A svéd Forma-1 pokoli éve

Förbannade78 – Az a pokoli '78 – címmel készült film arról az évről, amikor néhány hónap alatt megszűnt a svéd Forma–1, ami olyannyira meghatározó volt az 1970-es években. Gunnar Nilssonról már az év elején lehetett tudni, hogy rákkal küszködik, Ronnie Peterson meghalt az Olasz Nagydíjat követő napon, az 1973 óta létező Svéd Nagydíjat törölték a versenynaptárból.

Svéd Nagydíj Gunnar Nilsson Ronnie Peterson  Anderstorp Lotus Colin Chapman 1978

1977-ben még együtt a pályán: Petersson Tyrrellben (3), Nilsson Lotusszal (6)

A rendező, Jonas Vesanto így beszélt minderről:

– Svédországban ez a generáció úgy nőtt fel, hogy a játékok polcán szinte mindenkinél ott állt egy fekete JPS-Lotus. Aztán azon rémes reggelen, nyolc évesen megtudtam, hogy Ronnie meghalt. Micsoda? Hiszen csak a lábát törte! És két hónappal később Nilsson is halott volt. Az egész hihetetlen volt. Abban az évben adta először élőben a svéd tévé a futamokat, nyáron egész ország Forma–1-es lázban égett, azt vártuk, hogy Peterson világbajnok lesz. Már az keserű csalódás volt, hogy kiderült, csupán No.2. pilóta a Lotusnál. De aztán jött a tragédia. Emlékszem, voltak olyan politikai hangok is, amik azt sürgették, hogy nálunk be kell tiltani az autósportot... Azért kezdtem el forgatni a Förbannade78-at, hogy megtudjam, mit is jelentett Peterson és Nilsson az embereknek. Keresztbe-kasul utaztam az országban, interjúkat készítettem. És azt láttam, hogy erre a két versenyzőre felnéztek. Igaz, el voltunk kényeztetve: Björn Borg zsinórban nyerte a wimbledoni bajnokságokat, Ingemar Stenmark a síben bizonyult verhetetlennek, az ABBA a csúcson volt, de mégis, a Peterson-Nilsson páros külön helyet foglalt és foglal el a svédek szívében!

 

Svéd Nagydíj Gunnar Nilsson Ronnie Peterson  Anderstorp Lotus Colin Chapman 1978

Milyen érdekes, hogy Nilsson egyetlen győzelmekor (1977, Belga Nagydíj - Zolder), Petersson is ott állt a dobogón 3-ként 

Mi is történt, nézzük kronologikusan.

1977-ben Gunnar Nilsson a Colin Chapman vezette Lotus csapatnál második szezonját teljesítette, és megszerezte első győzelmét Belgiumban. Az ázsiója felszökött, és már meg is egyezett egy újonnan alakult csapattal, az Arrowsszal, hogy átmegy hozzájuk első számú pilótának. Amiből nem lett semmi: a télen Nilssonnál rákot állapítottak meg, és ettől fogva gyakorlatilag a londoni Charing Cross Kórház rákosztályán töltötte az idejét. Az 1978-ban még ugyan megjelent egy-egy futamon, a kemoterápia miatt immár teljesen kopaszon, ám természetesen bízott a gyógyulásában.

Furcsa gondolat, hogy mi történt volna Monzában, ha abban az Arrowsban nem Patrese, hanem Nilsson ül – ugyanúgy előre nyomult volna-e Rastelli bíró korai rajtjelére, és neki ütközött volna-e Peterson Lotusának?

 

Svéd Nagydíj Gunnar Nilsson Ronnie Peterson  Anderstorp Lotus Colin Chapman 1978

Együtt a pályán 1978-ban, de mennyire másképp. A nagybeteg Nilsson már csak egy-egy futamra látogathatott el

De persze ilyen kérdés nincs is...

