Meghalt, megvakult, megégett - osztrákok a Forma-1-ben

Ha végignézünk a mai F1-en, a britek mellett kétségtelenül egy kis közép-európai országból érkeztek a legnagyobb nevek. Mit tudnak az osztrákok?

 

Lauda Marko Koinigg Ratzenberger Wendlinger Berger Rindt Red Bull Vettel Toto Wolff

Jelenleg, 2018-ban ezek a figurák vannak jelen, úgy, hogy pilótájuk nincs is, mégis meghatározzák a mai Forma-1-et:

Mercedes: Niki Lauda, Toto Wolff

Red Bull: Dietrich Mateschitz, dr. Helmut Marko

Toro Rosso: Franz Tost

Force India: BTW (főszponzor)

Sauber: Josef Loeberer (fizikoterapeuta, aki még Sennát gyúrta)

 

Lauda Marko Koinigg Ratzenberger Wendlinger Berger Rindt Red Bull Vettel Toto Wolff

De persze, ha visszatekintünk talán Jochen Rindttel kell kezdeni (ma, áprilius 18-án lenne 76 éves), aki 1964-ben jelent meg a F1-ben. És ettől fogva az osztrák pilóták voltaképp egymásnak adták a stafétát, elképesztő, felemelő és tragikus történeteket írva a Forma-1 lapjaira.

Rindt sokára, csak az 1969-es szezon legutolsó versenyén nyert először, noha Clark mellett a korszak leggyorsabbjának mondták többnyire. Aztán 1970-ben a csodás Lotus 72-vel zsinórban négy versenyt nyert, ám a Monzában, az Olasz Nagydíj szombati edzésén halálos balesetet szenvedett, minden bizonnyal fékhiba miatt. Máig ő az egyetlen posztumusz bajnok.

 

Lauda Marko Koinigg Ratzenberger Wendlinger Berger Rindt Red Bull Vettel Toto Wolff

Egy évvel később már két újabb osztrák, Helmut Marko és Niki Lauda jelent meg a mezőnyben. Mindkettő nagy tehetségnek számított. Marko karrierje azonban egykettőre véget ért, miután az 1972-es Francia Nagydíjon Ronnie Peterson Lotusából felvágódó kő átlyukasztotta a sisakját és kiverte a szemét. Lauda ezzel szemben 1974-ben a Ferrarihoz került, egy évre rá világbajnok lett, majd 1976. augusztus 1-én kis híján szénné égett a Nürburgringen.

Lauda Marko Koinigg Ratzenberger Wendlinger Berger Rindt Red Bull Vettel Toto Wolff

De addigra, sajnos, már meghalt egy másik osztrák ifjonc: Helmuth Koinigg az 1974-es USA Nagydíjon egy Surtees-ben karambolozott, és védőkorlát szó szerint leszakította a fejét…

Lauda csodás módon visszatért, 1977-ben Ferrarival, majd jóval később, immár McLarennel, 1984-ben ismét világbajnok lett.

Ebben az évben újabb osztrákok jelentkeztek: Gerhard Berger, aki 1997-ig nyúló karrierje során 10 futamot nyert, és Jo Gartner, aki viszont – igaz, nem F1-ben – szintén halálos balesetet szenvedett, Le Mans-ban. Berger az 1989-es San Marinói Nagydíjon ugyanott szenvedett balesetet, mint később Senna. Ferrarija kigyulladt, de a hatékony mentésnek köszönhetően csak kisebb sérüléseket szerzett. Bergert saját csapatában, a Benettonnál váltotta Alexander Wurz, aki ugyan már a harmadik futamán 3. lett, de – tán mert semmilyen komolyabb testi bántalom nem érte –, nem is vitte sokra. És hát az 1994-ben az imolai fekete hétvégének is volt egy osztrák áldozata: Roland Ratzenberger, aki Koinigghez hasonlóan mindössze a második versenyén indult volna, de a Simtek első szárnya leszakadt, és a 32 éves salzburgi fiúk az ütközés nyomán szörnyethalt. Egy versennyel később Karl Wendlinger, aki a Sauber csapatnál szerepelt, Monacóban olyan súlyosan karambolozott, hogy több hétig kómában feküdt, és bár felépült, és a F1-be is visszatért, sosem volt többé a régi önmaga. 

