Vettel már a 3. a Ferrari-örökranglistán

A Belga Nagydíjon aratott győzelmével Sebastian Vettel már egészen előkelő helyet vívott ki magának a Ferrari-történelemben: 13. maranellói sikerével Schumacher és Lauda mögött már a 3., Alberto Ascarival közösen.

Ferrari 13. győzelem Vettel Ascari Lauda Schumacher

A Ferrari köztudomásúlag az egyetlen csapat, amelyik a Forma-1 kezdete, vagyis 1950 óta részt vesz a sorozatban. Első győzelmét az 1951-es Brit Nagydíjon érte el, az argentin José Froilan Gonzalez révén – Sebastian Vettel 67 évvel később a Scuderia 234. sikerét aratta.

Vettel ezzel személyes karrierje 52. győzelmét aratta, amivel megelőzte Alain Prostot (51), és így csak ketten vannak előtte: Michael Schumacher (91) és idei nagy ellenfele, Lewis Hamilton (67).

A német ugyanígy a 3. a Ferrari házi örökranglistán: ott is, természetesen, Schumacher vezet toronymagasan: 72 győzelmet szerzett vörös színekben – jellemző a 7-szeres bajnok legenda dominanciájára, hogy utána a 2. helyen Niki Lauda áll, ehhez képes szerény, 15 győzelemmel, majd jön Alberto Ascari és immár Vettel 13-13 elsőséggel.

Ferrari 13. győzelem Vettel Ascari Lauda Schumacher

Idei 5. győzelmével összesen már 13-nál tart a német, de maranellói bajnoki címe még nincs 

Ha kicsit megvizsgáljuk, hogy mit tesz az a mágikus 13-as szám, sok érdekességet találunk körülötte.

Alberto Ascari 1950-1953 között versenyzett a Ferrarinál, tehát ugyanúgy 4 évet, mint Vettel. De ő összesen 32 futamon indult, ebből 27-szer Ferrarival – és ebből nyert meg 13-at, tehát majdnem a itteni versenyeinek a felét, ami által 1952/53-ban világbajnok lett. Ha még szigorúbban nézzük: első győzelmét az 1951-es Német Nagydíjon aratta, a 9. bevetését, míg az utolsót, a 13-at az 1953-as Svájci Nagyíjon, a 25. versenyén – vagyis 17 futamból nyerte meg ezt a bizonyos 13-at!

Vettel 2015-ben jött át a Ferrarihoz a Red Bulltól, igaz, már négyszeres bajnokként, 39 futamgyőzelemmel a tarsolyában. Ő már a 2. ferraris versenyén nyert, Malajziában, de ahhoz, hogy a mostani, 13. győzelméhez eljusson, 73 versenyre volt szüksége – két és félszer annyi, mint ahány nagydíjon Ascari összesen elindult (32).

Ferrari 13. győzelem Vettel Ascari Lauda Schumacher

Alberto Ascari elképesztő hatékonysággal versenyzett: 27 ferraris futamán 13-szor nyer

Csak összehasonlítás végett: Niki Lauda 1974-1977 között szintén négy szezonon át volt Enzo Ferrari szolgálatában, és ő is két vb-címmel távozott. Első sikerére az 1974-es Spanyol Nagydíjig kellett várnia, ami a 4. ferrari versenye volt, míg a 13. győzelmét az 1977-es Dél-Afrikai Nagydíjon szerezte, ami számára a 46. futam volt Maranellóban.

Ferrari 13. győzelem Vettel Ascari Lauda Schumacher

Niki Lauda 13- győzelmét utolsó ferrari évében, 1977-ben érte el - ez is kellett második vb-címéhez

Mindez Schumacher esetében úgy nézett ki, hogy a német 1996-ban érkezett a Ferrarihoz kétszeres világelsőként. A Spanyol Nagydíjon már nyert is, ami a 7. versenyen volt, aztán már két év múlva, épp az 1998-as Magyar Nagydíjon megszerezte a 13. sikerét – a 45. ferraris bevetésén.

Ferrari 13. győzelem Vettel Ascari Lauda Schumacher

Schumacher az 1998-as Magyar Nagydíjon nyert 13-szor - aztán meg sem állt 72-ig

Tehát, ha innen nézzük, Vettel lassacskán araszol előre, de biztosan. Aztán hogy a vb-címmel mi lesz, majd meglátjuk.

0 Tovább

Alonso megy - mi marad utána?

Augusztus 14-e óta tudjuk, hogy jövőre megint szabad lesz a 14-es rajtszám. Fernando Alonso 17 év Forma-1 (vagy inkább 4 év McLaren) után érezte úgy, hogy elég volt. Mit hagy maga után?

Fernando Alonso Flavio Briatore Renault Ferrari McLaren

2005-ben nyerte meg első világbajnoki címét a Renault-val © RENAULT F1

Már 3 évesen gokartban ült, és még csak 17 volt, amikor Flavio Briatorét a kémei riasztották: van itt Spanyolországban egy srác, aki egészen különösnek tűnik. A Benetton főnöke odarepült, megnézte, és menedzserként azonnal le is szerződtette.