Nilsson a kórházi tartózkodása során nagyon szoros, baráti kapcsolatba került a kórház orvosgárdájával, a teljes személyzettel. Tisztában volt vele, hogy az egészségügyisek milyen ádáz harcot vívnak a kór ellen, sok esetben milyen nehéz körülmények között; különösen megrázta a beteg gyerekek sorsa, akiket alig néhány évesen ragadott magával a rák. Ezért döntött úgy, hogy létre hozza Gunnar Nilsson Rák Alapítványt (www.cancerstiftelsen.se), ami mára komoly szervezetté nőtte ki magát: különböző programokat, fiatal rákkutatókat támogat több millió svéd korona értékben.

De amilyen a sors, a két F1-es pilóta közül nem ő halt meg előbb.

 

Svéd Nagydíj Gunnar Nilsson Ronnie Peterson  Anderstorp Lotus Colin Chapman 1978

Gunnar Nilsson és Ronnie Petersson, az 1970-es évek svéd ászai 

A végstádiumban lévő Nilsson volt az, aki ott kellett gyalogoljon barátja, Ronnie Peterson koporsója mögött. A boncolás után, szeptember 13-án repült el Chapman fekete privátgépe Ronnie holttestével Svédországba, a szülőhelyére, Örebroba. A temetésre szeptember 15-én került sor, a koporsót John Watson, Emerson Fittipaldi, James Hunt, Niki Lauda, Jody Scheckter és Ake Strandberg vitte, mögöttük Nilsson.

 

Svéd Nagydíj Gunnar Nilsson Ronnie Peterson  Anderstorp Lotus Colin Chapman 1978

Petersson temetés Örebroban - Nilsson még ott tudott lenni...

Az a Nilsson, akinek még két hónapja volt hátra: november 20-án hunyt el Londonban.

Svédország egy csapásra Forma–1-es pilóta nélkül maradt.

A Svéd Nagydíj sorsa is megpecsételődött ezzel. Az anderstorpi pályán csak öt éve, 1973-tól rendeztek futamokat, tehát pilótáik fénykorában, ám egyikük sem tudott odahaza nyerni. 1979-től pedig versenyük sem volt több: sem érdeklődés, sem pénz nem volt már ekkor Svédországban a Forma–1-re. Csak a gyász maradt, és az emlékezés.

Förbannade – a svédeknek tényleg pokoli év volt az az 1978-as...

0 Tovább

Peterson halála: "Nem kellett volna!"

Negyven évvel ezelőtt, az 1978-as Olasz Nagydíj startja után elszenvedett baleset nyomán halt az az 1970-es évtized egyik leggyorsabb és legnépszerűbb pilótája, a svéd Ronnie Peterson. Meghalt, holott csak lábtörései voltak.Ronnie Peterson Monza 1978 Mario Andretti Lotus

Pár perccel a csattanás után: a Lotus mellett fekszik Ronnie (égett, sárga overállban), az előtérben Regazzoni Shdow-ja és Hunt McLarenje

Ronnie Peterson egy csöndes svéd versenyző volt, ha a youtube-on rékeresünk egy-egy rövidke interjújára, nem beszél sokkal többet, mint manapság Kimi Räikkönen. Ő is a pályán szeretett szerepelni, és ezt meg is tette, méghozzá pokoli sebességre képesen. Igaz, mindössze 10 versenyt nyert, de az, hogy nem lehetett világbajnok 1973-ban vagy 1978-ban, nem annyira rajta, mint a körülményeken múlott. Néhány elvesztegetett szezon után úgy szerződött vissza a Lotushoz 1978-ra, hogy beleegyezett: a csapat deklaráltan No.1. pilótája az amerikai Mario Andretti, és amíg ő versenyben van, Peterson nem előzheti meg. Mivel a Lotus alapítója és főkonstruktőre, Colin Chapman erre az évadra fejlesztette tökéletesre a szárnyas autó (wing car) koncepcióját, a Lotus 79-esek voltaképp verhetetlenek voltak: mire Monzába ért a F1, Andretti 6, Peterson 2 futamot nyert. Elméletileg Petersonból még lehetett volna világbajnok, de mivel tudható volt, mi áll a szerződésében, és mivel mindenki biztos volt benne, hogy ez nem szegi meg, Andretti gyakorlatilag már bajnoknak számított, miként a csapat is.Ronnie Peterson Monza 1978 Mario Andretti Lotus