 

Lauda Marko Koinigg Ratzenberger Wendlinger Berger Rindt Red Bull Vettel Toto Wolff

Utána pedig már csak olyan gyenge próbálkozások fordultak elő, mint Patrick Friesacher és Christian Klien vitézkedése – emlékszik még rájuk valaki? Talán majd egy-két év múlva újra jönnek az osztrák versenyzői sikerek, ha egy igazán történelmi nevet viselő ifjú pilóta, bizonyos Ferdinand Habsburg elér a F1-ig…

A Lauda-balesetnek csöppet sem mellékszereplőjeként jelent meg a színen Willi Dungl fizikoterapeuta, aki iskolát teremtett. Utódjaként számos osztrák masszőr, erőnléti edző jelent meg a sportágban, mint az említett Loeberer is.

A Red Bull megjelenésével aztán teljesen elosztrákosodott a sportág. 2010-2013 között zsinórban négyszer nyertek bajnokságot Sebastian Vettellel, és övék volt a konstruktőri cím is. És emellett felvásárolták a Minardit, ebből lett a Toro Rosso, ahonnan olyan ifjak nőttek naggyá, mint maga Vettel, Ricciardi, Verstappen vagy Sainz.

Egyszóval osztráknak lenni a Forma-1-ben egyszerre felemelő és kockázatos vállalkozás…

 

Lauda Marko Koinigg Ratzenberger Wendlinger Berger Rindt Red Bull Vettel Toto Wolff

2 Tovább

Verstappen fejelágya

Max Verstappen nem fér a bőrébe: két egymást követő futamon is ütközött, előbb Hamiltonnal, aztán Vettellel. Még csak 20 éves, de már több önmérséklet várható tőle. Vagy mégsem?

 

Sir Jackie Stewart örökérvényű aranyköpése volt, hogy „Ahhoz, hogy elsőként érj célba, előbb célba kell érned”. És pontosan ez az, amit a szupertehetséges, ám forrófejű ifjaknak meg kell tanulniuk.

Mellesleg, nem volt ez másképp a korábbi nagyokkal sem. Niki Lauda annak idején számos olyan balesetet hozott össze, amik még nem a „Komputer”-t sejttették. Még első ferraris évében, 1974-ben is vétett pár olyan hibát, ami akkor a bajnoki címébe került: a nürburgringi ütközése, az angliai defektje. De hány éves is volt akkor? Már 25.

 

Niki Lauda roncs BRM-je az 1973-as Német Nagadíjon - csuklótörés lett a vége

Ugyanígy volt Alain Prosttal. A francia simán bajnok lehetett volna a Renault-val 1981 és 1983 között bármelyik szezonban, azonban nem csak a turbómotor rakoncátlankodása húzta keresztül a számításait, de ő maga is vétett jó pár hibát. Az 1982-es Monacói Nagydíjon a szemerkélő esőben vesztette el uralmát a kocsija fölött, majd 1983-ban a Holland Nagydíjon kilökte fő ellenfelét, Nelson Piquet-t, de az ő autója is tönkre ment. 

 

Vagy ott van a félisten Senna. Amikor 1984-ben a Tolemannel betoppant a Forma-1-be, egy percig sem volt kétséges, hogy a jövő világbajnoka, de a kezdeti botlásokat ő sem kerülhette el. Az Európa Nagydíjon a fél mezőnyt magával rántotta a homokágyba, Keke Rosberg meg is jegyezte, hogy így nem fogja sokra vinni… Ez mondjuk, nem jött be neki – noha, Senna három bajnoki címe ellenére a későbbiekben is több kisebb-nagyobb ütközésbe keveredett, amik közül néhány máig vita tárgya.

