Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az igazi Forma-1 rajongó modellje

Mostanra ezt szeretem a leginkább a Forma-1-ben: ahogy összehoz embereket, rajongókat. Már régebben értesültem egy debreceni ügyvédről, aki lelkes F1-es és modellgyűjtő. Ember Ferenc, aki immár 10 éve van jelen a Magyar Nagydíjon fotósként, koránt sem mellesleg csodás modelleket is kreál, többnyire olyan autókat, amiket a nagy modellgyártó cégek nem tartanak arra érdemesnek - emiatt aztán meg is van a vevőköre.

Forma-1 modell Debrecen

A házimúzeum az ügyvédi irodában. Ha ügyfél jön, és felgyulladnak a vitrenben a fények, egy ideig csak Forma-1-ről esik szó onnantól fogva...

Többek között dr. Fazokán Tamás, akit az augusztus 20-ával végződő hosszú hétvégén volt szerencsém meglátogatni. Ügyvédi irodájában bújó, több vitrinnyi gyűteménye tényleg lenyűgöző. És persze az, ahogy ismeri, tudja a Forma-1 múltját.

Ahogy meséli - életkorából adódóan - nagy Senna-drukkerként kezdte F1-es "pályafutását", és bár korábban is volt benne érdeklődés, igazából 1991-ben lépett be az életébe a sportág. Bár Senna halála után néhány versenyt szinte kómás állapotban ült végig, a '94-es Hill-Schumacher csata kiéleződésének köszönhetően hű maradt a F1-hez. Süvölvényként próbált hozzájutni a nyolcvanas évek végén fellelhető magyar szakirodalomhoz, Dávid Sándor F1-történetét vagy Oltványi Tamás A halál árnyékában c. művét, mint oly sokan, rongyosra olvasta.

Forma-1 modell Debrecen

Dr. Fazokán Tamás debreceni gyűjteménye előtt - kezében Senna 1994-es Williamsének modellje

Innen már csak egy lépés volt a 1:18-as méretű modellekkel való foglalkozás, magyarán gyűjtésük. Tudjuk, hogyan van ez. Először van az embernek egy-két autója, a kedvenceké, aztán jönnek bizonyos évek, bizonyos csapatok... És voltaképp nincs megállás. Fazokán ügyvéd úr is így van ezzel. Először elég volt egy vitrin, aztán kellett még egy, majd egy hamadik. Most már azon töri a fejét, hogy az iroda teljes fala mentén szükség lesz a méretre készíttetett tároló bútorokra - mert egyszerűen kell.

Megvan az is, hogy mi. A méret mellett fontos, hogy pilóta legyen a kocsikban, ami sokszor nem adott; nos, ilyenkor következik emberünk, Emberi Feri, aki mindezt szépen megoldja. És hát persze a különlegességek sora - mert Schumacher-Ferrarit kis túlzással minden bokorban lelni, de a "tehénmintás", Ligier-ről (1993 Suzuka) ez már nem mondható el. Mint mondja, egy-egy különlegesség sokkal inkább megdobogtatja a szívét, mint a majdnem egyforma Ferrarik a 2000-es évek elejéről. Jobban tud fájni a foga egy-egy olyan McLarenre, amikor még a cigaretta-reklámos időkben adott versenyeken a West helyett Mika, David vagy Kimi neve szerepelt az autók oldalán (megvannak már!).

Forma-1 modell Debrecen

Bár az 1991-es évadtól gyűjti az autókat, Senna 1988-as McLaren MP4/4-ese áll az első helyen

Az ügyvéd úr nem szégyelli, hogy temérdek teendője, családja, három gyermeke mellett azért mindig jut egy kis idő a modellek szemlélésére, rendezgetésére - no meg az újak utáni kutakodásra. Próbál józan maradni, megvan az a határ, amennyit egy-egy autóért hajlandó fizetni, ugyanakkor vannak modellek, amik amolyan cserealapként várják sorsukat az üvegajtócskák mögött.

Bár hétvégére, az ünnepre való tekintettel egy bő órácska után elbúcsúzunk egymástól, én is azt éreztem, amit az Fazokán Tamás fogalmazott meg utóbb emailjében:

- Jó volt beszélgetni és feleleveníteni pár régi F1-es emléket. Tök jó tapasztalat, hogy az általam felhozott sztorik valaki más számára is jelentéssel és jelentőséggel bírnak :-) 

Forma-1 modell Debrecen

Csupán egy órácskát beszélgettünk a F1-ről a modellek ürügyén - első ízben, de valószínűleg, hogy nem utoljára

0 Tovább

Nagy csapatoknál a fiatalok: Leclerc, Gasly, Norris

A jelek szerint 2019-re a Mercedesen kívül minden csapatnál lesz legalább egy csere. A nagy istállók a jelek szerint az ifjúságra szavaznak.