Én először 2001. február 7-én találkoztam vele, amikor a Benetton a velencei Szent Márk téren tartotta a bemutatóját, és Button meg Fisichella társaságában ott volt a két tesztpilóta, Mark Webber és a kölyökképű 19 éves Fernando Alonso. Briatore a Minardihoz rakta be tanulni 2001-re, aztán 2002-ben egy év szünet következett tesztelőként, majd 2003-tól a Renault-s karrier.

Fernando Alonso Flavio Briatore Renault Ferrari McLaren

A 19 éves Fernando Alonso még a Benetton tesztelőjeként 2001-ben © MÉHES K.

Nem fogom most részletesen végigvenni Alonso 17 szezonnyi pályafutását, csak emlékezek és elmélkedek a történtek felett.

Igen, a Renault-nál (első) időszaka alatt, vagyis 2003-2006 között lehetett érezni valamiféle csodát. És az ember kezdett elismerően tekinteni Briatoréra is, aki, lám, Michael Schumacher után másodszor is véghez tudja vinni ugyanazt a kunsztot: egy nagyon ifjú szupertehetség alá rak egy versenygépes autót, és olyanná a formálja számára a környezetet, hogy neki csak egy dologra kelljen koncentrálni, a versenyre – és a győzelemre. Hát hogyne esett volna le az ember álla, amikor Fernando 2003-ban pole-ból indulva megnyerte a Magyar Nagydíjat, amivel a sportág történetének legfiatalabb GP-győztese lett, elvéve ezt a rekordot Bruce McLarentől, aki 1959 óta viselte ezt a büszke címet (tán emiatt jött a „bosszú” a McLarennél?); aztán 2005-ben a legifjabb világbajnok lett, és ezzel pedig Emerson Fittipaldit fosztotta meg 1972 óta tartott rekordjától. Mindez persze csak számokkal való játék, mert a lényeg az volt, hogy Alonso fantasztikusan versenyzett, és 2006-ban ő volt az, aki hosszú-hosszú évek után meg tudta verni Michael Schumachert, és így védte meg a címét.

Fernando Alonso Flavio Briatore Renault Ferrari McLaren

Alonso 2006-ben kapta meg a Lorenzo Bandini Trófeát © MÉHES K.

Más kérdés, hogy ekkor már egy éve aláírt a McLarenhez, vagyis vitte magával az 1-es rajtszámot. Alapvetően jó döntés volt, hogy már 2005 végén elfogadta Ron Dennis ajánlatát, elvégre a Renault még a bajnoki cím(ek) ellenére sem volt ugyanolyan kategóriájú csapat, mint a McLaren. A légy akkor került a levesbe, amikor Dennis a 22 éves Lewis Hamiltont ültette be a másik autóba, aki valószínűleg senki által nem várt módon brillírozott: az első 9 versenyén végig dobogón végzett, majd Kanadától már nyert is. Dennist ez elvakította. Hiába volt neki egy kétszeres világbajnok világsztárja Alonso személyében, még többet akart, nevezetesen azt, hogy a saját nevelésű Hamiltonból rögvest első szezonjában világbajnokot csináljon – ilyen még sosem volt a F1-ben, és ha sikerül, ez is az ő nevéhez fűződik majd, ábrándozott.

Alonso, mi tagadás, nem viselte jól ezt a szituációt. Egyrészt átverve érezte magát, megcsalatva, másrészt tény, ami tény, Hamilton piszok jó volt már akkor is, és a címvédőnek meg kellett szenvednie ellene minden egyes pozícióért. Nyilván azt várta, hogy Dennis mellé áll, kicsit megfegyelmezi Hamiltont, hogy ő meg kényelmesen besöpörhesse a harmadik bajnoki címet a mezőny legjobb autójában ülve. És pontosan az ellenkezője történt.

Fernando Alonso Flavio Briatore Renault Ferrari McLaren

A kétszeres világbajnok McLaren színekben és egy, a számára felettébb kellemetlen, ifjú csapattárssal 2007-ben © MÉHES K.

És Alonso itt kezdte kimutatni foga fehérjét – amiről mára elhíresült, és miközben képességeit senki sem vitatja, kivívta magának a „bajkeverő” státuszt is. A Magyar Nagydíj időmérőjén például mintha elvesztette volna a realitásérzékét, amikor direkt nem hajtott ki a McLaren-boxból, hogy feltartsa Hamiltont; persze, hogy megkapta érte a maga 5 rajthelyes büntetését… És akkor még nem is beszéltünk a kémbotrányból, amiről Alonso is tudott, nevezetesen a Ferraritól titokban megszerzett tervrajzokban való elmélyedéséről.

Tehát a McLarennél bukott egy bajnoki címet (mert végül Kimi Räikkönen nevető harmadikként lett az első), és ki tudja, tán többet is, mert nyilván, ha nyer 2007-ben, maradt volna 2008-ra is, amikor megint esélyes lett volna.