 

Schumacherről is nem beszélve: két bajnoki címet is ütközéssel döntött el. 1994-ben a maga javára, amikor az előző Damon Hillba hajtott bele, majd 1997-ben majdnem ugyanígy tett Jacques Villeneuve-vel. Az első esetben Schumi lett a bajnok, másodjára vesztett – és évekig el kellett viselnie főképp a brit sajtó és közönség szapulását.

A maiak közül Hamilton parádés kezdést produkált, nem is nagyon hibázott, inkább a csapata, a McLaren, ezért nem nyert rögtön az első szezonjában 2007-ben. De aztán 2008-ban ez is összejött. Ami nem jelenti azt, hogy Hamilton ne hibázna, csakhogy neki már nincs mit nagyon bizonyítania.

Vettel ugyancsak aprított párszor. Még Toro Rossóban a 2007-es Japán Nagydíjon Mark Webber Red Bulljába rongyolt bele, mintegy későbbi kapcsolatuk előképeként. De már a bajnoki címért küzdött 2010-ben, amikor Jenson Button McLarenjét szaggatta szét oldalról egy félresikerült manőver során Spában. Ő akkor már 23 éves volt.

 

Egyszóval, ha a fentiek fényében nézzük, a még mindig csak 20 esztendős Max Verstappen viselkedésében nincs semmi különös. Az már más kérdés, hogy az a fiatalember, aki legelső Red Bull-os futamát még 18 évesen rögvest megnyerte (2016 Spanyol Nagydíj), és 2017-ben is elképesztő versenyeket futott, nyert is kettőt, idén mintha nem találná a helyét. Illetve, amit csak picit lehet a fejére olvasni: nagyon akar. Dr. Marko ráadásul még tüzelte is a bahreini karambolja után, mondván, ezt szereti Maxban, hogy nincs a számára lehetetlen, száguld tűzön-vízen át.

 

Ráadásul, amíg Ricciardo megnyeri futamot, olyan nagyon nem is fognak szomorkodni Christian Hornerék, csak Verstappennek lesz kevesebb pontja, mint amennyi lehetne. Ám mivel nem egy Maldonado-típusú fiatalemberről van szó, szinte biztos, hogy egykettőre be fog nőni a feje lágya.

0 Tovább

Azt a 200-át!

Sebastian Vettel pole-lal és győzelemmel ünnepelte 200. Forma-1-es versenyét Bahreinben – akár csak tavaly Spában Lewis Hamilton vagy Nico Rosberg 2016-ban. Jó nekik, mert bizony nem volt mindenki ilyen szerencsés, aki elérte ezt az amúgy önmagában is szép eredményt, a 200 nagydíjat.

 

200. verseny Sebastian Vettel Ferrari 2018 Bahreini Nagydíj

Ha a legtöbb futamot teljesítő pilóták sorrendje szerint megyünk, akkor a brazil Rubens Barrichellóval kell kezdenünk, aki 1993–2011 között 322 futamon indult. A 200. versenyére utolsó ferraris évében került sor, a 2005-ös Malajzia Nagydíjon. Nem sok babér termett a számára, a 49. körben ki kellett állnia.

Bezzeg nem így járt Michael Schumacher, aki összesen 306 nagydíjon vett részt, és ebből a 200. a 2004-es Spanyol Nagydíj volt. Schumi az élről indulva simán nyert, ez volt 75. sikere, úgyhogy Vettelhez hasonlóan elsőként megadta meg a módját az ünneplésnek.

 

200. verseny Sebastian Vettel Ferrari 2018 Bahreini Nagydíj

Mint ahogy Jenson Button is, aki épp a Hungaroringen érkezett el a 200. futamához, és ő is egy szép győzelemmel tette emlékezetessé ezt a jubileumot.

