Tél van, holtszezon. Szerencsére az internet, a youtube révén annyi régi Formula-1-es futamot nézhetünk újra, amennyire csak időnkből futja. De nem volt ez mindig így. Egy-egy F1-et (is) felvonultató filmért moziba kellett menni. Ráadásul nem sok ilyen volt – íme néhány a legjobbak közül. 

Formula-1 film

Egy angyal a földön (1959)

Rendező: Radványi Géza

https://www.youtube.com/watch?v=xYdHdigK9Yw

Egy Mercedesre hajazó, ám a boxutcai felirat szerint mégis Maserati típusú, tojáshéj-színű géppel nyer a főhős, és mivel francia filmről van szó, természetesen francia pilóta. Ami a felvételek fő helyszínén, Monacóban nem olyan nagy tódítás, hiszen 1955-ben és 1958-ban is Maurice Trintignant-t intették le elsőnek. Radványi mozijában Pierre Chaillot-nak hívják a F1-es bajnokot (Henri Vidal), akinek figyelmét nem más, mint Romy Schneider szeretné felhívni magára – ami eleinte nehezen megy, de aztán egymáséi lesznek, hál istennek.

A technika még kezdetleges, a közeli képeken természetesen vetítik a színész mögé pályát, miközben ő a stúdióbéli kanyarvételeknél iszonyúan vicsorog. A Monacói Nagydíjat 1959-ben különben Jack Brabham nyerte egy Cooperrel, ez volt az első győzelme – a filmben amúgy egy-két kocka erejéig fel is tűnik.

Az alkotásban szerepel az akkor 26 éves Jean-Paul Belmondo, aki 1968-ban maga alakít egy autóversenyzőt Robert Enrico Ho! című krimijében, miután érdekes módon visszautasította a főszerepet a később legendássá vált 1966-os Grand Prix-ben.  (Mellékszál, de azért ide kívánkozik, hogy a világsztár színész fia, Paul Belmondo tényleg autóversenyző lett, és 1992-ben a March, majd 1994-ben Pacific istállónál próbálkozott, de másfél szezon alatt mindössze 7 futamra jutott be, a legjobbja az 1992-es Magyar Nagydíjon szerzett 9. helyezése volt.)

Formula-1 film

Grand Prix (1966)

Rendező: John Frankenheimer

A Radványi-film után hét évvel forgatták a máig legendás Grand Prix filmet – és például Monte Carlón le lehet mérni, mi minden változott a városállamban: a pálya – vagyis az utcák – mentén felhőkarcolók nőttek ki a földből, és még sokkal nagyvilágibb a Formula-1 hangulata, mint az ötvenes évek végén. A Grand Prix az 1966-os évadot követi végig többé-kevésbé, és a BRM-es James Garner (aki fura módon Chris Amon sisakját viseli, a kiwi-madár nélkül) és Yves Montand (Ferrari) ádáz küzdelmét mutatja be a korabeli F1 minden brutalitásával együtt, noha, természetesen, a szerelmi szál sem elhanyagolandó.

Mint ahogy pláne nem, hogy Monaco mellett Spában, Monzában, Clermont-Ferrand-ban, Brands Hatch-ben, Zandvoortban és Watkins Glenben készültek a felvételek, továbbá, hogy a korabeli F1-es mezőnyből rövid jelentekben feltűnik Phil Hill, Graham Hill, Juan Manuel Fangio, Jim Clark, Jochen Rindt, Jack Brabham, Dan Gurney, Richie Ginther, Joakim Bonnier, Bruce McLaren és Jo Siffert. Elég jó szereposztás egy autóversenyzős filmhez!

A Grand Prix nagy sikert lett, három Oscar-díjat eredményezett, úgyhogy e tekintetben ez a film a világbajnok!

Formula-1 film

Weekend of a Champion (1972)

Rendező: Roman Polanski

https://www.youtube.com/watch?v=bjPUWcAd2Ko

Igazából ez az opusz csak azért került be a sorba, mert egy szintén világhírű (később hírhedett) rendező készítette, ugyanis műfaja inkább riport- vagy dokumentumfilm. Polanski már az 1970-es évek elején is világsztár volt, akinek a film főhőse, a nála hat évvel fiatalabb, szintén a csúcson lévő Jackie Stewart nem tudott nemet mondani. A mozi, ahogy a címe ígéri, a bajnok egy versenyhétvégéjét kíséri végig, illetve mi, nézők kísérhetjük végig, természetesen bepillantva a kulisszák mögé. Stewart laza, de egyben komoly is, mint mindig, Polanski pedig nem is rendezőként, hanem afféle körötte lógó cimboraként van jelen. Érdekes, amikor együtt nézik a Formula-3-as futamot, amiben részt vesz Patrick Depailler, Jean-Pierre Jabouille és Roger Williamson – mind későbbi F1-es hírességek.

Ja, azt mondani sem kell tán, hogy a helyszín, Monte Carlo, az 1971-es Monacói Nagydíj és annak minden velejárója.