Fernando Alonso Flavio Briatore Renault Ferrari McLaren

Gyanús győzelem a 2008-as Szingapúri Nagydíjon, ami Flavio Briatore fejébe került

Az ezt követő újabb Renault-s kényszerpálya két éve alatt nem sok esélye volt, ám újfent gyanús események főszereplője lett, amikor a 2008-as Szingapúri Nagydíjon úgy nyert a 15. helyről rajtolva, hogy egy korai kerékcsere után csapattársa, Nelson Piquet jr. – mint utóbb bebizonyosodott – szándékosan a falnak hajtott, és a Safety Car ideje alatt Alonso az élre kerülve végül nyert. Bár úgy lett beállítva az egész, mint Briatore ördögi terve, amiért örökre el is tiltották a F1-től, nehezen képzelhető el, hogy épp az ne tudott volna erről a „remek” stratégiáról, akinek érdekében az egész történt.

Talán legfájóbb Alonso lassan véget érő F1-es karrierjében, hogy öt éves Ferrari-szolgálata alatt egy bajnoki cím sem jött össze a számára. Mindig is úgy éreztem, ha valaki kiköpött Ferrari-pilóta, Alonso biztosan az. Ott voltam 2010-ben az F10 maranellói bemutatóján – szinte kézzel tapintható, össznépi lelkesedés és szeret nyilvánult meg Fernando irányába, mindenki biztosra vette, ha a Ferrari megint bajnok lesz, csakis Alonsóval.

Fernando Alonso Flavio Briatore Renault Ferrari McLaren

Amikor 2010-ben megérkezett a Ferrarihoz, mindenki istenként tekintett rá © MÉHES K.

És nem lett. Végig lehetne szálazni a 2010, 2012 és részben a 2013-as szezont is, hol ment el az elsőség – majdnem mindegy. Nem lett meg a 3. cím a Ferrarinál sem, és amikor 2014 végén távozott, azzal indokolta, hogy „elegem van a 2. helyekből”. Ha tudta volna, mi vár rá a McLaren-Hondánál…

A „politikus” Alonso imidzse ekkorra már megvolt. Elég csak a híres „Fernando is faster than you” üzenetre gondolni – minden esetre, amikor az olasz F1-es újságírás nagy öregjét, Pino Allievit arról kérdeztem 2017 nyarán, hogy szerinte a mai mezőnyből Enzo Ferrari kit szerződtetne, Alonsóra ezt mondta: - Imádná a pilóta Alonsót, de nagyon nem komálná kavarógép Alonsót!

Fernando Alonso Flavio Briatore Renault Ferrari McLaren

2014 végén továbbállt a Ferraritól, mert elege lett az örökös 2. helyekből... © MÉHES K.

Tény, hogy ekkor már a harmadik szörnyű mclarenes évnél tartottunk, és túl voltunk a „GP2 engine!” sikoltozáson és a brazíliai napozáson. Igazából mindenki számára gyötrelem volt az elmúlt négy év. Elvégre a mai F1-es mezőny egyik legjobb, legkompaktabb és még mindig leggyorsabb pilótáját láttuk szenvedni, erőlködni – és gyakorlatilag folyamatosan kudarcot vallani. Volt persze 2017-ben az Indy500-as kiruccanás és idén a Le Mans-i győzelem – de én például úgy vagyok vele, hogy legtöbbre a F1-et tartom, és minden egyéb csak olyasmi, mint amikor az ember gyereke valami szavalóversenyen szerez egy oklevelet, de a legfontosabb mégis csak az év végi jó bizonyítvány.

Alonso F1-es bizonyítványa kicsit olyan, mint Emerson Fittipaldié, aki szintén nagyon hamar nyert két bajnokságot (1972, 1974), aztán saját elhatározásából elszerződött a Copersucar csapathoz, és eltűnt a süllyesztőben. Alonso Copersucarja fájdalmas módon a McLaren lett, és bár most többen is a fejére olvassák – Jody Scheckter, Jacques Villeneuve –, hogy mindezt a balsikerű végjátékot csakis magának köszönheti, ez nem vigasz arra, hogy a Forma-1-et szerető közönség (mindegy, kinek a hibájából) meg lett fosztva egy nagy versenyző élbolyban való vitézkedésétől.

Fernando Alonso Flavio Briatore Renault Ferrari McLaren

Négy évet gürcölt végig a McLarennél, siralmas eredményekkel © MÉHES K.

Mostanra neki is elege lett belőle, miután megértette, hogy nem nagyon tud hová moccanni a McLarentől, amiben a jelek szerint már nincsen bizodalma.

Még nehéz pontosan megmondani, hogy Fernando Alonso hol foglal majd helyet a Forma-1 panteonjában, de hogy nem lehet csak úgy elsiklani az általa produkált 17 év fölött az biztos.