Míg 2017-ről 2018-ra alig pár pilótacserére került sor, az idei évről jövőre annál alaposabban felfordul a mezőny. A bajnokság most lép az utolsó harmadába, de már egy csomó minden eldőlt, méghozzá vaskos meglepetésekkel tarkítva – és hol van még a vége.

2019 Forma-1 pilótafelállás

Daniel Ricciardo úgy döntött, jobban jár, ha elhagyja a Red Bullt © MÉHES K.

Egy tuti, hogy Mercedes megmarad a Hamilton-Bottas párosnál, és ezt már s Német Nagydíj táján be is jelentették, ráadásul még így is késve, mivel s brit világbajnok meghosszabbítására így is tovább kellett várni, mint hittük. Aztán a nyári szünetben egymás után két bomba robbant: előbb Daniel Ricciardo közölte a teljesen megdöbbent Red Bull-vezetéssel és a közvéleménnyel, hogy elszerződött a Renault-hoz. Az ausztrál mintha kicsit frusztrálttá vált volna attól, hogy bár felkínálta magát a Ferrarinak és a Mercedesnek is, sehol sem csaptak le rá, pedig ezekhez a csapatokhoz elegánsabb lett volna lelépni a fenyegető Max Verstappen mellől, mint ami végül maradt, a Renault. A franciák negyven éve csinálják ezt, hogy megjelennek a Forma-1-ben, néhány év alatt előre dolgozzák magukat, majd pár vb-cím után visszavonulnak, aztán jönnek újra. Most megint az építkezés fázisában vannak, nekem Alain Prost azt vizionálta 2017 elején, 2018-ban már dobogós helyeket fognak szerezni (még nem történt meg), majd 2019-től nyerni szeretnének, előbb versenyeket, aztán bajnokságot. Gondolom, ezt Ricciardónak is előadták, ő meg hitt nekik, noha Monzában is egy Renault-motor esett szét alatta éppen…

2019 Forma-1 pilótafelállás

Carlos Sainz nem sok időt töltött a Renault-nál, 2019-ben már a McLarennél vezet, igaz, Renault-motorral © MÉHES K.

A sárga-feketék Hülkenberget tartották meg és Sainzot bocsátották el, akit – vélhetően – honfitársa ajánlott be a McLarenhez. Igen, mert augusztus 14-én meg Fernando Alonso kürtölte világgá, hogy elege lett a F1-ből, és 18 év után távozik. Mivel őt sem hívták sehová, jobb csapathoz, úgy érezte, hogy nem rongálja saját és szurkolói idegeit még egy McLaren-Renault-s évvel – elvégre maga a főnök, Zak Brown ismerte el, hogy szerinte 2-3 év múlva lesznek újra nyerőképesek. Alonsónak erre már nincs ideje – egy Sainznak még van. Nem is beszélve a 18 éves Lando Norrisról, aki a csapattársa lesz 2019-ben. Ezzel megköszönték Stoffel Vandoorne szogálatait is – van ilyen, hogy valaki sziporkázik a GP2-ben, aztán eggyel feljebb jelentéktelen mellékszereplő lesz belőle. Tény, hogy a kocsi, ami szegény belga fiú alatt dolgozott, nem kínált nagy kiugrási lehetőségeket, de épp egy Alonso mellett mutathatott volna többet, legalább házon belül.

2019 Forma-1 pilótafelállás

Stoffel Vandoorne-nak a McLarentől mennie kell, kérdés, a F1-ben lesz-e maradása © MÉHES K.

Még nem tudni, Vandoorne-tól csak a McLaren, vagy mi is búcsúzunk. A Sauber első embere, Frédéric Vasseur, mint a belga volt GP2-es csapatának, az ART-nak volt főnöke, állítólag nagy rajongója, ám a Sauber az Alfa Romeo brand miatt erős Ferrari-hatás alatt áll, és megvan a saját jelöltjük Ericsson mellé – méghozzá Antonio Giovanazzi személyében.

