Hamilton: felzárkózásból 5-ös

Biztosan szép lett volna Lewis Hamiltonnak, ha pole-ból indulva simán nyer a Brit Nagydíjon, de az, hogy az utolsó helyről jött vissza 2-nak, valószínűleg nagyobb teljesítmény volt.

 

Sebastian Vettel 51. győzelmét aratta a Brit Nagydíjon

Sokszor többet elárul egy pilóta kvalitásairól az, hogy mit csinál, ha bajba kerül vagy – úgy tűnhet – reménytelenül lemarad. A Forma-1 történetében sok olyan eset volt, amikor egy-egy futamon nem is a győztes autózta a legnagyobbat, hanem valaki, aki hátulról nyomult előre. Persze, a győzelem a legnagyobb tett, és e téren is akad egy-két elképesztő teljesítmény. Az 1983-as USA-Nyugat Nagydíjon a 22. helyről indult az a John Watson egy szívómotoros McLarennel, akit majd’ két órával később győztesként intettek le – ez a máig fennálló rekord. De a most főszereplővé, illetve bűnbakká előlépett Kimi Räikkönen sem panaszkodhat, mert ő meg még 2005-ben a Japán Nagydíjon a 17. helyről lódult neki a futamnak, és szintén győztesként ünnepelhetett a végén. Alain Prosttal az történt az 1982-es Dél-Afrikai Nagydíjon, hogy egy defekt miatt kellett feladja a vezető helyet és kereket cserélnie – ami akkoriban egyenlő volt a verseny elbukásával. Ám ő másképp gondolta, és a friss gumikon az utolsó helyről visszatornázta magát az élre, és nyert. Máig legszebb győzelmeként emlegeti ezt az elsőségét.

Mert hát győzött, és erre megy ki a játék.

 

Máig rekord: 1983-ban Long Beachben John Watson a 22. helyről rajtolva nyert

Hamilton Silverstone-ban nem tudott nyerni, és a már-már szokásos módon eljátszotta a durcás kisfiút. Tény, senki nem örül annak, ha pole-ból elrontja a rajtot, ráadásul a harmadik kanyarban ki is pöccintik a pályáról, hogy sereghatóként iramodjon a többiek után. Ugyanakkor örülhetett annak, hogy nem esett ki, nem sérült meg a Mercedes, és bemutathatott egy olyan felzárkózást, ami tán a futam legemlékezetesebb teljesítménye volt. Ráadásul azért volt némi szerencséje is a két Safety Car-ral, különben nem nagyon moccant volna előrébb a 4. helyről, így pedig 2. lett, ami simán megtörténhetett volna a kipördülése nélkül is, elvégre előre féltek a Ferrari félelmetes rajtjától.

 

Räikkönen kipördíti Hamiltont a 3. kanyartban - jöhetett a nagy felzárkózás

Kimi nem vacakolt sokat, elismerte, hogy hibázott és jogos volt a 10 mp-es büntetése, ehhez képest ő is odaért a dobogóra. Hamilton mentségére legyen mondva, végül is minden furcsálható tettét megmagyarázta. Azt, hogy először nem ment oda nyilatkozni – arra hivatkozott, hogy teljesen kikészült a 1000%-os teljesítménytől, és szinte levegőért kapkodott, ezért nem tudott nyilatkozni. Akár még hihető is – kérdés, ha nyert volna, akkor is így tett-e volna.

Az, hogy ő is, aztán meg Lauda és később James Allison (ex-Ferrari főkonstruktőr) azzal jöttek, hogy a ferrarisok szánt szándékkal intézik el a Merciseket a rajt után (utalva a Le Castellet-i Vettel-Bottas ütközésre) elég nevetséges és ostoba vádaskodás. Főképp itt, Silverstone-ban, ahol szélvészgyors kanyarok követik egymást, hát semmi garancia nincs arra, hogy egy „taktikai” ütközés nem fordítva sül el, vagy köt ki mindkét kocsi a gumifalban. Hamilton e téren bölcsebb lett egy nappal később, amikor elismerte, hogy az adrenalin hatása alatt mindenki mond néha hülyeségeket, ami aztán megbán. „Semmi bajom nincs Kimivel!”, hangoztatta, és ez így is van jól.