Fernando Alonso Flavio Briatore Renault Ferrari McLaren

A legkedvesebb emlék: 2011-ben a Hungaroringen én adtam át neki születésnapi ajándékát, Szabó Cecília Fernandót ábrázoló anamorfózisát, ami teljesen elbűvölte © EMBER F.

0 Tovább

Phil Hill - világbajnok és fotós

Adva van egy Forma-1 világbajnok, Phil Hill, aki 1961-ben hódította el az elsőséget. Nem tartjuk számon a legnagyobbak között. Most viszont Inside Track címmel egy akkora könyv jelent meg a neve alatt, ami 10,5 kilót nyom. Nem csak hogy róla szól, de a javát ő fotózta! Csak így tudom minősíteni: Huge and Great.

 

Inside Track Phil Hill Ferrari 1961

Hatalmas vállalkozás, minden tekintetben - immár at erkélyasztalomon © MÉHES K.

Phil Hillről maga Enzo Ferrari is azt mondta, elsőrangú sportkocsi versenyző volt – háromszor nyert Le Mans-ban –, de a F1-ben nem számított nagy ásznak. Jellemző, hogy nagydíjat is csak háromszor nyert, köztük az 1960-as olaszt, aminek értékét jelentősen csökkenti, hogy gyakorlatilag csak a hazai gépek álltak rajthoz. Ám 1961-re a Ferrari előállt első farmotoros gépével, a cápaorrú 156-ossal, ami az akkori mezőny leggyorsabbja volt. Hill csapattársa a német őrgróf, Wolfgang von Trips és az amerikai Richie Ginther volt. Von Tripset mindenki elsőrangú pilótának tartotta, de persze Hill is összekapta magát, és felváltva nyerték a futamokat. Végül a bajnoki cím a lehető legragikusabb módon dőlt el: von Trips az Olasz Nagydíj 2. körében halálos balesetet szenvedett, Hill pedig nyert, ezért ő lett a Forma-1 történetének első amerikai világbajnoka.

Inside Track Phil Hill Ferrari 1961

Phil Hill Imolában 2002-ben. Szívesen és kedvesen mesélt a múltról © MÉHES K.

Én magam kétszer találkoztam vele. Elsőségéről 2002-ben ezt mesélte nekem: – Kicsit fáj, hogy mindenki azt hiszi, csak azért lettem én a bajnok, mert von Trips meghalt. Holott mivel motorcserét kértem, teljesen friss motorom volt, erősebb, mint az övé, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy simán nyertem volna ellene a pályán!

Akárhogy is, Hill világbajnok lett, majd a F1-ben többé voltaképp semmilyen komolyabb sikert nem ért el. Ettől függetlenül az amerikai élete végéig népszerű figura maradt, és főképp a San Marinói és az Olasz Nagydíjon mindig jelent volt, gazdag amerikai vendégeket kalauzolt a paddockban.

Inside Track Phil Hill Ferrari 1961

Pompás kivitel, sosem látott privát fotók © THE GP LIBRARY

A The GP Library majd tíz évvel Hill halála után rukkolt elő egy fantasztikus könyvvel. A hatalmas, több mint 10 kilós album nem csupán Hill autóversenyzői pályafutását dolgozza fel. Hanem voltaképp Hill, a fotós fényképeivel illusztrálva mutatja be a korszak, vagyis az 1950-es és 1960-as évek autósportjának világát. Akad néhány legendás fotóriporter, akik a F1 e kezdeti korszakát szorgosan dokumentálta, mint például Louis Klemantaski vagy Bernard Cahier, de bizton állítható, hogy Hill simán hozza azt a szintet, mint a korszak fotós nagyjai. Ennek egyik kézenfekvő oka, hogy ő aztán mindig ott volt az események sűrűjében. Akkor is jelen volt egy-egy versenyen, futamon, ha éppen nem indult, vagy sportkocsi-versenyeken váltásban tette a dolgát – és közben, mintegy mellékesen fotózott.

Inside Track Phil Hill Ferrari 1961

Az Inside Trackben felváltva jönnek a Hill által és a Hillről készült képek © THE GP LIBRARY

Már pedig aki épp ott áll a Ferrari-boxban, amikor csapattársa bezúg vagy kifele cseter egy tankolás után, az olyan képeket tud csinálni, mint senki más. Kis Leica gépével serényen kattingatott, és amit e téren hagyatékként hátra hagyott, arról bizton állítható, hogy sporttörténeti jelentőségű. Hill képei tényleg bepillantást engednek a kulisszák mögé, holott akkoriban nem is nagyon voltak kulisszák – de mégis. A gigászi könyv (ára 375 euró) megalkotásában részt vett Hill fia, Derek is, aki már apja életében beindította a projektet, majd 2008 után, ha lassan is, de végig felügyelte az Inside Track létrejöttét.