Fernando Alonso már messze nem volt ilyen szerencsés, mert ő a 2013-as Majaziai Nagydíjon nem hogy nem tudott nyerni, de egy szerencsétlen baleset miatt – maga alá gyűrte leszakadó első szárnyát – már a legelső körben kiesett…

 

200. verseny Sebastian Vettel Ferrari 2018 Bahreini Nagydíj

Kicsivel jobban bánt a sors egy évvel később Kimi Räikkönennel, aki a 2014.es Kanadai Nagydíjon lett „200-as”. A verseny során egy látványos pördülést mutatott be, ám tovább tudott menni és végül behozta a Ferrarit a 10. helyre.

Felipe Massa ugyanebben az évben, a Brit Nagydíjon ért el a mérföldkőhöz, de neki sem volt nagyon mit ünnepelnie, mert épp Kimivel ütközött rögtön a rajt után, és ezzel vége is lett a jubileumi futamnak.

Riccardo Patrese elsőként érte el a 200. rajtot, még hozzá a 1990-es Brit Nagydíjon, és Williams-Renault-jával a 29. körben feladta a versenyt.

 

200. verseny Sebastian Vettel Ferrari 2018 Bahreini Nagydíj

Jarno Trulli   a 2009-es Malajziai Nagydíjon futotta a 200. versenyét a Toyota színeiben, és az igen előkelő 2. helyről indulva végül 4. lett a monszun miatt a 31. körben félbeszakított viadalon.

David Coulthard a jeles alkalomból semmi emlékezetest nem tudott elkönyvelni a 2006-os Spanyol Nagydíjon, csak 14. lett. Nála is gyengébben szerepelt Giancarlo Fisichella, aki egy Force Indiával indult 200. nagydíján a 2008-asMonacói Nagydíjon, és nem ért célba.

Mark Webber pontosan öt évvel ezelőtt, a 2013-as Bahreini Nagydíjon ért el a 200. versenyhet, de csak egy 5. helyre hozta be a Red Bullt.

Gerhard Berger (Benetton) a 1997-s San Marinói Nagydíjon már a 4. körben kicsúszott, Andrea de Cesaris (Sauber), az 1994-es Kanadai Nagydíjon, kiesett olajnyomás hiányában, Nelson Piquet (Benetton) az 1991-es Olasz Nagydíjon csak 6. lett a 200. versenyén, de tán ennél is jobban fájt neki, hogy a csapat új szerzeménye, Michael Schumacher rögtön első közös versenyükön előtte ért célba…

 

200. verseny Sebastian Vettel Ferrari 2018 Bahreini Nagydíj

Jean Alesi utolsó előtti futama volt a 200. az 2001-es USA Nagydíjon, ahol végül 7-ként ért célba, de akkor ezért már nem járt egyetlen pont sem…

Az utóbbi években a mercedeses fiúk viszont rendre megajándékozták magukat. A 2016-os Szingapúri Nagydíjon Nico Rosberg pole-lal és győzelemmel ünnepelte a 200. versemyét, és még nincs egy éve, hogy Lewis Hamilton elérkezett a maga 200. futamához Spa-Francorchamps-ban – megszerezte 68. pole-ját, amivel beállította Schumacher rekordját, majd a versenyen is simán az élen végzett.

 

200. verseny Sebastian Vettel Ferrari 2018 Bahreini Nagydíj

Most, a 2018-as Bahreini Nagydíjon Vettel voltaképp csak folytatta a sort, amikor megismételte a bravúrt. Érdekes egyébként, hogy a kétszázasok klubjából öt pilóta is Ferrari színekben futotta 200. versenyét, de csak a két német klasszisnak sikerült igazán emlékezetessé tenni azt!

 

0 Tovább

Hamiltonra vár a Ferrari?