 

Sok piros ruhás ember között a helyis hős, fáradtan és kissé elkeseredetten

Mindent egybevéve, csak azt akartam leszögezni: a 2018-as Brit Nagydíj olyan volt, amilyennek egy „rendes” F1-es futamnak lennie kell, ahol voltaképp mindenki a maximumot nyújtotta, és még örülhet is az eredményének – kivéve tán szegény Bottast. De majd tán eljön az ő napja is.

 

0 Tovább

Verstappen fejelágya

Max Verstappen nem fér a bőrébe: két egymást követő futamon is ütközött, előbb Hamiltonnal, aztán Vettellel. Még csak 20 éves, de már több önmérséklet várható tőle. Vagy mégsem?

 

Sir Jackie Stewart örökérvényű aranyköpése volt, hogy „Ahhoz, hogy elsőként érj célba, előbb célba kell érned”. És pontosan ez az, amit a szupertehetséges, ám forrófejű ifjaknak meg kell tanulniuk.

Mellesleg, nem volt ez másképp a korábbi nagyokkal sem. Niki Lauda annak idején számos olyan balesetet hozott össze, amik még nem a „Komputer”-t sejttették. Még első ferraris évében, 1974-ben is vétett pár olyan hibát, ami akkor a bajnoki címébe került: a nürburgringi ütközése, az angliai defektje. De hány éves is volt akkor? Már 25.

 

Niki Lauda roncs BRM-je az 1973-as Német Nagadíjon - csuklótörés lett a vége

Ugyanígy volt Alain Prosttal. A francia simán bajnok lehetett volna a Renault-val 1981 és 1983 között bármelyik szezonban, azonban nem csak a turbómotor rakoncátlankodása húzta keresztül a számításait, de ő maga is vétett jó pár hibát. Az 1982-es Monacói Nagydíjon a szemerkélő esőben vesztette el uralmát a kocsija fölött, majd 1983-ban a Holland Nagydíjon kilökte fő ellenfelét, Nelson Piquet-t, de az ő autója is tönkre ment. 

 

Vagy ott van a félisten Senna. Amikor 1984-ben a Tolemannel betoppant a Forma-1-be, egy percig sem volt kétséges, hogy a jövő világbajnoka, de a kezdeti botlásokat ő sem kerülhette el. Az Európa Nagydíjon a fél mezőnyt magával rántotta a homokágyba, Keke Rosberg meg is jegyezte, hogy így nem fogja sokra vinni… Ez mondjuk, nem jött be neki – noha, Senna három bajnoki címe ellenére a későbbiekben is több kisebb-nagyobb ütközésbe keveredett, amik közül néhány máig vita tárgya.

 

Schumacherről is nem beszélve: két bajnoki címet is ütközéssel döntött el. 1994-ben a maga javára, amikor az előző Damon Hillba hajtott bele, majd 1997-ben majdnem ugyanígy tett Jacques Villeneuve-vel. Az első esetben Schumi lett a bajnok, másodjára vesztett – és évekig el kellett viselnie főképp a brit sajtó és közönség szapulását.

A maiak közül Hamilton parádés kezdést produkált, nem is nagyon hibázott, inkább a csapata, a McLaren, ezért nem nyert rögtön az első szezonjában 2007-ben. De aztán 2008-ban ez is összejött. Ami nem jelenti azt, hogy Hamilton ne hibázna, csakhogy neki már nincs mit nagyon bizonyítania.

Vettel ugyancsak aprított párszor. Még Toro Rossóban a 2007-es Japán Nagydíjon Mark Webber Red Bulljába rongyolt bele, mintegy későbbi kapcsolatuk előképeként. De már a bajnoki címért küzdött 2010-ben, amikor Jenson Button McLarenjét szaggatta szét oldalról egy félresikerült manőver során Spában. Ő akkor már 23 éves volt.