Inside Track Phil Hill Ferrari 1961

Hill szokás szerint egy sport Ferrariban - ezt biztos nem ő fotózta © THE GP LIBRARY

Az albumot lapozgatni borzongató élmény – tény, hogy külön asztal kell hozzá, mert még csak kézben tartani is lehetetlenség. De a méretét tekintve nem baj, hogy ekkora az Inside Track, legalábbis, ami az oldalakat illeti, mert ezek a képek ilyen nagyságban igazán ütősek. Más kérdés, hogy egy átlag (magyar) rajongó számára jó lenne, ha egy jobban kézbe vehető, esetleg csak a fotókat tartalmazó könyv is készülne Phil Hill különös és eddig kevéssé ismert fotográfiáiból.

http://phil-hill-book.com/

0 Tovább

Harminc éve távozott a Commendatore

Kevés ember gyakorolt olyan hatást az autózás és autóversenyzés történetére, mint Enzo Ferrari. Egy modenai kovácsműhelyt üzemeltető apa fiáról van szó, aki tíz évesen, 1908-ban látott először autóversenyt egy országút szélén ácsorogva, és ez meghatározta az életét. Harminc éve, 1988. augusztus 14-én hunyt el.

 

Enzo Ferrari 1988

Enzo Ferrari, fiaként szeretett utolsó nagy kedvencével, Gilles Villeneuve-vel

Az első háborúban elvesztette apját és bátyját, ő maga is súlyos betegek tért vissza a harctérről. De a régi vágy fellobbant benne, és nagy elszántsággal versenyzővé küzdötte fel magát. Nem volt nagy pilóta, olasz földön nyert pár futamot, második volt egyszer a híres szicíliai körversenyen, a Targa Florion. Ami viszont hamar kiderült, hogy Ferrari remek szervező, össze tudja fogni és képes lelkesíteni az embereket. A Scuderia Ferrari, ami Alfa Romeokat indított, 1929-ben jött lére, és miután 1932-ben megszületett fia, Alfredo, végleg felhagyott a pilótasággal, és már csak a csapatának élt.

Bárki, aki visszaemlékezett rá, igazi olasz „keresztapaként” jellemezte, nem véletlenül érdemelte ki már élete derekán a Commendatore címet. Csak az autói léteztek a számára, a siker, a következő győzelem. Ennek rendelt alá mindent, a mégoly szent családot, közvetlen munkatársait, tervezőket, sportigazgatókat és a pilótákat is. Talán nem véletlenül adta első önéletrajza címének ezt: Rettenetes játékaim. Ahogy egy interjúban, afféle bon mot-ként mondta: - Amikor reggelente a tükörbe nézek, magam is megrettenek!

Enzo Ferrari 1988

Zseni és zsarnok - valószínűleg mindkét tulajdonság kellett a sikerhez

Egy dologhoz biztos értett, a legendagyártáshoz. A Ferrari-kultuszt, ami a versenypályákon és ennél fogva a közutakon is hamar kialakult, mágikus tudatossággal alakította. Ebben a sors is közrejátszott persze: 1956-ban izomsorvadásban meghalt imádott fia, Dino. De sajnos addigra és ez után is számtalan pilóta fejezte be életét egy vörös autóban ülve. Ascari, Castellotti, Musso, de Portago, Collins, Bandini, Villeneuve…

Ugyanakkor olyasmi sikerült neki, ami senki másnak. Az 1947-ben, pontosan 70 éve alapított, immár Ferrari autókat gyártó céget olyan magasságokba repítette, hogy a márka, az imidzs a gazdasági mutatókat is messze meghaladva ragyog. Egy 2014-es kutatás szerint a Ferrari legerősebb brand a világon.

Enzo Ferrari 1988

Számtalan pilótáját elvesztette, de élete legnagyobb tragédiája, első fia, Dino halála volt

Enzo számára a versenyzés, ezen belül is a 1950-ben létrehozott Forma-1 volt az élet maga. A legtöbb bajnokságot és versenyt Ferrarival nyerték, és bár többször is fenyegetőzött azzal, hogy hátat fordít az elitkategóriának, ezt sosem tette meg. Idős korára még inkább visszavonultan élt, maranellói irodájában, tévén nézte a futamokat, a csapatigazgatók, mérnökök telefonon számoltak be neki az eseményekről. Itt, ebben a lesötétített szobában, Dino emlékére égő gyertya fényénél, a fekete szemüveg mögé rejtőzve teltek az utolsó évtizedek, akár sikeres volt a csapat, akár nem. Ahogy Niki Lauda mondta egyszer: - Egy látogatás Ferrarinál olyan, mint egy audencia a pápánál.

