egy új csapatról volt szó azok után, hogy mindenki elhúzott az Arrowshoz, és mi pár hét alatt toboroztunk össze egy friss gárdát, tesztelni meg egyáltalán nem volt módunkban.

Ráadásul az Arrows még tartogatott némi meglepetést!

A március 4-i futamon – amit még szombaton rendeztek az angolszász országok szokása szerint, hogy ne szentségtelenítsék meg a vasárnapot – Lauda indult a pole-ból, azonban Patrese körről körre tört előre, és míg az élbolyban haladó nagyok, Andrettitől Scheckterig mind valamiféle műszaki gonddal küszködtek, a 24 éves olasz a 27. körben az élre állt!

És nagyon simán húzott el aztán, hogy teljesen úgy tűnjön, világszenzáció születik. Az olasz 40 másodperccel vezetett már, amikor minden előzetes figyelmeztetés nélkül, 12 körrel a vége előtt a Cosworth V8 darabjaira esett – és a nagy álom szertefoszlott egy pillanat alatt.

Patrese aztán még ebben az évben összehozott egy 2. helyet a Svéd Nagydíjon, sőt, mivel a később illegálisnak kikiáltott „porszívó-Brabham” mögött ért célba, erről így vélekedik: - Voltaképp nyertem, hiszen a Brabhamet később betiltották!

Jackie Oliverék azonban számítottak rá, hogy a bíróságon elmeszelik őket, ezért peren kívül felajánlottak Nicholsnak 150.000 dollárt, hogy ezzel elsimítsák a vitás ügyet. Ám a bosszúra éhes amerikai ezt elutasította, holott neki is úgy kellett volna a pénz, mint egy falat kenyér. Eközben az Arrowsnál elkezdtek építeni egy új gépet, ami már az A1 jelet viselte. Ez is hamar készen állt, olyannyira, hogy a nyári ítélethirdetés után, ami valóban a Shadow-nak adott igazat, ők három nappal később bemutatták az új gépet, és az augusztusi Osztrák Nagydíjon már ezzel álltak rajthoz. Más kérdés, hogy az A1 sajnos messze nem volt olyan jó, mint az év elején használt Shadow-koppintás.

A Shadow sem nyert többé, sőt, hamarosan, 1980-ban kiszálltak a F1-ből.

Sajnos, az Arrows is győzelem nélkül szűnt meg sokkal később, 2002-ben. Viszont még egyszer akadt egy, az 1978-ashoz hasonló nap a történetükben: az 1997-es Magyar Nagydíjon. Damon Hill egy Arrows-Yamahával az utolsó körig vezetett, amikor is a hidraulika hibája miatt lelassult, és csak 2. lett.

Az Árnyékból kilőtt Nyilak nem értek célba sosem…