Mert hogy a másik idei sauberes fiú, a szezon sztárjának számító Charles Leclerc most már szinte biztosan bekerül a Ferrarihoz. Ez egy elég kacifántos történet lett. A Ferrari az utóbbi évtizedekben nem nagyon szavazott bizalmat túl fiatal versenyzőknek. Beérett, már bizonyított sztárokat hozott Maranellóba (Mansell, Prost, Schumacher, Räikkönen, Alonso, Vettel), legfeljebb második számú pilótaként jöhetett szóba egy-egy ifjú, mint volt Alesi, Irvine, Barrichello és Massa. Azt senki sem gondolta volna 2014-ben, amikor Räikkönent meglepetésre visszahozták a Lotustól, hogy a finn annak ellenére még 2018-ban is itt tekeri a kormányt, hogy egyetlen versenyt sem nyert 5 év alatt (tény, sokszor elképesztő balszerencsék sorozatának „köszönhetően”). Sőt, 2015-ben sokáig makacsul tartotta magát a pletyka, hogy Kimi megy, és helyette a másik finn, Valtteri Bottas jön a Williamstől – aki végül is a Mercinél kötött ki.

2019 Forma-1 pilótafelállás

Kimi, a közönségkedvenc - erősen kérdéses, látjuk-e még jövőre a Hungaroringen? © MÉHES K.

Räikkönen Vettel mellett mintha bele is nyugodott volna a No2. pilóta szerepébe, elvégre nem olyan vészes a Ferrarinál évente 12 millió eurót keresni és duzzogva viselni a hihetetlen népszerűséget. Mi több, 2018-ban egészen meg(jég)emberelte magát, jól megy, és ha nem éri valami pech, általában a dobogón végez (Monzában épp 100-adszor, idén 9-edszer). Ennek ellenére úgy nézett ki, hogy Sergio Marchionne elnök a bravúrosan teljesítő 20 éves Leclercet szemelte ki Vettel mellé 2019-re, sőt, olyan hírek jöttek a nyár elején, hogy már Spában átülhet a Ferrariba, Kimi pedig – mintegy vigaszdíjként – mehet a Sauberhez, ahol 2001-ben F1-es pályáját kezdte. Ám Marchionne hirtelen meghalt, és a nagy Räikkönen-barát Loius Camilleri lett az új elnök, úgyhogy fordulni látszott a kocka: a finn marad, Leclerc pedig mehet a Haashoz, egyet előre lépve, de még csak tanuljon tovább. Monzára vártuk a nagy bejelentést, hogy Kimi 1+1 évre marad – ám ez elmaradt. A legújabb fejlemény az, hogy Leclerc menedzsere, Nicolas Todt (Jean Todt fia) már megegyezett Marchionnéval, sőt, valamiféle szerződést is aláírtak, és John Elkann, illetve Camilleri ezt nem akarják vagy inkább nem tudják negligálni. Mellesleg, a FIA elnökének fiával sem ajánlatos összerúgni a patkót. Ha Leclerc tényleg jön, a hamarosan 21 éves monacói a Ferrari történetének második legfiatalabb versenyzője lesz, csak az 1961-ben szerződtetett, 19 éves Ricardo Rodriguez volt nála fiatalabb maranellói debütálásakor. Az is igaz, hogy valaha olyan is előfordult, hogy egy-egy kivételesen szerencsés pilóta egyenesen a Ferrarinál mutatkozhatott be, mint például Clay Ragazzoni, vagy mindössze egyetlen, McLarennel futott nagydíj után szerezték meg Gilles Villeneuve-öt.

2019 Forma-1 pilótafelállás

Charles Leclerc, a szupertehetség. Mikor érkezik meg a végső üzenet a Ferraritól? © MÉHES K.

Mindezek fényében nem tudni, Räikkönen mihez tud kezdeni, mert igazából neki sem maradt hely sehol, tehát Alonso mellett tőle is búcsúzni kell valószínűleg.

Folytatva a sort, a Haasnál Grosjean sorsa bizonytalan, bár mostanában egyre jobb eredményeket gyűjtöget a silány első féléve után; amennyiben Leclerc nem jön, se – mint felröppent Monza előtt – Pérez, lehet, hogy maradhat, és akkor az amerikaiaknál sem változik a felállás.