Lewis Hamiltonnak idén lejár a szerződése a Mercedesnél. Piero Ferrari több mint érdekes kijelentéseket tett a brit világbajnokról. Mi következik ebből?

 

Utcai Ferrarija már van néhány. Vajon a Formula-1-ben is átül a vörös gépbe Lewis Hamilton?

A 73 éves Piero Ferrari, Enzo második fia, aki ma is a cég 10 százalékának tulajdonosa, a La Gazzetta dello Sportnak adott interjút, amiben pár gondolatot nem másnak, mint Lewis Hamiltonnak szentel. Így beszél róla:

- Jó néhány autót vásárolt már tőlünk. Nem tudom, pontosan mennyit, de legalább hármat. Ilyenkor eljön a gyárba, átveszi a kocsit, aztán elhajt vele.

Majd folytatta a morfondírozást:

– Mi az, ami benne megvan, míg másokban nincs? Az ösztönös vezetési talentum. Nyilván kell egy csapat és egy jó autó a sikerhez, de az igazi bajnokok a saját különös képességeiket teszik hozzá az egészhez. És Lewisnak efféléből jócskán kijutott. A külső szemlélő számára egy extravagáns figuráról van szó, holott valójában nem az. Michael Schumacherrel ugyanez volt a helyzet. Ő inkább zárkózottnak tűnt, de baráti körben, egy vacsorán, mondjuk, felszabadultan kedves tudott lenni.

 

Sergio Marchionne elnök, Piero Ferrari és Maurizio Arrivabene - tényleg akarják Hamiltont?

Eddig az alelnök.

És tán nem véletlen, hogy Piero Ferrari kapásból Michael Schumacherhez hasonlítja Hamiltont, aki a Scuderia (és a Formula-1) történetének legsikeresebb versenyzője.

Lehet, hogy készülődik valami, ami nagyon nagyot szólna, ha tényleg megtörténne…!

A Ferrari története olyan hosszú, hogy természetesen volt már rá példa a múltban, hogy egy-egy nagyágyút sikerült elcsábítaniuk. Nézzük, kik voltak azok a sztárok, akik világbajnokként engedtek Maranello hívásának – és vajon jól jártak-e vele?

 

Az argentín Maestro egy évig volt a Ferrari versenyzője 1956-ban, és itt is világbajnok lett

Juan Manuel Fangio 1955 végén szintén a Mercedestől és mercedeses bajnokként fogadta el Enzo Ferrari ajánlatát. Más kérdés, hogy némileg kényszerhelyzetbe került, mert a stuttgarti gyár visszavonulót fújt, és Fangio, hiába volt akkorra háromszor világelső, nem nagyon válogathatott. Ez az 1956-os év különösen alakult a számára: bár negyedszer is megnyerte a bajnokságot, mégsem volt számára komfortos Enzo csapata.

Ezt nem is titkolta:

– Sosem éreztem otthon magamat Maranellóban. Az ifjú csapattársak persze tiszteltek, tán szerettek is, mindig mondták, Juan, te vagy a főnök! De a csapatvezetés, a szerelők végig tartózkodóak maradtak. Azt hiszem, azért, mert annyi éven át én voltam a nagy ellenfél, aki ráadásul nyert is ellenük, és egyszerűen fura volt a számukra, hogy most egyszerre ott ülök az ő autójukban…

Ferrari sem fukarkodott a csípős megjegyzésekkel:

– Fangióból hiányzott mindennemű lojalitás. Csak arra használta a különböző csapatokat és autókat, hogy neki mindig a legjobb legyen. Az emlékirataiban úgy ír 1956-ról, mintha az egész szezon egy rémtörténet lett volna. Egy ellene irányuló összeesküvés, szabotázs, csalás, csupán azért, hogy kitoljanak vele.