 

Egyszóval, ha a fentiek fényében nézzük, a még mindig csak 20 esztendős Max Verstappen viselkedésében nincs semmi különös. Az már más kérdés, hogy az a fiatalember, aki legelső Red Bull-os futamát még 18 évesen rögvest megnyerte (2016 Spanyol Nagydíj), és 2017-ben is elképesztő versenyeket futott, nyert is kettőt, idén mintha nem találná a helyét. Illetve, amit csak picit lehet a fejére olvasni: nagyon akar. Dr. Marko ráadásul még tüzelte is a bahreini karambolja után, mondván, ezt szereti Maxban, hogy nincs a számára lehetetlen, száguld tűzön-vízen át.

 

Ráadásul, amíg Ricciardo megnyeri futamot, olyan nagyon nem is fognak szomorkodni Christian Hornerék, csak Verstappennek lesz kevesebb pontja, mint amennyi lehetne. Ám mivel nem egy Maldonado-típusú fiatalemberről van szó, szinte biztos, hogy egykettőre be fog nőni a feje lágya.

0 Tovább

Hamiltonra vár a Ferrari?

Lewis Hamiltonnak idén lejár a szerződése a Mercedesnél. Piero Ferrari több mint érdekes kijelentéseket tett a brit világbajnokról. Mi következik ebből?

 

Utcai Ferrarija már van néhány. Vajon a Formula-1-ben is átül a vörös gépbe Lewis Hamilton?

A 73 éves Piero Ferrari, Enzo második fia, aki ma is a cég 10 százalékának tulajdonosa, a La Gazzetta dello Sportnak adott interjút, amiben pár gondolatot nem másnak, mint Lewis Hamiltonnak szentel. Így beszél róla:

- Jó néhány autót vásárolt már tőlünk. Nem tudom, pontosan mennyit, de legalább hármat. Ilyenkor eljön a gyárba, átveszi a kocsit, aztán elhajt vele.

Majd folytatta a morfondírozást:

– Mi az, ami benne megvan, míg másokban nincs? Az ösztönös vezetési talentum. Nyilván kell egy csapat és egy jó autó a sikerhez, de az igazi bajnokok a saját különös képességeiket teszik hozzá az egészhez. És Lewisnak efféléből jócskán kijutott. A külső szemlélő számára egy extravagáns figuráról van szó, holott valójában nem az. Michael Schumacherrel ugyanez volt a helyzet. Ő inkább zárkózottnak tűnt, de baráti körben, egy vacsorán, mondjuk, felszabadultan kedves tudott lenni.

 

Sergio Marchionne elnök, Piero Ferrari és Maurizio Arrivabene - tényleg akarják Hamiltont?

Eddig az alelnök.

És tán nem véletlen, hogy Piero Ferrari kapásból Michael Schumacherhez hasonlítja Hamiltont, aki a Scuderia (és a Formula-1) történetének legsikeresebb versenyzője.

Lehet, hogy készülődik valami, ami nagyon nagyot szólna, ha tényleg megtörténne…!

A Ferrari története olyan hosszú, hogy természetesen volt már rá példa a múltban, hogy egy-egy nagyágyút sikerült elcsábítaniuk. Nézzük, kik voltak azok a sztárok, akik világbajnokként engedtek Maranello hívásának – és vajon jól jártak-e vele?

 

Az argentín Maestro egy évig volt a Ferrari versenyzője 1956-ban, és itt is világbajnok lett

Juan Manuel Fangio 1955 végén szintén a Mercedestől és mercedeses bajnokként fogadta el Enzo Ferrari ajánlatát. Más kérdés, hogy némileg kényszerhelyzetbe került, mert a stuttgarti gyár visszavonulót fújt, és Fangio, hiába volt akkorra háromszor világelső, nem nagyon válogathatott. Ez az 1956-os év különösen alakult a számára: bár negyedszer is megnyerte a bajnokságot, mégsem volt számára komfortos Enzo csapata.