Előre ittak a medve bőrére: Andretti, Peterson és (balra) Chapman a monzai rajt előtt

Peterson, aki 1973-ban, 1974-ben és 1976-ban is nyert az olasz pályán, tehát mondhatni, specialistának számított itt, 1978-ban nem sok örömét lelte az Olasz Nagydíjban. A saját Lotus 79-ese elromlott az időmérő idejére, így aztán a régi, Lotus 78-assal kellett részt vennie az időmérőn – ez volt első lépés a balesethez vezető úton, hiszen ha Ronnie a Lotus 79-cal teljesíti a kvalifikációt, valószínű, hogy nem az 5. helyen végez, hanem előrébb. A második lépés az ő hibája volt, amikor a vasárnap bemelegítőn (akkoriban fél óra „warm up” szerepelt a programban a verseny délelőttjén) kicsúszott, és az addigra megjavított saját Lotus 79-ese úgy összetört, hogy a startig már nem tudták megreparálni, tehát a futamon is a Lotus 78-asba kényszerült.Ronnie Peterson Monza 1978 Mario Andretti Lotus

Peterson Lotus 79-ese a vasárnap délelőtti bemelegítés során tört össze, ezért kellett a régi Lotusszal indulnia

A harmadik lépés a versenybíró, Gianni Rastelli kapkodása volt. Az indítóbíró nem várta ki, hogy a formációs körről visszaérkező mezőny hátsó alakzatai is elfoglalják a helyüket és teljesen megálljanak. Már akkor pirosról zöldre váltotta a startlámpát, amikor az 5. rajtsortól hátrább lévők még gurultak. Így ezeknek a pilótáknak csak gyorsítani kellett, és a célegyenes végére, ahol jócskán összeszűkült a pálya, egyszerűen túl sokan voltak a kis helyen. A 12. helyről indult Riccardo Patrese James Huntnak koccant, a keresztbe forduló McLaren pedig Peterson Lotusát lökte a bal oldali korlátnak, ami szinte azonnal kigyulladt. A mezőny mögöttük száguldó része szinte kivétel nélkül ütközött, pár pillanat alatt roncsteleppé változtatva a pályát.

Ronnie Peterson Monza 1978 Mario Andretti Lotus

Teljes káosz a baleset helyszínén - mentőt véletlenül sem látni sehol 

Hunt, a francia Depailler és a svájci Regazzoni segítségével hamar kihúzták a svédet a lángoló Lotusból, és lefektették az aszfaltra. Huntot hősies viselkedése elismeréseképp az év végén a Svéd Királyi Autóklub aranyérmével tüntették ki.

És itt jön be a negyedik, a tragédia tán legfontosabb faktora: az idő. A nagy káoszban a mentés hihetetlenül gyatrán működött. Egyetlen mentő állt rendelkezésre, de mivel volt még egy sérült, az olasz Vittorio Brambilla, vele foglalkoztak. Valamelyest érthető, mert Brambillát fejen találta egy elszabadult kerék, és eszméletét vesztette – első látásra az ő állapota súlyosabbnak tetszhetett, mint Petersoné, akinek ugyan láthatóan voltak fájdalmai, de teljesen magánál volt és kommunikált kollégáival, Hunttal, Pironival és többiekkel. Amit nem lehetett tudni, hogy a két lábszárán és lábfején összesen 27 törés keletkezett a becsapódáskor, és ezeket is minél gyorsabban el kellett volna látni. A régi felvételeken jól megfigyelhető, amint nagy sokára érkezik egy másik mentő, de a szerte heverő F1-es roncsok miatt elég messze tud csak megállni, és a hordágyra pakolt Petersonnal több száz métert tesznek meg laza futólépésben a mentőig…Ronnie Peterson Monza 1978 Mario Andretti Lotus

Mire a második mentőautó előkerült és Petersont odacipelték, valószínűleg már késő volt  