Enzo Ferrari és Juan Manuel Fangio: nem volt mindig ilyen szívélyes a hangulat kettejük között

Fangio erre nem kontrázott rá, sőt, utóbb már inkább dicsérte korábbi kenyéradóját:

– Ferrari kemény fickó volt. Őneki csak az számított, hogy a nevét viselő autók nyerjenek. De nekem ezzel nem volt semmi bajom, mert sosem csak a magam dicsőségére versenyeztem, hanem a csapatomért is.

Aztán sok-sok évtizeden át a Scuderiához nem nagyon szerződtettek sztárokat, inkább ők maguk neveltek az ifjú reménységekből nagydíj-győzteseket, és több esetben is világbajnokot.

 

Alain Prost 1990-ben csatlakozott a Ferrarihoz és kis híján világbajnok lett

1989 végén azonban – már Enzo halála után – egy újabb nagy név érkezett: Alain Prost. Igazából ő is menekült, méghozzá Ayrton Senna mellől, attól a McLarentől, ahol három bajnoki címet szerzett. Prost egykettőre megtalálta a helyét az olaszoknál, és hamar háttérbe tudta szorítani Nigel Mansellt, annak ellenére, hogy brit már egy éve ott dolgozott és elszánt versenyzésével kiérdemelte az Il Leone, az Oroszlán becenevet. Csakhogy Prostot addigra meg Professzornak hívták – nem véletlenül. Már a második ferraris versenyét megnyerte, összesen pedig ötször diadalmaskodott, Mexikóban például a 13. helyről rajtolva. A szezon második felére a Ferrari beérte, sőt egy hajszállal le is hagyta a McLaren-Hondát, és Prostnak jó esélye volt rá, hogy megvédje bajnoki címét, régi istállója ellenében. A suzukai Japán Nagydíjon azonban Senna nem ismert kegyelmet: a jobban rajtoló Prost mellé érve egyszerűen belehajtott a francia Ferrarijába. Mindketten kiestek, ami egyben azt jelentette, hogy a pontversenyben vezető Senna lett a világbajnok. Prost 1991-ben már nem volt olyan sikeres, mivel az új Ferrari nem muzsikált túl jól, még egy győzelemre sem futotta. Ehhez nem volt hozzászokva, hiszen 1981-től nem volt évad, amikor ne nyert volna legalább kettő futamot. Lassan elmérgesedett a viszony közte és a csapatvezetés között, majd amikor a Professzor egy traktorhoz hasonlította versenyautóját, szépen kitették az szűrét – a szezonzáró futamon már nem is vehetett részt.

 

Ez már nem az öröm arckifejezése: Prost 1991-ben egy győzelmet sem szerzett a Scuderiánál, majd kirakták a szűrét

Fél évtizeddel később jött a még nagyobb szenzáció: a kétszeres világbajnok, Michael Schumacher ott hagyta a sikerei csúcsán lévő Benettont, és átszerződött ahhoz a Ferrarihoz, amelyik a Prost utáni öt évben mindössze két győzelmet tudott csak összekaparni (ebből az egyik, Jean Alesi 1995-ös, montreali elsősége épp Schumacher elromlott kormánya miatt jött össze). De Niki Lauda, aki akkor Ferrari tanácsadója volt, meggyőzte Willi Webert, Schumacher menedzserét, hogy innen lesz szép nyerni…

Szép is lett, noha további öt évbe telt, mire a német első ízben, vagyis 2000-ben bajnok lehetett a Ferrarival. Igaz, utána nem volt megállás, és Schumacher úgy vonult vissza 2006 végén (először), hogy öt bajnokságot nyert a vörösöknek, és máig rekordtartó összesen 7 vb-címével.

 

Michael Schumacher a Ferrari történetében mindenben rekorder

Fernando Alonso volt a következő bajnok, aki a Renault-s sikerévek és az első, McLarennél tett kirándulás után elfogadta a maranellói meghívást. Kétszer, 2010-ben és 2012-ben végig harcban volt a spanyol a bajnoki címért, ám vegül e tekintetben üres kézzel kellett távoznia, sőt, utolsó évében, 2014-ben még csak egy győzelemre sem futotta...