Enzo Ferrari 1988

Miközben egy legendás márkát hozott létre, ő maga is mítosszá vált

Ő, aki a jéghideg téli napon született, egy forró augusztusi délutánon hunyt el. Abban az évben, 1988-ban, minden futamot a McLaren versenyzői, Alain Prost és Ayrton Senna nyert meg. De Monzában mindketten kiestek, és az őrjöngő tömeg szeme láttára a két Ferrariban Berger és Alboreto vágtatott ált diadalmasan célvonalon. Mindenki „tudta”: ezt Enzo intézte odafentről…

Halála után a Ferrari cég a FIAT tulajdona lett, kivéve azt a 10 százalékot, amit házasságon kívül született fia, Piero birtokol ma is. Az ágaskodó ló, a cavallino rampante történet Enzo után is folytatódott, és manapság, hetven évvel a márka létrejötte után tán sikeresebbek mint valaha, még akkor is, ha F1-ben megint egy évtizede nem jön össze a bajnoki cím. Igaz, ha a régi maranellóiak sokszor csak hümmögnek: - Itt már csak a pénz számít, valami elveszett a régi időkből. A Commendatore csak a fejét csóválná.

Egy biztos: Enzo Ferrari művé él és milliók rajonganak érte.

Enzo Ferrari 1988

Enzo Ferrari a maranellói gyár bejárata előtt

0 Tovább

Williams: a nulláról a csúcsra - és vissza oda

Frank Williams 1969 óta van jelen a Forma-1-ben, ám jelenlegi istállóját, 1977-ben alapította. Két év múlva futamot nyertek, 1980-ban jött az első bajnoki cím. Világverők voltak hosszú éveken át – és most sokak fájdalmára megint sereghajtók.


A fizetős pilóta, Szergej Szirotkin a 2018-as Francia Nagydíjon - esélytelenül © MÉHES K.

A korai időkből számtalan történet maradt fel Frankről, aki gyakorlatilag bármire képes volt, hogy kis csapatát életben tartsa. Illet rá a híres angol film címe, A hosszútávfutó magányossága – eltökéltsége miatt, és azért is, mert 1986-os balesete előtt lelkes maratonfutó volt, és ha néha némi pénzdíjat nyert, az a pár font is jól jött az első Williams istálló működéséhez. Úgy tűnt, hogy Walter Wolffal megfogta az isten lábát 1975 végén, ám ez egy elvetélt kapcsolatnak bizonyult. Viszont ez eredményezte, hogy 1977-ben újabb mérföldkőhöz érkezett: a 31 éves Patrick Head mérnökkel megalapította a ma is létező Williams Grand Prix Engineering céget.

Ez persze még nem jelentett nagy előre lépést, mert Williams jó szervezőkészségén és Head műszaki zsenije mellett egyetlen dolog hibádzott: pénz. A csapat 1977 továbbra is hátul kullogott, és bizony pilóta fronton sem tudott emiatt nagyon ugrálni, a belga Patrick Neve neve díszelgett a kocsi oldalán…

Patrick Neve a Williamsben, mögötte Jones, még Shadow-ban, 1977-ben

De mint a nagy történetek kezdetekor, itt is fontos szerep jutott a szerencsének. Nevezetesen egy találkozásnak. Williams egy partin belebotlott egykori osztálytársába, aki egy reklámcégnél épp azon buzgólkodott, hogy a Saudia Airlines és az Albilad hotellánc számára megfelelő reklámhordozót kerítsen. Ekkor még senkit sem érdekelt az az apró körülmény, hogy az utóbbi cég alapítója Muhamad Bin Laden, aki egyébként 1967-ben elhunyt, ám 126 gyermeket hagyott maga után, egyikük volt Osama. A lényeg, hogy egykettőre Williams és Head is Szaud-Arábia utazott, majd megköttetett a nagy üzlet, és 1978-tól hosszú évekig főképp szaudi pénzből működött a csapat. Méghozzá egyre jobban.  

Ehhez kellett még valami – illetve valaki.

Williams nem vacakolt: először a korszak nagy sztárját, Ronnie Petersont környékezte meg, aztán Jochen Masst, Hans-Joachim Stuckot, Gunnar Nilssont és Riccardo Patresét – ám egyikük sem akart hozzá, egy sereghajtóhoz szerződni. A kívánságlista végén jött a képbe az ausztrál Alan Jones. Aki 1977-ben a Shadow-nál versenyt nyert (Osztrák Nagydíj), és a konstruktőri bajnokság 7. helyén végző csapatot végül képes volt ott hagyni a Williamsért, amelyik ugyanabban az évben egy fia pontot sem gyűjtött, és az összetettben is ennek megfelelően a vert mezőnyben foglalt helyet.

Alan Jones, Frank Williams és Patrick Head, a nyerő triász

Jones így emlékszik vissza döntésére: - Mintegy két órán ültem Patrickkel a jövő évi autó tervei fölött, és ő mindent apróra elmagyarázva meggyőzött: itt a helyem!

Kétségtelen, hogy ez a hármas, vagyis a Williams-Head-Jones trió elképesztően jól tudott együttműködni. Ahogy a csapat másik oszlopos tagja, Williams régi barátja, Charlie Crichton-Stuart mesélte: - Együtt nőttünk naggyá. A Williams nem lett volna az, ami, Jones nélkül; és Jones sem érett volna be a Williams nélkül.