Ezt nem is titkolta:

– Sosem éreztem otthon magamat Maranellóban. Az ifjú csapattársak persze tiszteltek, tán szerettek is, mindig mondták, Juan, te vagy a főnök! De a csapatvezetés, a szerelők végig tartózkodóak maradtak. Azt hiszem, azért, mert annyi éven át én voltam a nagy ellenfél, aki ráadásul nyert is ellenük, és egyszerűen fura volt a számukra, hogy most egyszerre ott ülök az ő autójukban…

Ferrari sem fukarkodott a csípős megjegyzésekkel:

– Fangióból hiányzott mindennemű lojalitás. Csak arra használta a különböző csapatokat és autókat, hogy neki mindig a legjobb legyen. Az emlékirataiban úgy ír 1956-ról, mintha az egész szezon egy rémtörténet lett volna. Egy ellene irányuló összeesküvés, szabotázs, csalás, csupán azért, hogy kitoljanak vele.

Enzo Ferrari és Juan Manuel Fangio: nem volt mindig ilyen szívélyes a hangulat kettejük között

Fangio erre nem kontrázott rá, sőt, utóbb már inkább dicsérte korábbi kenyéradóját:

– Ferrari kemény fickó volt. Őneki csak az számított, hogy a nevét viselő autók nyerjenek. De nekem ezzel nem volt semmi bajom, mert sosem csak a magam dicsőségére versenyeztem, hanem a csapatomért is.

Aztán sok-sok évtizeden át a Scuderiához nem nagyon szerződtettek sztárokat, inkább ők maguk neveltek az ifjú reménységekből nagydíj-győzteseket, és több esetben is világbajnokot.

 

Alain Prost 1990-ben csatlakozott a Ferrarihoz és kis híján világbajnok lett

1989 végén azonban – már Enzo halála után – egy újabb nagy név érkezett: Alain Prost. Igazából ő is menekült, méghozzá Ayrton Senna mellől, attól a McLarentől, ahol három bajnoki címet szerzett. Prost egykettőre megtalálta a helyét az olaszoknál, és hamar háttérbe tudta szorítani Nigel Mansellt, annak ellenére, hogy brit már egy éve ott dolgozott és elszánt versenyzésével kiérdemelte az Il Leone, az Oroszlán becenevet. Csakhogy Prostot addigra meg Professzornak hívták – nem véletlenül. Már a második ferraris versenyét megnyerte, összesen pedig ötször diadalmaskodott, Mexikóban például a 13. helyről rajtolva. A szezon második felére a Ferrari beérte, sőt egy hajszállal le is hagyta a McLaren-Hondát, és Prostnak jó esélye volt rá, hogy megvédje bajnoki címét, régi istállója ellenében. A suzukai Japán Nagydíjon azonban Senna nem ismert kegyelmet: a jobban rajtoló Prost mellé érve egyszerűen belehajtott a francia Ferrarijába. Mindketten kiestek, ami egyben azt jelentette, hogy a pontversenyben vezető Senna lett a világbajnok. Prost 1991-ben már nem volt olyan sikeres, mivel az új Ferrari nem muzsikált túl jól, még egy győzelemre sem futotta. Ehhez nem volt hozzászokva, hiszen 1981-től nem volt évad, amikor ne nyert volna legalább kettő futamot. Lassan elmérgesedett a viszony közte és a csapatvezetés között, majd amikor a Professzor egy traktorhoz hasonlította versenyautóját, szépen kitették az szűrét – a szezonzáró futamon már nem is vehetett részt.

 

Ez már nem az öröm arckifejezése: Prost 1991-ben egy győzelmet sem szerzett a Scuderiánál, majd kirakták a szűrét

Fél évtizeddel később jött a még nagyobb szenzáció: a kétszeres világbajnok, Michael Schumacher ott hagyta a sikerei csúcsán lévő Benettont, és átszerződött ahhoz a Ferrarihoz, amelyik a Prost utáni öt évben mindössze két győzelmet tudott csak összekaparni (ebből az egyik, Jean Alesi 1995-ös, montreali elsősége épp Schumacher elromlott kormánya miatt jött össze). De Niki Lauda, aki akkor Ferrari tanácsadója volt, meggyőzte Willi Webert, Schumacher menedzserét, hogy innen lesz szép nyerni…

Szép is lett, noha további öt évbe telt, mire a német első ízben, vagyis 2000-ben bajnok lehetett a Ferrarival. Igaz, utána nem volt megállás, és Schumacher úgy vonult vissza 2006 végén (először), hogy öt bajnokságot nyert a vörösöknek, és máig rekordtartó összesen 7 vb-címével.