Minden lassan, körülményesen, szervezetlenül zajlott. A sérültet előbb bevitték a pálya ambulanciájára, majd onnan a közeli Niguarda kórházba. Itt sem uralkodtak épp ideális állapotok – amikor már este, a lerövidített futam után (Lauda nyert Andretti és Villeneuve 1 perces büntetése miatt) Chapman és Andretti megérkezett, hogy Ronnie után érdeklődjenek, megdöbbentek, milyen kosz van, cigarettacsikkek hevertek a folyosó padlóján. Minden esetre megnyugtatták őket, hogy bár Peterson törései súlyosak, de pár hónap alatt simán rendbe fog jönni.A Forma-1 nyár elején kinevezett főorvosa, Sid Watkins londoni idegsebész Life at the Limit című könyvében arról írt, hogy a pálya orvosi helyiségébe ő maga alig tudott bejutni, annyi zsurnaliszta, nézelődő és beszivárgott tifosi tömörült a sérül körül. Ahogy megjegyezte: „Valaki a lábam között kibújva próbált fotókat csinálni – egy jó nagyot belerúgtam!”. Vagyis, enyhén szólva sem voltak professzionálisak a körülmények…Ronnie Peterson Monza 1978 Mario Andretti Lotus

Peterson a kórházban: törései, felületi égései nem voltak életveszélyesek - mégis meghalt

A professzor hajnalban tudta meg, hogy nagy a baj, mert a szétnyílt csontokból a hosszú várakozási idő alatt csontvelő-részecskék szivárogtak, amik bekerültek Peterson vérkeringésébe, és elzárták az ereket: egyszer csak leállt a veséje, a tüdeje, és miután az agya nem kapott vért, a klinikai halál állapotába került, majd elhunyt.

Mindenki megdöbbent a hír hallatán. Andretti, e pillanatban már világbajnok, ezt mondta: - Mennyire nem így képteltem el! Milyen jó lett volna örülni a bajnokságnak, a győzelemnek, de most mindez mellékessé vált.Ronnie Peterson Monza 1978 Mario Andretti Lotus

Ronnie Peterson (1944-1978) a kórházban felállított ravatalon hétfő reggel

Peterson egy évtized alatt kereken harminc, komolyabb balesetet szenvedett, háromszor került kórházba. Egyszer, még 1969-ben egy fejjel lefelé történt landolás után eltörött a nyaka is, akkor majd’ egy fél évet ki kellett hagynia.

A Peterson-tragédiának, a mentés és a szervezés terén tapasztalt anomáliáknak alapvető befolyása volt Watkins prof tevékenységére, ahogy a következő két évtizedben felépített a F1-es orvosi ellátást és mentést, hiszen a gyors és hatékony beavatkozásnak köszönhetően mentették meg többek között Gerhard Berger (Imola 1989) vagy Martin Donnelly (Jerez 1990) életét.

Az biztos, hogy az 1922 óta üzemelő monzai pálya legendájához sajnos az is hozzátartozik, hogy itt lelte halálát Wolfgang von Trips (1961), Jochen Rindt (1970) és szeptember 10-én pontosan negyven éve, Ronnie Peterson is.

A Szuper Svéd legendája azóta is él, szülővárosában, Örebroban múzeum és egy (kissé fura) szobor őrzi emlékét.Ronnie Peterson Monza 1978 Mario Andretti Lotus

Az örebroi temetésen a pilótatársak - Scheckter, Fittipaldi, Lauda, Watson és a háttérben a rákos beteg Nilsson - vitték a koporsóját.

0 Tovább

Árnyékból a Nyilak

Negyven éve, az 1978-as évad elején egy különös történet borzolta a kedélyeket: a középmezőny egyik csapatát, a Shadow-t elhagyta a gárda nagy része, és megalapították saját istállójukat, az Arrowst. És majdnem nyertek a második futamukom. Aztán mégsem - és soha.