A felfelé ívelés eléggé látványos volt. Már 1978-ban, a FW06-ossal is jó autót hozott össze Head, de ez az évad a Lotus 79, a „szárnyas autó” sikeréről szólt, különben is, a Williams még eléggé megbízhatatlan volt. Ám pontosan ezért kellettek az arab dollármilliók, hogy a kocsit folyamatosan fejleszthessék, csiszolgathassák. 1979-re azt is megengedhették maguknak, hogy két autóval induljanak, és Jones mellé a veterán, 40 éves Clay Regazzonit hívták el Didcotba. Head új kreálmánya, az FW07 tökéletes „szárnyas autó” lett – csak két hónappal később készült el, mint a Ferrari csodafegyvere, a 312T4. Ráadásul az akkor bevezetett idióta pontrendszer szerint a bajnokságot két félidőre osztották, és mind a két felében csak a legjobb 4 eredmény számított bele a pontversenybe.

A Williams FW07 csodás versenygép volt, csak későn lett készen 1979-ben

Mivel az új Williams eleve csak a Belga Nagydíjon debütált, és a szezon első felében még elég sokszor romlott el, Jonesnak a végső győzelemre esélye sem maradt. Mert aztán beindult a Williams-gőzhenger: a csapat első sikerét Regazzoni szállította (miután Jones újból az élről esett ki) Silverstone-ban, hazai közönség előtt. Frank számára tíz évnyi küszködés után ez volt a legtökéletesebb elégtétel. Felesége, Virginia Williams az Another Kind of Life című lebilincselő és megható könyvében így ír erről: „Már majdnem teljesen kiürült a paddock. Mi pedig csak ültünk a lenyugvó nyári nap sugarai mellett, a maradék pezsgőt kortyolgatva, és szótlanul néztük egymást. Nem akaródzott hazamenni erről a helyről, ahol minden álmunk beteljesült…”

A diadal pillanata: Clay Regazzoni szerezte meg az első williamses győzelmet az 1979-es Brit Nagydíjon

Holott ez tényleg csak első lépés volt a felfelé vezető úton. Jones 1979-ben még négyszer nyert, és a bajnokság 3. helyén végzett, majd 1980-ben világbajnok lett – csapattársával, az argentin Carlos Reutemann-nal együtt pedig Didcotba szállították a csapat első konstruktőri bajnoki címét.

Azonban az is hamar kiderült, hogy Williams egy valamiben nem jeleskedik: nevezetesen képtelen kordában tartani pilótái egóját. Ha szűken számolunk, legalább három bajnoki címet passzolt el a csapat amiatt, hogy a két versenyzője egymás ellen harcolt, míg egy nevető harmadik lett a bajnok. 1981-ben ez történt Jones és Reutemann esetében, majd 1986-ban Piquet és Mansell kakaskodása miatt, illetve jó eséllyel 2003-ban is nyerhetett volna valamelyik Williams-pilóta, ha Juan Pablo Montoyát és Ralf Schumachert keményebb kézzel irányítják. Ráadásul ezeknek az afféroknak súlyos utóélete is volt: 1981 végén Jones valószínűleg nem vonult volna vissza, ha ő bajnok; 1987-ben nem szakít a csapattal az lepuskázott ’86-os bajnokság miatt a Honda, és tán Piquet sem áll odébb…

Az immár kerekesszékes Williams Mansell-el és Piquet-vel 1986-ban

Persze, egy Forma-1-es istálló 40 éves történetében megvannak a hullámvölgyek, de épp az mutatja meg egy csapat erejét, hogy mindig kimászik a gödörből, sőt, ismét felér a csúcsra.

A motor-váltást általában megsínyli egy cég, de épp a Williams volt rá a példa, hogy a gyengélkedés mindig csak átmeneti. Amikor a jó öreg Cosworth-szöt Hondára cserélték 1983 végén, tudták, hogy szűkebb időszak következik, de 1984-ben már nyertek (Rosberg Dallasban), majd 1985 végétől szinte verhetetlenek voltak, végig 1986/87-ben. Aztán 1989-től jött a Renault-korszak: a bizonytalan kezdés ellenére már az első évben szereztek győzelmeket, majd 1991/1992-től gyakorlatilag 1997-ig zsinórban meg kellett volna nyerniük minden bajnokságot. Amikor aztán BMW-motort kaptak, vagyis 2000-től, szintén csak egy évet kellett várni az első sikerre (Ralf Schumacher győzött a 2001-es San Marinoi Nagydíjon).

Montoya, Ralf Schumacher a főnök társaságában 2004-ben, Imolában © MÉHES K.