Formula-1 film

Formula-1 filmFormula-1 film

Bobby Deerfield (1977)

Rendező: Sydney Pollack

A magyar mozikban is szinte azonnal megjelent az Al Pacino főszereplésével készült film. Sokan klisékre épülő szentimentális nyavalygásnak tartják a Bobby Deerfieldet, holott Eric-Maria Remarque Az ég nem kivételezik senkivel című regényére épül, Pollack pedig előzőleg A keselyű három napja című klasszikusát alkotta meg. Ez a filmje egy olyan autóversenyzőről szól, aki miatt meghalt egy társa, és ő egy svájci szanatóriumban próbál új értelmet találni életének. És természetesen szerelmes lesz. Formula-1-es szempontból azért érdekes az alkotás, mert sok jelenetet láthatunk az 1976-os szezonból, hiszen Deerfield egy Brabham-Alfát hajt, amit a felvételeken persze nem ő, hanem az immár Bernie Ecclestone által birtokolt csapat pilótája, Carlos Pace vezet – az autón kívüli, boxutcai jelenetekben Deerfield / Al Pacino is az ő sisakját használja.

Formula-1 film

Sebességláz (1978)

Rendező: Ottavio Fabri, Mario Morra

https://www.youtube.com/watch?v=jmFIpuiusc4

Ez is dokumentumfilm inkább, főképp az 1976-77-78-as évekre koncentrálva. Az érdekessége az eredeti felvételeken túl annyi, hogy a nagyon jól kinéző Sydney Rome afféle érdeklődő tündérkeként belecsöppen a Formula-1 világába, ahol a lehető legnagyobb sztár, az immár kétszeres, ferraris bajnok Niki Lauda segít neki kiigazodni a pályák és a paddock világában. Megjelenik a vásznon a korszak összes jeles pilótája, Fittipalditól a 18 éves Eddie Cheeverig. Igazi korfestő mű. Annak idején, amikor a magyar mozik játszották, vagyis 1980-ban, ötször néztem végig, aztán sajnos levették a műsorról…

Formula-1 film

Operación Fangio (2000)

Rendező: Alberto Lecchi

https://www.youtube.com/watch?v=XTX65wdWTnc

Az argentin-spanyol-kubai opusz arról szól, amikor a nem világbajnoki 1958-as Kubai Nagydíjon, a már nagyon is mozgolódó Fidel Castro gerillái havannai hoteljának lobbijából elrabolják Juan Manuel Fangio, ötszörös F1-es bajnokot. A Maestrót Dario Grandinetti alakítja, és a filmmel voltaképp nincs is semmi baj azon túl, hogy kizárólag spanyolul lehet hozzáférni, a fenti linken.    

Formula-1 film

Enzo Ferrari (2003)

Rendező: Carlo Carlei

https://www.youtube.com/watch?v=xSN9mRavSZ8

Az olasz mozi elég tisztességesen dolgozza fel a Commendatore életét és pályáját, de talán azért, mert igazán nagy nevet nem sikerült megnyerni az amúgy minden bizonnyal hálás szerepre (Sergio Castellito alakítja), nem lett belőle világsiker. Ehhez képest azonnal bekerült a hírekbe egy új Enzo-film, amikor világgá kürtölték, hogy Hugh Jackman játssza főszerepet, noha ezt megelőzően is cikkeztek egy másik, állítólagosan készülő műről, ahol pedig Robert de Niro lenne a Grande Vecchio. Egy ideje viszont elég nagy a csönd, holott idén, Enzo Ferrari 120. születésnapja jó apropója lett volna egy ilyen alkotásnak.

Formula-1 film

Hajsza a győzelemért – Rush (2013)

Rendező: Ron Howard

https://videa.hu/videok/film-animacio/hajsza-a-gyozelemert-2013-teljes-dvd-forma-1-6MuWRZPJFYQxXCwq

Biztos elfogult vagyok, vállalom – de szerintem minden idők legizgalmasabb, vagy legalábbis legdrámaibb szezonja volt az 1976-os. Ahogy dögunalmasan indult Lauda egymás követő győzelmeivel, majd jött a nürburgringi baleset és az addig is remekül versenyző Hunt megtáltosodása, ami végül az első Japán Nagydíjban érte el katarzisát.

Nem csoda, hogy majd’ negyven évvel később ez a sztori még egy olyan amerikai rendezőt is megfogott, mint Howard, aki már letette a névjegyét pár kasszasikerrel, mint például az Apollo-13 vagy az Egy csodálatos elme. Lauda szerepére megtalálta a szenzációs Daniel Brühlt (Viszlát, Lenin!), aki egyes jelenetekben dermesztően olyan, mint a fiatal Niki. A film Lauda és Hunt párharcára fókuszál, hiszen ők ketten már a junior formulákban is összeakasztották párszor a bajszukat. A nagy páros, a tűz és víz: a csajozó, ivós Hunt és a mellette ministránsgyereknek tűnő, csak a munkájára koncentráló osztrák. A filmet többnyire eredeti helyszíneken, eredeti vagy teljesen az eredeti után épített autókkal vették fel. Az amerikai Brett Lunger egy rövid jelenetben szerepel is benne, ő volt az egyik, akik kimentette Laudát a tűzből a Ringen.

A Rush remek alkotás lett, és ahogy Lauda mondta a londoni bemutatón: - Csak egyet sajnálok, hogy James nem láthatja, szerintem tetszene neki!