 

Fernando Alonso sok szép győzelmet aratott Ferrari-pilótaként, a vb-cím mégsem jött össze

Schumacher nyomdokaiban járva érkezett meg aztán Sebastian Vettel, aki nem is titkolta, hogy „le akarja másolni” példaképe és barátja pályáját abban a tekintetben, hogy kezdeti – esetében Red Bull-lal nyert – bajnoki címei után a Ferrarinál teszi majd fel a koronát a sikerekre. Ez eleddig nem sikerült teljes mértékben, ami – legalábbis 2017-et érintve – részben az ő és a csapat hibájából adódott. Vettel nagyon jól kezdett tavaly, de aztán Bakuban ő ütközött szándékosan Hamiltonnal, majd az év második felében a Ferrari mondott csődöt több ízben is, úgyhogy a már-már kézzel fogható közelségbe került bajnoki cím elúszott.

Idén megint jók a sanszok – persze megint csak Hamilton ellenében.

A 2017-es bakui baki: Vettel ráhúzza a Ferrarit Hamiltonra 

Nagy kérdés, hogy Hamilton, aki az utóbbi időben tényleg bevásárolt pár Ferrarit és folyamatosan hangoztatja, hogy a vörös a kedvenc színe (ilyenre lakkoztatta Bombardieri 600 repülőjét is), tényleg elérkezettnek látja-e az időt a váltásra. És kérdés, hogy Vettel tapsikolna-e az új csapattársnak, aki minden bizonnyal jobban megkeserítené a csapaton belüli életét, mint tette (eddig) Kimi Räikkönen.

Az azonban, hogy nagyon húzós páros lenne belőlük, egy percig sem kétséges.

 

Szemlélődés a Parc Fermében - vajon kényelmes lenne-e?

0 Tovább

Ha a Ferrari nyeri az idénynyitót...

A Ferrari egyetlen csapatként részt vett az eddigi összes, 1950-től megrendezett Formula-1 világbajnokságon. Nézzük, mit hozott a konyhára, ha megnyerték az évad első versenyét – 2018-cal együtt összesen 15-ször?

 

Sebastian Vettel 2017 után ismét győzelemmel kezdte az új évadot

Részükről a sorozat 1952-ben kezdődött, amikor egyébként Alberto Ascari volt az abszolút sztár, ám abban az évben az első, nevezetesen Svájci Nagydíjat nem ő, hanem csapattársa, ősz haja miatt Ezüst Rókának becézett Piero Taruffi nyerte – ám az év végén már Ascari diadalmaskodott. 1953-ban ezt folytatta, és az évadnyitó az övé volt Argentínában.

Alberto Ascari, a Ferrari első világbajnoka 1953-ban az új szezonban győzelemmel kezdte a címvédést az Argentín Nagydíjon

Három évvel később, 1956-ban szintén a dél-amerikai országban indult a bajnokság, ahol a frissen szerződtetett, már háromszoros legenda, Juan Manuel Fangio lett az 1., igaz, az akkori szabályok miatt még megengedett autócsere miatt Luigi Musso is győztesnek számít, mivel Fangio az ő kocsijába ült át. Mindegy, az év végén a Maestro világbajnok lett negyedszer is, és rögvest távozott Maranellóból.

Ezután azonban egy jókora ugrás következik: bár a Ferrari nyert közben vb-címeket (1958, 1961, 1964), az első futamokon sosem volt sikeres. Nem úgy, mint 1971-ben, amikor a Dél-afrikai Nagydíjon az amerikai Mario Andretti haladt át elsőként a célvonalon. Más kérdés, hogy Mariónak ez maradt az egyetlen ferraris sikere, és a Scuderia sem szerepelt túl fényesen ebben az évben – sem a következő pár szezonban.