 

Michael Schumacher a Ferrari történetében mindenben rekorder

Fernando Alonso volt a következő bajnok, aki a Renault-s sikerévek és az első, McLarennél tett kirándulás után elfogadta a maranellói meghívást. Kétszer, 2010-ben és 2012-ben végig harcban volt a spanyol a bajnoki címért, ám vegül e tekintetben üres kézzel kellett távoznia, sőt, utolsó évében, 2014-ben még csak egy győzelemre sem futotta...

 

Fernando Alonso sok szép győzelmet aratott Ferrari-pilótaként, a vb-cím mégsem jött össze

Schumacher nyomdokaiban járva érkezett meg aztán Sebastian Vettel, aki nem is titkolta, hogy „le akarja másolni” példaképe és barátja pályáját abban a tekintetben, hogy kezdeti – esetében Red Bull-lal nyert – bajnoki címei után a Ferrarinál teszi majd fel a koronát a sikerekre. Ez eleddig nem sikerült teljes mértékben, ami – legalábbis 2017-et érintve – részben az ő és a csapat hibájából adódott. Vettel nagyon jól kezdett tavaly, de aztán Bakuban ő ütközött szándékosan Hamiltonnal, majd az év második felében a Ferrari mondott csődöt több ízben is, úgyhogy a már-már kézzel fogható közelségbe került bajnoki cím elúszott.

Idén megint jók a sanszok – persze megint csak Hamilton ellenében.

A 2017-es bakui baki: Vettel ráhúzza a Ferrarit Hamiltonra 

Nagy kérdés, hogy Hamilton, aki az utóbbi időben tényleg bevásárolt pár Ferrarit és folyamatosan hangoztatja, hogy a vörös a kedvenc színe (ilyenre lakkoztatta Bombardieri 600 repülőjét is), tényleg elérkezettnek látja-e az időt a váltásra. És kérdés, hogy Vettel tapsikolna-e az új csapattársnak, aki minden bizonnyal jobban megkeserítené a csapaton belüli életét, mint tette (eddig) Kimi Räikkönen.

Az azonban, hogy nagyon húzós páros lenne belőlük, egy percig sem kétséges.

 

Szemlélődés a Parc Fermében - vajon kényelmes lenne-e?

0 Tovább

A 44-es rajtszám mítosza

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Lewis Hamilton 2014 óta használja a 44-es rajtszámot

Amióta a Forma-1-ben megreformálták a rajtszámokat, minden pilóta magának választhat rajtszámot, amit aztán F1-es szereplése végéig használhat, függetlenül attól, melyik csapatnál versenyzik. Elméletileg kivételt jelenthet a világbajnok személye, hiszen címvédőként őt a büszke 1-es rajtszám illetné meg, ám az új szisztéma bevezetése óta erre nem volt példa. Lewis Hamilton mindvégig ragaszkodott és ragaszkodik a maga 44-es rajtszámához, míg Nico Rosberg eleve visszavonult még a bajnoki éve (2016) végén.

A 44-es rajtszám viszonylag sűrűn szerepelt az 1950-es, 1960-as években különböző gépeken – de akkoriban még sorsolták a rajtszámot, úgyhogy voltaképp véletlenszerű volt, hogy egy esélyes pilóta autójára került-e fel vagy sem.

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Piero Taruffi volt az első, aki 1952-ben 44-éssel lett dobogós

Ennek fényében nem meglepő, hogy 44-essel nem értek el sok sikert Hamilton előtt. Egyetlen győzelmet szerzett 44-essel induló autó, 1955-ben Maurice Trintignant (Ferrari) révén – továbbá még két dobogós helye akadt egy-egy 44-esnek.