 

 

A 2017-ben elhunyt amerikai Don Nichols a kezdeti, USA-béli szériákban tett kísérletek után 1973-ban jelent meg a Forma-1-ben. És bizony nem is muzsikáltak rosszul újonc létükre, noha rögvest a második szezonjuk elején első számú pilótájuk, az amerikai Peter Revson halálos balesetet szenvedett a Kyalami pályán tartott, a Dél-Afrikai Nagydíjat megelőző teszten, felfüggesztés-törés miatt. Nichols a Revlon-birodalomból származó Revson elvesztése után nagy sztárokat nem tudott szerződtetni, de végül is Jean-Pierre Jarier 1975-ben két pole-t ért el Shadow-val, Tom Pryce ugyanabban az évben megnyerte a Race of Champions-t. Sajnos, szegény Pryce is egy Shadowban lelte halálát, és ismét csak Kyalami volt a helyszín 1977-ben, bár erről sem ő, sem a Shadow nem tehetett: a pilóta előtt a vigyázatlan pályaőr szaladt át, akit Pryce elütött, és a fiú kezében tartott nyolc kilós poroltó a fejéhez csapódott, azonnali halálát okozta. Némi kárpótlás volt a gyászra, hogy a walesi fiú utódja, az ausztrál Alan Jones nagy-nagy meglepetésre megnyerte az Osztrák Nagydíjat, megelőzve a második bajnoki címe felé lépegető Niki Laudát.

 

 

Szóval úgy nézett ki 1977-ben, hogy ígéretes jövő elé néznek az amerikaiak, ám a csapaton belül egészen más volt a helyzet.

Ugyanis a szezon végével, novemberben a Shadow négy meghatározó tagja, Alan Rees, Jackie Oliver, Dave Wass és a főtervező Tony Southgate faképnél hagyták a northamptoni istállót, és egyik napról a másikra megalakítottak egy újat Milton Keynes-ben, az Arrowst. Jó pár ügyes szerelő is velük tartott. Még a támogatót is magukhoz csábították, az olasz Franco Ambrosio személyében, így jött létre maga az Arrows név is, az alapítók kezdőbetűiből (Ambrosio, Rees, Oliver, Wass, Southgate – egy „R”-t persze be kellett szúrni), a leendő új autó kódjele, az FA1 pedig szintén a szponzor monogramjára utalt. Vitték magukkal a Shadow ifjú pilótáját, Riccardo Patresét, és leszerződtették a Lotustól a svéd Gunnar Nilssont, akiről azonban kiderült, hogy rákos, és végül soha nem versenyzett az Arrowsszal. Az egyre romló egészségi állapota miatt utóbb a német Rolf Stommelent szerződtették Patrese mellé. A Shadow Hans-Joachim Stuckot szerezte meg már pár héttel korábban, aki akkor még azt nyilatkozta: - Öröm lesz egy olyan csapathoz tartozni, ahol nem a politika, hanem a komoly munka a fontos! (Stuck az Ecclestone birtokában lévő Brabhamtől érkezett…)

 

 

Az új Arrowsnál a társaság, miután összeszokott csapatot alkottak, hamar összerakták ezt a bizonyos FA1-et, mindössze 53 nap (és ugyanennyi éjszaka!) kellett az alapítástól számítva, míg január 20-án, a havas Silverstone-ban bemutatták, a Varig brazil légitársaság szponzori feliratával. Egy baj volt csak: az FA1 kísértetiesen hasonlított az új Shadow DN9-hez, ami nem volt nagy csoda, hiszen Southgate pár hónappal korábban még azon dolgozott. Don Nichols sem volt rest, az árulástól eleve feltüzelt amerikai a londoni Legfelsőbb Bíróságon beperelte az Arrowst „szellemi tulajdon lopása” miatt.

 

 

Az 1978-as bajnokság első versenyén az új istálló még nem vett részt, de a per ellenére Brazíliában már ott voltak. Az edzés keservesen alakult, Patrese rengeteg műszaki- és kasztniproblémával küzdve csak a 18. helyről tudott indulni. A versenyben Watson Brabhamjével ütközött és kipördült, úgyhogy a mezőny végén találta magát a 3. körben, ám ennek ellenére célba ért 10-ként. Egész tisztes bemutatkozás, mondhatjuk, de nem ígért semmi különöset.