 

Mario Andretti egyszer nyert csak Ferrarival, méghozzá az 1971-es évadnytón, a Dél-afrikai Nagydíjon

Niki Laudáig kellett várni az újabb vb-címig, és Niki az első, 1975-ös bajnoksága után, 1976-ban is rögvest megadta az alaphangot: a Brazil Nagydíjon fölényesen nyert. Nagyon úgy nézett ki, hogy simán megvédi a címét, de aztán jött a nürburgringi balesete és a McLarenben James Hunt…

A Ferrari-rajongók mindig lelkesen várták az új és új szezon első futamát, de megint jó hosszan kellett ácsingózniuk. És a siker pont akkor jött, amikor senki sem várta: 1989-ben a friss szerzemény, Nigel Mansell, annak ellenére, hogy az új gép a teszteken sose ment 30 körnél többet műszaki hibák nélkül, az azóta az olimpia miatt ledózerolt riói pályán győzni tudott.

 

Jött, látott, győzött: Nigel Mansell első ferraris versenyén rögtön nyerni tudott az 1989-es Brazil Nagydíjon

Aztán újabb egy évtized kellett egy efféle sikerhez. 1999-ben, már Melbourne-ben – mintha csak az egész szezon előképe lenne – Eddie Irvine nyert nagy meglepetésre (első sikere volt), aki aztán Schumacher silverstone-i lábtörése után kis híján világbajnok lett.

Ám valójában csak Schumi lett világbajnok, még hozzá zsinórban ötször, amit négy ízben is melbourne-i győzelemmel alapozott meg: 2000-ben, 2001-ben, 2002-ben és 2004-ben is jól indult és végződött a szezon a Ferrari számára.

 

Michael Schumacher 2000-ben győzelemmel kezdett Melbourne-ben, majd ugyanígy nyert még 2001-ben, 2002-ben és 2004-ben is

Utódja, Kimi Räikkönen 2007-ben szintén végbe tudta vinni azt a fegyvertényt, hogy első ferraris versenyén nyerjen – majd az év végén elhódította a bajnoki címet is. Ez azóta sem sikerült a Scuderiának, tehát hiába nyerték meg az első futamot 2010-ben Alonsóval (aki szintén az első maranellói futamán lett 1. Bahreinben), majd tavaly Vettellel, a jó kezdet nem eredményezett végül bajnokságot.

Nos, 2018-ban újra neki lehet futni – az első lépés már megtörtént az Ausztrál Nagydíjon, Vettel győzelmének köszönhetően.

 

A Vettel-ujj a 2017-es idénynyitón szerzett elsőség után

Ferrari sikerek az évad első futamán:  

1952 Svájci Nagydíj – Taruffi; világbajnok: Ascari
1953 Argentin Nagydíj - Ascari; világbajnok: Ascari
1956 Argentin Nagydíj - Fangio / Musso; világbajnok: Fangio
1971 Dél-afrikai Nagydíj - Andretti
1976 Brazil Nagydíj - Lauda
1989 Brazil Nagydíj – Mansell

1999 Ausztrál Nagydíj - Irvine
2000 Ausztrál Nagydíj - Schumacher; világbajnok: Schumacher
2001 Ausztrál Nagydíj - Schumacher; világbajnok: Schumacher
2002 Ausztrál Nagydíj - Schumacher; világbajnok: Schumacher
2004 Ausztrál Nagydíj - Schumacher; világbajnok: Schumacher
2007 Ausztrál Nagydíj - Räikkönen; világbajnok: Räikkönen
2010 Bahrein Nagydíj - Alonso
2017 Ausztrál Nagydíj – Vettel

2018 Ausztrál Nagydíj - Vettel

 

0 Tovább
«
12

f1classic

blogavatar

Ami a Formula-1 történetében érdekes, különleges, lenyűgöző és drámai.

Utolsó kommentek