Aztán 2014-től beindult a Hamilton-féle gőzhenger. Eddig 4 szezon alatt háromszor lett világbajnok, 39-szer nyert és pontosan 40-szer indult az élről.

És minden bizonnyal a sorozat folytatódik 2018-ban. Talán már Melbourne-ben is…

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Hamilton világbajnoki címei ellenére sem váltott az 1-esre

1950 Monacói Nagydíj – Franco Rol, Maserati – DNF

1950 Svájci Nagydíj – Harry Schell, Talbot – 8.

1950 Francia Nagydíj – Robert Manzon, Simca-Gordini – 4., 3 pont

1950 Olasz Nagydíj - Robert Manzon, Simca-Gordini – DNF

1951 Svájci Nagydíj – Piero Taruffi, Ferrari – 2., 6 pont

1951 Francia Nagydíj – Eugene Chaboud, Talbot – 8.

1951 Olasz Nagídij – Franco Rol, Osca – 9.

1951 Spanyol Nagydíj – Paco Godia, Maserati Milano – 10.

1952 Svájci Nagydíj – Peter Hirt, Ferari – 7.

1952 Belga Nagydíi – Robert O’Brien, Simca – 14.

1952 Francia Nagydíj – Maurice Trintignant, Gordini – 5., 1 pont

1953 Francia Nagydíj – Louis Rosier, Ferrari – 8.

1953 Olasz Nagydíj – Prince Bira, Maserati – 11.

1954 Francia Nagydíj – Roy Salvadori, Maserati – DNF

1954 Olasz Nagydíj – Jean Behra, Gordini – DNF

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Maurice Trintignant szerezte Hamilton előtt az egyetlen győzelmet 44-essel az 1955-ös Monacói Nagydíjon

1955 Monacói Nagydíj – Maurice Trintignant, Ferrari – 1., 8 pont

1955 Brit Nagydíj – Roy Salvadori, Maserati – DNF

1955 Olasz Nagydíj – Ken Wharton, Vanwall – DNF

1956 Francia Nagydíj – Olivier Gendebien, Ferrari – DNF

1956 Olasz Nagydíj - Roy Salvadori, Maserati – DNF

1957 –

1958 –

1959 Monacói Nagydíj – Bruce Halford, Lotus – DNF

1959 Francia Nagydíj – Ron Flokhart, BRM – 6.

1960 Argentin Nagydíj – Ettore Chimeri, Maserati – DNF

1960 Monacói Nagydíj – Maurice Trintignant, Cooper – DNF

1960 Francia Nagydíj – Olivier Gendebien, Cooper – 2., 6 pont

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Joakim Bonnier egy Porsche volánja mögött a 44-es rajtszámmal

1961 Belga Nagydíj – Masten Gregory, Cooper – 10.

1961 Francia Nagydíj – Jackie Lewis, Cooper – DNF

1961 Brit Nagydíj – Ian Burgess, Lotus – 14.

1961 Olasz Nagydíj – Jo Bonnier, Porsche – DNF

1962 Brit Nagydíj – Wolfgang Seidel, Lotus – DNF

1962 Olasz Nagydíj – Roy Salvadori, Lotus – DNF

1963 Francia Nagydíj – Jo Bonnier – DNF

1964 –

1965 Olasz Nagydíj – Jo Siffert, Brabham – DNF

1966 Francia Nagydíj – John Taylor, Brabham – 6., 1 pont

1966 Olasz Nagydíj – Giancarlo Baghetti, Ferrari – DNF

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Giancarlo Baghetti is ment 44-éssel, de nem sok sikerrel 

1967 –

1968 –

1969 –

1970 Olasz Nagydíj – Jack Brabham, Brabham – DNF

44-es rajtszám Lewis Hamilton

Hamilton előtt Jack Brabham használta utoljára a 44-est - épp 44 éves korában, 1970-ben!

0 Tovább

f1classic

blogavatar

Ami a Formula-1 történetében érdekes, különleges, lenyűgöző és drámai.

Utolsó kommentek