És akkor jött a Dél-Afrikai Nagydíj, az Arrows mindössze 2. futama – ami egyébként a F1 történetének 300. nagydíja volt.

Mivel Nilsson rákos állapota rosszabbodott, itt már a második autóval Stommelen jelent meg a színen, méghozzá a vele együtt érkező Warsteiner sörgyári milliókkal. Emiatt az utókat is Warsteiner-aranyra piungálták, miközben Ambrosionak már semmi jele nem maradt, hiába, hogy a helyi műsorfüzetben még a csapat is úgy szerepelt, mint „Ambrosio Racing Team”…

 

 

Patrese 9. lett az edzésen, a német csupán 22.  De ennél sokkal fájóbb volt a cserben hagyott Don Nichols számára, hogy sem Stuck, sem a nagy öreg Regazzoni, aki az Ensingtől igazolt át hozzá, nem jutott be a rajtrácsra… Ahogy Jo Remirez magyarázza önéletrajzában: - A sajtó ízekre szedett bennünket. Papíron jogosan, csak éppen azt nem vették figyelembe, hogy gyakorlatilag egy új csapatról volt szó azok után, hogy mindenki elhúzott az Arrowshoz, és mi pár hét alatt toboroztunk össze egy friss gárdát, tesztelni meg egyáltalán nem volt módunkban.

Ráadásul az Arrows még tartogatott némi meglepetést!

A március 4-i futamon – amit még szombaton rendeztek az angolszász országok szokása szerint, hogy ne szentségtelenítsék meg a vasárnapot – Lauda indult a pole-ból, azonban Patrese körről körre tört előre, és míg az élbolyban haladó nagyok, Andrettitől Scheckterig mind valamiféle műszaki gonddal küszködtek, a 24 éves olasz a 27. körben az élre állt!

És nagyon simán húzott el aztán, hogy teljesen úgy tűnjön, világszenzáció születik. Az olasz 40 másodperccel vezetett már, amikor minden előzetes figyelmeztetés nélkül, 12 körrel a vége előtt a Cosworth V8 darabjaira esett – és a nagy álom szertefoszlott egy pillanat alatt.

 

Patrese aztán még ebben az évben összehozott egy 2. helyet a Svéd Nagydíjon, sőt, mivel a később illegálisnak kikiáltott „porszívó-Brabham” mögött ért célba, erről így vélekedik: - Voltaképp nyertem, hiszen a Brabhamet később betiltották!

Jackie Oliverék azonban számítottak rá, hogy a bíróságon elmeszelik őket, ezért peren kívül felajánlottak Nicholsnak 150.000 dollárt, hogy ezzel elsimítsák a vitás ügyet. Ám a bosszúra éhes amerikai ezt elutasította, holott neki is úgy kellett volna a pénz, mint egy falat kenyér. Eközben az Arrowsnál elkezdtek építeni egy új gépet, ami már az A1 jelet viselte. Ez is hamar készen állt, olyannyira, hogy a nyári ítélethirdetés után, ami valóban a Shadow-nak adott igazat, ők három nappal később bemutatták az új gépet, és az augusztusi Osztrák Nagydíjon már ezzel álltak rajthoz. Más kérdés, hogy az A1 sajnos messze nem volt olyan jó, mint az év elején használt Shadow-koppintás.

 

A Shadow sem nyert többé, sőt, hamarosan, 1980-ban kiszálltak a F1-ből.

Sajnos, az Arrows is győzelem nélkül szűnt meg sokkal később, 2002-ben. Viszont még egyszer akadt egy, az 1978-ashoz hasonló nap a történetükben: az 1997-es Magyar Nagydíjon. Damon Hill egy Arrows-Yamahával az utolsó körig vezetett, amikor is a hidraulika hibája miatt lelassult, és csak 2. lett.