A BMW-s házasság 2004 végén ért véget – lassan másfél évtizede. Ezalatt egyetlen futamgyőzelem jött össze a számukra, amikor valami csoda folytán Pastor Maldonado megnyerte a 2012-es Spanyol Nagydíjat. Előtte még Montoya nyert 2004-ben – azóta pedig senki. (Minden gonoszkodás nélkül: utólag már-már szimbolikusnak hat, hogy a venezuelai barcelonai sikere után pár perccel  tűz ütött ki a Williams-garázsban, mintha itt hamvadt volna el végleg a csapat dicsősége…)

Holott a már amúgy is elég keserves 2010-es évek során, az új turbókorszak beköszöntekor volt rá némi remény, hogy a Williams visszatalál régi önmagához. 2014-ben, immár Mercedes erőforrást használó Grove-i alakulat meglepően jól szerepelt akkor, amikor a gyári Mercedes gyakorlatilag tönkre verte a mezőnyt, se a McLaren, se a Ferrari nem volt sehol. Spielbergben azonban megtörtént az a kisebb fajta csoda, hogy a Massa-Bottas páros kibérelte az első rajtsort, és bár győzelem nem lett a dologból, a szezon során 9 dobogós helyett szedtek össze a fiúk. Vagyis tényleg abban lehetett bízni, hogy ez egy új aranykorszak nyitánya. Hát nem az volt.

Felipe Massa a maga és a csapat utolsó pole-ját ünnepli a 2014-es Osztrák Nagydíj szombatján © MÉHES K.

A csapatot Claire Williams irányította már ekkor, Frank tehát nem legidősebb fiát, Jonathant bízta meg az utódlással, hanem lányát – ez bennfentes információk szerint el is hidegítette egymástól a két testvért. A viszonylagos sikerek éveiben (2014/15) Pat Symonds volt a technikai igazgató, aki valaha Ross Brawn mellett csinált világbajnok csapatot a Benettonból; nem is csoda, hogy Brawn, immár Liberty Mediás szerepében gyorsan magához édesgette volt kollégáját. Gondolhatták volna, nem gond, mert közben 2016 végén a zsinórban három világelsőséget begyűjtő Mercedestől Grove-ba igazolt Paddy Lowe – csakhogy semmit sem tehetett a mélyrepülés ellen. Ő maga mondta, az idei rettenetesre sikeredett Brit Nagydíj után (a Williams Silvertsone-ban szerezte 1. és 100. győzelmét egyaránt): - Ha a csapat múltját nézem, hogy mit jelent a Williams a Forma-1-nek, vagy ha – még inkább – magát Franket nézem, hogy ő mit épített fel, hát… nagyon rosszul érzem magam a bőrömben!

Arrivabene és Wolff társaságában Claire Williams © MÉHES K.

Érezheti is, mert nem csak hogy siralmasan áll a Williams szénája, és tényleg fájóan méltatlan a helyzetük a dicskorszakokhoz képest, de ráadásul nem sok jóra számíthatnak. Már a sajtó és a rajongók is nagyon elverte rajtuk a port, amikor a fizetős Lance Stroll mellé 2018-ra odavették Szergej Szirotkint. Mi, a Williamsnél két fizetős pilóta tekeri kormányt? Ilyen még a legcsórobb időkben sem volt soha, hiszen a szűk esztendők során is olyan nevek bukkantak fel a Williams házatáján, mint Jacques Laffite vagy Jacky Ickx. Legutolsó (1997) világbajnokukat, az odamondogatós Jacques Villeneuve-öt már tavaly „nemkívánatos személynek” minősítették a Williams motorhome-ban, miután azt harsogta, hogy a Williams eladta lelkét a Stroll-famíliának… (Becslések szerint a felkészítő, 2016-os tesztprogrammal együtt 40 milliót áldozott Strall apuka fia előmenetelésre.)

Stroll bekászálódik dollármilliókért megvásárolt ülésébe © MÉHES K.

Tény, hogy egy kutyaütő autóval még világbajnokok sem tudnak csodát tenni – a legfrissebb példa erre Fernando Alonso mclarenes, 2015 óta zajló kálváriája. Ráadásul Stroll a legfrissebb fejlemények fényében úgy van ott a Williamsnél, hogy már nincs is, miután a kedves papa, Lawrence többségi tulajdont szerzett a Force Indiában (Force Canadában?). Mondjuk, ennek fényében már csakazértis lehetőséget kéne adni a tartalékpilótájuknak, egy bizonyos Robert Kubicának, hiszen már nem veszthetnek vele sem semmit, sőt. És sajnos azt sem szabad elfelejteni, hogy a főszponzoruk, a Martini távozik az év végén, ami további 15 millió dollár mínuszt jelent.

A dicső múlt záróakkordja máig: Jacques Villeneuve volt a Williams utolsó világbajnoka 1997-ben

Claire Williams nem nagyon csodálható módon Silverstone után közhírré tette, hogy fontolgatja lemondását – a kérdés csak az, hogy ezzel előre lök-e egyet a kátyúban vergődő csapaton, és ha lök, a szakadék irányába-e… Vagy mint annak idején, megint el kellene utazni Szaud-Arábiába!

0 Tovább

f1classic

blogavatar

Ami a Formula-1 történetében érdekes, különleges, lenyűgöző és drámai.

Utolsó kommentek