Ezzel már ott is vagyunk a másik nagy talány, a Racing Point Force Indiánál, ami Lawrence Stroll többségi tulajdonába ment át még Spa előtt. Az biztos, hogy ennek folytán Lance Stroll átül az egyik rózsaszín masinába, a számítások szerint Esteban Ocon helyére. De ha Pérez – ki tudja, miért? – mégis odábbállna a Haashoz, akár Ocon maradhat is. Pérez évek óta a Ferrariba vágyik, ez magyarázhatja, hogy legalább egy Ferrari-motoros csapathoz menjen, de ha ott Leclercbe helyezik a bizalmat, akkor pár évig nem nagyon lesz hely senki számára (ha csak Vettel hirtelen vissza nem vonul).

2019 Forma-1 pilótafelállás

Lance Stroll, akitől az apuka semmit sem sajnál. Most vett neki egy F1-es csapatot, a Force Indiát © MÉHES K.

A szupertehetséges Ocon járhat a fenti körforgás nyomán a legrosszabbul. A Mercedes utánpótlása ő, ennél fogva még a Williamsnél lehetne helye, de az elég nagy büntetés a középmezőnyben tündöklő Force India után. Lehet, hogy sima tartalék pilóta lesz Brackley-ben, és majd Bottast váltja, ha eljön az idő, elvégre még ő is csak 22 éves lesz a napokban. Tény, hogy már bizonyított annyit, amivel kiérdemel egy jó helyet, és nem kell a cserepadon érlelni, mint 2002-ben a fiatal Alonsót a Renault-nál, vagy ugyanígy Massát 2003-ban Ferrari-tesztelőként.

Ráadásul lehet, hogy a Williamsnél se nagyon lenne hely Ocon számára. Stroll távozása után valószínűleg Robert Kubica megejtheti a mindenki által remegve várt visszatérését, de kétséges, hogy 2019-re is marad, ha csak nem alkot valami fenomenálisat. Elvégre Szergej Szoritkin milliói mellé jönnének Nyikita Mazepin milliói (szintén oligarcha csemete), és erre az agonizáló didcoti csapatnak szüksége is van, mint egy falat kenyérre. Strollék pénzeszsákukkal együtt távoznak, a Martini pedig az év végén befejezi a szponzori tevékenységet – tehát üres a kassza. De most álljunk meg megint egy pillanatra: két fizetős orosz pilótasuhanc annál a csapatnál, ahol egykor Nigel Mansell és Nelson Piquet, vagy Alain Prost és Damon Hill alkotott párost…

2019 Forma-1 pilótafelállás

Robert Kubica a nagy lehetőség előtt: 2010 után újra versenyezhet? © MÉHES K.

A két energiaital-fentartású csapat is változás előtt áll. A Red Bullnál a legnagyobb csere motor fronton jön: négy vb-cím és az utóbbi években elég sok nyűgös egymásra mutogatás után megválnak a Renault-tól és érkezik a Honda. Ami akár még jól is sülhet el, elvégre a japán gyártónak ez lesz az ötödik éve visszatérésük után, és hogy fejlődnek, arra épp Pierre Gasly az ékes bizonyíték: a szintén csak 22 éves francia olyan jól ment az idén a már hondás Toro Rossóval, hogy Ricciardo meglepetésszerű távozása után simán megörökölte a helyét Verstappen mellett. Így viszont maga a Toro Rosso keresgélhet, mert Brendon Hartley-val sincsenek épp megelégedve, úgyhogy lehet, két új pilótára lesz szükségük. Az új azonban akár régi is lehet, mert a nagy keresgélésben odáig jutottak, hogy megint szóba került Daniil Kvijat, sőt, még Jean-Eric Vergne is; minden esetre itt felettébb képlékeny még a helyzet.

2019 Forma-1 pilótafelállás

Öröm Gaslyéknál: Pierre olyan jól megy 2018-ban, hogy máris Red Bull-pilóta lett belőle © MÉHES K.

A 2019-es mezőny – jelenleg:

MERCEDES: Hamilton, Bottas

FERRARI: Vettel, Laclerc (Räikkönen)

RED BULL: Verstappen, Gasly

RENAULT: Ricciardo, Hülkenberg

McLAREN: Sainz, Norris

HAAS: Magnussen, Grosjean / Pérez

RACING POINT: Pérez, Stroll

WILLIAMS: Szirotkin, Mazepin / Ocon

SAUBER: Ericsson, Giovinazzi / Vandoorne

TORO ROSSO: Kvijat / Vergne / Hartley / Ocon

0 Tovább

f1classic

blogavatar

Ami a Formula-1 történetében érdekes, különleges, lenyűgöző és drámai - All you would know about F1's past & present: stories, dramas and excitements.

Utolsó kommentek