Az Árnyékból kilőtt Nyilak nem értek célba sosem…

 

 

 

 

 

0 Tovább

A Copersucar legforróbb napja

1975 végén a Formula-1-ben olyasmi történt, amire sem előtte, sem utána nem nagyon volt példa: a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi ott hagyta a McLarent, hogy a bátyja, Wilson által létrehozott új, maszek istállónál versenyezzen. Brazil szívvel, nemzeti büszkeségből. Ez lett a Copersucar istálló, ami szinte csak szenvedést hozott a számukra, ám 40 éve, épp a Brazil Nagydíjon elérték legjobb helyezésüket, egy 2. helyet. 

Copersucar Brazília Emerson Fittipaldi Wilson Fittipaldi 1978. Brazil Nagydíj

A cukoripar által támogatott kaland sajnos inkább csak keserű szájízt hagyott mindenkiben. Édes emlék tényleg csak ez az 1978-as Brazil Nagydíj lehet. A szurkolóknak máig fájó arra gondolni, hogy Fittipaldi, aki mindössze 29 éves volt, amikor belevágott a Copersucar-projektbe, mi mindent érhetett volna el, ha marad a McLarennél, vagy esetleg elfogadja Enzo Ferrari ajánlatát Niki Lauda balesete után…

A Copersucar csapat egyébként 1975-től létezett, az első modell bemutatóján megjelent a brazil elnök és a fél kormány – a lelkesedés nem ismert határokat.

Az első szezonban még csak Wilson Fittipaldi próbálkozott valami értékelhetőt felmutatni, nem sok sikerrel. Nagy kérdés, hogy a szaporábban verő brazil szíven kívül mi győzte meg Emersont arról, hogy ott a helye, hiszen a McLarennél nem csak hogy világelső lett 1974-ben, de folyamatosan nyerőképes autót adtak alája.

A „cukrosoknál” meg…

Copersucar Brazília Emerson Fittipaldi Wilson Fittipaldi 1978. Brazil Nagydíj

– El sem tudják képzelni, milyen baromi nehéz volt Brazíliában megépíteni egy F1-es autót, mindezt brazil pénzből, ami egyben azt jelentette, hogy hatalmas volt a nyomás és várakozás. Nem úgy ment, hogy megvettünk egy már működő istállót, és átkereszteltük. Nem. A nulláról, a semmiből kellett elkezdenünk.

Wilson nagyon értékelte az öccse hozzáállását:

– Már 1975-ben eszméletlenül sokat dolgoztunk. De amikor Emerson megérkezett, ez meghatványozódott! 

Fittipaldi nyilván számításba vette, hogy a sikerek nem azonnal jönnek majd, de 1976 legelső versenyétől kezdve tényszerűen kellett szembesülni azzal, hogy sereghatóvá vált. Olyannyira, hogy volt futam, amire be sem jutott a kvalifikációk után. Emerson sosem volt egy pole-király, 1972-1974 között mindössze 6-szor indult az élről, de az, hogy 1976-ban és 1977-ben is akadtak versenyek, amiken el sem indulhatott, ugyancsak rombolta a tekintélyét.

– A legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Egész Brazília azt várta, hogy versenyeket nyerek, erre még bejutni sem tudok… Rémes volt! – mondta a bajnok.

Copersucar Brazília Emerson Fittipaldi Wilson Fittipaldi 1978. Brazil Nagydíj

Wilson e téren is csak magasztaló szavakat talált:

– Mások már rég odébbálltak volna. De Emerson nem csüggedt, sőt, ő öntött lelket mindenkibe. Nagyon megkövetelte mindenkitől az ezer százalékos munkát, miközben ő mutatott példát. És ezt nem azért mondom, mert a testvéremről van szó.

Ennek köszönhető tán, hogy 1977-ben már összejött egy-egy jobb hétvége, Fittipaldi háromszor is 4-ként ért célba, amit a kis brazil csapat szédületes fejlődésként értékelt. Ám ettől még nem lett hirtelen kolbászból a kerítés…

Copersucar Brazília Emerson Fittipaldi Wilson Fittipaldi 1978. Brazil Nagydíj

Viszont 1978 január 29-én eljött a Copersucar életében a legfényesebb siker napja.

Emerson karrierje 101. futamán indult, immár a harmadik szezon nyűve a hazai csapatnál. És mint minden évad elején 1973 óta, otthon, Brazíliában, noha nem szülővárosában, Sao Paulóban, hanem a Rio de Janeiro mellett épített vadonatúj pályán, a Jacarepaguán (a neve krokodilfarkat jelentett).

A kétszeres bajnok, miután megnyerte a pályán tartott kerékpárversenyt, már az edzésen masszív meglepéssel szolgált az elért 7. hellyel. Csak aztán jött egy kis malőr, mivel a verseny napján nem tudták beindítani a kocsiját, ezért a tartalékautóval kellett induljon a 45 fokos pokoli hőségben. Ez azonban nem nagyon zavarta a rajt után, mert rögvest feljött az 5. helyre. Innen pedig kíméletlenül tört előre, és nem csupán azért, mert kiestek előle: erőből képes volt legyűrni Villeneuve-öt és Petersont is, és mivel Andretti lelassult, a verseny utolsó harmadában megszerezte a 2. helyet, amit a Michelin-gumikon száguldó ferraris Carlos Reutemann mögött meg tudott tartani a 63. kör végéig.

Copersucar Brazília Emerson Fittipaldi Wilson Fittipaldi 1978. Brazil Nagydíj

Amikor befutott a célba, már emberek sorfala között haladt, akik extázisban fogadták istenített kedvencüket.

Nem csoda, hogy Emerson alig találta a szavakat:

– Amikor lecsapódott előttem a kockás zászló, olyan megkönnyebbülést éreztem, ami elmondhatatlan. Hihetetlen volt látni a szurkolók tombolását, és érezni azt az örömöt, amiben már több mint két éve nem volt részem. Ez a 2. hely ezzel az autóval sokkal többet ér a számomra, mint a 14 győzelem, amit eddig elértem a Formula-1-ben!

Majd kicsit lehiggadva vonta meg a futam végső mérlegét:

– Ez a 2. hely iszonyú fontos. Egyrészt amiatt, hogy értékeljék a munkánkat, hogy lássák, jó úton járunk, az irány jobb, mint eddig bármikor. Talán ezután több támogatást kapunk, mint kritikát. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik eddig is támogattak, és nem érzem, hogy most adtam egy fricskát azoknak, akik csak fanyalogtak. Tisztelem a kritikusaimat is, de azt látni kell, hogy mi még nem vagyunk a Ferrari vagy a Lotus. Talán nem kell bizonygatnom, hogy amit a Copersucarral csinálok, azt szerelemből teszem és nem pénzért. Szeretném, ha mindenki tudná, mennyire fontos nekem a brazíliai F1-es csapat!

Copersucar Brazília Emerson Fittipaldi Wilson Fittipaldi 1978. Brazil Nagydíj

Ami addig sem volt kétséges – nem úgy, mint a folytatás.

Hiszen ebben a csapatban (ami a Copersucar két évvel későbbi kivonulása után egyszerűen Fittipaldira változtatta a nevét) az 1980-as Argentin Nagydíjon Keke Rosberg tudott még 3. lenni, és maga  Emerson szintén már csak egyetlen 3. helyet ért el az 1980-as Long Beach-i USA Nagydíjon – és annak az évnek a végén vissza is vonult.

Utóbb maga Emmo sem csinál belőle titkot, hogy hiba volt elhagyni a McLarent, de akkor még fűtötte a lelkesedés:

– Nagyon nagy kihívásnak éreztem. Ma már nyilván látom, ha nem lépem meg, ha maradok a McLarennél, lehet, hogy még világbajnokságot, világbajnokságokat nyerhettem volna, akár rögvest ’76-ban, amikor Hunt végül legyűrte Nikit. De persze ez csak feltételezés, nem lehetek benne biztos...

De az is biztos, hogy kevés ország mondhatja el magáról, hogy volt egy „saját” Formula-1-es csapata!

Copersucar Brazília Emerson Fittipaldi Wilson Fittipaldi 1978. Brazil Nagydíj

0 Tovább

f1classic

blogavatar

Ami a Formula-1 történetében érdekes, különleges, lenyűgöző és drámai.

Utolsó kommentek